DR. HEINTZ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HEINTZ TAMÁS
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Hosszú és áldozatoktól sem mentes, lassan kétéves küzdelem eredménye ez a most benyújtott törvényjavaslat, a nyereségérdekelt biztosítási rendszerekről, vagy ahogyan most nevezik: az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény felülvizsgálatáról szóló törvényjavaslat.
A március 9-e utáni közhangulat és a kormány nyilatkozatai alapján azt vélhettük, hogy a Szocialista Párt megtért a maga kenyerén - ahogy ezt Somogyban mondják -, és belátta, hogy az SZDSZ-szel közösen kreált biztosítási rendszerük megbukott. Nem így van ez, sajnos, kilóg a lóláb. Az elmúlt héten a törvényjavaslat bizottsági vitájában mindez világossá vált. Megtudhattuk, hogy ezt a remek törvényt, mármint a 2008. évi I. törvényt kizárólag a jobboldal, a Fidesz és a KDNP ármánykodásai miatt kellett visszavonniuk. Mert mi voltunk azok, akik utcára vittük az embereket, Molotov-koktélokat szórattunk becsületes MSZP-s képviselők otthonaira, káoszt és zűrzavart keltettünk (Dr. Szabó Zoltán: Ez így is van.), s ezért a társadalmi béke helyreállításának nemes okán most a szocialisták lemondanak erről a végtelen távlatokat nyitó törvényről, és visszavonják azt. Nem is tudom, miért nem hangzott el az a vád is, hogy a fehér poros borítékokat is a Fidesz rendelte a hintőporgyárban.
A bizottsági vita során nyilvánvalóvá vált: az MSZP nem tett le a nyereségérdekelt biztosítási rendszer bevezetéséről, csak éppen most nem tartja időszerűnek azt a látható elégedetlenség, no meg a mellesleg elsöprő népszavazási eredmények láttán. Ezért nem legyinthetünk rá a nyereségérdekelt biztosítókról szóló népszavazásra. Mellesleg káosz és zűrzavar tényleg van, csak éppen az önök által megdeformált egészségügyben, no meg az illegálkoalícióban működő kormánypártok soraiban. (Derültség.)
És most néhány szót konkrétan a törvényjavaslatról. Az 1. § rövid, tömör, rendben, gratulálunk. Felolvasnám még egyszer, mert jó olvasni, hallani: “Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló 2008. évi I. törvény hatályát veszti.” Gratulálunk! Ezt akarták az emberek, erről beszélt a szakma, az orvosok, a betegek másfél éve.
A 2. § több bekezdése foglalkozik a 22 megyei egészségpénztárral, azok megszüntetésével, végelszámolásával. De felmerül a kérdés: mi lesz a 22, már kinevezett pénztárigazgatóval, akikkel a pénzügyminiszter úr határozott időre, 2010 tavaszáig már szerződést kötött? Kifizetik nekik az addig járó közel 500 millió forintot? A 22 pénztár élére önök nyilván nagy tekintélyű, komoly szakmai múlttal rendelkező, a szakma által ismert, elismert embereket neveztek ki. Nem életszerűtlen az a kijelentés, hogy most, a törvény életbelépte után közös megegyezéssel távozzanak? Hol fognak ezután elhelyezkedni, ha a korábbi állásukat már betöltötte valaki? Mi lesz akkor, ha nem kívánnak közös megegyezéssel lemondani tisztségükről? Vagy mégiscsak ejtőernyősöket nevezett ki erre a célra a tisztelt Veres János pénzügyminiszter úr? Lehet, hogy az ellenzék joggal gyanakszik?
A törvényjavaslat általános indoklása nagyon finoman fogalmaz abban a tekintetben is, hogy miért is kell ezt a remekbe szabott, a koalíció által máig támogatott törvényt visszavonni. Ismét idéznék: “A törvényben leírt egészségbiztosítási modell azonban olyan megoldásokat is tartalmaz, olyan eszközöket is szabályoz, amelyek politikai, társadalmi és szakmai megítélése, illetve fogadtatása messze nem egységes.” Hát igen! Így fogalmaz egy finom ember, amolyan jogvégzett, de egy a lényeg: önök a társadalom nagy többségének és az egészségügy valamennyi szereplőjének ellenére, valamint a köztársasági elnök úr által megfontolásra történt visszaküldés után itt, február 11-én név szerinti szavazással kétszer is elfogadták ezt a törvényt.
Eközben az egészségügy súlyos helyzetben van, és kivéreztetett állapotban várja, mi lesz vele. Azok az emberek pedig, akik végignézték az önök szavazásait az elmúlt két alkalommal, amikor a magántőke segítségével az egészségügyi járulékainkat akarták eladni, lenyúlni, most csodálkoznak, mert látják az önök mostani ténykedését is, amikor éppen az ellenkezőjét teszik annak, amit korábban, néhány hete ígértek, tettek vagy mondtak. Ezért lehet, hogy jogosan merül fel a szemlélőben: hiába a mostani ígéret, hiába a nyereségérdekelt biztosítási rendszerről szóló törvény visszavonása, azért nem árt az óvatosság! Lehet, hogy az önök hiteltelensége miatt komolyan kell venni az őszi népszavazást is? Hiába, az ördög nem alszik!
Tisztelt Miniszter Úr! Kollegiális kötelességem figyelmeztetni önt valamire. Amikor ezt a posztját elvállalta, tudta jól, hogy az SZDSZ képviselőcsoportjával a megegyezés nehéz lesz. De szerintem azt nem gondolta ön, hogy az első éles helyzetben az MSZP egészségpolitikusai ilyen rútul cserbenhagyják önt - én szégyellem helyettük magamat. Egészen biztos: ők már cserbenhagyták Molnár Lajost mint kollégát, cserbenhagyták Horváth Ágnest mint kollégát, és ha az érdekük úgy kívánja, mint most is, cserbenhagyják önt is.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem