TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon nagy horderejű törvénycsomag van előttünk, hiszen nem tudom, mikor tárgyalt a parlament utoljára olyan törvénycsomagot, amelynek három törvényjavaslat a része, amely mindhárom kétharmados többséget igényel, az eredeti elképzelések szerint a parlamenti elfogadás feltétele a kétharmados többség.
Az is nagyon érdekes, hogy hogyan került ez a törvényjavaslat az Országgyűlés elé, hiszen még tegnap úgy jöttünk föl Budapestre, az Országgyűlés ülésére, hogy csak egyetlenegy törvényjavaslatot fogunk ma tárgyalni, és megdöbbenéssel hallottam a tegnapi nap során, hogy nem a kormány, hanem az MSZP-frakció kezdeményezésére még a mai napon meg kell hogy tárgyaljuk az önkormányzati törvényjavaslatot és az alkotmányról szóló törvényjavaslatot is. Valószínűleg ez az oka annak, hogy például az alkotmányügyi bizottság nem is tudott véleményt alkotni. Tehát ez már jelzi, hogy bizonyos zavarok vannak a kormányoldalon is a tekintetben, hogy a törvényjavaslatok támogatottsága és az elfogadottsága a parlamentben várhatóan mit is fog jelenteni, hiszen ilyen horderejű törvényjavaslatnál elvárható lenne, hogy egységes legyen, mondjuk, a kormánypárti frakció és a kormány álláspontja.
Tisztelt Országgyűlés! Én azzal kezdem, hogy fölteszem azt a kérdést, miért van szükség ma Magyarországon arra, hogy közpénzügyi törvénycsomagról, alkotmánymódosításról, önkormányzati törvény módosításáról tárgyaljon az Országgyűlés a közpénzek felhasználása terén. És úgy zárójelben teszem fel azt a kérdést, hogy miért nem volt szükség, mondjuk, 1998-2002 között arra, hogy egyáltalán a közvélemény ezzel a kérdéssel, hogy szükség van-e közpénzügyi törvényre, egyáltalán ennek a szabályozására, akkor miért nem foglalkozott a közvélemény és a politika ezzel a kérdéssel.
Megpróbálok választ adni, mégpedig olyan válaszokat kerestem, hogy az MSZP-SZDSZ közös kormányzás döntéseiből, amelyek a közpénzek felhasználására vonatkoztak, megpróbálok azokból néhány példát elmondani, nem időrendi sorrendben, hanem csak úgy emlékeztetésképpen, és talán el fogunk oda jutni, hogy miért van szükség ma erre a kormánypártok által is nagy jelentőségűnek és fontosságúnak mondott törvénycsomagra.
Induljunk el onnan, hogy a választási ígéretek 2002-ben elég nagyra sikeredtek, és azt követően, egy vehemens kormányfővel az élen, azonnal megkezdődött a választási ígéretek végrehajtása. Ezzel egyébként semmi probléma nincsen. A probléma az volt, hogy mint kiderült, ezek a választási ígéretek és később a döntések olyan elemeket tartalmaztak, amelyeknek nem volt meg a fedezete Magyarországon. Ilyen volt az 50 százalékos bérfejlesztés a közszférában, a családi pótlék emelése és még sorolhatnám. Tehát az első időrendi lépés az volt, hogy egy felelőtlen pénzügyi döntést hozott az akkori kormányzat.
Csak példaként említem meg, végig vitát váltott ki az országban az, hogy szükség van-e ilyen ütemű autópálya-építésekre, szükség van-e ilyen méregdrágán autópályát építeni, hiszen láthatjuk, hogy a környező országbeli árak többszöröséből tudtunk mi egy kilométer autópályát előállítani, vagyis azok, akik ezt építették. Szükség volt-e ilyen felelőtlenül, eszetlenül előrerohanva az országot, ki tudja, hány évtizedre eladósítani ezekkel az autópálya-építésekkel, az infrastruktúra csak egy szűk metszetének a fejlesztésével?
Aztán fölteszem azt a kérdést, hogy mit okozott Magyarországon az a döntés, amikor a kormányzó többség a minimálbérre azt mondta, hogy a jövőben nem kell utána adót fizetni. Persze én most nem azokról az emberekről beszélek, akiket ez pozitívan érintett, hanem hogy az országot hogyan érintette, és ennek milyen következménye lett. Meggyőződésem, hogy ma az adórendszer átalakításának egyik korlátja ez a döntés. (Keller László: Megszavaztátok. - Dr. Hargitai János: Nem ment simán.) Láthatjuk, hogy ma több mint másfél millió ember minimálbérre vagy akörüli összegre van bejelentve. Egy teljesen nyilvánvalóan rossz döntésről van szó. Most közpénzügyi és költségvetési szempontból beszéljünk, ne a népszerűségi dologról, mert népszerű könnyen lehet az ember, csak mindig meg kell nézni, hogy mi annak a következménye.
Most ott tartunk, hogy ma Magyarországon mindenkinek az a célja, hogy minimálbérre vagy egy-kétezer forinttal vagy ötezerrel, tízezerrel magasabbra bejelenti őt magát meg az alkalmazottját, aztán mindenki békén hagyja. Csak egyvalaki jár rosszul, az állam, merthogy elmarad az adóbevétel. Annak nem is mondom az igazságtalan részét, hogy az adókedvezmények tekintetében ezek az emberek kimaradnak, és nem tudják igénybe venni; ez különösen akkor volt fájó, amikor még volt családi adókedvezmény.
Aztán ugyanezen időszakra esik, ha visszaemlékezünk, az áfavisszatartás, hiszen Magyarországon megtörtént az a dolog, hogy a törvényeket csak a vállalkozókra és az adóalanyokra néztük kötelezően, mert hogyha neki, a vállalkozónak 20-a volt a fizetési határideje, akkor 21-én vagy 22-én esetleg már ott volt a számláján az inkasszó, de az állam magára nézve nem nézte kötelezőnek azt, hogy ő tartozik a vállalkozónak, és hogy ő is a törvény szerinti határidőre kifizesse. Vállalkozók ezrei kerültek súlyos likviditási helyzetbe, bizonyos vagyok abban, hogy sokuknak a felszámolást is jelentette a vállalkozása tekintetében.
Aztán, ahogy továbblépünk, érdemes lenne megvizsgálni azt, hogyan kerültünk mi ide, és miért fontos most annyira az MSZP-kormánynak ez a törvénycsomag. Tehát visszakérdezek én, hogy ha ezeket nem döntötte volna el akkor a kormány vagy Országgyűlés, szüksége lenne-e ilyen sürgősen és ilyen vehemensen most erre a közpénzügyi törvénycsomagra. Számoljuk ki, mennyi volt az az összeg, amit az MSZP-SZDSZ-kormány az elmúlt időszakban a teljesítmény nélküli jövedelmek kifizetésére fordított!
(13.20)
Amit még egyszer hangsúlyozok, én most nem társadalmi szempontból közelítek, ez mindig mindenkinek jól jön. Csak a probléma az, hogy a kormányzás nemcsak a népszerű döntések meghozatalát jelenti, nemcsak azt jelenti, hogy az embereknek a számlájára utalom a pénzt, és a postással küldöm a pénzt, hanem azt is jelenti, hogy mit is jelent ez majd az országra nézve. Ezt felejtette el mindig megnézni, akár Medgyessy Péter volt a miniszterelnöke ennek a kormánynak, akár Gyurcsány Ferenc.
Aztán ha tovább vizsgáljuk az akkori döntéseket, akkor láthatjuk, hogy törvénytelenségek, jogszabálysértések jellemzik az akkori közpénzügyi gazdálkodást. Egészen odáig ment az MSZP-SZDSZ-kormány, hogy az Európai Uniónak nem a valós adatokat közölte, a köztársasági elnöknek nem a valóságos gazdasági helyzetről küldte meg az adatokat, és egészen megtörtént az is, hogy a választások előtt 2006-ban, hiába jogszabály írta elő, hogy ki kell mutatni, meg kell mondani a nyilvánosságnak, hogy mennyi az adott évi költségvetési felhasználás, a pénzügyminiszter úgy döntött, hogy arra ráérünk majd a választások után, mi több, még el is mondta, hogy nem akarja vele a választásokat befolyásolni. Utólag tudtuk meg, hogy ez mit is jelentett valójában.
Aztán az is elgondolkodtató, hogy hogyan mer egy kormány olyat tenni, hogy ötéves adócsökkentési programot hirdet meg, ahol cinkostársul hívja a parlamenti többséget, ezt 2005 őszén meg is szavazza a parlament, és lám, lám 2006 nyarára megvilágosodik a régi-új kormány, hogy ennek nincs meg a fedezete, és ezt a törvényjavaslatot visszavonja.
Csodálkozunk-e ezt követően azon, hogy az Európai Unió országai közül ma Magyarország ellen van egyes-egyedül hiányrendezési eljárási folyamat? Magyarországot késztetik arra, hogy visszafizessen elnyert európai uniós pénzeket. El tudom képzelni, amikor a pénzügyminiszter úrnak Brüsszelbe kell menni, hogy milyen érzés a többi huszonhat pénzügyminiszterrel leülni egy asztalhoz, és ott szégyenkezni, mert ez az ország számára ezt jelenti.
Hová vezetnek ezek a felelőtlen, átgondolatlan, következmény nélküli döntések? Odavezetnek, hogy az ország elveszti a hitelét, odavezetnek, hogy az országban élők elvesztik az állammal szembeni bizalmukat - az, hogy a kormánnyal szemben elvesztik, azt hiszem, hogy ez már nem mostani keletű, ez már régebbi keletű dolog -, és odavezet, hogy akkora a bizalmatlanság az országban az Országgyűlés és a kormányzat irányában, hogy az emberek többsége azon gondolkodik, hogy máshol kíván adózni, és máshol próbálja az életét, akár mint vállalkozó, akár mint magánszemély újrakezdeni, lásd például a Szlovákiába áttelepült magyar vállalkozásokat.
Összességében azt lehet mondani, hogy most jutottunk el oda, hogy annak a politikának, amelynek a lényege, hogy a közpénzeket úgy kell felhasználni, hogy lehetőleg minél több szavazatot szerezzek, és annak mindegy, hogy mi az ára, ennek a politikának, legalábbis ezt mondják a most kormányzók, hogy ennek most már ők maguk is véget szeretnének vetni. Azonban ahhoz, hogy ezt meg tudják valósítani, szükségük van az ellenzékre, szükségük van az ellenzék támogatására, szükségük van az ellenzék szavazatára. Úgy gondolom, először azt tisztázzuk, hogy az ilyen közpénzügyi politizálás hova vezet, és annak mi a következménye.
Az a felfogás, amely szerint egy kormány bármikor bármilyen közpénzt felhasználhat és elhasználhat, az, hogy a költségvetési hiányok azért szaladnak el, mert általában a kormánytól függő túlköltekezés történik az adott kiadási tételeken, annak egyenes következménye az, ahová ez az ország így jutott.
Ha még mindezt melléteszem, mert most csak a közpénzügyekkel kapcsolatos döntésekről beszéltem, ha melléteszem, hogy az országban lényegében az áremelkedés, az infláció mértéke nem csökken, hozzáteszem, hogy az országnak az adóssága mind a mai napig nő, növekszik, és hozzáteszem azt, hogy az Európai Unióban Magyarországon a legkisebb a gazdasági növekedés, valamint azt is hozzáteszem, hogy Magyarország az egyik olyan ország, ahol a legmagasabbak az adó- és járulékterhek, akkor joggal vetődik föl a kérdés, hogy mit csinált ez a kormány gazdasági szempontból ebben az országban az elmúlt hat évben. Két kézzel szórta a pénzt, elvesztette az Európai Unió, a saját lakosainak, adóalanyainak, vállalkozásainak, családjainak a bizalmát, ugyanakkor fölemelte az adókat, fölemelte a járulékokat, és most kéri a parlamentet és az ellenzéket, hogy itt az idő, eljött a pillanat, segítsetek. Segítünk, de ennek természetesen feltételei vannak.
Fölteszem azt a kérdést: ’98 és 2002 között miért nem az volt a parlamenti képviselőknek minden második szava, hogy konvergenciaprogram? Pedig higgyék el, akkor is volt konvergenciaprogram. Miért nem kellett akkor a parlament elé jönni közpénzügyi törvénnyel? (Göndör István közbeszólása.) (Keller László: Jó helyzetben vették át a kasszát.) Tetszenek tudni, akkor hogyan alakultak a makrogazdasági mutatók? Elárulom. Az államadósság a GDP-hez mérten 60 százalék fölött volt ’98-ban. (Közbeszólások.) 52 és 53 százalék közé esett le abban a négy évben, és 2002-nek a végén ennyi volt. Az infláció mértéke 2002-re 5,2 százalék volt. Amikor átvette a, nem mondom ki, milyen kormány, mert az aztán indulatokat vált ki itt a képviselőkben, az egyik kormány, amely akkor volt ’98 és 2002 között, 18 százalékkal vette át, 5,2 százalékkal adta át az infláció mértékét. Érdekes módon, bármilyen hihetetlen, ha a GDP-növekedés átlagát is megnézzük, akkor a jelenleginek minimum négy-ötszöröse még átlagában véve is a négy év alatt. (Babák Mihály: Lehet rajta nevetni, de igaz.)
Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Megértem én a kormány akaratát. Mindennek van egy határa, tehát ezt be kellett látni, hogy ennek véget kell vetni. Ezt elfogadom. Azonban egy kicsit tessenek már magukba szállni, és föltenni azt a kérdést, hogy ma Magyarországon ilyen horderejű törvények meghozatalához, ráadásul így, hogy a kormány be se terjeszti, az MSZP-frakció kér szavazást róla itt a parlament előtt, ennek van most itt biztosan a politikai ideje? Tehát hogy ez a politikai helyzet, ez az, amikor az emberek többsége úgy akar rendet tenni…? Nem közpénzügyi törvénnyel akar, hanem előrehozott választással akar rendet tenni az országban, hogy előrehozott választással akarja a közpénzügyek felhasználását is egyébként rendezni, és nem pedig úgy, ahogy most azt önök javasolják.
A második kérdés, amit fölteszek negyedóra után (Keller László: Eddig még semmit nem mondtál.) - hiszen van bőven időm, hiszen 40 percre emelkedett tegnap a parlament döntése által a felszólalási idő -, hogy mi is az önök által beterjesztett törvényjavaslat célja, és hogyan került ide ez a törvényjavaslat. Akkor itt szeretném gyorsan elmondani, nehogy azt higgyük, hogy az előttünk álló törvényjavaslat bármiféle konszenzust is takar. A következő történt ugyanis. Az elmúlt év júliusában valóban elkezdődtek a tárgyalások, szépen haladtak, és eljutottunk addig, hogy már esetleg egy törvényjavaslat szövegével is meg tudunk ismerkedni, mígnem az egyik szép egyeztetési napon bejelentette a pénzügyminiszter, hogy ő holnap ezt a kormány elé szeretné vinni, és elképzelhető, hogy pénteken már az Országgyűlés elé fog kerülni a törvényjavaslat. Mi ott hevesen tiltakoztunk, hogy nem erről volt szó, itt nincs alapkérdésekben konszenzus és egyezség. Senkit nem érdekelt, akkor nem számított egyébként, hogy mit mond a Fidesz és mit mondanak a többi pártok, ment végig a maga útján, és két nap múlva már a parlament előtt volt a törvényjavaslat.
(13.30)
Az, hogy nem kezdte meg az Országgyűlés a vitáját, teljesen nyilvánvaló, hiszen ez már akkor kudarcra volt ítélve, és nem a szándék miatt, hanem elsősorban a tartalma miatt.
Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat céljával egyet lehet érteni. Egyértelmű célja az, hogy a költségvetés egyensúlyát, egyenlegét javítsa, a hiányt csökkentse, az eladósodás növekedését megállítsa, és egyértelműen olyan intézményi és szabályozási környezetet hozzon létre a költségvetés elfogadása, felhasználása és módosítása kapcsán, amely mindenki számára érthető, átlátható. Én azt gondolom, ezekkel a célokkal alapvetően egyet kell és egyet lehet érteni.
Azonban engedjék meg, hogy nem a Fidesz által mondott véleményt, hanem néhány nemzetközi szervezet, hazai szervezet véleményét a benyújtott törvényjavaslatról elmondjam. A Nemzetközi Valutaalapnak nagyon egyértelmű a véleménye, azt mondja, hogy az a reáladósság-szabály, amihez érthetetlen módon nagyon-nagyon ragaszkodik a Pénzügyminisztérium, nem átlátható és nem transzparens. Ez a Nemzetközi Valutaalap véleménye.
De nézzük meg, hogy mi a véleménye a Magyar Nemzeti Banknak ugyanerről a kérdésről: azt írja, hogy a reáladósság-szabálynak ugyan vannak előnyei, mert a fiskális politika közép- és hosszú távú fenntarthatóságára koncentrál, a hátránya ugyanakkor, hogy nem egy közismert fiskális szabály, amelynek az előterjesztésben leírt működése meglehetősen bonyolult és nehezen kommunikálható. Emellett a szabály nem tartalmaz semmi célkitűzést a nemzetközi mércével magas hazai újraelosztási arány csökkentésére vonatkozóan.
Véleményünk szerint - tehát mondja a Magyar Nemzeti Bank - az elmúlt évek sorozatos költségvetési elcsúszásai miatt erodálódott fiskális hitelesség helyreállításában rövid távon célravezetőbb lehet egy egyszerűbb és ezáltal könnyebben kommunikálható és számon kérhető fiskális szabály. Egyetértve az IMF szakértőinek véleményével, jelen helyzetben az MNB is erősebbnek, egyszerűbbnek és transzparensnek tartja a kiadási oldalra vonatkozó szabályokat a javaslatban megfogalmazott reáladósság-szabálynál. Véleményünk szerint nincs alternatívája annak, hogy a közeljövőben a kiigazítás nagyobb része a kiadási oldalon történjen. Az arányok megítélése természetesen eltérhet a kiadási plafon éves növekedési ütemének rögzítésekor, meg is jelenhet, így korlátozottan megmaradna a fiskális politikai választás szabadsága a különböző bevételi és kiadási szintek között. Ennél egyértelműbben, nem hiszem, hogy fogalmazni lehet: a Magyar Nemzeti Bank azt írja le, hogy a Fidesznek igaza van, és a kiadási oldalon kell rendezni a problémákat.
Egyébként nem ismeretlen szabály ez, hiszen az MSZP-s képviselőknek emlékezniük kell, hogy amikor László Csaba volt a pénzügyminiszter, akkor volt ilyen kezdeményezés, hogy három évre előre meg kell határozni a költségvetés főszámait, amit egyébként az Országgyűlés törvénybe is foglalt. Az más kérdés, hogy az első volt a törvényjavaslatok között, amikor ezt az MSZP vissza is vonta. Nyilvánvalóan ezért fél, tartózkodik a kiadási oldal korlátozásától az MSZP, hiszen már egyszer próbálkozott vele, csak nem jött be, és ugyanúgy, mint az adócsökkentő programot, azt a törvényt is vissza kellett vonni. Ezért aztán egy bonyolultabb, a közvélemény számára nem igazán könnyen érthető szabályozást vezet be.
Például László Csaba azt mondta erről a szabályozásról - azért figyelemre méltó, hogy az MSZP-kormány volt pénzügyminisztere erről a szabályozásról ezt mondta -, hogy ő tíz-egynéhány éve foglalkozik költségvetési-közpénzügyi kérdésekkel, de neki is nagyon-nagyon mélyen bele kellett ásni magát, hogy megértse ezt a szabályt. Egyébként azt mondta az egyik konferencián, két korsó sört fizetne annak, aki tisztán elmondaná neki első olvasatra, hogy miről is szól ez a szabály. László Csaba egyébként ezzel kapcsolatban mást is mondott. Csak azért mondom ezt, hogy olyanoknak a véleményét is elmondjam, akik esetleg önökhöz közel állnak. Ő azt mondta erre az egész szabályozásra, hogy ez nem érthető, nem transzparens, és egyáltalán nem világos, hogy ettől az új szabályozástól milyen eredményeket vár a kormány, és mi várható, mi lesz ennek a következménye. Neki is az volt a véleménye, hogy a szabályozásra szükség van, de csak sok-sok tárgyalás és kompromisszum árán szabad ezt az Országgyűlés elé hozni.
Végezetül az Állami Számvevőszék véleményét szeretném elmondani, ami a következő. Az elemzők egyetértettek abban, hogy a javasolt költségvetés-politikai főszabály, hogy az adósságállomány reálértéke nem nőhet, a GDP dinamikus növekedésének időszakában jól szolgálja az adósságállomány GDP-hez mért arányának gyors csökkenését. Ugyanakkor a javaslatot véleményező külföldi és hazai szakemberek - akik közül kiemelkedő az IMF-delegáció, amely e kérdéskört hazánkban a helyszínen is behatóan vizsgálta és véleményezte - szinte egységesen azon az állásponton vannak, hogy e szabály nem transzparens, nehezen kommunikálható, indokolható, mivel az egyensúlyi követelményt elszakítja a gazdaság teljesítményétől, ráadásul az ehhez kapcsolt költségvetési döntési rendszer szinte áttekinthetetlenül bonyolult. Nem véletlen, hogy ilyen szabályt egyetlen országban sem vezettek be. A javasolt szabály elvetését senki sem indítványozta, viszont alternatív, a nemzetközi gyakorlatban már kipróbált megoldások keresésére biztattak.
Tisztelt kormánypárti Képviselők! Csak az OECD, az IMF, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank mondja, hogy az a szabály, amelyet önök itt szeretnének bevezetni, nem jó, találjunk ki valami mást.
Összességében arra vonatkozóan, hogy szükség van-e a kiadások korlátozására, tehát a kiadási plafon bevezetésére, vagy a reáladósság az a szabály, ami egyébként szakmai értelemben a legnagyobb vita a két legnagyobb párt, a Fidesz és az MSZP között, a következő vélemény alakult ki. A reáladósság-szabály érthetetlen, indokolhatatlan, átláthatatlan, nincs rá nemzetközi példa, minden nemzetközi szervezet elveti, míg a kiadási plafon egyszerűbb, érthetőbb és a szakmai szervezetek támogatják. Ezért nincs például konszenzus ebben a szakmai kérdésben a két párt között.
Hozzáteszem, hogy az egyeztetés utolsó napjain érezhető volt egy elmozdulás a Pénzügyminisztérium részéről, s valamiféle törvényjavaslat-szöveget letettek az utolsó napon az asztalunkra, ott egy darab munkanapunk lett volna arra, hogy igen vagy nem válasszal azt mondjuk, hogy ezt támogatjuk vagy nem. Mi akkor is azt mondtuk, hogy a tárgyalásokat tovább kell folytatni, és egy olyan törvényt kell elfogadtatni az Országgyűléssel konszenzusos alapon, amely valóban az ország javát szolgálja. Mi azt mondjuk, hogy ez a szabály ennek nem felel meg.
Most szándékosan egy olyan dologról szeretnénk beszélni, amiben szintén nem értünk egyet, mondhatni azt, hogy amiben talán a legnagyobb ellentét van a két oldal között. Ez pedig, hogy hogyan működjön a közpénzügyeket felügyelő új intézmény, és az milyen legyen. Az alapvető vita közöttünk abban van, hogy míg az MSZP azt preferálja, hogy egy önálló intézmény önálló vezetővel, kétharmados törvénnyel megválasztva, és ami a legfontosabb, az Állami Számvevőszék jelenlegi feladat- és jogkörének szűkítésével, csorbításával, mi több, háttérbe szorításával, sőt egyesek szerint lecserélésével tudna működni, aközben a mi véleményünk, a Fidesz véleménye az, hogy ezt mi nem tudjuk támogatni.
Nem értünk azzal egyet, hogy az Állami Számvevőszéknek a jövőben nem kellene véleményezni a költségvetést, nem kellene ellenjegyezni az állam hitelfelvételét, és nem értünk azzal egyet, amiben az Állami Számvevőszék véleményem szerint az elmúlt években nagyon megerősödött, mutatja ezt a közpénzügyi tézisek kiadványa - amely 15 pontban mondja el, hogy mik az alapvető feladatok - és néhány olyan kiadvány, mint például amiben az elmúlt évre, 2008-ra vonatkozóan makrogazdasági előrejelzéseket tett, vagy a napokban megjelent kiadványa az Állami Számvevőszéknek, amely a 2009. évi költségvetéshez rakja le azokat az elemzéseit, amik nagyon nagyban segítik akár a kormány, akár a parlamenti képviselők munkáját.
(13.40)
Tehát igenis erősödött az Állami Számvevőszék ez irányú tevékenysége, ami nemcsak egy statikus revizori munkát jelent, hanem valójában az ország sorsával, gondjaival, problémáival foglalkozó elemzéseket is. Nem értünk egyet azzal, hogy a közel húsz év alatt komoly tekintélyre és hitelességre szert tett intézmény véleményére ne számítson a kormány, és hogy ne legyen szükség ilyen értelemben is a munkájukra.
Szeretném hangsúlyozni, hogy e tárgyban nagyon komoly nézeteltérés van a két oldal között. Az, hogy nincs egyetértés és konszenzus, többek között ennek is köszönhető, hiszen mi úgy gondoljuk, hogy az Állami Számvevőszéknek igenis szerepe és helye van ebben, és számítunk a munkájára e tekintetben. Ha az Állami Számvevőszékkel kapcsolatos jelenlegi szabályozás esetleg nem megfelelő, akkor abban partnerek vagyunk, hogy az Állami Számvevőszékről szóló törvényt módosítsuk. Tisztázzuk az Állami Számvevőszék helyét és szerepét, azt, hogy milyen új feladatokat tudnánk rábízni, és mit várunk el tőle ebben a tárgyban. Ez nem azt jelenti, hogy emellett nem működhetne akár az Állami Számvevőszéken belül vagy amellett egy más intézményi forma. Többször hangsúlyoztuk, hogy mi ezt a költségvetési tanács működésében látnánk.
Azt hiszem, tisztelt képviselőtársaim, elérkeztünk oda, amikor arról kell beszélnünk, hogy mi nincs benne ebben a törvényjavaslatban. Az egyik nagyon fontos kérdés az, hogy az államháztartási körön kívül, illetve azon belül történő elszámolás rendjét nem szabályozza ez a törvényjavaslat. Ez azt jelenti, hogy hiányzik a javaslatból a köz- és a magánszféra együttműködésének törvényi szabályozása. Tudom, hogy a pénzügyminiszter úr azt mondta, véleménye szerint ez rendezve van, a mi véleményünk szerint azonban továbbra sincs rendezve. Példaként mondom el, nincs az rendjén, hogy mondjuk, szabályozzuk a reáladósság keretében, mennyi lehet a költségvetés főösszege, hiszen meghatározzuk a hiányt, ugyanakkor pedig ma is jelentős, akut problémákat nem kezelünk.
Erre csak három példát mondok: a kórházszövetség szerint a kórházak adóssága ma 60 milliárd forint, a BKV adóssága - tudom, egy kézlegyintéssel el lehet intézni, hogy ez főváros, önkormányzat és nem állam; nem így van egyébként - 80 milliárd forint, a MÁV adóssága pedig 120 milliárd forint. A tisztelt kormánypárti képviselők és a kormány úgy gondolják, hogy ha ez a közpénzügyi törvény létre fog jönni, a jövőben bizonyos tekintetben nyilvánvalóan korlátozást fog jelenteni a kormány számára, lesz egy határ, hogy tovább nem lehet költekezni, de a problémákat a költségvetésen kívülre fogjuk helyezni, ugyanis az a politikai érdekünk, mert a kétharmados törvényt szeretnénk betartani. De látható, hogy ez most sincs, pedig most semmi nem szabályozza ilyen tekintetben, és ezek a problémák itt vannak az országban, a társadalomban, itt van a képviselők előtt. Hogy senki nem foglalkozik velük, az egy teljesen más kérdés.
Itt térek ki arra, hogy miért nem támogatjuk az önkormányzati törvényjavaslat hitelkorlátozását. Nem azért, mintha a Fidesz nem foglalkozna ezzel a kérdéssel mint problémával, mert ezzel igenis foglalkozni kell. Csak mi a problémát nem úgy közelítjük meg, mint a kormány, hogy azt mondjuk, na, akkor, tisztelt önkormányzatok, az elmúlt években sikerült titeket tönkretenni, eladósítani, minden vagyonotokat eladatni veletek, akkor most a következő húzás az, hogy ettől kezdve nem is élhettek, mert a hitelfelvételi lehetőséget is megszüntetjük. Nem ez a probléma megoldása. A problémát úgy kell megoldani, hogy visszamegyünk a probléma gyökeréhez, és ha tetszik, ha nem, áttekintjük, hogy az önkormányzatiságnak mik a gondjai, hogyan juthatott ide a 3200 önkormányzat nagy része, és látni fogjuk, hogy ugyanaz a probléma az önkormányzatokkal, mint a BKV-val, a kórházakkal vagy a MÁV-val, mégpedig az, hogy olyan feladatokat kell ellátniuk, amiket a saját bevételükből és az állami normatívákból egyszerűen képtelenek megoldani.
