DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az első kérdés, amit felteszek önmagunknak, azoknak a keveseknek, akik itt vannak a parlament üléstermében, hogy mi kell ahhoz, hogy a két politikai oldal ilyen súlyos kérdésekben megegyezésre jusson. Mert súlyos kérdések vannak előttünk, hisz a kisebbségbe szorult kormány “mindössze” alkotmányt szeretne módosítani, mindössze a kétharmados önkormányzati törvényt kívánja módosítani, és egy új kétharmados közpénzügyi szabályrendszertörvényt akar megalkotni, amiben egy új alkotmányos intézményt, a törvényhozás költségvetési hivatalát is szabályozná. Hát, ez egy merész vállalkozás... Merész vállalkozás akkor is, amikor egy kormánynak politikai támogatottsága és parlamenti többsége van, de így szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Azt is gondolom persze, hogy a kisebbségbe szorult kormánynak nagy valószínűséggel az elkövetkezendő időszakban nem lesz ehhez fogható nagy vállalkozása, mint amit itt megcéloz, talán még a költségvetés elfogadása lesz ehhez mérhető.
Az ember azt gondolná, amikor egy ilyen vállalkozásba belekezd egy ilyen helyzetben lévő kormány, akkor minimum itt van a miniszterelnök, minimum itt van a pénzügyminiszter (Keller László: Itt volt!); önkormányzati törvényt módosítunk, minimum itt van a tegnap esküt tett önkormányzati miniszter, s mivel azért alapvető alkotmányos intézményünket hozzuk létre, talán itt van az igazságügyi kérdésekkel foglalkozó, a jogalkotásokért felelős igazságügy-miniszter. Ezzel szemben mit látunk? Keller államtitkár úr árválkodik itt egyedül velünk. Ez is jelzi a kormány elkötelezettségét. Persze az ember azt is gondolná, hogy itt van az Állami Számvevőszék, de szintén nincsen jelen (Jelzésre:) Bocsánat, meghatározó szinten. Igen, persze, vannak emberek, akik a karzaton jegyzetelnek, ez mind rendjén van; és talán az sem lenne baj, ha itt lenne a Nemzeti Bank is, és közelről figyelné ezeket a kérdéseket. Ehhez képest az igazságügy-miniszter felment a pulpitusra, és az utolsó mondataiban, a huszonvalahányadik percben elmondta, hogy eljött az igazság pillanata, most mindenki színt fog vallani, utána fogta magát, és elment. Na, hát ez az a politikai légkör, amiben mi itt törvényt akarunk alkotni, és még az ország közvéleményével el is akarják hitetni, tisztelt államtitkár úr, hogy önök ezt komolyan gondolják.
Azt gondolom, igaza van az Index mai cikkének, amikor így fogalmaz - az ülés előtt néztem meg -: a pártok leeresztik a közpénzügyi lufit. Valójában ez tényleg erről szól, ez egy közpénzügyi lufi, amivel a kormány kísérletezett. Az igazság pillanata olyan szempontból jön el, nyilvánvalóan ki fog derülni, hogy ezt a beterjesztők sem gondolták komolyan. Tállai András képviselőtársam hosszasan beszélt arról, hogyan került a mai napon elénk ez a három törvény, amit persze már korábban benyújtott a kormányoldal, azután sok oknál fogva - erről Szabó Lajos képviselőtársam is beszélt - elkezdte fagyasztani ezeket a kérdéseket, majd tegnap a házbizottság döntésével ellentétben kierőszakolta, hogy most mégis beszéljünk ezekről a kérdésekről, tudva, hogy kétharmad hiányában ezekben a kérdésekben nem tud törvényt alkotni. Valószínűleg az volt a fontos - itt megint az Index cikkére hivatkozom -, bizonygatni talán a külföldi befektetőknek és eredményként felmutatni azt, hogy nyilvánvalóan keresünk egy bűnbakot a Fideszben, az ellenzékben, a KDNP-ben, esetleg az MDF-ben, hogyha nem szavazzák meg ezt a törvénycsomagot, hiszen nekik is sok gondjuk van ezzel a törvénycsomaggal; felmutatni, hogy mi ugyan megint reformálni akartunk, de ez az alkalmatlan és felelőtlen ellenzék minket megakadályozott. Tehát azt gondolom, ez az egész megint csak a kommunikációról szól.
Azonkívül, hogy ezeknek az alkotmányos tényezőknek itt kellene lenniük, még a következő dolgok is kellenének, hogy kormány és ellenzék ezekben a tényleg sorskérdésekben megegyezésre jusson: érzékelni kellene, hogy ez így nem megy tovább, a baj olyan nagy, hogy meg kell egyezni. Azt gondolom, ez a feltétel egyébként adott: a baj nagyon nagy, meg kellene tudni egyezni.
De lehetséges-e megegyezni, mondjuk, azzal a legnagyobb politikai szélhámossal, aki a bajt előidézte? Azt gondolom, kerülgethetjük ezt a kérdést, ez egy alapvető kérdés. Mert hogy a politikai pártok ezekben a kérdésekben valamikor dűlőre fognak jutni, én ebben hiszek, akár egy alkotmánymódosítással és egy, mondjuk, ehhez hasonló szabályrendszer megalkotásával. Az alkotmányt persze nem ilyen tartalommal módosítanám, mint ami itt van, hisz ezt ma már a politikai pártok sem gondolják komolyan, mert ez lehetetlen helyzetet eredményezne; erről majd beszélni fogok.
De az egy érdekes helyzet, hogy az, aki ezt a mérhetetlen gondot rászabadította az országra - ez a koalíció vagy ez a miniszterelnök -, most ezzel a miniszterelnökkel kellene úgy megegyezni, hogy persze itt sincs. Ez egy lehetetlen elvárás. Tehát nemcsak a bajt kellene érzékeltetni, hanem meg kellene tudni teremteni azt a politikai klímát, benne annak személyi feltételeit, hogy az ország meghatározó politikai erői egymás kezébe csapjanak, és megállapodjanak sorskérdésekről. Ez a feltétel nem adott. Kerülgethetjük a kását; ha ez a feltétel nem lesz adott, akkor ebben a kérdésben nem tud létrejönni megegyezés, mert ez is egy fontos feltétel. Ezt a saját véleményem kapcsán és azt gondolom, sokak véleménye kapcsán itt, a parlamentben nemhogy ki merem mondani, fontosnak gondolom kimondani, azért, hogy ne bolondítsuk egymást fölöslegesen.
Ha konkrétan beszélünk arról a megcélzott javaslatsorról, ami előttünk van, akkor először az alkotmánymódosítás szándékáról kell beszélnünk. Szükség lenne-e az alkotmány módosítására? Én azok közé tartozom, és mivel a szakértői egyeztetéseken a KDNP-frakció nevében általában ott voltam, ezt végig képviseltem, úgyhogy azt gondolom, ez kellene. Sólyom László köztársasági elnök úr, amikor a pártok frakcióvezetőit még a folyamat indulása előtt ebben a kérdésben, ha úgy tetszik, meginterjúvolta vagy egy beszélgetésre hívta - Herényi Károly ott volt, most is bólogat a frakcióvezető úr -, a köztársasági elnök is ezt az álláspontját fejtette ki. Én vele ilyen szempontból egyetértek, hogy az alkotmányhoz is hozzá kellene nyúlni, már csak azért is, mert az alkotmányban a közpénzügyek kapcsán gyakorlatilag semmi nincs, ami pedig van, amit ide lehetne sorolni az alkotmány jelenlegi rendelkezései közül, az az alkotmány 35. § (1) bekezdésének e) pontja. Ez, amióta benne van, azóta nem működik, hogy társadalmi, gazdasági tervek kidolgozását gyártja itt a parlament. Tehát abban máris egyetértek a beterjesztővel, hogy ezt ki kellene venni az alkotmányból, és az alkotmánynak kellene legyen egy közpénzügyekkel foglalkozó fejezete. Ezt célozza meg végül is a beterjesztett előterjesztés, amikor az Országgyűlés fejezetét a 26/A. §-sal egészítené ki. Ebben a következőket fogalmazza meg a kormány - és itt utalok arra, amit Szabó Lajos képviselőtársam, az MSZP vezérszónoka megfogalmazott -, hogy a pártoknak azok a szakértői, akik az alkotmánymódosítás kérdését és lehetőségét vizsgálták, abban értettek egyet, hogy ez a szabályrendszer, amit a kormány beerőszakolt a parlament elé, nem működhet.
(14.00)
Ugyanis ez gyakorlatilag a költségvetés kapcsán megnyíló politikai viták eldöntését nemhogy egy törvényhozási hivatalra bízná, amit korábban képviselt a kormány vagy a Szocialista Párt, ahogy Szabó Lajos fogalmazott, ennek a hivatalnak a valamikori elképzelések szerint mintegy árumegállító joga lett volna, és ezt később már a beterjesztés sem tartalmazta. Most ezt a jogot gyakorlatilag odatennénk az Alkotmánybíróság elé.
Ez egy működésképtelen helyzetet hozna létre, mert mit tudna csinálni ilyen kérdésekben az Alkotmánybíróság. Egyrészt megnézné a kormány álláspontját, a kormány álláspontja ott lenne egy beterjesztett törvényben. Ha van egy törvényhozási hivatal, az nyilvánvalóan letenné az álláspontját, és az alkotmány egy-két rendelkezését ezekkel az álláspontokkal összevetné az Alkotmánybíróság, és nagy valószínűséggel, ha vita van, akkor a törvénykezési hivatalnak adna helyet.
(A jegyzői székben dr. Hende Csabát Pettkó András váltja fel.)
Tehát ez az árumegállító jog gyakorlatilag létrejönne, igaz, hogy az Alkotmánybíróság közbeiktatásával. Az Alkotmánybíróság nem arra szerveződik, lehetetlen tőle elvárni, hogy költségvetési politikai kérdéseket eldöntsön. Mondjuk, hogy a kormány vagy az Országgyűlés hatásköreit csak úgy gyakorolhatja - fogalmaz az egyik beterjesztett mondat -, hogy az a költségvetés fenntarthatóságának veszélyeztetésével ne járjon. Mit kezd ilyen mondatokkal az Alkotmánybíróság? Ezeket nehéz megítélni, nyilvánvalóan az Alkotmánybíróságot nem lehet belekényszeríteni ilyen feladatokba. Ez a pont nem jelent semmi mást egyébként, mint ha azt mondanánk, csak jogilag szebben van megfogalmazva, hogy felelőtlenül nem lehet hatáskört gyakorolni, mint ahogy ezt tette, mondjuk, a szociálliberális kormány.
Van egy második tétel, ami megint megfogható, ami az alkotmányba kerülne, ez pedig azt mondja, hogy gyakorlatilag több bevétellel kell rendelkeznünk, mint kiadással, hiánnyal elsődleges egyenleget nem lehet megtervezni.
(Gulyás József elfoglalja a jegyzői széket.)
Aztán van egy harmadik tétel, ami gyakorlatilag felhatalmazást ad a kormánynak a munkára, amikor azt mondja, hogy ha elfogadta a parlament a költségvetését, akkor a költségvetési bevételeket beszedheti, a kormány is teljesítheti a költségvetési kiadásokat.
Most alkotmány mondaná ki azt, ami eddig is világos volt, hogy az állami költségvetés elfogadása és a zárszámadás elfogadása nyilvánvalóan a parlament dolga, és ha az ex lex állapot létrejön, azaz a parlament nem tud elfogadni költségvetést, vagy a kormány nem tud elfogadtatni költségvetést, akkor ennek a gazdálkodási időszaknak a szabályait is alkotmány rögzíti, és ennek a lezárását is az Országgyűlés tenné meg.
Az is racionális, hogy kell-e az alkotmányban szabályozni, hogy költségvetés és zárszámadás beterjesztését csak a kormány tehetné meg. Nincs is más persze abban a helyzetben, hogy ezt megtenné, tehát itt megint a kétszer kettő igazságát szabályozzuk. Az már egy másik kérdés, ami itt szintén meg van fogalmazva, ezzel például már nem értenék egyet, hogy a költségvetés vagy a zárszámadás módosítására irányuló törvényjavaslatot is csak a kormány terjeszthet be. Azt gondolom, hogy ezt már fölösleges megfogalmazni, azt tehesse meg a továbbiakban is akár egy képviselő vagy ne adj' isten, egy frakció, legfeljebb valamilyen kontroll alatt, mondjuk, a költségvetési bizottság kontrollja alatt. És aztán van még egy tétel, amiben az alkotmány most kimondaná azt, hogy majd a közpénzügyekről egy kétharmados törvényt fogunk elfogadni.
Tehát összességében az a bajom ezzel a szabályrendszerrel, hogy úgy szabályozza ezeket a kérdéseket, hogy végül is az Alkotmánybíróságot döntőbírói szerepbe helyezi, és egy ilyen feladat az Alkotmánybíróságtól nem lenne elvárható. Ezért értettek egyet a pártok szakértői, hogy ezt így semmiképp nem lehet elfogadni. Ha ezt nem lehet elfogadni, akkor Szabó Lajos megállapításával semmi más nem marad, mint az gyakorlatilag - mármint érdemi kérdés -, hogy majd egy kétharmados törvényben szabályozzuk a közpénzügyek átláthatóságát és a fenntartható költségvetés kérdését, valamint a törvénykezési hivatal kérdését. Ez az, amivel még az alkotmány foglalkozik, amikor az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank mellett most már a törvénykezési hivatalról is az alkotmány szintjén rendelkezne.
Belenyúlnánk még egy helyen az alkotmányba, amiben azt mondanánk a kormány feladatait rögzítve, hogy a kormány megteszi az állami költségvetés végrehajtásához szükséges intézkedéseket.
A Szocialista Párt és a kormány is azért tartotta fontosnak, hogy az alkotmányhoz hozzányúljunk, hogy utána, a költségvetés készítése során vagy a közpénzügyi szabályrendszer megalkotása során és a későbbiek során valamifajta garancia legyen arra, hogy ez így fog tudni működni. A szakértői egyeztetések során végig kifejtettem azt az álláspontomat, és ezt most is tartom, hogy ha nincs megfogható alkotmányos szabály - márpedig ebben állapodtak meg a parlamenti pártok -, ami az Alkotmánybíróságnak, ha úgy tetszik, döntési lehetőséget adna vitás ügyekben - márpedig a megállapodás az, hogy nem lenne döntés -, akkor nincs semmiféle garancia arra, hogy a megálmodott közös szabályokat betartjuk, még akkor sem, ha azt kétharmados törvény rögzíti.
Mert mi alkothatunk kétharmados törvényt közpénzügyi szabályokról, és egy költségvetési törvény szembemehet ezzel a kétharmados törvénnyel - törvény a törvénnyel megy szembe, alkotmányos fogódzója nincs az Alkotmánybíróságnak, ez ettől fogva nem alkotmányos kérdés. Nincs többletgarancia arra, hogy az a lehetetlen helyzet, ami itt előállt az Országgyűlésben, a továbbiakban ne módosulna ezek mellett az alkotmányos szabályok mellett. Tehát ennyit az alkotmánymódosítás szándékáról.
A másik a közpénzügyi törvénycsomag és a költségvetési hivatal kérdése. Az jól látható volt a tárgyalások során, hogy a kormány és az Állami Számvevőszék között azért, mondjuk, a feszültség tetten érhető volt, hogy azért mást képviseltek. Egyrészt azt gondolom, hogy az Állami Számvevőszék helyesen lépéskényszerbe hozta a kormányt, mert ezzel indul a folyamat. Nemcsak a közpénzügyi tézisek beterjesztésével - először sajtó elé vitte Kovács Árpád ezt a tézisgyűjteményét -, hanem helyzetbe hozta már a kormányt azzal is, hogy éveken keresztül, amikor az Állami Számvevőszék jelentését elfogadtuk, akkor annak mindig része volt, Kovács Árpád mindig elmondta, és az anyagok is tartalmazták azt, hogy a jelenlegi államháztartási törvényt meg kellene tudni haladni, és egy új közpénzügyi törvénycsomagot kellene csinálni.
Ezt az Országgyűlés azzal, hogy mindig elfogadta az ÁSZ jelentéseit, helyeslően nyugtázta, és utána nem történt semmi, történt a továbbiakban az a felelőtlen gazdálkodás, aminek a kormány tanújelét adta. Aztán jött ez a konkrét közpénzügyi javaslat. Nyilvánvalóan nem látok bele minden kártyába, de biztosra veszem, hogy ott volt Brüsszel szorítása, és ezek együtthatásaként az eltévelyedett kormány azt mondta, hogy na, most megjavulok és beterjesztek egy merész törvénycsomagot. Körülbelül egy ilyen lépéssort tudok elképzelni, és akkor kezdtünk el birkózni ezek részleteiről.
Mi értelme van felállítani egy olyan hivatalt, aminek jól láthatóan érdemi jogosítványa nincs, mert mi ennek a hivatalnak a jogosítványa, amit most végül is a kormány beterjesztett? Egyrészt ez a hivatal véleményezné gyakorlatilag a beterjesztett költségvetést. Ezt eddig tökéletesen megoldotta az Állami Számvevőszék. Holnaptól kezdve valamilyen, számomra felfoghatatlan indok mellett ezt egy törvénykezési hivatal tenné meg - pluszlétszám, pluszköltségvetés, tehát a kiadási oldalt máris megemeljük ezzel.
Azonkívül adnánk neki persze olyan lehetetlen feladatokat is, hogy amikor egy képviselő benyújtja a maga módosító indítványát bármilyen törvényhez vagy költségvetéshez, akkor ennek számszerűsítésének megvizsgálása is erre a hivatalra várna. Elképzelek egy olyan gyakorlatot… - ebből néha sportot csináltak parlamenti pártok, mi is, hozzáteszem, hogy azzal nehezítettük a kormány munkáját, hogy több ezer módosító indítványt adtunk be egy költségvetéshez. Mire ezeket valamilyen módon szakszerűen véleményezi egy ilyenfajta hivatal, addig elmegy egy negyedév, anélkül hogy költségvetést tudnánk alkotni.
Sokkal egyszerűbben ki lehetne szűrni ilyen szempontból, ha úgy tetszik, a képviselők szélhámosságát ezekben a kérdésekben - ha valaki így akar megnyilvánulni -, mert az Országgyűlés költségvetési bizottságának kellene több jogot adni ilyen kérdések eldöntésében, és nevetséges látszatindítványokat ez a bizottság azonnal félresöpörhetne, és az érdemi indítványokat továbbengedné.
(14.10)
Erre mi inkább milliárdokért létrehozunk egy költségvetési hivatalt, és azt a szerencsétlen hivatalt büntetjük azzal, hogy a képviselők politikailag megfogalmazott indokait számszerűsítsék, és öt perc múlva annak ellenkezőjét is számszerűsítsék. Más jogosítványa érdemben nincs ennek a hivatalnak. Miért akarjuk létrehozni? Addig, ameddig azt komolyan gondoltuk, hogy ennek, ha úgy tetszik, árumegállító joga lesz, ha nem ért egyet a költségvetéssel, akkor ezt a folyamatot megállítja, addig el lehetett gondolkodni egy ilyen hivatalról, bár nem értettem volna ezzel az elképzeléssel egyet. Olyan nincs, hogy a parlament kezéből valaki a költségvetés megalkotásának felelősségét és gyönyörét kivegye, se Alkotmánybíróság, se költségvetési hivatal.
Ezért nem célszerű költségvetési hivatalt létrehozni. Ezeken a szakértői egyeztetéseken mindjárt az elején azt az álláspontot képviseltem a KDNP nevében, hogy az a tudás egyébként - ami egy ilyen egyszeri feladat ellátásához kell, hogy mondjuk, a költségvetést véleményezze valaki, ha már ezt nem akarjuk a Számvevőszékre bízni, ahol ez jó helyen van - a piacról megvehető. Vannak erre szakosodott intézmények, amik tekintélyesek, és képesek ekkor valamit mondani, ha igaz az az európai uniós biztatás, elvárás, hogy kormánytól független intézményeket vonjunk be ebbe a rendszerbe, és az ő hitelességükön keresztül is akarjunk a közvélemény vagy az ország számára megnyugtató költségvetési helyzetet létrehozni.
Az utolsó pillanatban mozdult el a kormány ebbe az irányba, nem pontosan abba az irányba hat, amit mi megfogalmaztunk, de ez nem is olyan fontos, amikor előjött azzal, hogy az Országgyűlésnek lehetne valami egyszemélyes költségvetési szaktekintélye, aki ilyenkor á-t vagy b-t mondana ezekben a kérdésekben. Tehát jól látszik, hogy egy olyan hivatalról szól az előterjesztés, amely hivatalnak a fontosságát már a kormány sem tartja fontosnak, mert a hivataltól eljutott az egyszemélyes intézményig. És akkor ott van a Fidesz-KDNP indítványa, akik indulásnál is már egy költségvetési tanácsban gondolkodtak. Sőt, akkor gondolkodtak már egy költségvetési tanácsban, amikor nyilvánvaló volt, hogy mérhetetlen a baj az országban, az államháztartás pozíciói romokban vannak. Akkor terjesztettük be azt a törvényjavaslatot, amiről önök akkor tárgyalni sem voltak hajlandóak. Tehát a Fidesz-KDNP először jelezte, ha úgy tetszik, a tűzoltási szándékát és ilyen szempontból a megoldásban való közreműködési akaratát, mielőtt ez a közpénzügyi csomag előállt volna.
Most is azt gondolom, hogy ha eldőlne az a politikai kérdés, hogy kell-e egyáltalán az ÁSZ-on kívül valami ilyen intézményt létrehozni, akkor én továbbra is azt mondom, hogy tekintélyekből álló tanácsot hoznék létre. Ez lehet, hogy csak egy háromfős grémium, és ennek a háromfős grémiumnak van egy olyan költségvetése, amivel azt az elemző tudást megveszi, amit utána ő összerendez, és mond valamit az Országgyűlés plénumán és a közvéleménynek arról, hogy milyennek értékeli azt a beterjesztett költségvetést.
Egy következő kérdéskör, amiről röviden beszélni szeretnék, mielőtt azt mondanám, hogy mit kellene csinálni e helyett a törvénycsomag elfogadása helyett, az az önkormányzatokat érintő önkormányzati törvénymódosítás. Veres János pénzügyminiszter úr az igazság pillanatának eljövetelét megjövendölő mondatai előtt azt nem mulasztotta el elmondani, hogy a tavalyi év végén 670 milliárd - ha jól írtam fel a számot - volt az önkormányzatok által felvett hitel, és ez nő. Szokásos kimutatni azt, hogy hogyan nő, mondjuk, a választások előtti években, és mennyivel mérsékeltebb ez a választások évében.
Azt én elfogadom önkormányzati vezetőként is, hogy ha közpénzügyekről szabályokat alkotunk, akkor az önkormányzatokat érintő szabályrendszert is újra lehet gondolni. De az, amit önök képviselnek, és ennek mindig hangot adtam a parlamentben, az egy lehetetlen helyzet. Egyrészt törvények kötelezik az önkormányzatokat feladatellátásra, annak megvannak a paraméterei. Ezt arra feljogosított intézmények vizsgálják, ha azt nem teljesítjük, akkor mondjuk, nem kapunk az adott intézményünkre működési engedélyt. Persze, hogy össze ne dőljön a világ, ideiglenesen ezt mégis megkapjuk, és akkor toldozgatjuk-foldozgatjuk a rendszert.
Önök költségvetési korlátok állításával egyszerűen lehetetlenné teszik az önkormányzatok feladatellátását. Mert arról el lehet gondolkodni ebben az országban, hogy kell-e 3200 önkormányzat, ez egy olyan szemérmesen kezelt kérdés, amiről mi itt nem szoktunk beszélni, mert önök úgy gondolják, hogy az a megoldás, hogy költségvetési kényszereken keresztül - alkotmányos kérdések félretételével, költségvetési kérdéseken keresztül - rendezik el ezeket a kérdéseket. Az önkormányzati rendszert önök, amit konszenzussal állított föl helyesen ’90-ben az Antall-kormány idején a magyar parlament, most úgy akarják átrendezni mindig 50 százalékos törvényekkel, hogy alapkérdéseket nem tisztáznak. Na, ha valami alkotmányellenes, ez biztos, hogy alkotmányellenes. Gyakorlatilag ez a módosítás, ami hitelfelvételi korlátokat állítana elő, és ez is csak ebbe a gondolkodásba simul, hogy mivel nagy kérdésekben nincs megegyezés a pártok között, ezért a kasszakulcs felmutatásával, visszaélve a kasszakulcs adta előnyökkel, hogy mi rendelkezünk a költségvetési forrásokkal - ami alatt természetesen a parlamenti többséget értem, most ez egy érdekes helyzet, a kisebbségbe szorult kormány -, majd költségvetési eszközökkel fogom elrendezni ezeket a kérdéseket. Nem nyúlok hozzá az alkotmány 44. §-ához, ahol fel vannak sorolva az önkormányzati alapjogok, mondjuk, a szabad társulás intézménye, a feladatellátás megválasztásának módja törvényi keretek között. Ez a szabadság, ezzel továbbra is rendelkezik az önkormányzati világ, de a költségvetés számait én úgy alakítom, hogy valójában mégse rendelkezzen ezekkel a szabadságokkal, vagyis kiüresítik ezeket az alkotmányos alapjogokat. Ez egy Alkotmánybíróság által használt kategória, és költségvetési kényszereken keresztül kívánják átalakítani durván alkotmányellenesen ezt a rendszert, amihez a KDNP frakciója ilyen önkormányzati törvénymódosításokhoz nem fogja adni a nevét.
