NÓGRÁDI ZOLTÁN
NÓGRÁDI ZOLTÁN
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nehéz egy ilyen konstruktív hangvételű vita után megszólalni, annál is inkább, mert egy valóban üdvös témáról, a hon védelméről szól, és főleg azért, mert én kénytelen vagyok egy olyan kérdést idehozni, amely igazából tragikus esemény.
Szerettem volna, hogyha a miniszter úr, akit nemrég neveztek ki, nemrég tette le a miniszteri esküjét, aki az adott témáért felelős, itt van az Országgyűlésben, és szembe merünk nézni ezzel a kérdéssel. Sajnálom, hogy a tárcától senki nem tiszteli meg a napirend utáni hozzászólást, bár méltányolom, hogy a múlt héten a miniszter úr igyekezett lebeszélni arról, hogy ez a napirend utáni hozzászólás itt a parlamentben megszülessék. Azért jó lett volna, ha a nyilvánosság előtt is meg tudjuk mindezeket a kérdéseket beszélni.
Nos, tisztelt elnök úr, tisztelt Ház, 2008. május 14-én megdöbbentő és megrázó hír döbbentette meg a dél-alföldi régiót, személyesen azt a várost, amelyben élek, és amelyet vezetek, illetve a térséget is. Munkavégzés közben hidegvérrel meggyilkoltak egy, a külterületen a munkáját egyedül végző postai alkalmazottat. Az események tragikusságát csöppet sem enyhítette, hogy az elkövető, akinek az indítékát és a személyazonosságát ma sem ismerjük, a cselekmény bekövetkezte után röviddel a helyszínen öngyilkos lett.
Úgy gondolom, hogy mindenekelőtt, mielőtt ezt a kérdést az ország nyilvánossága előtt tárgyaljuk, rögzítenünk kell kettő dolgot. Semmiképpen sem lehetséges az, hogy bármilyen módon is megsértsük a család kegyeleti méltóságát, hiszen a családot érte a legnagyobb veszteség ebben a tragédiában, amit - azt hiszem - pótolni nem lehet semmivel, sem anyagi támogatással, sem pedig egyéb eszközökkel, talán még az együttérzés is csak nagyon kis mértékben tudja enyhíteni a tragédia fölött érzett fájdalmat.
Én is úgy gondolom, hogy ha egy olyan országot akarunk építeni, amelyben igyekszünk levonni a következtetéseket az ehhez hasonló eseményekből, akkor azt is el kell fogadnunk értékként, hogy ez nem lehet egy következmények nélküli ország. Hiszen bár elismerem, hogy ennek a tragikus eseménynek voltak megelőzhetetlen körülményei is, de mégis azt is gondolom, hogy felelősök lévén ezekért az ügyekért, a közügyekért - hiszen egy, a köz szolgálatában álló emberről van szó - le kell vonjuk a következtetéseket, és meg kell állapítanunk, hogy mely dolgokban tehetünk többet annak érdekében, hogy még egyszer ilyen vagy ehhez hasonló körülmény ne fordulhasson elő, még egyszer ilyen vagy ehhez hasonló tragédia ne övezze azokat az embereket, ne keltsen félelmet azoknak az embereknek a körében, akik feladataikat békésen látják el, mindannyiunk szolgálatában.
Éppen ezért nagyon fontos néhány kérdést megvitatnunk, és szeretném, hogyha ezekben a kérdésekben a későbbiekben megállapodásra tudnánk jutni a tárca vezetőivel és a posta vezérkarával. Szeretném, hogyha levonnánk a következtetéseket, és megállapítanánk azokat a cselekvéseket, amelyekkel erősíteni tudjuk a postai alkalmazottak biztonságát, amelyekkel javítani tudunk a postai alkalmazottak munkakörülményein, amivel megelőzhetővé válik, vagy legalábbis megpróbáljuk kiküszöbölni azokat a körülményeket, amelyek veszélyeztetett munkakörré teszik a postai kézbesítést.
A következő feladatokról kell tehát beszélnünk a nyilvánosság előtt. Át kell gondolni a postai kézbesítési körzetek veszélyeztetettségi besorolását. Ebben az elmúlt időszakban semmiféle változás nem történt. Azóta sem történt ebben változás, hogy érte már évekkel ezelőtt postai alkalmazottat hasonló támadás.
A veszélyhelyzetre való tekintettel oda kell figyelnünk a postai alkalmazottak munkakörülményeire. Nagyságrendekkel megnövekedett feladatokat látnak el, és sok esetben megalázó módon nem teljes munkaidejű szerződéssel rendelkeznek. Öt-, hat-, hétórás munkavégzéssel kénytelenek ellátni azokat a feladatokat, amelyek az évek alatt folyamatosan szaporodtak. Nem csoda tehát, hogy folyamatos a létszámhiány, a helyettesíthetőség szinte megoldhatatlanná vált. Ma postai alkalmazottnak lenni nem egy üdvös dolog, nem is sokan jelentkeznek erre a feladatra. Ezért is alakulhatnak ki azok a folyamatos létszámgondok, amelyek többek között azt tették szükségessé, hogy a tragikus körülmények között elhunyt postai alkalmazottnak is egyedül kellett külterületre kimennie, miközben a média már napok óta vezető hírként közölte a kiemelt nyugdíjosztások tényét, illetve az erre vonatkozó intézkedéseket.
Kéthavi munkakeretben dolgoznak a postai alkalmazottak, és nem garantált a ledolgozott túlórák kifizetése. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A postai kézbesítők biztonságérzete ma sem megoldott, nincs mellettük kiemelt fizetési időszakban sem tartós biztonsági ellenőrzés, és a postai kézbesítőhelyek infrastruktúrája évtizedek óta állandó.
Ezekről a kérdésekről kell beszélnünk, és nyugodt lelkiismerettel zárhatjuk le talán végre ezt az ügyet, amely hosszú ideig még feldolgozhatatlan lesz a térség, a város és a család számára is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
