KORMOS DÉNES
KORMOS DÉNES
KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar oktatásügy az elmúlt időszakban, láthattuk, számos kihívás előtt áll. Hogyan tudja szolgálni a valódi esélyjavítást, hogyan lehetséges ellensúlyozni a szociális, kulturális és területi különbségből adódó hátrányokat, hogyan tud egyre jobban megfelelni a tanulók, a diákok egyéni sajátosságainak? Miként tud a XXI. században használható ismereteket nyújtani, az ismeretek alkalmazásának készségeit, képességeit fejleszteni? Hogyan tud tartalmában, szerkezetében és a feladatellátás szervezésében hatékony, fenntartható formákat kialakítani? Hogyan adhatja vissza a tudás és a teljesítmény becsületét, és hogyan járul hozzá egy nyitott, együttműködésre képes társadalom kialakításához?
Tisztelt Képviselőtársaim! Egyedül nem megy. Az oktatást nem hagyhatjuk magára, az oktatásnak társadalmi partnerekre, politikai segítségre van szüksége. Azokat az embereket és diákokat, akiknek nehéz a helyzetük, nehezen férnek hozzá a tudáshoz, és számukra a tudás, az iskola adhat lehetőséget, őket erősíteni és nem riogatni kell. Óriási tehát a politika felelőssége. Nem szerencsés azt mondani vélt politikai előnyökért, hogy a szegény gyerekek elől a felsőoktatási reform és a tandíj elzárja az utat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Oda el is kell jutni. Óvodába kell járni, fejlesztő programokon kell részt venni, harcolni kell a szegregáció és a kirekesztés ellen, és amit elindítottunk, támogató programokra van szükség ahhoz, hogy egyáltalán középiskoláig és szakmáig eljussanak ezek a fiatalok. Erről szól az Útravaló-program, erről szólnak az ösztöndíjak, erről szólnak az önkormányzatok támogatásai, erről szól sok minden. És mi a drága felsőoktatás? Az, amikor újra kell tanulni, mert a diploma nem használható. Az, ha a képzési idő több évig tart, mert a családnak is teher.
Azt mondjuk, hogy ma ennek megvan a lehetősége. Megvan a lehetősége a tandíjmentességgel, megvan a lehetősége a többlettámogatással, megvan a lehetősége, hogy akik kiszorultak, a képzési hozzájárulásra kötelezettek, az önköltséges képzésben lévők, a hátrányos helyzetű gyerekek visszatérjenek. Nem megyek bele a részletekbe. A politikának óriási felelőssége van. A politika a legnagyobb bűnt akkor követi el, amikor megoszt egy társadalmat, elszabadítja az indulatokat, és összekacsint a szélsőségekkel. Mert ezek lecsapódnak az iskolában, ezek nevelési problémákat jelentenek, ezek agressziót keltenek, és a pedagógus, az iskola magára marad. Óriási társadalmi felelősség!
Nem állíthatjuk szembe a kisiskolákat az iskolafejlesztéssel, mert a társadalom bölcsebb, az okos önkormányzatok már rég összeálltak, olyan iskolákat hoztak létre együtt, amit egy kistelepülés nem is remélhetett volna. Ilyenen vettem részt egy alkalommal, amikor egy cigányasszony odajött hozzám, és azt mondta: képviselő úr, látott már ilyen szép iskolát, ahová a mi gyerekeink járnak? A harmadik faluból volt ott. Tanuljunk ebből, képviselőtársaim! A politika felelőssége nem riogatás, hanem a segítés. Kellenek ehhez konkrét ügyek.
Ha konkrét ügyekről van szó, engedjék meg, hogy ajánljak magunknak egyet. Mondtam, hogy a társadalmi példa jó, kell belőle tanulni. A napokban ült össze a magyar tehetségsegítő tanács kezdeményezésére egy konferencia, ahol a köztársasági elnök úr, a miniszterelnök úr, egyházi szervezetek, tanítók, pedagógusok, határon túliak, egyetemi oktatók gondolkodtak politikamentesen erről az ügyről. Hogyha fejlődni akar ez a nemzet, a tudásalapú társadalom része akar lenni, pólusprogramokat akar megvalósítani - és nem akarja azt, mint egy magyar Nobel-díjas mondta egyszer válaszként arra a kérdésre, hogy miben áll a nagy titok: időben le kell lépni -, meg kell tartani ezeket a fiatalokat.
Ezért ajánlom, hogy keressünk olyan ügyeket, ami összeköti a társadalmat, ami kohéziót jelent. Ajánlom a parlament minden képviselőcsoportjának, hogy közös parlamenti határozatot terjesszünk be a nemzeti tehetségprogramról. Ajánlom a parlament minden képviselőcsoportjának, hogy hozzuk létre a nemzeti tehetségalapot. Ajánlom magunknak és a politika minden szereplőjének, hogy találjunk végre olyan ügyeket a magyar közoktatásban, ami összeköt bennünket, nem riogat, hanem esélyt és távlatokat nyit azok előtt, akikért érdemes élni és dolgozni ebben a hazában.
Köszönöm szépen.
