PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként még néhány fontos kérdésről szeretnék szólni a jelentés vitájában, azokról, amelyek egy korszerű konzervatív párt számára fontosak.
A drogügyek koordinációjának magasabb szintre emelése - Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság - és a nemzeti drogstratégia megalkotása az 1996-97-ben működő Országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottsága ajánlásai alapján történt meg 2000-ben az Ifjúsági és Sportminisztérium koordinálásában. A GYISM helytelen megszüntetését követően a kábítószer-koordináció és a Nemzeti Drogprevenciós Intézet átkerült a szociális tárcához. Igaza van Borsos József fideszes képviselőtársamnak, a hatpárti konszenzussal létrehozott nemzeti stratégia rövid, közép- és hosszú távú célkitűzései, valamint a hozzájuk rendelt tevékenységek szinte valamennyi területen fontos és meghatározó fejlesztéseket irányoztak elő.
A stratégia összességében mintegy 95 célt - különböző akcióterületet, kisebb-nagyobb fejlesztési tevékenységet - határozott meg. A stratégia független holland szakemberek által nyújtott félidős értékelését biztosító MATRA-projekt megállapítása szerint “A nemzeti stratégia távlatot, vezérfonalat és célokat határoz meg a magyarországi drogpolitika számára. Ambíciói, elvárásai láthatóan azonban jóval magasabbak voltak, mint amit a gyakorlat lehetővé tett, amikor figyelembe vesszük a rendelkezésre álló források, eszközök és a megvalósításban részt vevő legfontosabb szereplők közötti megosztott felelősségvállalás mértékét. Számos cél esetében fejlődés következett be a részvevők széles spektruma, a struktúrák és a szervezeti viszonyok vonatkozásában, mindazonáltal nehéz megbecsülni e fejlődés mértékét. Sok középtávú cél nem valósult meg a nemzeti stratégia erre meghatározott két-három éve alatt, azonban a megvalósulása folyamatban van. Az előre meghatározott mutatók és alaphelyzet felmérésének a hiánya miatt nem egyszerű jó elemzést adni.”
A megelőző ciklusban működő eseti bizottság J/19280. számú jelentése a stratégia végrehajtásával kapcsolatban megállapítja, hogy bár a legtöbb területen jelentős előrelépés történt, az eltelt hat év során nem valósult meg időarányosan a stratégiában foglalt célkitűzések többsége. Azt gondolom, ennek a jelentésnek ez egy nagyon fontos pontja.
Az eseti bizottság foglalkozott a keresletcsökkentési intézményrendszerrel, különösképpen a Nemzeti Drogprevenciós Intézettel, és meghallgatta az Országos Addiktológiai Intézet főigazgatóját is. Nagy hiányosságnak tartjuk azonban, hogy a bizottság a keresletcsökkentés áttekintésekor kellő információk híján még nem látott rá annak a 220-230 egészségügyi intézménynek a munkájára, amelyek a drogbetegek kezelését, detoxikálását, sürgősségi ellátását biztosítják. Nem foglalkozott a releváns laboratóriumok és a fertőzőbeteg-ellátás - HIV, hepatitis - kérdéskörével, nem tekintette át az egészségügyi, orvostani és toxikológiai intézetek vonatkozó tevékenységét sem. Ez nem először fordul elő, mutatván az egészségügyi szemlélet hiányát a drogkoordinációban, holott erre igen nagy szükség lenne, mivel a drogproblémával való foglalkozás elsősorban az egészségügyet terheli, és tetemes OEP-kiadásokkal is jár.
A keresletcsökkentés különböző területein nyújtott szolgáltatásokat összehasonlítva megállapítható, hogy a legolcsóbb a primer prevenció. A rehabilitációban egy napra nyújtott egészségügyi napi terápiáért, étkezésért, fűtésért, a személyzet fizetéséért az OEP 5300 forintot térít az intézménynek, az egy betegre jutó éves kezelési költség 1,8 millió forint. Ezzel szemben a tűcsereprogramban egyetlen injekcióstűre és fecskendőre a patikai 80 forintos árral szemben 10 600 forint jut, holott a tű átadását semmilyen terápia nem kíséri. Ez éves szinten - napi két belövéssel számolva - 7 millió forint, és még a HIV- és hepatitisszűrés árát sem tartalmazza. Feltétlenül szükség van a finanszírozási gyakorlatban takarékosabb megoldások kidolgozására is.
Február elején került sor a bizottságban az OEP és az egészségügyi tárca képviselőinek a meghallgatására. Elsősorban az ágyszámok - akut és krónikus - és a betegforgalmi adatok megbeszélésére került sor, de egyébként is színvonalas tájékoztatásban részesült a bizottság. Az azonban joggal került kifogásolásra, hogy a drogfüggők kezelésének és rehabilitációjának szakmai módszertani irányelveit két évtized után többszöri felszólításra még mindig nem készítették el a szakmai szervezetek. Ez ugyanis nemcsak a finanszírozáshoz nélkülözhetetlen, hanem a gyógyítómunka színvonalas ellátásához is szükséges. A bizottság néhány nappal ezelőtti ülésén hallhattuk, hogy ebben hál’ istennek talán lesz előrelépés.
Túladagolás esetén a betegek leggyakrabban detoxikálóba vagy - optimális esetben - sürgősségi belosztályra kerülnek. A kábítószerek által okozott mérgezések, túladagolásos esetek ellátása a sürgősségi ellátás sajátos területét képezi, melyben országosan is kiemelkedő szerepet vállal a Péterfy Sándor Utcai Kórház sürgősségi belgyógyászati osztálya. Budapesten már csak két helyen van detoxikáló, a Jahn Ferenc Kórházban és a Nyírő Gyula Kórházban.
A drogrehabilitációs otthonok működésével foglalkozva fontos, országos jellegű kutatás eredményeit ismerhettük meg a foglalkoztatási rehabilitációval kapcsolatban, melyből kiderült, hogy a tizenhét drogrehabilitációs otthon többsége még meg sem próbálkozott ezzel az újfajta módszerrel, három próbálkozó közül mindössze egy otthon, a kőbányai Emberbarát Alapítvány gyakorlata felelt meg a szakmai normáknak és az európai uniós direktíváknak.
A drogrehabilitáció eredményessége érdekében szükséges lenne a kliensek részére az iskolarendszeren kívüli szakmai képzés. Nagy eredmény, hogy a szenvedélybeteg kliensek részére van szociális foglalkoztatási normatíva, amely vagy fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás, ami munkaviszonyt jelent, vagy munkarehabilitáció keretében történő foglalkoztatás, ami ugyan nem munkaviszony, de a nyugdíj szempontjából szolgálati időnek számít. Az elvárás ettől a fajta foglalkoztatástól mennyiségileg és minőségileg is jó, profitorientált termelés, vagyis piacképesség. Ez a cél azonban csak akkor érhető el, ha az alacsony iskolázottságú, a munka világában soha nem élő vagy régóta munkanélküli kliensek a rehabilitáció idején iskolarendszeren kívüli OKJ-s képzésben részesülnek, amivel szakmunkás-bizonyítványt szerezhetnek. Ez teszi tartóssá a gyógyulás utáni beilleszkedésüket és az absztinens életvitelt. Az ehhez szükséges források jelenleg sajnos nem állnak rendelkezésre. A munkaügyi központnak ezt nincs lehetősége finanszírozni.
A jogszabály a Szociális és Munkaügyi Minisztérium számára ad lehetőséget képzési normatíva odaítélésére, de erre a drogrehabilitációs otthonok hiába pályáztak, mert azt csak a testi fogyatékkal élők kaphatták meg. A foglalkoztatási normatívához hasonló szakképzési normatíva biztosítására lenne szükség a szenvedélybetegek szakképzése területén is, mivel ez nélkülözhetetlen a társadalomba való sikeres visszailleszkedéshez.
A bizottság eddig még nem kapott tájékoztatást a gyermekvédelmi és családvédelmi intézetekben jelentkező drogproblémákról sem, mely a hátrányos helyzetű populáció sorsát továbbnehezíti, az életbe való kikerülési esélyeit továbbrontja. Arról sem tudunk, hogy folyik-e, és ha igen, milyen drogmegelőzés a gyermekvédelmi intézetekben, illetve milyen támogatást kapnak az onnan kikerülő fiatalok önálló életük megkezdése küszöbén a plázaéletmód, illetve a kábítószer-fogyasztás megelőzésére. Egyetlenegy ilyen akcióról tudunk, ami a Pólus Centerben folyik.
A kábítószer-probléma kezelésében a nemzetközi irányelvek és a nemzeti drogstratégia szerint a kormányzati, önkormányzati és a nem kormányzati szereplők tevékenységének egyaránt szerepet kell játszaniuk. A koordináció Magyarországon két szinten valósul meg: a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság és az annak titkársági feladatait ellátó SZMM kábítószer-stratégiai osztály, illetve a helyi kábítószer-egyeztető fórumok és az őket irányító Nemzeti Drogprevenciós Intézet szintjén.
A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság a kormány drogpolitikai tanácsadó testülete. A KKB feladata elsősorban a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében készített nemzeti stratégiaprogram végrehajtásának elősegítése, a megvalósítás folyamatának nyomon követése, valamint az, hogy összehangolja a KKB-ban részt vevő minisztériumok és országos hatáskörű szervek által a stratégia megvalósítása érdekében végrehajtott tevékenységeket. A bizottságnak állandó és eseti szakértői is vannak.
(12.50)
A Magyar Demokrata Fórum véleménye szerint kedvezőtlenül hat a nemzetközi előírások által is megkövetelt kínálat- és keresletcsökkentés közti egyensúlyra az a tény, hogy az SZMM, illetve a Nemzeti Drogprevenciós Intézet vezetésének szorgalmazására sikerült elérni a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság olyan értelmű megváltoztatását, hogy abban 2007 januárjától a bizottság négy preferált civil szervezettel való kibővítése helyett a civil szervezetek felváltották a kábítószer-bűnüldöző hatóságokat, amelyek azóta eseti meghívottak, és nem rendelkeznek szavazati joggal. Egészségtelen, hogy a döntések meghozatalából ki vannak rekesztve. Ez nem felel meg az ENSZ előírásainak és az uniós gyakorlatnak. Az MDF szorgalmazza újból rendes tagként való részvételüket. Természetesen azt gondoljuk, nagyon fontos, hogy a civil szervezetek is a bizottság tagjai.
A Nemzeti Drogprevenciós Intézet állítása szerint jelenleg Magyarországon mintegy száz helyszínen léteznek kábítószerügyi egyeztető fórumok, korábban 130 KEF-ről tettek jelentést. Ezzel szemben a valóságban a 290 magyar városban - beleértve a közel kétmilliós lakosságú Budapest huszonhárom kerületét is - csak fele annyi működik, hiszen körülbelül ötven részesül éves működési vagy egyéb, kisebb összegű támogatásban az NDI részéről. Azt gondolom, hogy ez nagyon kis szám, ezt minél jobban növelni volna szükséges.
A KEF-ek létrejöttét a Nemzeti Drogprevenciós Intézet szorgalmazta, önkormányzati tanácsadó testületként képzelve el őket, tagságuk összetételére vonatkozóan is megkötve kezüket. Az önkormányzatoknak nincs hatáskörük a kábítószerek vonatkozásában, de a KEF-ek felállításáról, működtetéséről sem rendelkezik az önkormányzatok felé jogszabály. Így a KEF-eknek nincs közigazgatási hatáskörük az intézkedésekhez. Szakmai hatáskört sem kaptak, így nem végezhetnek drogszakmai munkát sem, de nem is lehet őket intézményesíteni. Nem nyújthatnak be pályázatokat, nem kaphatnak adományokat, mivel nem jogi személyek. Nincsenek döntési helyzetben, viszont őket teheti felelőssé a Nemzeti Drogprevenciós Intézet, amelynek ki vannak szolgáltatva, s nem mindig egyenrangú partnerei.
Habár néha rendeznek képzéseket és protokolleseményeket számukra, úgy gondolom, ezeket a KEF-ek nem tartják megfelelőnek és elégségesnek. Ezen mindenféleképpen fejleszteni volna szükséges. Ezáltal csak virtuális társadalmi szervezetként léteznek, ami eleve kizárja a hatékony működés lehetőségeit. Egy-két pozitív példáról azért hallottunk mindannyian.
Ez a helyzet hetedik éve marad változatlan, hiába tették ezt érdemben szóvá a KEF-ek regionális és országos értekezletein, valamint a drogstratégia és -koordináció holland értékelése alkalmából. A Nemzeti Drogprevenciós Intézet a helyi drogproblémáért és annak csökkentéséért való felelősséget átruházta a KEF-ekre - miszerint a KEF-ek a stratégia szellemiségének megfelelően a kábítószer-probléma kezelésének helyi motorjai -, miközben a végrehajtáshoz szükséges jogi, intézményi eszközöket mindmáig nem, a pénzügyi eszközöket pedig nem kielégítő módon biztosítja. Ezzel szemben saját, változatlan módon való fennmaradását éppen a KEF-ekre, a stratégia végrehajtására alapozza. Hogy közben miért is nem működik hatékonyan a drogprevenció? Ez, ha az eseti bizottság jelentését olvassuk, továbbra is rejtély marad minden olvasó számára.
Tisztelt Ház! A nemzeti drogstratégia 12 prevenciót jelöl meg. Ezek többsége sajnos nem működik vagy nem kielégítően működik, mint például az iskolai drogprevenció. Az elmúlt két évtizedben sokat áldoztak egyes szakemberek a prevenció oltárán, rengeteg önkéntes munkát végezve, és amikor a támogatási lehetőségek beindultak, éppen a szakmailag legjobb prevenciós programokat véreztették el, mint például az “életvezetési ismeretek és készségek” iskolai személyiségfejlesztő és drogmegelőző programot, amely az Egészségügyi Minisztérium égisze alatt született, vagy a fiatal rendőrök által iskolákban végzett, kiváló nevelési módszerekkel dolgozó drog- és bűnmegelőzési programot, a DADA-programot.
A Nemzeti Drogprevenciós Intézet hatéves működése alatt a primer drogmegelőzés területén csekély eredményekkel büszkélkedhet. Sikerült elérni, hogy ma az iskoláknak csupán 6-7 százaléka részesüljön egy drogmegelőzési előadásban vagy valamilyen programban egy tanévben. Úgy gondolom, ez a mai vita során többször fölmerült, hogy ezt a százalékot minél jobban fel kellene vinni, ehhez viszont anyagi forrásokra van szükség.
Listát készítettek az iskolai színtéren tevékenykedő civil szervezetekről és programokról, de ezek részletes ismertetése és értékelése nem áll az állampolgárok rendelkezésére. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Néhány prevenciós program drogfogyasztási statisztikai adatok segítségével lett kiértékelve, de elmaradt a pedagógiai módszerek értékelése és a viselkedésváltozás elemzése. 2001 óta minisztériumok közötti együttműködésben megvalósuló pályázati rendszer működik az iskolák számára, mely a drogprevenciós tevékenységet és harmadik éve az egészségfejlesztést segíti elő, egyre szerényebb mértékben. Az sem érthető, hogy a pályázatoknál miért a drogprevenciós programokat áldozzák be az egészségfejlesztési programok javára, ha azoknak nincs függőségmegelőző elemük.
2003 óta folyik az oktatási tárca gondozásában az iskolai drogügyi koordinátorok akkreditált formában történő továbbképzése, amely az első egy-két évben ingyenes formában állt a pedagógusok rendelkezésére. A gyakorlati alkalmazás során nem bizonyult a képzés elég jól működőnek.
Egyéb prevenciós programok száma elenyészően kevés, értékelésükre eddig nem került sor. Egyértelműen hiányterületnek tekinthető a családokat megcélzó prevenciós tevékenység.
Mindez azt mutatja, hogy a 2000 decemberében konszenzussal elfogadott nemzeti drogstratégiában felsorolt sok nemes cél jó része csak szavakban létezik, de tettekben sajnos nem valósul meg. És ez nem magyarázható a támogatások hiányával.
Tisztelt Ház! A jelentés vitájában a következő felszólalásomban röviden az MDF javaslatait szeretném ismertetni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
