KORÓZS LAJOS

Teljes szövegű keresés

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom, hogy jót tett magának az ügynek Medgyasszay képviselő úrnak ez a felszólalása, hogy ezt az Országgyűlés elé hozták, hiszen a múlt héten a parlament szociális bizottsága, mivel ilyen alaposan a képviselő úr nem fejtette ki, hogy miről van szó, elutasította ezt a kezdeményezést, most mégis azt kell mondjam, hogy ez a kezdeményezés egybevág a miniszterelnök úrnak abbéli szándékával (Moraj a Fidesz soraiban. - Babák Mihály cuppog.), amelyet a legutolsó idősügyi tanácsülésen fogalmazott meg, melyben kérte az Országos Idősügyi Tanácsot, hogy tegyen le az asztalra egy nemzeti idősügyi stratégiát.
Ez a nemzeti idősügyi stratégia elvezethet oda, hogy ebből a későbbiekben akár egy országgyűlési határozat is szülessék, és ez a határozat véleményünk szerint tartalmazhatná azt a felhatalmazást, amely kötelezné a kormányt akár egy országos idősügyi törvény elfogadására.
Azt gondolom, hogy a szociálliberális kormánynak az elmúlt években nincs szégyenkeznivalója az időspolitikát illetően, hiszen emlékeztetem képviselőtársaimat a nyugdíjkorrekciós programra, az értékvesztett nyugdíjak felzárkóztatására, a rossz évben megállapított nyugdíjak korrekciójára és még sorolhatnám, hiszen ebbe a körbe nagyon sok intézkedés tartozott, ahogy említettem, az özvegyi nyugdíjaktól kezdve a rendkívüli emelésekig bezárólag.
Képviselő úr, köszönjük a kezdeményezését, támogatni fogjuk ebbéli szándékát. És minden évben idehozzuk az idősügyről szóló jelentést a parlament elé.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP, szórványos taps a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem