PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az államtitkár úr frappáns, ámde lényegre törő támogató hozzászólása, Béki Gabriella részletesebb, a gyermeknevelés támogatási rendszerét illető hozzászólása és képviselőtársnőim, akikkel együtt adtam be a módosító indítványt, Vidorné Szabó Györgyi, Deák Istvánné hozzászólása után engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a módosító indítvány előzményéről, amelyet Katanics Sándor képviselőtársammal együtt adtunk be.
Nekünk, országgyűlési képviselőknek nagyon fontos az, hogy a civil szervezetek, az állampolgárok hogyan vélekednek a munkánkról, és milyen észrevételeket, véleményeket fogalmaznak meg. Nos, ebben az esetben is ez történt, hiszen mielőtt a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosítására vonatkozó javaslatunkat beadtuk, előtte veszprémi képviselőként a Veszprémi Nők Kerekasztal Egyesület keresett meg azzal, mivel ők civil szervezetként számos közérdekű tevékenység mellett foglalkoznak a nők érdekvédelmével, és különösen a szívükön viselik a családok és a fiatal édesanyák problémáit, arra kértek fel minket, hogy a gyermekgondozási segélyre, a gyermeknevelési támogatásra való jogosultságot megfogalmazó törvényt módosítsuk, mivel a törvény szerint csak abban az esetben jár ez a támogatás, ha a gyermekek intézményi elhelyezése - erről már képviselőtársnőim részletesen szóltak - a napi ötórás időtartamot nem haladhatja meg. Ennek a törvénynek viszont a gyakorlati alkalmazása, merev értelmezése nagyon sokszor nehéz helyzetbe hozta a szülőket és természetesen a gyermekintézményeket. Nem kell indokolni azt, hogy erre a támogatásra egy három gyermeket nevelő családnak milyen nagy szüksége van. Az is tény, hogy a különböző korú és elfoglaltságú kicsik nevelését és a családi elfoglaltságot nagyon sokszor össze kell hangolni, ami számos esetben problémákat is felvethet.
Engedjék meg, hogy csak néhány levélből hadd idézzek, ami bár nem szokványos a tisztelt Házban, de megvilágítja ezzel a törvénymódosítás hátterét, indokát is. Azt írja az egyik anyuka: Délután én nyalábolom fel a legkisebbet, és futunk a nagyokért, azután a zeneiskolába vagy az aktuális szakkörre, legtöbbször gyalogosan, babakocsival. Hazafelé szintén gyalog járunk, ami jó idő esetében egyáltalán nem okoz nehézséget, de amikor leszakad az ég, következik a telefonálgatás, ki az, aki esetleg hazarepítené a gyermeket, a legkisebbet, hogy ne mossa ki a babakocsiból az eső, mert tömegközlekedni sem egyszerű ilyen esetben, családi segítségre pedig nem számíthatunk, mert a nagymamák és a nagypapák, sőt az egyéb családtagok nem a városban élnek.
De idézhetnék egy másik levélből is, ahol így fogalmaz az anyuka: Hogyha majd merem vállalni, hogy a gyed után főállású anyaként továbbra is nyugodt hátországot biztosítok a családomnak, a jelenlegi szabályozás alapján úgy nézhet ki a napunk, hogy már ebéd után, éppen alvásidőben fogom a kicsit, összeszedjük a már elég fáradt és nyűgös középsőt az oviban, megvárjuk türelmesen az iskolát, hazabattyogunk, épp csak levegőt veszünk, és talán pici alvásra jut idő, de futhatunk vissza a szakkörre, mindezt kialvatlan, hisztis testvérekkel.
Tehát arra kértek bennünket, hogy nőtársaik, a gyermekbarát-társadalom és az érintett többgyermekes szülők nevében fogalmazzuk meg ezt a módosító indítványt, és a lehetőségeink figyelembevételével segítsük elő az ötórás szabályozás hatálytalanítását.
Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Ezt célozza ez a módosító indítvány, amellyel kapcsolatban különösen öröm, hogy az eddigi hozzászólók mindannyian támogatták, támogatta a kormány is, hiszen jó érzés a tisztelt Házban egy olyan törvény általános vitáján részt venni, amelyet a Házban közmegegyezés, konszenzus övez.
A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény módosításáról megfogalmazott indítványunk értelmében a 24. § (3) bekezdése hatályát veszíti, hiszen, bár tudjuk, hogy az 53/2007. (III. 28.) kormányrendelet szinte teljes körűvé tette a gyermek napi öt órát meg nem haladó nappali intézményben történő elhelyezését az időkorlát alóli kivételek megfogalmazásával, és ezzel a rendkívüli érdemi intézkedéssel minden olyan gyermek számára megteremtette a nappali ellátás lehetőségét, akiknek közösségre és szakszerű ellátásra volt szükségük; ugyanakkor viszont, mint ahogyan az előbb említett levelekből és a Veszprémi Nők Kerekasztal Egyesület által hozzám írt levélből is kiderült, gyakori az az eset, amikor a többgyermekes szülőnek a kisiskolás gyermeket délután külön foglalkozásra kell kísérnie, miközben az óvodából a délutáni alvás előtt kénytelen elhozni a kisebbet, hogy azután őt is magával vihesse.
Úgy véljük tehát, az a megfelelő szabályozás, ha a korlátozást teljes mértékben feloldjuk, ilyen módon - ahogyan Vidorné Szabó Györgyi képviselőtársunk is elmondta - segítünk azoknak, akik ma közel 50 ezren veszik igénybe ezt a támogatási formát, hiszen a főállású anyaság intézményét nem azért hozta létre a törvényalkotó, hogy ezzel megfizesse a gyermek kizárólag otthon történő nevelését, kiváltva ezzel a nappali intézményi helyeket, hanem azért, mert értékeli és elismeri, mennyire fontos kisgyermekkorban a szülő, túlnyomórészt az édesanya osztatlan figyelme, különösen akkor, ha a családban több kisgyermeket is nevelnek.
 
(15.30)
Azt gondolom, képviselőtársnőim és képviselőtársaim, hogy amikor az ország nehéz demográfiai helyzete felett érzett jogos aggodalommal keressük a bátrabb gyermekvállalásra ösztönző megoldásokat, akkor ezekről az inkább csak gesztusértékű, de a kisgyermekes családok számára nagyon lényeges feltételekről sem feledkezhetünk meg.
Így hát én nagyon bízom abban, hogy az a támogatás, amely az eddigi hozzászólásokban megnyilvánult, a parlamenti vita során végigkíséri ezt a módosítást, és a következő parlamenti ülésen teljes körű egyetértéssel dönthetünk arról, hogy ez a rendelkezés hatályát veszítse, és segítsen abban, hogy azok a nagycsaládosok, akik a főállású anyaság intézményét igénybe veszik, könnyebben, akadálymentesebben és többet foglalkozhassanak gyermekeikkel.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem