DR. PUSKÁS TIVADAR
DR. PUSKÁS TIVADAR
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azzal kezdem felszólalásomat, hogy köszönöm az egészségügyben dolgozóknak, hogy ezt a két évet, ami a káosz két éve volt, végigdolgozták. Köszönöm a betegeknek, hogy kiállták ezt a két évet. Kiállták azt a két évet, amikor a magyar egészségügyben olyan kiszámíthatatlan és megoldhatatlan káosz látszott, ami azóta sem csökkent, és azóta sem nagyon tisztult.
Térjünk vissza ehhez a törvényhez. Mi a törvény címe? A 2008. évi I. törvény felülvizsgálata. Tisztelettel, ez nem a felülvizsgálata, hiszen úgy kezdődik, hogy visszavonja az egészségbiztosítási törvényt; az majd egy következő lépés. Javaslom, változtassák meg, hiszen ez nem felülvizsgálatról, ez visszavonásról szól - tisztán arról szól. Többen több ízben megjegyezték, hogy most az ellenzék úgymond diadalt ül. Óriási nagyok vagyunk, úgy látszik, ellenzékből sikerült az akaratunkat rákényszeríteni a másik oldalra.
(20.20)
Pedig nem a mi akaratunkról van szó, hanem Magyarország lakóinak az akaratáról. (Taps a Fidesz padsoraiból.) Mi képviseltük, mi próbáltuk elmondani azt a hangot, amit hallottunk (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: A miniszter urat már magára hagyták.) ez alatt a két év alatt. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból. - Derültség.)
Ha más nem történt, arra nyilvánvalóan emlékeznek, hogy e törvényhez - azt hiszem, páratlan dolog, de - egyetlenegy módosító indítványt nem adtunk be. Nem adtunk be, azért, mert az alapjaival nem értettünk egyet. Úgy gondoltuk, és ma is úgy gondoljuk, a nemzeti kockázatközösség, a szolidaritás sérül ezzel.
Több ízben - még voltak kormánypárti képviselők a teremben nagyobb számban - azt mondották, hogy ne a népszavazásról beszéljünk. Nem arról beszélünk. A népszavazás fordulópont volt; fordulópont volt Magyarország életében, fordulópont volt az egészségügy rendszerében, az egészségügyi rendszer megbukott ezzel. Nemcsak a vizitdíj bukott meg, nemcsak a napidíj bukott meg; egyszerűen az történt, hogy az az egészségügyi irányvonal, ami akkor elindult - valamikor két évvel ezelőtt -, teljes mértékben elutasítottá vált a magyar társadalom részéről. A magyar társadalom szakmai szervezetei, a betegek, az orvosok, senki nem fogadta el azt, amit igyekeztek rákényszeríteni Magyarországra.
Van egy nagy baj, Horváth képviselőtársam már emlegette. Ugye, ez egy nagy kísérlet volt, akár így is mondhatnánk, csak ez rendkívül sok pénzbe került, rendkívül sok pénzbe, rendkívül sok nyomorúságba. A pénzt - ugye - ki lehet számolni, erre bizony vannak is számítások, és itt az előző felszólalások egyikében, néhány milliárdot - ha jól emlékszem, 5 milliárdot - említett a képviselő asszony a népszavazásra. Azt mondom, hogy körülbelül ennek a 2008. évi I. törvénynek a bevezetése, a 22 pénztár bejegyzésével olyan másfél milliárd forintba került az országnak, és még számos olyan veszteség van, amely pénzben nem kifejezhető. Emberéletben kifejezhető csak, abban kifejezhető, hogy nyomorúságos körülmények között dolgoztak, dolgoznak az egészségügy dolgozói. Ki fogja megtéríteni ezt a kárt? Az anyagi kár is jelentős, meg az erkölcsi kár is jelentős, a pszichés kár jelentős.
Intézményrendszerek szűntek meg, vagy legalábbis intézményrendszerek működése vált nehézzé. Vannak olyanok, amelyek egy tollvonással megszűntek. Szükség van rájuk. A funkcióra van szükség. Lehet, hogy erre-arra-amarra az intézményre nincs szükség, de a funkcióra igenis szükség van.
A miniszter úrtól hallottuk, hogy új törvényt kíván bevezetni az egészségügy rendszerét, illetve az egészségbiztosítási rendszert illetően, s azt mondotta, hogy van egy határidő, június 30. Azt is mondotta - nagyon fontos -, hogy nem a nulláról kell indulni. Hát bizony, nagyon régen kialakult a társadalombiztosítási rendszer, beszéltünk róla. Rendesen kell működtetni ezeket a rendszereket. Óva intem a tisztelt miniszter urat attól, nehogy ismételten abba a hibába essék, mint elődei; már kettőt kiszolgáltunk itt a parlamentben. Pillanatok alatt szerették volna megváltoztatni úgy az egészségügy rendszerét, hogy ebben egy fia konszenzus nem volt; nem volt a szakmai szervezetekkel és nem volt a társadalom rétegeivel, egyáltalában nem volt senkivel.
Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, ne tegye ezt! Az egészségügy rendszerét, a társadalombiztosítás rendszerét átalakítani csak nagyon óvatosan lehet. Úgy lehet csak megcsinálni sikerrel, hogy konszenzus van ebben. Úgy lehet, úgy szabad csak nekilátni, hogy a társadalom, a betegek ne sérüljenek ebben. Ma ez nem látszik; nem látszik, és mindenképpen körültekintően szabad csak továbblépni. Ma az egészségügy, az egészségügy rendszere néhány évvel ezelőtti önmagához képest romokban van. Tudja ezt a miniszter úr is. Tudjuk mindannyian, legalábbis azok, akik betegként vagy egészségügyi dolgozóként a mai magyar egészségügyben dolgozunk és előfordulunk.
Tisztelettel, a felszólalásom végén, ha egyszer úgy kezdtem, hogy megköszöntem a betegeknek, hogy ezt az elmúlt két évet végigszenvedték zokszó nélkül, mert nem tehették, hogy zokszavuk legyen, megköszönöm nekik és megköszönöm az egészségügy dolgozóinak. Hiszen az egészségügy dolgozói mindenféle olyan szándék ellenére, melyet a legmagasabb szakmai szinten, a legalacsonyabb végrehajtói szinten megálltak, ennek ellenére a betegellátást végezték, a betegeket szolgálták.
Tisztelettel kérem, hogy az egészségügyi rendszer ámokfutása álljék meg! (Közbeszólás: Álljon meg!) Álljon meg, bocsánat. (Közbeszólás: Jó az álljék is.) Köszönöm szépen, utána vitára bocsátom a kérdést, természetesen. Szóval, álljék meg az egészségügyi rendszer ámokfutása! S kérem, hogy a társadalombiztosítási törvény visszavonását követően valamiféle, a betegek érdekében létrejövő rendszert építsünk.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
