DR. BŐHM ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. BŐHM ANDRÁS
DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Elviselhető a politikai magány. Tehát érdeklődéssel hallgatom ezt a vitát. Elsőként szeretnék segíteni, az MSZP képviselője kereste azt az egy szót, amivel jellemezheti ezt a jogalkotást, amit csinálunk. Az ő ajánlatára a visszavonás körül van, úgy néz ki, egyetértés. Én ajánlanék egy másikat az igazság érdekében, azt gondolom, hogy ez nem más, mint a visszafordulás törvénye.
(18.50)
A visszafordulás törvénye azért, mert az egész reformfolyamat nem azért indult el, mert valaki megálmodott valamit, hanem azért, mert konszenzus volt abban, hogy az egészségügyi rendszer gyökeres, radikális és alapos átalakításra szorul.
Tudom, hogy a vita jelentős részben abból fog állni, hogy a kamarák, orvosszakszervezetek, orvosképviselők és mások is miként ítélik meg azt az egészségügyet, amiben élnek. Többször mondtam, ezután is többször fogom mondani, hogy elsőbbsége a betegeknek kell hogy legyen. A reformfolyamat azért indult el, nem csak közgazdasági okokból - valószínűleg ezen nincs vita -, hogy részben voltak alul- és jórészt voltak túlfinanszírozott kórházak, helytelenül, rosszul gazdálkodva, és valamennyien, akik közel voltunk hozzá, szembesültünk azzal az adósságspirállal, ami a ciklus kezdetekor és már több év óta a kórházakat jellemezte.
Amiért meg kellett lépni a reformot, és amiért nem elég arról beszélni, hogy mit szólnak az orvosszakmai szervezetek, kamarák, orvosképviselők, az az - és ez sajnos, nem vitás -, hogy a betegek százai és ezrei gyalázatos körülmények között, megalázott módon hevernek azokban a kórházakban - tisztelet a kivételnek -, ahol erre rákényszerülnek. Ezen kár vitatkozni, ezt betegek ezrei és tízezrei igazolják. Tehát valamit tenni kellett.
Egyikünk előtt sem lehet vitás, hogy itt ma egy politikai döntés fog megszületni. Ennek az eredménye sem lehet kétséges. És mert az eredménye nem kétséges, azért jelzem már most, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nem támogatja a visszafordulást. Nem támogatja azért, mert semmit nem oldunk meg vele. Kétéves kormányzás után, nagyon jelentős, nagyon komoly ellenzéki támadások kereszttüzében történt valami, ami lehetőséget nyújtott volna a továbblépésre.
Az, hogy a Fidesznek, a Fidesz képviselőinek milyen felelőssége van abban, hogy hogyan tájékoztatták a közönséget, hogyan tájékoztatták arról, hogy nem jár nekik az, amiért a járadékokat kifizették, hogy itt különböző külföldi tőkések fognak megjelenni, akik drágává teszik a szolgáltatást, és csak a leggazdagabbak jutnak hozzá, ezek színtiszta, nettó hazugságok. Ezt valamennyien tudjuk. De az ellenzéknek nem kell felróni azt, hogy ő mit mond; az ellenzéknek az a dolga, hogy korrektül vagy kevésbé korrektül az álláspontját képviseli. Magunknak kell felróni azt, hogy nem tudtuk érthetővé tenni, elfogadhatóvá tenni azt, hogy mi készül itt, hogy ami készül, az a betegek érdekében készül - megengedem, hogy számtalan hibával, de javítható hibával együtt.
Mikola képviselő urat kérem, hogy ne élje meg politikai győzelemként azt, ami itt ma történik. Egy koalíciós szakítás eredményét tetszik most ünnepelni, aminek politikai haszna természetesen van. Azt gondolom, hogy nem tisztességes, nem elég bátor az az eljárás, ami itt ma történik, mert osztom azt az álláspontot, hogy erősen kétséges, hogy néhány hét alatt itt egy olyan rendszerbeli átalakítás történhet - akár csak a csírája megjelenhet -, ami választ ad arra, hogy hogyan tovább.
Megértem a miniszter úr szándékát, hogy ő megpróbál egyezkedni és egyeztetni mindenkivel. Ha szabad ezt mondanom, egy halvány félmosollyal nyugtázom, hogy a miniszter úr jelentős tapsot kapott a hétvégén a gyógyszerészkamarától. Előttem ismeretlen okból rendelkezik hihetetlen befolyással a gyógyszerészlobbi ma Magyarországon. Az a gyógyszerészlobbi, amelynek az érdekében olyanféle privatizáció zajlott le, hogy egyetlen társadalmi réteg nem került még a közelébe sem ennek a lehetőségnek. De rendben van, miniszter úr, önt megtapsolták, és a gyógyszerészek is kaptak ígéreteket. Rendben van, miniszter úr, helyes, hogy ön tárgyal az orvosi kamarák legkülönbözőbb szervezeteivel, azon orvosi kamarákkal, akiknek számos vezetője volt szíves elmondani - politikai aspektusból - a véleményét azzal kapcsolatban, amit ez a kormány tenni szándékozott.
De tisztelettel kérem - nem kell kérnem, hát ön sokkal jobban tudja nálam -, azoknak a betegeknek az ezrei és tízezrei, akik változatlanul gyalázatos és megalázott körülményekben fognak heverni a kórházakban, nekik azt mondani, hogy visszafordulunk, hát nem biztos, hogy ez az ő fülüknek kellemes akkor, hogyha hajlandók megérteni, ha lesz valaki, aki hajlandó megfelelően elmagyarázni nekik, hogy mi történik körülöttük.
A mi törekvésünk az volt, hogy ebben a régről örökölt - és nem akarom részletezni, nem akarom bántani a szakmai szervezeteket, orvosokat és orvosképviselőket -, mélyen gyökerező rendszerben, egy olyan rendszerben, amely a beteget kiszolgáltatottá teszi, próbáltunk valami rést nyitni. Még egyszer mondom, lehet, hogy hibákkal - egészen biztos, hogy nem helyes kommunikációval -, de hogy ennek az eredménye a visszafordulás legyen, az számunkra elfogadhatatlan.
Anélkül, hogy bárkit - bár nagyon késő este nincs, de azért esti óra van - sérteni akarnék, azt gondolom, hogy amiért ezt a döntést, a visszafordulás törvényét meghozzuk, az két dolognak tulajdonítható: az MSZP részéről a politikai gyávaságnak, a Fidesz részéről a politikai haszonlesésnek. Még egyszer mondom, hogy ezt a törvényt, a visszafordulás törvényét a szabad demokraták nem fogják támogatni.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem