DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is csatlakozom Pesti képviselő úr és Vojnik képviselő asszony, államtitkár asszony javaslatához, miszerint korai vagy késői órán egyaránt lehet őszintén beszélni. Éppen ezért nem értem azokat a túloldalt ülő képviselőtársaimat, akik most már hosszú ideje arról beszélnek, hogy ők milyen bánatosak. (Soltész Miklós: Nem figyelt! A miniszter úr volt bánatos!) Tisztelt Képviselőtársaim! Önök nem bánatosak. Önök diadalittasak. Ha önök meghallgatták Mikola képviselő úrnak a vezérszónoklatát, az maga volt a harsogó diadaljelentés. Ha önök valamiért bánatosak, akkor egyetlen dolog miatt bánatosak: mert azt hitték, hogy ez a törvényjavaslat annak a jele, hogy sikerült a Magyar Szocialista Párt és a kormány gerincét megtörni, és most úgy látják, hogy mégsem sikerült. (Dr. Mikola István: Ajjaj!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Szomorúan kell önöknek jelentenem, illetve az önök szomorúságát megértve kell önöknek jelentenem, hogy ez bizony a későbbiekben sem fog sikerülni.
A törvényt a körülmények megváltozása miatt - és a körülmények, még egyszer mondom, elsősorban a mi hibánkból tudtak megváltozni; önök változtatták meg őket, de a mi hibánkból tudtak megváltozni - vissza kell vonni. Ebből nem következik, hogy ez egy rossz törvény volt, még kevésbé következik, hogy ez egy rossz szándékkal elfogadott törvény volt. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem