FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA
FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA
FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Rendes felszólalásra készültem, de talán célszerű lett volna, ha nyomok hirtelen egy kétperces gombot, mert nem állom meg azt, hogy külön, nem csak abban a logikai menetben, amit a hozzászólásomban terveztem, ne reagáljak néhány kijelentésére Bíró Ildikónak, amelyek egészen elképesztők számomra és meg is leptek. Azt mondani, képviselő asszony, 2008-ban a Magyar Köztársaság parlamentjében, a rendszerváltás után tizennyolc évvel, hogy Pettkó András úrék - egyébként teljesen méltányolható, jó szándékú, kétparagrafusos - javaslata az első lépés a civil szervezetek működése feltételeinek javítása és a társadalomban elfoglalt méltó helyük elnyerésének, megtalálásának segítése ügyében, ez valami egészen elképesztő kijelentés.
Szeretném önnek elmondani, hogy az elmúlt tizennyolc évben azok a törvények, amelyek a civil szervezetek számára rendre, fokozatosan kedvezőbb feltételeket teremtettek, nem is az elmúlt tizennyolc évben… Ha visszatekintünk, még ’90 előtt, ’89-ben indult, ’90-ben született, majd a ’94 és ’98 közötti szocialista-liberális kormány idején jött létre egyáltalán az 1 százalékos törvény. Ebben az időszakban alkotta meg a parlament az úgynevezett nonprofit törvényt, amely a közhasznú szervezetek számára teremtett kedvezőbb feltételeket, majd jött egy szünet - szeretném jelenteni - 1998 és 2002 között, és 2003-ban alkottuk meg ugyancsak szocialista-liberális kormány előterjesztése nyomán a nemzeti civil alapprogramról szóló törvényt, ami jelentős előrelépés volt a civil szervezetek támogatásában, mert - ma még nem hangzott el a szó, de - több mint 8 milliárd forint az, amihez mi most próbáljuk hozzátenni ezt a 300 millió forintot.
Tehát azt szeretném nagy tisztelettel kérni, hogy ekkora túlzásokba ne essünk, mert lehet vitánk, egy sor dolog lehet, amiben nem értünk egyet, fogok is utalni még néhány olyan kérdésre, amit én másképp látok, de azt mondani ma, hogy ez az első lépés a civil szervezetek támogatása ügyében, egészen elfogadhatatlan.
(15.40)
Ez alapján - ne haragudjon - azt kell mondanom, hogy minden, amit elmondott, egy értő fül számára, még ha nem is elfogult, hiteltelen. Bevezetőként ennyit, és elnézést kérek, hogy némiképp indulatos voltam, mert a megfogalmazása is bántó volt, de talán még a hangsúlyok is, ahogyan ezekre utalt.
Visszatérve a törvényjavaslatra: egy bizottságban ülünk, együtt tárgyaltuk végig a tavalyi 1 százalékos módosítást, ami valóban - ahogyan azt az államtitkár úr elmondta - lényegesen javította az 1 százalékos felajánlások feltételeit, igen, civilbarát törvénymódosítás volt, aminek nyomán azt hiszem, reménnyel számíthatunk arra, hogy az idei évben a felajánlások tovább növekszenek, mint ahogyan - jelzem - az elmúlt években is növekedtek. Abban tehát tökéletesen egyetértettünk, egyetértünk sok éve Pettkó András képviselő úrral, hiszen az előző ciklusban a társadalmi szervezetek bizottságában is együtt dolgoztunk, hogy a civil szervezetek működési feltételeit javítani kell, és a civil szervezetek támogatására adott esetben több pénz kell, állami forrásból is, hogyha erre van a költségvetésben lehetőség. Ugyanakkor kénytelen vagyok azt mondani, el kellett fogadnunk a pénzügyminisztériumi államtitkár úr érveit is a benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban, ennélfogva jómagam például tartózkodtam, reménykedve abban, hogy esetleg találunk majd olyan köztes megoldást, amiben később meg tudunk egyezni, hiszen mindannyian civilbarátok vagyunk. Én ma úgy látom, lehet erre esély.
Szólok néhány szót az elhangzott érvekről is. Az 1. §, többen elmondták, arról szól, hogy kapjanak visszajelzést a rendelkező adózó állampolgárok arról, hogyha célba ért a pénzük. Ezzel kapcsolatban egyetlen érvet fogadok el, az előterjesztőknek azt az érvét, miszerint motiválhat az újabb rendelkezésre, hogyha írásban is megkapom azt, hogy az a szervezet, amelyiknek szántam, megkapta a befizetett személyi jövedelemadóm 1 százalékát. Ezt az érvet elfogadom, de a másik érvet nagyon nem. Itt utalnék vissza Bíró Ildikó képviselő asszony hozzászólására, és arra a vitára is, ami a bizottságban volt. Ugyanis hogyha azt mondják, azért kell a visszajelzés, mert ha nem kap visszajelzést az adózó állampolgár arról, hogy célba ért a pénze, hanem csak arról, hogyha nem, mert bizalmatlan az adóhatósággal… - mondhatnám kicsit durvább szóval is, itt kellemes, családias társaságban vagyunk, feltételezik, hogy az adóhatóság hazudik. Erre utalt egyébként az imént is, és egészen pontosan valaki a bizottsági ülésen úgy nyilatkozott, fix, hogy az adóhatóság nem juttatja el azoknak a szervezeteknek, legalábbis azok közül a szervezetek közül soknak a pénzt, amelyekről egyébként úgy nyilatkozik, hogy eljuttatta, azzal, hogy ha nem kaptam visszajelzést, akkor törvényesen járt el az adóhatóság, magyarán: kiutalta ezt a pénzt.
Tehát ezt az érvet azért nem fogadom el, kedves képviselőtársaim, mert ha valaki így gondolkodik, akkor teljesen mindegy, küld-e az adóhatóság értesítést arról, hogy kiutalta, és annak a szervezetnek utalta a pénzt, amelyiknek az adózó állampolgár ajánlotta, mert akkor meg azt fogja mondani a bizalmatlan állampolgár - ezek szerint politikai sugallatra -, hogy fix, hogy az adóhatóság nem azt írta bele a levélbe, amit egyébként úgy cselekedett. Azt hiszem, ezen az úton nem szerencsés elindulni, ugyanis ennek az útnak nincs vége.
Az sem egészen elfogadható, hogy úgymond csekély pénz a visszajelzés, vélhetőleg az elektronikus is pénzbe kerül, de talán kevesebbe, de ezt meg Pettkó András képviselő úrnak mondom: mi, civilek borítékoltunk már sokat, merthogy civil szervezetekben önkéntesként működünk. Hatalmas különbség van abban, hogyha névre szóló a boríték, de egyencsomag van benne, mint akkor, hogyha névre szóló a boríték, vagy névre szóló anyagot is bele kell még tenni. Nagyon nagy a különbség, sokkal több munkával és ráfordítással jár, de ezenkívül is lehetnek még költségek.
Ha van még időm, akkor folytatom. Ha jól látom, van. Azt hiszem, a Pénzügyminisztériumnak azt az érvelését is érdemes elfogadnunk és méltányolnunk, amit egyébként mi magunk is szoktunk mondani, amikor a civil szervezetek költségvetési kapcsolatairól, támogatási rendszeréről beszélünk, hogy az a szerencsés, ha a különböző logikájú támogatási rendszerek nem keverednek.
Az 1 százalékos rendelkezés logikája nagyon tiszta. Az 1 százalékos rendelkezés logikája arról szól, hogy az adózó állampolgár - ez is fontos -, aki adót fizet, megnevez egy civil szervezetet vagy egyházat, és arról rendelkezik, hogy az adója 1 százalékát annak a civil szervezetnek kell megkapnia, nem másnak. Ha ezt a logikát elfogadjuk, merthogy ez erről szól, és erre is volt utalás itt, akár a Freedom House-jelentésben, hogy ennek a logikának kell erőteljesen érvényesülnie, de ebbe a logikába tényleg nem fér bele az, hogy annak az adózó állampolgárnak a pénze, akinek valamilyen oknál fogva nem jutott el az szja-ja 1 százaléka az általa megnevezett szervezethez, annak a pénze mehet más civil szervezethez, más logikán, más döntése révén. Tehát itt el kell ismernünk, hogy egy picit sántít ez a történet. Én magam sem bánnám, ha valamilyen más forrásból lehetne - ha bőségében volnánk a pénznek - az NCA kereteit javítani.
Ugyancsak Bíró Ildikó említette, micsoda érvelés az, hogy 8,4 milliárd forint van az NCA-ban. Jövőre az ideinél 1,6 milliárd forinttal több lesz, és erre való hivatkozással is mondtuk azt, hogy talán a nemzeti civil alapprogram keretében abból a több mint 8 milliárd forintos forrásból is meg lehetne próbálni elindítani, építeni azt a belső alapot, amit a visszatérítendő támogatásra fordítanak, ugyanis köztünk szólva az NCA-törvényben benne van annak a lehetősége, hogy a nemzeti civil alapprogram a saját forrásából ilyen célokra különítsen el pénzt, és a maga döntési mechanizmusában a civil kuratóriumok révén eljuttassa hozzájuk.
Ma is vállalom a magyar parlamentnek azt a döntését, hogy amikor két évvel ezelőtt, 2006-ban általános nadrágszíjhúzás volt, jelentős mértékben csökkenteni kellett a költségvetés hiányát, és alig volt olyan területe a Magyar Köztársaság költségvetésének, ahol ne csökkentek volna a források - sok helyütt jelentősen, néhány terület kivételével mindenütt - , akkor a nemzeti civil alapprogram esetében ugyanúgy megeshetett volna vagy érkezhetett volna olyan javaslat, hogy mondjuk, 10-20 százalékkal legyen kevesebb, és ezt értse meg mindenki, hiszen nincs több pénz. Akkor nem ezt választottuk, hanem azt választottuk, hogy két évre befagyasztottuk, és két év után visszatér az eredeti rend. Azt hiszem, sokan másokkal együtt én is úgy vagyok - a pénzügyesek nem szeretik, amikor ilyet mondunk nekik -, hogy abban kevésbé hiszünk, ha valamit valamilyen módosítással fogunk majd megvalósítani, sokkal inkább szeretjük azt, hogy mondjuk, nekik kell módosító szándékkal elénk állniuk akkor, ha valamit csökkenteni akarnak.
(15.50)
Szerintem ez nem volt az akkori helyzetben rossz döntés, de természetesen, ha valaki úgy gondolja, hogy minden rossz, és minden elfogadhatatlan, amit a másik fél tesz, csinál, és vélhetőleg rosszakaratból teszi, akkor ezzel szemben nagyon nehéz érvelni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
