DR. SUCHMAN TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SUCHMAN TAMÁS
DR. SUCHMAN TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Lassan kétezer éve, hogy a Római Birodalom úgy döntött, hogy Illírium után megalakítja új tartományát, vagy megalapozza, elfoglalja Pannóniát. Körülbelül kétezer éve jutottak el a rómaiak Pelsóhoz, a Balatonhoz, erre a csodálatos területre, és rögtön felfedezték maguknak. Lehetséges, hogy az akkori törvényhozók ediktumokat nem gyártottak, de végül is a Balaton körül kialakult egy csodálatos beépítés már kétezer évvel ezelőtt, amelynek ma már csak a romjait látjuk vagy tapasztalhatjuk a régészeti feltárások során. Egy átgondolt szerkezetben, átgondolt stílusban megvalósítva az akkori hagyományokat, sőt az etruszk hagyományokat is, készültek el azok az építmények, amelyek ha egyszer feltárásra kerülnek, csodájára jár az egész világ.
Eltelt közben néhány évszázad, amikor is a Balaton nem igazán volt az ember által felfedezve, sőt a XVII. század végén helytartótanácsi rendelet tiltotta, hogy a Balatonban fürödni lehessen. Aztán jött egy Wesselényi nevű báró, aki átúszta a Balatont 1837-ben, és azóta a Balaton nemcsak a környéken élők számára, hanem Magyarország számára, sőt a XIX-XX. században Európa számára is egy kiemelt üdülőhellyé vált. Egy olyan igazi érték, ahol párosul egyrészt a kultúra hagyománya, az épített környezet egy csodálatos természeti tájjal, amelynek megóvása mindenkor feladatunk. Azt gondolom, hogy ez a törvény, amely egy korábbi törvénytervezet nyomán készült el, magában hordozza azokat a felismeréseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az épített környezet és a Balaton csodálatos természeti tája olyan harmóniát alkosson, amely nem romlik meg az emberi kéz, és nem romolhat meg a természet erői által sem.
A nyolc évvel ezelőtti szabályozás betöltötte, azt gondolom, a célját. A nyolc évvel ezelőtti szabályozás folyamatát elsősorban a szakemberek úgy értékelték az eltelt évek során, hogy elérkezett az idő arra, hogy bizonyos módosításokat kell végrehajtani. De miért is? A Balatonnak több csodálatos korszaka volt, a rómaiakon kívül nyilván a XIX-XX. század elején, nyilván a harmincas években, és bizonyos politikai helyzettől sem függetlenül a hatvanas-hetvenes években, beleértve egészen a rendszerváltásig. Mindegyik egy adott korszak történelmi és gazdasági mértéke szerint működött.
Történtek olyan dolgok, amikor a Balaton igazi virágzásának időszaka volt, amelyeket el kellene felejteni, hisz olyan károkat, sebeket okozott a Balaton és környezetének arcán, amelyek nehezen gyógyulnak. Ez a természeti értékek tiszteletben nem tartása és az épített környezet silány vagy szakmailag nagyon-nagyon bírálható építészeti, urbanisztikai volta.
A Balaton mint idegenforgalmi tényező, a rendszerváltást követő években elveszítette jelentőségét. Most azt érzékelhetjük, 16-18 évvel a rendszerváltás után, hogy elindult valami, ami talán hozzásegít bennünket egy olyan reneszánszhoz, amely értékeket hordoz magában. Igen ám, de a Balaton reneszánszának megteremtéséhez szükség van a szabályozás megváltoztatására, szükség van az elmúlt évek tapasztalatainak felhasználására, szükség van egy újfajta szabályozási rendre.
Amit a bizottsági elnökök beszámolójában is hallottunk, és az államtitkár úr is elmondott az előterjesztésében, nagyon széles körű volt az az előkészítés, amely megelőzte a mai napot. A Balaton Fejlesztési Tanács maga is egyike volt annak a 358 fórumnak, amely foglalkozott a törvénymódosítással, illetve annak tervezetével. Örülök annak, hogy az országos rendezési terv alkotásának folyamata és a Balaton-törvény módosítása szinkronban van.
Helyes lenne még, ha rövidesen a turizmusról, az idegenforgalomról szóló törvény is elérné ezt a folyamatot, mert ez a három törvény az, amely valójában a Balaton és térségének életét, mindennapjait meghatározzák. Ez azért is lenne fontos - az államtitkár úr is utalt erre -, mert ha a magyar turizmus 8,5-10 százalék a GDP-ben, akkor a Balaton ebben 3-3,5 százalék, és minden alapvető számítást figyelembe véve a GDP növelésének az idegenforgalom és elsősorban a balatoni idegenforgalom egyik olyan terepe lehetne, ahol könnyű vagy könnyebb lenne 0,5-1 százalékkal egy belátható időn, 3-5 éven belül a hazai terméket növelni. Ehhez nyilvánvaló, hogy olyan fejlesztések szükségesek, amelyek a nemzetgazdaság érdekeit szolgálják.
Itt van egy kényes területe a mai vitának, illetve a törvénytervezetnek. A fejlesztők fejleszteni akarnak, a környezetvédelmi szakemberek meg akarják őrizni a pannon táj gyöngyének szépségét. Ugyanakkor, ha ez veszélyeztetve van, akkor nincs miért idejönniük a turistáknak, ha viszont a turistákat ide kívánjuk vonzani, akkor olyan fejlesztések szükségesek, amelyek a XXI. században konkurensek tudnak lenni, igazi jó konkurensei a dél-tengeri országoknak vagy a világ más céltájainak, ahová a magyar idegenforgalom, a magyar turisták kirándulása irányul.
E kényes egyensúly megteremtésében sokszor voltam és vagyok magam is kétarcú. Részint nem lehet megakadályozni a fejlesztéseket, részint racionalizálni kell a fejlesztési igényeket, hogy ez a bizonyos egyensúly megmaradjon. A projekttérképet említette a képviselőtársam. Nem kívántuk a törvényben elhelyezni, ugyanakkor tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy több mint ezer projektkezdeményezésről van adatunk. Három-négy hete elkezdtük gyűjteni ezeket a tényeket.
Szeretnénk - én magam is arra törekszem -, hogy amikor a törvény megalkotásának folyamata befejeződik, akkor ne csak a törvényt tudjuk bemutatni az idegenforgalmi szakmának, a fejlesztőknek, hanem azt a térképet is, amelyen látható, hogy az elkövetkezendő három-öt évben a 164 településen hol és mit akarnak. Ezen a térképen meg fog jelenni a legkisebb bolt fejlesztésétől kezdve egészen a milliárdos szállodafejlesztésig vagy golffejlesztésekig sok minden. Tudhatja belőle az idegenforgalommal foglalkozó, hogy két-három év múlva hol nyílik meg vendéglő, vagy hol lesz szálloda. Tudhatják belőle a fejlesztők is, hogy hol érdemes fejleszteni, vagy már hol nem érdemes, hiszen a szükséges alapvető fejlesztések elkészültek.
(13.10)
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Azt gondolom, hogy ez a fejlesztési stratégia, amely 2013-ig elkészül, illeszkedik azokhoz a szabályozási vonatkozásokhoz, amelyeket most tárgyalunk. Azért is tudom jó szívvel támogatni a törvénytervezet szövegét, és ígérjük meg, hogy kevés módosítással élünk a Balaton Fejlesztési Tanács nevében, ami véletlenül nem került bele az alkotás folyamán, mert a szabályozást alkalmasnak, célszerűnek tartom, hogy a Balaton térségére az elkövetkezendő években, ha lehetséges ilyen kívánalom, a hosszú távú szabályozás igényével élve az elkövetkezendő évtizedekben érvényesüljön és jó legyen.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon és az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem