DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A polgári politika soraiból, a Fidesz soraiból szólok. A téma, ami előttünk van, közügy, ügye ennek az országnak, ügye Kubának, ügye az egész világnak. Ügye volt tegnap és az lesz holnap, s mindig az lesz. Az emberi méltóság, a népképviseleti rendszer, a demokrácia közügy. Nekünk több jut belőle, ha másoknak is több jut belőle, és másoknak is több, ha nekünk. Persze, hogy vannak előugrások és késések, s a lemaradások néha évtizedekig tartanak, azonban az emberi szabadság, a demokratikus kormányzás ügye egy egyetemes valami.
Az előttünk lévő okmányt, képviselői nyilatkozatot öt képviselőtársam írta alá, történetesen mind az öt parlamentben szereplő pártból. Az Országgyűlés politikai nyilatkozata a demokratikus Kubáért egy olyan világos, egyszerű nyilatkozat, amelynek tartalma van, üzenete van, amely - ismétlem - egyetemes és általános.
Amit államtitkár asszony most mondott nekünk, s valami hasonló nyilatkozatot hallottam államtitkár asszonytól a külügyi bizottság tagjaként néhány napja, s amit képviselőtársaim közül mások is mondtak, különösen Szabó Vilmos képviselő úr, azok mind bölcs politikai, diplomáciai gondolkozások. S milyen jó, hogy gondolkozunk fontos témákról! Azonban az, hogy újragondoljuk ezt a nyilatkozatot, engem nem vezet oda, hogy másképpen lássuk Kubát, mint ahogy láttuk két héttel vagy egy évvel ezelőtt. Nem időszerűségről van itt szó, hanem arról, hogy Kubában az emberi méltóság, az emberi szabadság és a demokratikus életforma korlátozott, emberek politikai nézeteik miatt börtönben vannak, és az ország népe mártírokra tekint vissza az elmúlt évtizedek során. Ezek tények. Mi, akiknek több évtizedes zsarnokság után megadatott az emberi méltóság, a demokratikus életforma lehetősége, még ha nem is mindig élünk vele olyan jól és olyan szépen, ahogy szeretnénk, és ahogy az a nagykönyvekben megíródott, de megvan ez a lehetőségünk, mi akkor tesszük magunknak is és a kubaiaknak is a legjobbat, ha itt nem “kompromisszumozzuk” el a lényeget. Hát persze, hogy a politikában a kompromisszumok, az egyezségek megtalálása alapvetően fontos, különösen a nemzetközi diplomáciában. De még mennyire!
(16.20)
Itt mégis nem arról van szó, hogy valamelyik tényező, tényezők sorozata, hogy diplomáciai nyelven mondjam, a paraméterek úgy alakultak, hogy most már másképpen néz ki a kép, mások az elemek, tehát az elemzés, az analízis nyomán valami más következményekre jutunk. Ha megkérdeznénk - most kicsit professzori módon mondom -, ha volna mód arra, hogy azt a mintát, azt az 1200 kubait megkérdezze ma valami pártatlan közvélemény-kutató, amelyik megkérdezte ezelőtt két hónappal, fogadok rá, hogy nem lenne különbség a két eredmény között. Mert Kuba az a társadalom, amelyik volt ezelőtt két hónappal, Kuba az a politika, amelyik volt ezelőtt két hónappal, és az a vágyunk, kívánságunk, óhajunk, hogy az ne úgy legyen, hogy az a Kuba változzon, a társadalom találja meg az útját-módját annak - és kívánjuk, hogy békésen találja meg -, hogy átalakuljon az emberi méltóságot értékelő, demokratikus népképviseletté.
Mit is mondunk ebben a nyilatkozatban? Előttem van, amit öt képviselőtársam aláírt. Ha elém tették volna, én is aláírtam volna, s tudom, hogy akkor mindnyájan, nagyon sokan aláírtuk volna. Azt mondja ez a nyilatkozat, azt mondjuk benne, hogy “az Országgyűlés pártjai készek a magyar rendszerváltozás során szerzett tapasztalataikat átadni a demokratikus kubai erőknek”. Mi, magyarok, igen tisztelt Országgyűlés, különös kompetenciával szólunk ehhez a témához. Magyarország végigment négy vagy mennyi évtizeden át azon a zsarnokságon, amelyik Kubát, a kubai népet ma is gúzsba köti. Ha mi nem tennénk, akkor nemcsak annyiban lennénk a mulasztás részesei, mint a nyugat-európai országok, hanem úgy tűnik nekem, hogy a mulasztás bűnével lehetnénk vádolhatók, vagy azzal kellene magunkat vádolni. A mulasztás bűnével, hogy még ti, magyarok se szólaltok meg? Hát akkor kicsoda?!
Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy mi, magyarok szólaljunk meg! Én nagyon nagyra értékelem a Külügyminisztérium bölcsességét, az államtitkár asszonyt, a miniszter asszonyt és azt a tudásmennyiséget, azt az ismeretmennyiséget, ami a mi külpolitikánkban megtestesül, amivel olyan gyakran egyetértek, és amit olyan gyakran kritizálok. De nem is erről van szó! Van ott egy jelentős - az a mi tulajdonunk - ismeretanyag a magyar külpolitika formálóinál. Ez a formálás nekem nem azt produkálja, hogy most más álláspontot foglaljunk el, mint ezelőtt két héttel. Most már nem tartja időszerűnek a kormány - halljuk az államtitkár asszonytól. Most már! Arról beszéltem az elmúlt percekben, hogy nem változtak meg a paraméterek. Elkésett nyilatkozat - nincsen ilyen, hogy elkésett nyilatkozat. Mondhatjuk rá, de tisztelettel kérem képviselőtársamat, gondoljuk ezt újra. Nem késett el! Az késne el, ha meg se szólalnánk.
Még annyit teszek hozzá, hogy a népképviselet, az emberi jogok egy olyan kincs, ami nekünk megadatott, s kívánjuk a kubai népnek. Hogyan kívánjuk? Úgy, hogy elmondjuk méltósággal, ahogy most itt, a Magyar Országgyűlés nevében, még ha kevesebben vagyunk is, mint gyakran más alkalmakkor, elmondjuk, és az az ezer meg tízezer ember, aki hallgat bennünket, nagyon sokan rábólintanak, és azt mondják, hogy de jó, hogy a Magyar Országgyűlésben, ahol annyi civakodás van, és annyi jó törvényt és annyi rossz törvényt hoznak, most jut erre idő, hogy ezt meggondoljuk. Nekünk, ennek a nemzetnek, akik átmentünk a náci zsarnokság és a kommunista zsarnokság nyomorúságain, nekünk, akiknek voltak bebörtönzötteink, mártírjaink, szétszakított családok, igen, nekünk ez a dolgunk.
Végül engedtessék meg, hogy még pragmatikusabb hangvétellel figyelmeztessem magunkat, hogy a zsarnokság, a diktatúra, az emberi jogok elnyomása nemcsak szimbólum, hanem az életszínvonalnak, a gazdaságnak is egyik eleme. Kuba prosperálóbb és gazdagabb ország lenne, ha az elmúlt sok évtized során a demokratikus piacgazdaságot élte volna meg. Én jártam Kubában 1957 elején, amikor éppen Fidel Castróék elkergették Batistát. Egy bizakodó ország és nép volt! És aztán a történelemből tudjuk, mennyi minden történt. Most csupán azt a mondatot ismétlem meg, amit az előbb kezdtem, hogy gazdaságilag is lemarad az az ország, amelyik nem használja a potenciálját, s a potenciál használásához a demokratikus piacgazdaság az instrumentum. Magyarországon jól tudjuk, hogy Magyarország és az egész Szovjetunió itt a szomszédságban végül is azért mentek csődbe, mert gazdaságilag nem bírták azt, amit ígértek, és ami elváratott tőlük.
Tisztelt Országgyűlés! Ilyen gondolatokkal jövök tisztelettel, és kérem és javasolom, hogy ez az önálló képviselői indítvány fogadtassék el, és tükrözze, hangozza ez a magyar nép álláspontját.
Köszönöm a meghallgatást. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
