LENGYEL ZOLTÁN
LENGYEL ZOLTÁN
LENGYEL ZOLTÁN (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Doktor Hölgyek és Doktor Urak! - mert úgy látom, túlnyomórészt csak ők maradtak itt az ülésteremben. Engedjék meg, hogy kívülállóként és nem egészségpolitikusként megpróbáljam lefordítani az eddig történteket. Többen azt mondták, hogy bánatosak. Csatlakozom hozzájuk én is. Jómagam is bánatos vagyok, ugyanis évek óta folyik egy nyűglődés a társadalombiztosítással, és az egyszerű emberek nyelvére lefordítva az, ami itt a Házban folyik, teljes egészében érthetetlen. Nekünk vidéken számtalan egészségügyi ellátás elérhetetlen, számtalan egészségügyi ellátás egyre elérhetetlenebbé vált.
Úgy gondolom, hogy a XXI. század elején egy élő demokráciában a népszavazás rémét nem volna szabad emlegetni, és társadalmi nyomásról se volna szabad beszélni, hiszen arról szól a demokrácia, hogy a nép elmondja, mit szeretne, a törvényalkotók pedig ennek megfelelően törvényt alkotnak. Úgy gondolom, egyetlenegy lehetősége van ma az Országgyűlésnek és az egészségpolitikusoknak: megnézik ebből a rettentő rossz helyzetből a kilábolás lehetőségét, kihasználják az alkalmat, hogy egy, a nép által nem jónak tekintett törvényt visszavonnak, és helyette egy olyat hoznak létre, amelyik megfelel elsősorban az embereknek, az egészségügy igénybevevőinek.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)
