ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt héten fájdalommal értesülhettünk arról, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége volt országgyűlési képviselője, Halda Alíz képviselő asszony, valamint a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának tagja, Szántó János képviselő úr elhunyt.
Halda Alíz a Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja, a demokratikus ellenzék egyik kiemelkedő személyisége volt. A rendszerváltás utáni első két országgyűlési ciklusban volt képviselő, 1990 és 1994 között a környezetvédelmi és a mentelmi bizottság tagjaként, a második ciklusban a mentelmi bizottság alelnökeként dolgozott.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szántó János képviselőtársunk a Fejér megyei területi listán 2006-ban szerzett mandátumot. Itt az Országgyűlésben a gazdasági és informatikai bizottság tagjaként végezte képviselői munkáját, egyben Bicske város polgármestere volt. A Szocialista Párt frakciójának megbecsült tagja, köztiszteletben álló ember volt, akinek lelkiismeretes munkáját a jobb- és a baloldalon egyaránt elismerték. Emléküket kegyelettel őrizzük.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársaink emlékének. (A teremben lévők néma felállással adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm szépen, képviselőtársaim.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem