DR. SPIÁK IBOLYA
DR. SPIÁK IBOLYA
DR. SPIÁK IBOLYA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kábítószerügyi eseti bizottság jelentéséről általában elmondható, hogy általános, kevés politikai és közpolitikai elkötelezettséget tartalmaz. Egy leíró szöveg, amely nem vállalja el a problémák feltárását, ezek megtárgyalását, konszenzusok kidolgozását.
De nézzük a jelentés fejezeteit és állításait részleteiben! A nemzeti stratégia távlatot, vezérfonalat, célokat határoz meg a magyarországi drogpolitika számára. Ambíciói, elvárásai láthatóan azonban jóval magasabbak voltak, mint amit a gyakorlat lehetővé tett, amikor figyelembe vesszük a rendelkezésre álló források, az eszközök és a megvalósulásban részt vevő legfontosabb szereplők közötti megosztott felelősségvállalás mértékét. A jelentés ezt a megállapítást a MATRA-projekből idézi. Megjegyzésként ehhez fűzöm hozzá, hogy ez a bekezdése a MATRA által megfogalmazott helyzetértékelésnek nem más, mint az állami szerepvállalás felelősségének kifinomult elhárítása.
Az eltelt hat év során nem valósultak meg a stratégiában foglalt célkitűzések időarányosan sem, ez itt már többször elhangzott a teremben. A jelentés a megvalósítás korlátait abban azonosítja, hogy a stratégia megvalósítását biztosító intézményi, pénzügyi feltételrendszer és a koordinációs mozgástér erőteljesen csökken annak következtében, hogy nem vált kezelhetetlenné a hazai droghelyzet, a társadalom nem kényszerült a drogfogyasztás leginkább kirívó eseteivel szembesülni. Mi itt nem a társadalmat tesszük felelőssé, hiszen a felmérések alapján a társadalmi probléma kezelésének tekintetében még mindig a kábítószer-jelenség az egyik legnagyobb problémának minősített terület. Politikai döntéshozók miatt süllyedt el a terület költségvetési és közigazgatási szempontból egyaránt. Ezért nem a társadalom, hanem a politikai döntéshozók kényszerültek a drogfogyasztás leginkább kirívó jeleivel szembesülni.
A jelentés 5. oldalán szereplő grafikon azt mutatja, hogy a kannabiszt kipróbálók száma viszonylag alacsony, azonban Magyarországon is megfigyelhető a kannabisz dominanciája a szerstruktúrában. Az ecstasy, az amfetamin, illetve az LSD életprevalencia-értéke alapján már a felső középmezőnyben helyezkedünk el, 13 ország sorrendjében az ötödik-hatodik leginkább érintett ország vagyunk. Itt a tudományos tisztesség okán említem meg, hogy közölni kellett volna a forrást, és hivatkozni a szerzőre.
A kezelés tekintetében elmondható, hogy annak szerkezete kevéssé követi a probléma valóságát, általában is igen alacsony a kezelésben részesülők száma, 14-15 ezer évente. Ez a becsült problémás droghasználók legfeljebb 15 százaléka, és egyre inkább kevésbé súlyos esetek felé mozdul el, az ellátások nem eléggé testre szabottak, földrajzi lefedettségük, kapacitásaik és minőségük sok esetben hiányos.
A hazai drogprobléma alakulásáról elmondható, hogy nemcsak a legális és illegális pszichoaktív szerek fogyasztása önmagában, hanem ez a helyzet és az erre a helyzetre választ adni hivatott társadalmi beavatkozások fejlettsége közötti űr ad okot aggodalomra.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a kábítószerügyi koordinációért felelős minisztérium nyújt koordinációs és szakmai támogatást a kormány drogpolitikai álláspontjának alakításához. Véleményünk szerint az összes tárcának képviselnie kellene a kormányzati álláspontot, amit meghatároz egy ötpárti konszenzus.
Az Országos Addiktológiai Intézet adatgyűjtési, ellátási, szervezési és szakmai, módszertani feladatokat lát el. Most hozzátesszük, hogy látna el, mert éppen a napokban hozták az intézet főigazgatóját olyan helyzetbe, hogy teljesen elfogadhatatlanul, virtuálisan működteti tovább az intézetet öt fővel, vagy megszűnik az intézet. Így egymillió problémás nagyivó, 500 ezer alkoholista, évi körülbelül 12 ezer halálozás társadalmi problémája szakmai reprezentáció nélkül maradhat.
A rehabilitációs otthonok, hosszú távú drogterápiás programot nyújtó intézetek férőhelyeinek száma az elmúlt években jelentősen emelkedett, részben bővítéssel, részben új rehabilitációs otthonok létrehozásával, összesen körülbelül 300 ággyal, ami azonban messze elmarad a nemzeti stratégiában megfogalmazott 500 ágy kapacitástól. Egy megye kivételével a drogambulanciák országos lefedettsége biztosított, kapacitásuk és szakmai stabilitásuk azonban sok esetben kérdéseket vet fel.
Megoldandó problémát jelent a szakemberhiány, addiktológiai, pszichiátriai problémával küzdő gyermekek és serdülők megfelelő egészségügyi ellátása. A kezelési lehetőségek még nem eléggé tükrözik a tényleges betegigényeket, ezért a jövőben a kezelés jelentős differenciálására van szükség, melynek figyelembe kell vennie a különböző drogfogyasztó csoportok kezelésének speciális igényeit. A jövő egyik újabb kihívását jelentheti a drogfüggő édesanyák és drogfüggő gyermekeik ellátása.
A bizottsági tapasztalatoknak köszönhetően - saját kezdeményezésemre is - törvénymódosítás keretében 2007. július 1-jétől a vizitdíj, valamint a kórházi napidíj megfizetése alól mentességet élveznek a kábítószer-függőségben szenvedők. Ugyanakkor mégis aggodalomra ad okot, hogy a járóbeteg-ellátásba kerülők száma jelentősen csökkent a vizitdíj bevezetése óta.
Ismét idézet a jelentésből: 2001 óta működik egy, az iskolai színteret megcélzó, minisztériumok közötti együttműködésben megvalósuló, szinte normatívnak tekinthető támogatást biztosító pályázati rendszer, amely közoktatási intézmények egészségfejlesztési, drogprevenciós tevékenységét segíti elő. Ez azonban évente az érintett populációnak csak egyhetedét-egynyolcadát éri el. A prevencióra rendelkezésre álló költségvetési ráfordítások az utóbbi években jelentős mértékben csökkentek, például 2003-ban 260 millió forint helyett most, 2008-ban már csak 150 millió forint áll rendelkezésre iskolai egészségfejlesztési, drogmegelőzési programok támogatására.
A jelentésben szereplő költségvetési helyzetkép esetében némi maszatolás folyik. A tény az, hogy jelenleg a 2003. évi forrásoknak kevesebb mint a fele áll rendelkezésre, és csak töredéke annak, ami a stratégia megvalósítására szükséges lenne. A bizottság további feladata a források biztosításának elősegítése.
A kábítószer-használó személyek egészségügyi és szociális ellátásáról összességében megállapítható, hogy a kezelési lánc meglehetősen egyenetlen és több tekintetben hiányos. Kritikusan kevesen jutnak kezelésbe azok közül, akiknek erre szüksége lenne. A nemzeti stratégiában foglalt aktuális célfeladatok megvalósulását szolgáló feltételek közül az alábbiakat szeretném hangsúlyozni.
Erősíteni kell a koordinációt a kábítószerügyi államigazgatási, helyi önkormányzati szintű területein, valamint fejleszteni szükséges a civil együttműködés kereteit. Ehhez azonban szükség van a koordinációs struktúra közigazgatási rangjának emelésére vagy lehetőség szerint helyreállítására. A finanszírozás tekintetében szükség van a kábítószer-probléma kezelésére fordítandó költségvetési források jelentős emelésére, lehetőség szerint a 2003-2004-es költségvetési szint reálértéken történő helyreállítására. A prevenciónak az iskolai, közoktatási színtéren való fejlesztése érdekében létre kell hozni a drogmegelőzési, egészségfejlesztési normatívát, kötelező önkormányzati feladatként kell kijelölni, és ehhez forrásokat kell biztosítani.
Tisztelt Képviselőtársaim! A hazai kábítószer-történelem nem tekint olyan nagy múltra vissza, mint például a kínai, de napjainkban olyan feladat elé állítja mind az egészségügyi, mind a szociális ellátórendszert, melynek azok megfelelni nem tudnak.
(11.40)
A rendszerváltozáskor megnyíltak a kapuk, minden kapható lett, célországgá váltunk. Mindez olyan feladatokat ró ránk, amelyeket még ma sem tudunk teljes mértékben megoldani. El kell fogadnunk, hogy az ország nem tehető drogmentessé, ezzel a problémával együtt kell élni, de célunk csak az lehet, hogy kialakuljon egy olyan egyensúlyi állapot, amellyel az ellátórendszerek meg tudnak birkózni.
A fiatalok körében elvégzett felmérések azt mutatják, hogy körülbelül 20-30 százalékuk próbálja ki a drogokat nagykorúvá válásukig. De vannak olyan tapasztalatok is, hogy a számok inkább 50-70 százalék körüliek lehetnek, és sajnálatos módon az életkor egyre alacsonyabb lesz.
Miért is próbálják ki, miért is nyúlnak a fiatalok kábítószerhez? Egyik oka az, hogy a gátlásokkal küzdő kamasz azért, hogy felszabadultan viselkedjen. Egy társasághoz való tartozás sajátos elvárásokat vonhat maga után, mely elvárások nem mindig pozitívak. Elsősorban az értékrend eltorzulása és hamissá válása az, ami elindít valakit a kábítószerezés útján. A legfontosabb feladatunk tehát a megelőzés, a prevenció. A felnövekvő generációk elé olyan példákat kell állítani, hogy drog nélkül is van élet, szórakozás. A prevenciós munkában elsődleges szerepe van a családnak, az ottani példamutatásnak. Bizonyított tény, hogy ha valaki olyan családban nő fel, ahol jelen van valamilyen szenvedélybetegség, akkor a gyerek könnyebben válhat a drog áldozatává. Nagyon fontos az iskolák szerepe, hiszen itt kerülhet a gyermek először olyan közösségbe, ahol akár egy gyerek is rossz példát mutatva több társát is befolyásolhatja.
Ezért úgy gondoljuk, hogy a drogpolitikának nem lehet célja bármelyik illegális drog legalizálása. A kábítószer-fogyasztás terjedésének visszaszorítása és a droghasználatból fakadó hátrányok csökkentése a kínálat-kereslet és az ártalomcsökkentés egyensúlyára, az állam és az önkormányzatok tevékenységére, a helyi közösségek és civil szervezetek szerepvállalására épülő drogpolitikától remélhető.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon jó, hogy az eseti bizottság foglalkozik ezzel a nagyon súlyos társadalmi kérdéssel, nagyon jó, hogy ebben a pártok együtt tudnak és együtt akarnak működni. Pozitív és támogatásra méltó javaslatokat fogalmazott meg a bizottság, azonban ezen javaslatok mindegyike nem került be a jelentésbe. A bizottság továbbfolytatja a munkáját, és a jövőben el kell odáig jutni, hogy a jelentés önálló gondolatokat és szakmai prioritásokat állítson fel.
Köszönöm szépen. (Taps.)