Megint utalok Kovács elnök úrnak, a Számvevőszék elnökének a költségvetési bizottságban többször elmondott álláspontjára, amikor az ő diplomáciai finom nyelvén azt mondja, hogy az azért egy veszélyes tendencia, hogy kétharmados kérdések módosítása nélkül alakítjuk át ezeket a rendszereket, mert ő gyakorlatilag ugyanarról beszélt, mint én, csak finomabban adta elő ezt a véleményét, mint ahogy mi, képviselők, legalábbis ellenzéki képviselők a parlamenti költségvetési bizottságban ezt megfogalmazzuk.
Én most jól ismerem, mondjuk, a Baranya megyei önkormányzat költségvetési pozícióit. Lehet szeretni vagy nem szeretni a megyei önkormányzatokat meg a területi önkormányzatokat, de az alkotmány egyelőre csak a megyékről rendelkezik. Nagyon jól tudom, hogy mennyire kevés az a ma még szabadon felvállalt feladatunk, ami mondjuk, a költségvetésünkben benne van, például egy Művészetek és Irodalom Házát működtetünk, gyakorlatilag hirtelen mást nem is tudnék mondani, mondjuk, legyen ez egy 50 milliós tétel, aminek nagy részét a piacról megszerzi ez az intézmény. Ezt még persze ki lehetne dobni ebből a költségvetésből, de ez nem változtat semmin. Az összes többi feladatunk nem hatalmas apparátussal meg felduzzasztott létszámokkal, valamilyen szinten minimálisan képes működtetni azokat a törvényi feladatokat, amire minket törvények köteleznek. És akkor önök előjönnek azzal, hogy holnaptól kezdve a működési hitelfelvételi lehetőségeket így meg úgy korlátozzák, a másik oldalon meg törvények köteleznek minket egy feladat ellátására. Ez egy járhatatlan út.
Amikor azt mondtuk ezen egyeztetések során, hogy nézzük meg az önkormányzati feladatellátás kérdéseit, döntsünk arról, hogy holnaptól kezdve mit kell az önkormányzatoknak ellátniuk, és ha kevesebb feladatuk van, ahhoz kapjanak kevesebb forrást; de az nem megy, hogy a feladataik nem csökkennek, hanem nőnek, és egyre kevesebb költségvetési forrást kapnak ehhez, és még a hitelfelvételi lehetőségeiket is korlátozzuk.
Azzal, amit Tállai képviselő úr felvetett, mondjuk, a kórházak adósságállománya kapcsán, valamelyik kormánynak egyszer valamit kezdenie kell. Ha mi komolyan vennénk azt, hogy most sorskérdésekben ki akarunk egyezni, akkor ezekről a kérdésekről is rendelkeznünk kellene. A kiegyezésnek nem lehet az a módja, hogy újabb sínpárokat fektetünk le, itt a parlamentben egymás tenyerébe csapunk, mondjuk, mi és a legnagyobb politikai szélhámos, ami eleve lehetetlen, és utána meg ezeket a szabályokat valamilyen módon végre kellene hajtania azoknak, akiket viszont törvények köteleznek a feladat ellátására. Tehát ez, államtitkár úr, nem megy.
(14.20)
Mit kellene e törvénycsomag helyett csinálni? Az alkotmányban óvatosan - ha úgy tetszik - valami olyanfajta, az állampolgárok pénzügyi helyzetét is valamelyest érintő dolgokat fogalmaznék meg. Az egyszerűség kedvéért - most nyilvánvalóan nem tudok érdemi mondatokat mondani - a pénzügyi biztonsághoz való jogukat fogalmaznám meg. Ez persze nem egy olyan jog lenne, mint ami alapján valaki pert indíthatna a kormány ellen, hogy rosszak a jövedelmi viszonyaim, adjál több pénzt; ez egy olyan szabály lenne, mint amikor, mondjuk, megfogalmazzuk azt, hogy az egészséges környezethez jogunk van. Az alkotmányban ez is meg van fogalmazva, mégsem dől össze a világ. Tehát az állampolgárok nézőpontjából adnék valami garanciát ahhoz, hogy a kormány ne gazdálkodjon felelőtlenül, mint ahogy ezt eddig tette ez a kormány. Tehát ilyenfajta alkotmányos szabályokat keresnék.
Azzal egyetértek, hogy nincs szükség arra, hogy a parlament helyett költségvetési kérdésekben a végső szót az Alkotmánybíróság mondja ki. Nem hiszek abban - megfogható alkotmányos szabályok nélkül, amire hivatkozni lehetne, hisz azt nem akarja egyik politikai oldal sem -, hogy egyáltalán szükség van kétharmados törvényben megfogalmazni közpénzügyi szavakat. Abban abszolút nem hiszek, hogy ebben egy költségvetési hivatalt fel kellene állítani.
Mi az, amit ezzel szemben tenni kellene? A jelenlegi államháztartási törvényt kellene érdemi módon átírni, ezt akár nevezhetnénk új költségvetési szabályrendszernek is, mert ha ezt érdemben átírjuk - ez egy 50 százalékos törvény -, akár ez egy új szabályrendszer is lehetne. És ebben az új szabályrendszerben nagyon macerás, nehezen teljesíthető eljárási szabályokat állítanék a mindenkori kormány elébe akkor, amikor költségvetési kérdésekkel a Ház elé jön, és ilyet sűrűn kellene tennie.
Egyrészt az egész költségvetési tervezésre ma mi a jellemző? Még az Országgyűlés költségvetési bizottsága is csak akkor találkozik vele - valamikor az ősz folyamán -, amikor először a kormánynak meg kellene jelennie. Ha egy normálisan működő ország lennénk, akkor egy parlament költségvetési bizottsága magát a költségvetési tervezés folyamatát is végig látná, azokba - ha kellene - havonta beleszólna. Ezek mind olyan kérdések, amelyek nem feltétlenül jönnének az Országgyűlés plénuma elé. De hogy a költségvetési bizottságban ezekről a kérdésekről vitázni kellene, a bizottságnak erről állást kellene foglalnia, a bizottság véleményére nyilvánvalóan a mindenkori kormány valamit adna, és a bizottsági tárgyalás mindig a nyilvánosság lehetőségét is megadná, hogy független intézmények már a tervezés fázisában lássák azt, hogy mi az, ami történik, mi az, amit nagy valószínűséggel az Országgyűlés ősszel elfogad.
Nyilvánvalóan megváltoztatnám azt a szabályrendszert, amit, tisztelt államtitkár úr, önök alakítottak ki, aminek a lényege, hogy elfogadtatnak egy költségvetést, ahogyan ezt tették, és utána bármi negatív folyamat történik, nem kell bejönni újra a Ház elé. Se pótköltségvetés, se költségvetés-módosítás, megy a verkli a maga módján, és majd egy zárszámadással a mindenkori többségükkel szentesítik azt, hogy úgy tértek el a költségvetéstől, ahogy éppen akartak - mert önök ezt tették.
Emlékeztetem itt az ország közvéleményét arra, hogy 2006 nyarán, amikor önök megalakították az új kormányukat - itt a Házban hangzott el -, 11,6 százalék volt az államháztartás hiánya. Tehát nem kell svédországi példákra hivatkozni, hogy sokkoló adatokat mondjunk, hivatkozzunk a saját sokkoló adatainkra! Ez az a böszmeség, amit Európában nem követtek még el - hangzott el a legfőbb szélhámostól Balatonőszödön. (Keller László: Ezt másképp mondd, a parlamentben vagyunk!) Tudom, hogy ez fáj, államtitkár úr, fogalmazhatnék másként, de ez tényleg egy politikai szélhámosság. (Tukacs István: A parlamentben vagyunk.) Igen, a parlamentben vagyunk. Örülök, hogy ön is megjött, tisztelt képviselő úr. (Tukacs István: Itt voltam egész délelőtt. - Az elnök csenget.) Azt gondolom, a parlamenti vitakultúrába ez belefér. Az amit csináltak, az szélhámosság, méghozzá több mint szélhámosság.
Akkor utalok megint arra, amit már Tállai képviselő úr elmondott, hogy merték venni a bátorságot, hogy becsapják az ország közvéleményét azzal, hogy nem kommunikáltak valós számokat, vagy mondjuk, egy ötéves adócsökkentési törvényjavaslattal álltak elő a választások előtt, amit a választások után öt perc alatt hatálytalanítottak. Ez nem szélhámosság, tisztelt képviselő úr? Hogyan lehet ezt másként minősíteni? (Tukacs István: Ezt megbeszélhetné velem a képviselő úr, ezt ne itt beszéljük meg a plénumon!) Majd ön szót kap, és utána el fogja mondani, hogy ön sokkal árnyaltabban hogyan fogalmazná ezeket a kérdéseket, amire én azt gondolom, hogy ez politikai kalandorság és szélhámosság, és politikai szélhámosokkal és kalandorokkal ilyen kérdésekben nehéz megegyezni. Még a minősítésben sem értünk egyet, akkor hogyan tudnánk megegyezni a kérdésekben?!
Tehát visszatérve arra, hogy milyen irányban módosítanék - vagy módosítana a mi frakciónk - törvényeket: a jelenlegi államháztartási törvényt lehet úgy módosítani, hogy a mindenkori kormány sokkal nagyobb kényszereket érezzen akkor, amikor el akarna térni az adott év költségvetésétől. Kis eltérési szándék esetén vagy kényszerek esetén a parlament elé kellene jönni, és a parlament nyilvánossága előtt kellene megvédeni azokat a törekvéseit, amit most a parlamenttől - és ilyen szempontból a közvélemény előtt - elrejtve tud megtenni a kormány, és nem lenne szükség ilyen látszattörvények megalkotására, még ha ezt kétharmados törvényekkel is tennénk, hogyha azoknak a kétharmados törvényeknek a betartására sincs alkotmányos garancia, alkotmányos fogódzó.
Ezt az álláspontot a KDNP frakciója egyébként a tárgyalások során viszonylag következetesen - most már hosszú ideje - képviseli, és ha elmenne a kormány ebbe az irányba, akkor azt gondolom, létrejöhetne egy olyan szabályrendszer, ami a jelenlegihez képest óriási előrelépést jelentene, de a jelenlegi megcélzott alkotmánymódosítás, az önkormányzati törvény módosítása is kétharmados törvény alkotása. Amellett, hogy ebben a jogi környezetben, ahogy be van terjesztve, működésképtelen, mert az Alkotmánybíróságot bevonja politikai viták lerendezésébe, mert létrehoz egy drága hivatalt, aminek csak látszatfeladatai vannak, tehát amellett, hogy ez értelmetlen, erre ma - azt gondolom - politikai szándék sincs, hogy egy ilyen törvénycsomag létrejöjjön.
A kiinduló helyzet - és erre hadd utaljak még, amit Veres János képviselő úr mondott, mert ezzel is persze csak vitatkozni lehet -, hogy igaz-e az az egyszerű állítás, hogy a mindenkori kormány a választások évében, ha úgy tetszik, elszalad a költségvetéssel. Mert látszatra ez tényleg igaz, hogyha mondjuk a költségvetés folyamatait elemezzük.
Én azonban látok különbséget a kormányok teljesítménye között ilyen szempontból. Mert az Antall-kormánynak - amelyről én csak a tisztelet hangján tudok beszélni - lehetetlen feladatokat kellett megoldania. Az Antall-kormány végére - mondjuk - a költségvetés helyzete nehéz volt, az magától értetődő, mert nekik takarítani, romot eltakarítani kellett. Azzal, hogy létrehozott alkotmányos intézményeket, már történelmet írt.
Aztán tudjuk, hogy a Horn-kormány sokáig késlekedett bizonyos döntések meghozatalával, aztán meghozta azokat a döntéseket ugye, amit Bokros-csomagként tisztelünk, és utána egy darabig, ha úgy tetszik, fenntartható pályán működött a költségvetés, és ilyen szempontból az ország is megnyugtató pályán mozgott.
Az Orbán-kormány akkori kormánypárti képviselőjeként is tudom, és ezt önök is jól tudják, hogy az Orbán-kormány, hogyha a négy év költségvetési időszakot vesszük, szigorú költségvetési politikát folytatott. Az igaz, hogy a választások évében, mint ahogy általában ez Európában szokás - vagy sajnos szokás, mindenki értelmezze úgy, ahogy éppen akarja -, lazított ezen. De az a négy év azért kiegyensúlyozott költségvetést hozott.
És utána jöttek, tisztelt uraim, önök - mindegy, hogy azt most akkor Medgyessynek hívták vagy első Gyurcsánynak, vagy második Gyurcsány-kormánynak -, amikor elszabadult minden; amikor nemcsak a választások évében voltak lehetetlenek a folyamatok, hanem a lehetetlenség végig bekövetkezett.
Tehát nehéz elfogadni a pulpitusról azokat az állításokat, hogy ha úgy tetszik, ez a politikai osztály úgy felelőtlen, ahogy van, és akkor most ilyen szempontból egyezzünk ki. Nem, az önök felelőtlensége ebben a játéktérben egyszerűen mérhetetlen, és ezt önöknek be kell látniuk, ezt önök egyébként nagyon jól tudják is. Azok, akik ezt a helyzetet létrehozták, azokkal a megegyezés is nehéz, főleg olyan szabályokkal, amelyek a megegyezés lehetőségét fel sem kínálják, mert politikailag sokszor irracionálisak, és egyébként drágán hoznák létre azt a semmit, amit önök valójában csak kommunikációs célokkal szolgáltak.
Akit - elsősorban Tukacs képviselő úrra utalok - megsértettem azzal, hogy legfőbb politikai szélhámosnak neveztem a miniszterelnök urat, és ezzel persze az ő frakcióját is, azt itt a nyilvánosság előtt meg is követem, bár azt gondolom, tartalmilag sajnos igazam van. Bárcsak nagyon szégyellhetném magam, ez lenne jó az ország szempontjából! De amit önök elkövettek, az körülbelül ilyen jelzőkkel mérhető.
Köszönöm a figyelmüket. (Keller László: Ez nem méltó hozzád, János, nem ezt szoktuk meg.)
