ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ami a pócspetri koncepciós ügyet illeti, ebben tökéletesen megegyezik a véleményünk. Mintapéldája volt ez, annak a típusú jogtipró gyakorlatnak az egyik első esete, amelyik aztán az egész országra rávetítette az árnyát, amelynek áldozatául eshetett lényegében mindenki, társadalmi helyzetétől és politikai pártállásától függetlenül. Annak a terrornak volt ez az egyik nyitánya, amelyik a XX. század egyik szörnyű időszaka a magyar történelemben.
Abban sincs köztünk vita, abban is egyetértés van közöttünk, hogy az egyházi iskolák államosítása, ennek a gyakorlata, az a fajta módszer, ahogy ezt véghezvitték, akár a törvényhozásban, akár aztán a gyakorlatban, méltatlan, elfogadhatatlan, az oktatás számára jelentős károkat okozó volt. Egy olyan típusú cselekedet, amit semmilyen módon nem lehet mentegetni vagy indokolni.
Azt azonban meg kell említenem, hogy az állami és az egyházi oktatás viszonya Európában mindenütt a XX. század egész időszakában, pontosabban a XIX. század közepétől folyamatos vitatéma volt. Folyamatosan olyan téma volt, ahol új és új egyensúlyokat kerestek, és ahol különböző megoldásokat alakítottak ki, egészen a teljesen államosított oktatási rendszerektől, ami ma is jellemzi, mondjuk, Franciaországot, az olyan típusú oktatási rendszerekig, ahol az egységes állami oktatási rendszer az egyházi intézményekre támaszkodva valósult meg, mint például Belgium jelentős részén. Azt gondolom tehát, hogy az egyházi és az állami oktatás közötti viszony, az egységes közoktatás megteremtése és ebben az egyházi intézmények szerepe olyan kérdés, amely bizony sok-sok vitától terhelt volt az egész XIX. és XX. században. Bizonyára képviselő úr is ismeri például Trefort és Eötvös véleményét ebben a kérdésben, és ismeri azokat a vitákat, amelyek ezt az időszakot, a XIX. század végét jellemzik.
(9.10)
Azt gondolom tehát, hogy ez egy olyan kérdés, amelyikben minden korban a kor kívánságának megfelelően, ugyanakkor az értékeket tisztelve és mentve kell új és új egyensúlyokat teremteni. A kormány álláspontja az, hogy a jelenleg kialakult egyensúly, az a fajta megoldás, amelyik ma Magyarországon az egyházi oktatás számára lehetőségeket teremt, lehetőséget teremt a működésre, lehetőséget teremt az egyenlő finanszírozásra, még akkor is, hogyha ennek a mértékéről időnként vitatkozunk, az a fajta megoldás, amelyik törvényben is az egységes oktatási rendszer részeként ismeri el az egyházi intézményeket egyenrangú szereplőként, olyan szereplőként, akik vállalhatnak át állami feladatokat; ez egy olyan megoldás, amelyik megnyugtatóan biztosítja mind a vallásszabadságot és az ehhez tartozó azon jogot, hogy a szülők vallásos nevelést választhassanak a gyerekeiknek, mind pedig azt a típusú jogot, amelyik egyrészt az egységes közoktatás fenntartásához, másrészt pedig a világnézeti nevelést az iskolában nem kívánó szülőknek a világnézetileg semleges iskolához való jogát biztosítja.
Azt gondolom tehát, hogy van egy olyan típusú egyensúly, amelyik az elmúlt két évtizedben jelentős eredményeket hozott, hiszen olyan egyházi intézmények sora alakult meg, amelyek kiváló színvonalon látnak el feladatokat. Sok egyházi intézmény lát el olyan missziót, olyan feladatot, amire az állami oktatási rendszer nem képes. Sok egyházi intézmény vállal szerepet a sajátos nevelési igényű, a fogyatékkal élő gyerekek oktatásában vagy éppen a hátrányos helyzetű gyerekek oktatásában. Éppen ezért azt gondolom, hogy ha megvan és megmarad a kölcsönös jóindulat az intézményfenntartók és a kormányzat között, ha van egyfajta párbeszéd és együttműködés, akkor képesek vagyunk arra, hogy megoldjuk azokat a problémákat, amelyek szükségszerűen egy ilyen bonyolult rendszernél jelentkeznek. Ha mondhatok egy óvatos mondatot, úgy látom, hogy például az esélyegyenlőségről szóló törvényben találtunk olyan kompromisszumot, amelyik nem veszélyezteti az egyházi intézmények működését és világnézeti elkötelezettségét, de alkalmas arra, hogy bizony a nehéz feladatok ellátásában is megfelelő szerepet vállaljanak az egyházi intézmények. Tudom és hiszem, hogy jelentős részüknek vagy döntő részüknek ez nem gondot jelent, hanem éppen olyan hivatást, amelyet örömmel vállalnak.
Végül, képviselő úr, arra is emlékeztessen minket ez a szomorú évforduló, hogy az sem szerencsés, hogyha egyébként a jogszerűség szabályait betartva, de mégiscsak a diákközösség, a tanulóközösség, a helyi közösség, a pedagógusközösség akaratát semmibe véve próbálnak intézményeket egyházaknak átadni, mint ahogy ez most Komárom-Esztergom megyében történik, vagy remélem, nem történik. Azt remélem, hogy ott is megegyezés jöhet létre, egy olyan megállapodás, amelyik egyaránt szolgálja azt az érdeket, amelyet a vallásos közösség, a gyermeküket vallásos nevelésben részesíteni kívánó szülők képviselnek, és ugyanakkor a többi szülő és a helyi közösség érdekeit is szolgálja.
Tehát, képviselő úr, összefoglalóan azt tudom mondani, hogy ha van párbeszéd, ha van együttműködés, én hiszek abban, hogy tudunk jó megoldásokat találni, amelyek mindenkinek az érdekét és a kívánságát szolgálják.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárt padsoraiban.)
