DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET
DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1815-ben született Veres Pálné, a XIX. század iskolaalapító nagyasszonya, a magyar nőoktatás harcos szorgalmazója szavai szerint amilyen a nő, olyan a család. És mi tudjuk, hogy amilyen a család, olyan a társadalom. Ezért elemi érdekünk, hogy a családtámogatási törvényi szabályozás közelítse meg a majdnem tökéletest, lássuk világosan a célokat, szem elől nem tévesztve a prioritásokat.
Amikor az előttem fekvő, a családok támogatásáról szóló törvénymódosításról beszélünk, távol áll tőlem, hogy a T/5482. szám alatt benyújtott törvényjavaslat alkotóinak jó szándékát akár egy pillanat erejéig is megkérdőjelezzem. Ugyanakkor ezt kérem kormánypárti képviselőtársaimtól is, amikor a törvénymódosítással kapcsolatos hiányérzetemről fogok beszámolni, annak előrebocsátásával, hogy támogatom a javaslatot.
Tudjuk, hogy a családtámogatás szoros összefüggést mutat nemzeti sorskérdésünkkel, a súlyos demográfiai mutatókkal, a nemzet fogyásával. Emlékeztetnék május 19-ei napirend előtti felszólalásomra, amelyben egy három kisgyermekes, egy 2, 4 és 6 éves kisgyermek édesanyja, Szőke Krisztina kérését tolmácsoltam a Magyar Országgyűlésnek, ismertetve a levélíró “S. O. S., fogy a nemzet” című beadványát, már amennyire az ötperces időkeret számomra ezt lehetővé tette. Bár tudtam, hogy mindannyian megkaptuk a szóban forgó levelet, fontosnak tartottam a nyilvánosság elé vinni, mert ha már a civil szféra érzékeli a “fogy a nemzet” veszélyét, akkor erre a törvényhozóknak hatványozottan figyelni kell.
Amikor a törvényjavaslatot olvastam, akkor arra az alapvető kérdésre kerestem a választ, hogy a törvényjavaslat mennyiben szolgálja egy kereszténydemokrata számára a prioritást jelentő népességfogyás megállítását. Hát, hiányérzetem van. Azért van hiányérzetem, mert nem látom biztosítva a családok támogatásáról szóló törvény módosításáról szóló javaslatban a számomra alapvető cél szolgálatát, hogy megálljon a népességfogyás. Továbbmegyek, hogy növekedjen a magyarok lélekszáma.
Arra van szükség, hogy a családtámogatást szolgáló törvénynek egyértelmű elvi alapja legyen annak deklarálása, amit Szőke Krisztina, a három kisgyermekes édesanya megfogalmazott: “Magyarországon édesanyának lenni hivatás, felelős társadalmi szerepvállalás, és ne megtűrt passzió, kaland legyen, a családok ne érezzék büntetve magukat a gyermekvállalás miatt.” Ez az édesanya, sok más gyermekeket nevelő édesanyával együtt, saját maga szeretné nevelni a gyerekeit, mert tudják, és mi is mindannyian tudjuk, amit a pszichológusok is megerősítenek, hogy a gyermek első három életévében pótolhatatlanul szüksége van az egészséges biztonságérzetéhez, az egészséges pszichés fejlődéséhez az édesanyai jelenlétre, nevelésre. Miért van az, hogy ha van egy problémás iskolás gyerek vagy felnőtt, akkor az orvosok, a pszichológusok egyszerre a gyerekkor, a szülői, elsősorban az anyai háttér után kutakodnak?
Hogy ingerszegény környezet lenne a kisgyereknek az otthon, az édesanya? Erről is sokat lehet olvasni, hallani manapság. Egy kisgyerek lelki fejlődésében a lelki, szellemi és testi fejlődés harmóniája a lényeg, és kétéves korban nem a leendő Nobel-díjas szempontjai szerint neveltet egy felelős szülő. A lelki, szellemi, testi harmóniát pedig a család, az anya és a testvérek biztosítják.
A törvényjavaslat az anyák mielőbbi munkába állítását ösztönzi, a gyermekek óvodai, bölcsődei elhelyezését kívánja segíteni. Én nem ezt tartom igazi családtámogatásnak, ezzel több gondom is van.
1. Jelenleg nincs elég óvodai és bölcsődei férőhely. Bölcsődékben 128 százalékos a kihasználtság, óvodákban az átlag csoportlétszám 23 fő. Kérdezem: mennyivel tud ingergazdagabb lenni ilyen körülmények között a bölcsőde vagy óvoda, mint a család anyával, testvérekkel? Ilyen bölcsődei és óvodai túlterheltség mellett mennyivel tud többet foglalkozni vagy akár csak mennyivel tud jobban ráfigyelni egy kisgyerekre a bölcsődei gondozó- vagy óvónő, mint az édesanya vagy a nagyobb testvér?
2. A mai 8 százalékos munkanélküliség mellett éppen az édesanyákat kellene elvinni a munka világába? Nem kellene inkább először a munkanélkülieket munkába állítani? Mi a garancia a kisgyerekes anyák foglalkoztatására?
3. A munkaadók jó szemmel nézik-e, amikor a kis bölcsődés vagy óvodás gyerek betegsége miatt a foglalkoztatott édesanya kiesik a munkából? Szőke Krisztina ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet, mint írta, “arra az apró momentumra, hogy ritkán betegszik meg a gyerek a szülő figyelmetlensége miatt. Az esetek 99 százalékában a kicsik a közösségből - óvoda, bölcsőde - hozzák haza a betegséget, amit sikeresen továbbítanak a testvérek felé.” És így folytatja: “Ez abból adódik, hogy a gyermekes szülők nem mernek otthon maradni beteg gyerekükkel, megfelelőképpen kikezelni őt, éppen az elbocsátás félelme miatt. Fertőző betegség esetén ez még több beteg gyermeket, következésképpen otthon maradó szülőt vonhat maga után, nem is beszélve a járványok kialakulásának veszélyéről.”
Ha a módosított törvény életbe lép, a feltételeket biztosítani kell, vagyis növelni kell a bölcsődék és az óvodák számát. Az ezzel járó költségeket nem lenne célszerű igazi családtámogatásra használni? Például, ahogy kérte Szőke Krisztina, a főállású anyaság után járó bért megemelni?
Bizonyára sok családnak sokat számítana és számít anyagilag, ha a gyermek kétéves kora után nyolcórás munka után járó fizetésén kívül megkapja a gyest. De, kedves képviselőtársaim, nem jókedvükből élnek ezzel a lehetőséggel az anyák, a családok, hanem anyagi kényszerűségből, és ez így nem igazi családtámogatás.
Ha igazán segíteni akarunk rajtuk, akkor hallgassuk meg Szőke Krisztinát, tehát hogy a főállású anyaság utáni bért a minimálbér szintjére emelik - így kérte Szőke Krisztina; és ha mi ezt most még nem is tudnánk megvalósítani, de hogy mindenképpen emeljük.
A törvény módosítása az én olvasatomban sajnos nem szolgálja a családok megerősítését, a több gyermek vállalását, nem segít nemzeti sorskérdésünk, a nemzet fogyásának megfékezésében.
Vagyis számomra a lényegen nem segít, és ez nagyon kár. De mivel az esélyegyenlőséget tényleg megteremti a gyesen lévők és a főállású anyák között, mindenképpen támogatni fogom.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem