GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Biztos Úr! Képviselőtársaim! Azt gondolom, amikor Kállai Ernő átvette az ombudsmani hivatalt, akkor meglehetősen magasan volt a mérce, hiszen egy olyan előd után kellett belépni ebbe a hivatalba, akit a magyar parlament kétszer is megválasztott országgyűlési biztosnak, és aki - mindenképpen mondhatom ezt talán valamennyi parlamenti frakció nevében, hiszen a jelentéseit évről évre elfogadtuk, sok ilyen vitában vettem részt - alapvetően általános megbecsülésnek és tiszteletnek örvendett.
Azt gondolom, ezen a helyzeten még egy picit nehezített Kállai Ernő, amikor azzal jelentkezett be, amivel bejelentkezett, hiszen ez a jelentés is megfogalmaz egyértelmű igényeket vagy iránymutatást a saját tevékenységével kapcsolatban. Amikor egy ilyen, szerintem magas színvonalú örökségbe belépve, azt átvéve egy induló biztos azt mondja, hogy még az elődjénél is egy picikét rámenősebb, harcosabb stílust fog magáénak vallani, és a hazai kisebbségek harcos szószólója lesz, akkor bizony a saját maga számára még egy kicsit feljebb emeli ezt a lécet.
(16.20)
Én egyébként személy szerint biztos vagyok benne, hogy ennek a lécnek az átugrásával nem lesz probléma, és hogy sikeres lesz az az ombudsmani időszak, amit biztos úr egyelőre megkezdett, és ami éppen előtte áll.
Azt gondolom, hogy érdemes arról mondani még egy mondatot, hogy Kaltenbach Jenő az elmúlt években nagyon fontos szerepet játszott, mondjuk, az esélyegyenlőségi törvény ügyének az előremozdításában, abban, hogy a hátrányos megkülönböztetést törvényi tilalommal sújtsa a Magyar Országgyűlés. Ez egy olyan örökség, amit szerintem érdemes folytatni. Ebből a jelentésből azt látom, hogy erre nézve egy egyértelmű törekvés látható.
Talán ez a három terület közül leginkább, legnagyobb mértékben az az ombudsmani terület, ahol a biztosnak hagyományosan van egy proaktív szerepe, ahol nemcsak ügyeket vizsgál meg, amelyekkel hozzá fordultak, hanem koncepciókat készít, javaslatokat készít, és egyébként konkrét ügyek elbírálása mellett nagyon nagy erővel koncentrál a mindenkori kormány és a mindenkori parlament stratégiai jellegű dokumentumaira és azokra az országgyűlési határozatokra vagy kormányzati programokra, vagy törvényekre, amelyek hosszú távon határozzák meg a magyarországi etnikai és nemzeti kisebbségeknek a helyzetét. Természetesen mindenképpen kiemelt jelentősége van annak, hogy ez a biztos felügyeli, ehhez a biztoshoz tartozik értelemszerűen a legnagyobb lélekszámú hazai kisebbség, a cigányság ügye.
Ez a hivatal, ha tetszik, kapott egy sajátos konkurenciát az elmúlt években, aminek egyébként személy szerint örülök, mert minél több hivatal, minél több hatóság képviseli az emberi jogok ügyét, minél több helyre tud fordulni az egyszerű polgár, amikor őt emberi jogaiban sérelem éri, annál jobb ez az intézményrendszer. Nagyon fontos, hogy létezik egy “Nép ügyvédje” program. Ennél talán még fontosabb az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak a létrejötte. Tavaly a nemzeti és etnikai kisebbségi ombudsman beszámolójának a vitájakor beszéltünk arról, hogy ott jelentkezik is egy kis elszívó hatás, tehát az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz is fordulnak sokan olyanok, akik adott esetben korábban “csak” a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosához tudtak fordulni. Szerintem ez hosszú távon nem jelent hatásköri problémákat, nem gondolom, hogy egymás elől - csúnyán fogom mondani - szívnák el a levegőt ezek a hatóságok, illetve ezek az intézmények. Fontosnak tartom azt, hogy az az antidiszkriminációs törvény, amit az előző parlamenti ciklusban elfogadtunk, létrehozta az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, amelynek konkrét szankcionálási joga is van természetesen.
A kisebbségi ombudsman jelentésének egy jó része nem is annyira értelemszerűen az elmúlt év eseményeivel foglalkozik, hanem javaslatokat tartalmaz a kisebbségek helyi és országos képviseletének újraszabályozására, továbbá ismerjük, hogy a biztos úrnak elképzelése van - be is nyújtotta ezt a parlament felé - magának az országgyűlési biztosnak a jogköréről, ennek a jogkörnek a bővítéséről. Egyébként ez utóbbi körbe tartozó javaslatokat, mármint a kisebbségi ombudsman jogairól szóló javaslatokat Kállai Ernő az Országgyűlés elé terjesztette, amikor az országgyűlési biztosokról szóló törvény módosítására vonatkozó ötpárti tárgyalások folytak. A javaslatok akkor nem kerültek be a módosított törvénybe, sőt, igazából az érdemi megvitatásukra sem került sor, merthogy a törvénynek a módosítással érintett részeire nem vonatkoztak.
Azt gondolom, hogy még kevésbé van most mód egy tavalyi jelentésnek, formálisan a tavalyi jelentésnek a tárgyalásakor ezen javaslatok megvitatására, azonban egy kérdést mindenképpen szeretnék kiemelni, gyakorlatilag majd’ minden előttem hozzászóló foglalkozott ezzel a kérdéssel. Valószínűleg ez azért van, mert ez a legnagyobb jelentőséggel bíró ezek közül az ügyek közül. Ez pedig a képviselet kérdése, a parlamenti képviselet kérdése.
A jelentés tartalmazza a kisebbségek országgyűlési képviseletéről szóló törvénynek egyfajta koncepcióját is. Ezeket az elképzeléseket is elküldte már az országgyűlési biztos a múlt év őszén a parlament elnökének. Idén februárban pedig a kisebbségi kerekasztaltól kapott egy felhatalmazást - ennek a tagjai a kisebbségi önkormányzatok vezetői -, hogy egy átdolgozott koncepciót a kormányhoz juttasson el.
Szintén nem ez a vita a helye annak, hogy erről a koncepcióról részleteibe menően vitatkozzunk, de ez egy fontos kérdés, és valóban minden előttem szóló gyakorlatilag foglalkozott ezzel az üggyel, és én magam 2002 óta vagyok parlamenti képviselő, ha nem is 2002-től, de 2003-2004-től nyomon követem az országgyűlési biztosok jelentéseinek parlamenti vitáját. Nem nagyon emlékszem olyan évre, ahol ez a kérdés ne került volna elő. Engedjék meg, hogy erről röviden elmondjam a gondolataimat, illetve az álláspontunkat.
Az a helyzet, hogy itt egy igazi dilemmával állunk szemben, hiszen valamennyien szeretnénk megoldani ezt a kérdést, miközben itt nem arról a típusú mulasztásos alkotmánysértésről van szó, amiben a magyar parlament, a magyar politika meglehetősen sokszor van, hogy nincs szándék megoldani valamit, hanem itt valóban egy komoly dilemmáról van szó.
A magyar alkotmányos berendezkedésnek egy nagyon fontos előnye az a stabilitás, amit a magyar választási rendszer és a magyar választási struktúra kialakít. Nem véletlen, hogy az egész közép-kelet-európai régióban Magyarország az egyetlen olyan ország, ahol eddig gyakorlatilag a rendszerváltás óta bármi is történt, a mindenkori kormányok ki tudták tölteni a ciklusukat. Ennek nyilvánvalóan szoros összefüggése van a magyar választási rendszerrel.
Amikor a kisebbségek parlamenti képviseletéről beszélünk, akkor természetesen egyik oldalon, a mérleg egyik serpenyőjében ott van az a nagyon fontos alapelv, hogy igen, jó lenne, ha Magyarország valamennyi nemzeti és etnikai kisebbségének parlamenti képviselete lehetne. A másik oldalon pedig ott van az a szempont, hogy ha elképzeljük azt, hogy a magyar parlamenti struktúrába hogyan lehet 13 usque 20 kisebbségi jogon bejutott képviselőt beilleszteni, akkor bizony komoly kérdésként merül föl, hogy a mindenkori kormánynak - nem a mostani, nem az előző, nem a következő, hanem a mindenkori kormánynak - a kormányzati stabilitáshoz szükséges parlamenti többsége hogyan alakul. Hiszen mondom még egyszer, a legalább 13, de az is lehet - ez nyilván koncepciótól meg sok mindentől, eredményektől függ -, hogy ez 20-30 kisebbségi képviselő, ők milyen szerepet játszhatnak a Magyar Országgyűlésben úgy, hogy valójában adott esetben nehezen meghatározható, hogy melyikőjük pontosan mennyi választópolgárt képvisel és milyen legitimációval, ez egy igazi politikai és jogi dilemma.
Azt is hadd mondjam itt el, hogy ráadásul itt van egy olyan kettős feltételrendszer, aminek a két részének meglehetősen nehéz egyszerre megfelelni, hiszen igény lenne az, hogy a kisebbségi parlamenti képviselők a parlament teljes jogú tagjai legyenek, nyilván csak így van a dolognak értelme, ugyanakkor könnyített feltételekkel kerüljenek be a Magyar Országgyűlésbe. Meglehetősen nehezen alkalmazható együtt ez a két feltétel.
Itt emlékeztetnék arra, hogy az önkormányzati választásokkal kapcsolatban, a kisebbségi kedvezményes mandátummal kapcsolatban volt már olyan megoldás, amit a magyar parlament elfogadott, és amire az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy az bizony úgy, ahogy van, nincs rendben. Tehát a javaslatnak egy másik része, amit szintén problematikusnak látok, ez a kisebbségi identitással kapcsolatos. Ez is egy régi vita, egy régi dilemma. Éppen a kisebbségi ombudsman hívja föl arra a figyelmet, hogy az ország erősen megosztott politikailag, a kisebbségi szervezeteket is megosztja ez a politikai megosztottság. Ez egyébként a meglévő elvi fenntartások mellett a gyakorlatban is meglehetősen nehézzé teszi azt, hogy bármilyen testület pártatlanul döntsön abban, hogy ők kit fogadnak el valamelyik kisebbség tagjának. Nem beszélve arról az elvi fenntartásról, hogy honnan veszünk egy pártatlan testületet, amely jogosult eldönteni azt, hogy ki szerepeljen a kisebbségi választói névjegyzékben, a választói listán.
A szabad identitásválasztásnak az elve és sok minden keveredik itt egymással. Jelesül például, és ha már itt vagyunk, akkor ezt is megemlítem, mint ahogy az elmúlt években mindig, hogy itt elérkezünk egy olyan területhez, ahol ombudsman és ombudsman között is nagyon komoly vitát láthattunk már az előző években.
(16.30)
Hiszen mást mondott, és más célja volt, mondjuk, a kisebbségi választói névjegyzék átalakításával a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosának, és megint mást mondott erről az adatvédelmi biztos, akinek nyilván adatvédelmi szempontból volt egy másfajta megközelítése. Itt is van egy dilemma.
Nyilván a névjegyzék kérdése, ahol ugye, történtek változások, hiszen valamennyien láttuk azt, hogy az etnobiznisz virágzott a kisebbségi önkormányzati választásoknál, ezt talán sikerült egy jó irányba elmozdítani anélkül, hogy túlságosan nagy kárt okozott volna az elmúlt években a magyar parlament, azonban egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ez a kérdés például nyugvópontra jutott, és ez teljesen rendben lévő módon működik. Nem vagyok benne biztos, hogy az elkövetkező években, választási ciklusokban nem merülnek föl majd még ezzel kapcsolatban kérdések.
Ha áttérhetek a jelentés konkrét ügyekkel és konkrét panaszokkal foglalkozó részére, akkor ezek közül szeretnék kiemelni két nagyobb csoportot. Az egyik az oktatás, a másik pedig a rendőrségi eljárások kérdése. A roma kisebbség szegregációja a magyar oktatási rendszerben, azt gondolom, hogy a magyar társadalom - nem a Magyarországon élő cigányok, hanem a magyar társadalom - egyik legsúlyosabb problémája, aminek következményeképpen egy olyan feszültség van most is - és nem látjuk, hogy ez a feszültség hova juthat még el adott esetben a jövőben - a kisebbség és a többség között, amely a következő években, évtizedekben egyre élesebb lehet, és mind gyakrabban vezethet akár erőszakos cselekményekhez is. Hiszen láttuk nem egy esetben az elmúlt egy-két évben, hogy pattanásig feszülnek ilyenkor az idegek, és bizony nagyon súlyos helyzetek, nagyon súlyos konfliktushelyzetek tudnak kialakulni kisebb-nagyobb településeken a szegregáció miatt.
A magyar parlament - én ezt szintén minden évben el szoktam mondani, amikor erről beszélünk - meglehetősen szégyenlősen foglalkozik ezzel a kérdéssel. Az előző parlamenti ciklusban is volt szegregációt vizsgáló parlamenti bizottság. Addig jutottunk el, hogy Kaltenbach biztos úr megjelent egy bizottsági ülésen, hozott egy 30-40 oldalas, szakmailag nagyon szépen elkészített anyagot, ami a szegregációnak magával a definíciójával és a leírásával foglalkozott. Ezen egy darabig vitatkoztak a képviselők, és volt előtte még egy ülésünk, ahol elfogadtuk a saját ügyrendünket és a munkatervünket, aztán utána nagyjából a ciklusban ennyi jutott. Most 2008-at írunk, két év eltelt ebből a parlamenti ciklusból. Van egy ugyanilyen bizottság vagy hasonló jellegű bizottság, az ügyrend elfogadásán már megint túl vagyunk, volt nagyjából talán egy vagy két ülése a bizottságnak, és ezt is szeptembertől négy hónapon keresztül kellett gyakorlatilag folyamatosan követelnünk néhányunknak, hogy kezdjen valamit ezzel a témával a Magyar Országgyűlés.
Láthatóan a magyar parlament ezt az ügyet nem kezeli helyi értékén. Ez az ügy nagyon sokféle megközelítésből az egyik legsúlyosabb társadalmi probléma Magyarországon. Mondom még egyszer, a többség és kisebbség viszonyában, a többség és a kisebbség közötti lappangó, időnként elő-előbukkanó és aztán a jövőben valószínűleg egyre élesebbé váló konfliktushelyzetek, feszültségek miatt, és egyébként pedig, ha önmagában nézzük a hazai cigányság felemelkedésének, társadalmi felzárkózásának a kérdését, akkor ebből a szempontból pedig önmagában ez a legfontosabb kérdés, az oktatás, az oktatási rendszer.
Látható az a probléma, hogy miközben az előző parlamenti ciklusban volt egy meggyőződésem szerint nagyon-nagyon jó szándékú és jó indíttatású, jó motivációjú jogalkotás, a szegregációt tiltó jogszabályok elfogadására gondolok, ez átütő eredményt nem tudott elérni, hiszen ezek a jogszabályok beleütköznek a mindennapi élet ellenállásába, a szülők ellenállásába, az önkormányzatok ellenállásába, az iskola, az intézményvezetők ellenállásába, és így hatástalanok maradnak.
Az országgyűlési biztos pontosan mutat rá, hogy a gyerekek számának csökkenése, és ennek következtében a kistelepülési iskolák bezárása még inkább növeli a szegregációt. Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor beszélünk arról a fajta szegregációról, ahol egy településen kizárják a cigány gyerekeket a rendes iskolából, és átteszik őket valamilyen szegregált oktatási intézménybe. Ez nagyon sokszor összefügg a fogyatékossá nyilvánítással, ami egy külön történet, ami önmagában megérdemelne talán egy külön parlamenti vitanapot is, hogy ott pontosan mi történik. És van az a fajta, ha tetszik, spontán szegregáció, ahol az elszegényedő kistelepülésen magukra maradnak a cigány gyerekek az iskolában, mert mindenki, aki ezt meg tudja tenni, elviszi a gyermekeit a közeli másik település iskolájába. Mind a két típusú szegregáció nagyon komoly problémákat vet föl.
A megszűnő iskolákból a roma tanulókat a környező települések iskolái általában nem veszik fel, azt hiszem, hogy a biztos úr is kiemelten említette Csörög község példáját, ahol egyszerűen senki nem volt hajlandó a környező településekről befogadni a megszűnő iskola tanulóit. A jelentés tartalmaz egy közelebbről meg nem nevezett, egykor német lakosságú városban… - a közeli kistelepülés iskolájának megszűnte után a roma tanulók szinte mind a városi iskola városszéli, telepinek nevezett épületébe kerültek. Az iskola városközponti főépületében a cigány tanulók aránya 1-2 százalék, a telepi épületben 30 százalék.
Pontos adatokat ilyenkor… - ezt ismerjük, van egy alapítvány és több jogvédő szervezet, akik ilyen perekkel foglalkoznak, próbapereket indítanak ezekben az ügyekben, nagyon sokszor az a probléma, innen tudjuk, hogy az adatokat sem lehet pontosan megszerezni, sem az iskola, sem az önkormányzat nem bocsátott adatokat az országgyűlési biztos rendelkezésére. Itt megint egy dilemmához érkezünk, hiszen ott egy másik elv, hogy nem lehet az etnikai típusú adatokat igazán nyilvántartani. Ha már itt a HVG szóba került az előttem hozzászóló képviselő úr szövegében, arról is szó van ezzel az üggyel kapcsolatban, hogy nagyon nehéz megcsinálni az érdemi valódi kontrollingját az ilyen típusú célzott támogatásoknak. Hiszen mivel szigorú adatvédelmi és emberi jogi megfontolások miatt az etnikai adatok nem vagy csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem fejthetők fel, ezért azt is nehéz egyáltalán ellenőrizni, hogy azok a típusú területfejlesztési, európai uniós, bármilyen más források, amiket arra szánt a mindenkori kormány, hogy ezen a problémán segítsen, azok valójában oda jutottak-e, ahova kellett nekik jutniuk. Tehát itt valószínűleg a magyar politikának kellene hozni valamikor egy döntést, hogy melyik szempontot tartja fontosnak a kettő közül, mert ez így biztosan nem fog tudni működni.
Én magam, liberális politikusként messzemenőkig hiszek az emberi jogokban, és nagyon-nagyon fontosnak tartom az adatvédelmet is. Azt látom ugyanakkor, hogy itt olyan megkötések vannak ezen a területen, ahol sem adott esetben a konfliktushelyzetekben egy perindítás, sem egy egyszerű kontrollingja a területfejlesztési támogatásoknak nem tud megtörténni, mert az az alapelv, hogy nem lehet ilyen adatokat nyilvántartani. Ez mindenképpen egy megoldandó, megoldásra váró dilemma.
Az oktatási visszásságok közül szeretnék megemlíteni még egyet, ez pedig egy másik kérdés, a külföldön tanuló főiskolai, egyetemi hallgatók ügye, akik akkor őrzik meg, akkor tudják magukkal vinni az egészségbiztosítási jogosultságukat, ha európai uniós felsőoktatási intézménybe járnak. Ez abból a szempontból probléma, hogy azok a szerb vagy horvát nemzetiségű diákok, akik Szerbiában vagy Horvátországban járnak egyetemre, elveszíthetik a jogukat a magyarországi egészségügyi ellátásra. Nyilván ez is egy olyan kérdés, amit fölvet a jelentés, és amivel foglalkozni kell.
A rendőri eljárásokkal kapcsolatos rövidebb mondandómat majd kénytelen leszek egy következő hozzászólásban elmondani.
Köszönöm szépen. (Taps.)
