DR. PERJÉSI KLÁRA
DR. PERJÉSI KLÁRA
DR. PERJÉSI KLÁRA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Jelenlévők! Csehák Judit már 20 évvel ezelőtt programot hirdetett a kórházcentrikus egészségügyi ellátás és a hálapénzrendszer megszüntetése miatt. Vajon miért nem változott azóta sem meg a magyar egészségügyi rendszernek e két legnagyobb fogyatékossága?
Az egyik oka valószínűleg az, hogy az egészségügy a magyar társadalom legösszetettebb, legspeciálisabb alrendszere, ráadásul átlagban évenként új egészségügyi miniszter és új pénztári főigazgató állt a tárca élén. A Magyar Orvosi Kamara sem tudta átvenni a fejlett országok orvosi kamaráinak haladó hagyományait, ahogyan például azt a Gyógyszerész Kamara tette. Többnyire a partvonalról történik, történnek beszólások. A szakmai kollégiumok értékét - tisztelet a kivételnek - az érintettek pontosan ismerik, nem részletezem.
Mindezek összességében azt eredményezték, hogy az egészségügy szereplői teljes atomizáltságban, elenyésző kontroll mellett, csapnivaló bérekkel működnek, élnek. Természetes, hogy egy ekkora és ennyire elhanyagolt rendszer csak sok-sok vitával és kompromisszummal alakítható át. Az is természetes, hogy ezt a vitát a klasszikus szabályok szerint legfeljebb konszolidált körülmények között lehet végigcsinálni. A körülmények azonban sem politikailag, sem az Európai Unió által megkövetelt államháztartási hiány csökkentése miatt nem voltak konszolidáltak. Az egészségügy átalakítását büntetlenül tovább húzni-halasztani azonban nem lehetett, nem lehet! Bár még most is erről hallunk az ellenzék részéről.
Visszatérve a törvényre: hosszú és nagyon nehéz várandósság majd vajúdás után megszületett a 2008. évi I. törvény; az a törvény, amely reményt jelentett az egyre igazságtalanabb, egyre átláthatatlanabb és egyes területeken egyre virágzóbb hálapénz-gyakorlatú rendszer átalakítására. Igaz, hogy a törvény koraszülöttként látta meg a napvilágot, de életképesen. A köztársasági elnök úr sem találta alapvetően fogyatékosnak az újszülöttet.
Az újszülött jelenleg még éppen inkubátorban van, de óriási a nyomás, hogy ki kell venni onnan, ami egyet jelent a halálával. Amennyiben ez így lesz, mementóként ott áll majd a fejfáján 5-10-15 év múlva, hogy élt ennyi és ennyi napot. Ha valakinek bocsánatot kell kérnie, azoknak kell, akik által egyáltalán felmerülhetett az, hogy ennek a koraszülöttnek nem jár az inkubátor.
Természetesen a várandóssággal újra és újra meg kell próbálkoznunk. Csak remélni merem, hogy egyesek nem csupán vetélésre játszanak majd, illetve az újszülött vagy újszülöttek életét nem a Taigetosz-elv dönti el. Ha igen, ezt bocsánatkéréssel nem lehet jóvátenni senkinek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
