DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! E hónap 4-én volt Giesswein Sándor születésének 152. évfordulója. Tatán született egy német ajkú családban, 1856-ban. Életének legfontosabb állomásai a következők voltak: érettségi után megkezdte teológiai tanulmányait, és 1878-ban a győri székesegyházban pappá szentelték, 1897-ben székesegyházi kanonokká nevezték ki. Először 1905-ben lett országgyűlési képviselő, de 1906-ban, '10-ben, '20-ban és '22-ben is őt küldték a parlamentbe a munkások, a magyaróvári kisemberek. 1923. november 15-én váratlanul bekövetkezett haláláig képviselte választóit.
Születésének 152. évfordulója alkalmából nem arról beszélnék, hogy egyházi férfiúként milyen küzdelmeket folytatott a katolikus autonómiáért, nem is arról, hogy a nyolc nyelven beszélő tudós pap, a Magyar Tudományos Akadémia tagja a nemzetközi konferenciákon tartott előadásaival milyen módon öregbítette hazánk jó hírnevét, hanem arról a szeretetből táplálkozó, egész életét kitöltő szolgálatról szólnék, amellyel a kiszolgáltatottak felé fordult.
Az emberi képességek sokszínű tárházából Giesswein Sándor bőségesen kapott. Megkapta azt a képességet, hogy felismerte az idők szavát, ami azt jelentette, hogy felismerte azokat az eseményeket, mozgalmakat, amelyek képesek voltak irányt szabni a történelem folyásának. De megkapta azokat a képességeket is, amelyek a felismeréshez szükségesek. Ilyenek: a valóságra való nyitottság, a hamis és az igaz közötti különbségtétel; de életrajzírói szerint személyiségének leggyönyörűbb vonása a szánalom volt, a kiszolgáltatottak, a magukon segíteni képtelen szegények iránti mélységes együttérzés, más szóval a szociális érzékenység volt.
Egyéniségéből szükségszerűen következett, hogy keresztényszociális mozgalmat indítson. Zászlajára egy jelzős szerkezet került: a társadalmi, azaz szociális igazságosság. Az első keresztényszociális szervezetet Győr és Győr Vidéki Keresztény Munkás Egyesület néven 1898-ban hozta létre, majd 20 éven keresztül irányította a mintegy másfélezer szervezetet tömörítő Keresztényszociális Egyesületek Országos Szövetségét. Programját világosan fogalmazta meg. 1905-ös parlamentbe jutásától a keresztényszociális értékek is hangot kaptak a törvényhozásban. Egyedüliként, a munkásügyi bizottság elnökeként képviselte a munkásrétegek érdekeit, és küzdött az általános, titkos, közvetlen és kötelező választójogért.
Egyértelműsítette, hogy a keresztényszociális politika nem osztályharcot, nem osztálygyűlöletet hirdet, hanem célja a társadalmi béke. Ennek alapfeltétele a társadalmi igazságosság, s ennek előfeltétele pedig az erkölcsi elveken álló politikai demokrácia, másrészt az ember erkölcsi megújulása. Erkölcs nélkül nem megy, üzente korának Giesswein Sándor, és üzeni nekünk is. Politikai demokráciát a választójog általánossá tételével sürgetett, mert mint mondotta, az nélkülözhetetlen a szociális reformok véghezviteléhez, mert gyártani lehet tetszetős szociális programokat, mondotta, de megvalósítani csak az egész nép támogatásával lehet. A nép, az emberek nélkül nem megy, üzente korának, és üzeni az ország mai és mindenkori vezetőjének is.
(9.30)
A tőkét kötelességének tudatára kell ébreszteni, vallotta, a tőkének tudnia kell, hogy a munkás által végzett munka eleven tőke, ezért a munkást meg kell becsülni, szabadságjogait biztosítani kell, tisztességes bért kell kapnia, bérminimumot kell megállapítani és nem könyörületből, hogy ne éhezzen, hanem az igazság okán, mert jár neki. A tudós pap-politikus azonban soha nem rekedt meg pusztán anyagi jellegű követeléseknél, hanem szorgalmazta a munkásság szellemi, kulturális és erkölcsi felemelkedését, az esélyegyenlőség megteremtéséhez pedig a népoktatás fejlesztését.
1923. november 15-én váratlanul meghalt, temetésén több tízezres tömeg vett részt a Kerepesi temetőben. Mihályfi Ákos teológiaprofesszor temette, aki a következőképpen nyilatkozott: “Ritkán láttam temetésen annyi embert, de nagyember temetésén ennyi kisembert még soha nem láttam. Ennek a sok kisembernek az arcáról tükröződő mélységes fájdalom mutatta legmeggyőzőbben nekem, hogy valóban nagyembert temettem.” (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Méltó, hogy mi is, ma is és a jövőben is példaképként emlékezzünk Giesswein Sándorra.
Köszönöm, és elnézést a túllépésért. (Taps.)