Azt is szeretném elmondani, hogy ebben a törvényjavaslatban sajnos nincsenek garanciális elemek. A törvényjavaslat egyáltalán nem tartalmaz szankciókat. Meggyőződésünk, hogy a közpénzek elköltése, felhasználása, mi több, tervezése során ugyanúgy szankciókat kell alkalmazni, mint ha valaki a saját cégét teszi tönkre; akkor az a minimális szankció, hogy elveszti a vagyonát. Ma a közpénzügyekkel mindent meg lehet tenni, semminemű szankció nem létezik. Nincs személyes szankció - polgárjogi és munkajogi szankcióra gondolok -; nincs politikai szankció, hiszen láthattuk, 2006-ban is már gyalázatos helyzetben volt az ország gazdasága és költségvetése, politikailag mégis ugyanaz a kormány tudott maradni és irányítani. És nincs semmiféle gazdasági szankció sem, tehát még az sincs meg, hogy ha túlköltekezik az egyik kormány az egyik évben, akkor azt a következő évben vonjuk le a kiadások közül, hogy ne kezdjen tiszta lappal január 1-jén, hogy ne kezdhesse el újra két kézzel szórni a pénzt.
Visszatérve: a törvényjavaslatnak nagyon komoly szakmai ellentmondásai maradtak. El tudjuk képzelni, hogy ha egy novemberben benyújtott törvényjavaslat van a parlament előtt, akkor egészen nyilvánvaló, hogy ezek a szakmai szembenállások sajnos megmaradtak. Érthetetlen számunkra, hogy miért kellett így elkezdeni ennek a törvényjavaslatnak a vitáját.
Mi hozhat mégis megoldást ebben a kérdésben? Véleményünk szerint ezt a szabályozást sokkal komplexebben kellene kezelni, és azt mondani, hogy társadalmi egyetértés kell abban a kérdésben, mikor kívánjuk az eurót bevezetni. Konszenzussal most már végre meg kell határozni, hogy valójában mikor kívánjuk bevezetni az eurót. Már így is elég nagy lemaradásban vagyunk, de talán van annyi tudásunk, hogy ezt meghatározzuk. S ettől kezdve a társadalom minden szereplőjének - legyen az politikai párt, kormánypárt vagy ellenzék - ennek kell alávetni és alárendelni magát. Tehát az euró bevezetésének közös célja kell hogy meghatározza ezt követően a közös lépéseinket.
Ehhez természetesen szükséges, hogy más dolgokban is képesek legyünk megegyezni. Például abban, hogy az európai uniós pénzek felhasználását nyilvánossá kellene tenni, és az európai uniós pénzek felhasználásába az ellenzéket be kell tudni vonni.
Azt gondolom, hogy ezek az alapvető kérdések. Ha három kétharmados törvényt - köztük a legalapvetőbbet, az alkotmányról szólót is - módosítani kívánunk, akkor a problémának nemcsak egy szűk szeletét kell látni és azt a parlament elé hozni, hanem sokkal komplexebben, átgondoltabban kell az adott kérdéssel foglalkozni. Azt hiszem, akkor lehet ebből elfogadott törvényjavaslat, ha sokkal szélesebb szakmai egyeztetés történik. Most is történt egyébként, a Pénzügyminisztérium mégis az eredeti, az általa jónak tartott törvényjavaslat benyújtásához ragaszkodott, és figyelembe nem vette, hogy az általam felsorolt szervezetek mit mondtak. Én azt mondom, a kormány lássa be, hogy ezek a törvényjavaslatok ilyen formában nem támogathatók, a parlament kétharmados többségét ebben a formájában nagyon nehéz lesz megszerezni.
(13.50)
Arra kérem a kormányzatot és a kormánypárti képviselőket, ne fogadjanak el és ne próbáljanak elfogadtatni a parlamenttel rossz törvényeket.
Remélem, ez a kis idő rávilágított a törvény néhány elemére vonatkozóan arra, hogy egyszerűen így, a jelen formájában semmiképpen nem tudjuk ezt támogatni, és sikerült meggyőznöm önöket arról - ahogyan mondta a pénzügyminiszter úr -, hogy még nem késő, mert még szerintünk sem késő. Hogyha valóságos egyeztetés történik, és valóságosan kompromisszumkész a kormányzat arra, hogy elfogadja az ellenzék és más szervezetek véleményét, akkor igenis, lehet még ebből a törvényjavaslatból törvény. Döntse el a kormány, hogy mit szeretne. Azt szeretné, hogy egy jó kommunikációs pályát nyisson, amivel el lehet járni a televíziókba, és el lehet mondani, hogy lám, ez a kormány milyen kompromisszumkész, csak az ellenzék gátolta meg ebben, vagy valóságos egyeztetést és ténylegesen az ország javát szolgáló törvénycsomagot kíván elfogadtatni. Ezt kell eldöntenie az MSZP-kormánynak.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
