DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Országgyűlési Biztos Urak! A mai napirendi pontunk tárgyát képező ombudsmani beszámolók elsősorban két körülményre világítanak rá. Egyrészt pontosan tükrözik, hogy társadalmunk állapota, a benne megnyilvánuló feszültségek közepette égető szükség van arra a parlamenti ellenőrző funkcióra, amit az országgyűlési biztosok betöltenek, és hangsúlyozni szeretném, hogy itt parlamenti ellenőrző funkcióról van szó, hiszen az országgyűlési biztosok intézménye a Magyar Országgyűlés intézménye. Másrészt jól mutatják, hogy az országgyűlési biztosok e funkciót határozottan és hatékonyan látják el, meghatározó módon hozzájárulva az általuk védett alapvető jogok érvényesítéséhez, és valóban nagyon sajátos a helyzet, hiszen a tavaly megválasztott országgyűlési biztosok olyan beszámolót terjesztettek elénk, amely részben az ő munkájukat tükrözi, részben elődeik munkáját tükrözi.
Több más következtetés is levonható a beszámolókból. Elmondható, hogy az ombudsmani intézmény ma már közismert, sőt keresett jogvédő intézményként él a köztudatban, amit az ügyek számának emelkedése is jelez, főleg bizonyos területeken. Ez tehát nemcsak az ombudsmani intézkedésre vagy vizsgálatra szoruló ügyek számának az emelkedését jelzi, hanem azt is, hogy egyre többen ismerik az országgyűlési biztos intézményét. Másfelől pedig az országgyűlési biztosok iránt megnyilvánuló közbizalom erősödésére is utal, aminek az ombudsmanok a beszámolók tanúsága szerint minden tudásukkal igyekeznek megfelelni. Ezért engedjék meg, hogy e helyről is kifejezzem a kormány elismerését az elmúlt évi tevékenységükért.
Amit pedig szintén kifejezésre kell juttatnom, az az, hogy a kormány őszintén érdekelt és messzemenően törekszik a jó együttműködésre az országgyűlési biztosokkal. Ez ugyanakkor természetesen nem jelenti azt, hogy ne lennének viták, hiszen másfajta felelősség alapján, másfajta szemléletmóddal közelítenek az ombudsmanok és a kormányzat a felmerülő és megoldandó problémákhoz. Vitáink tehát mindig lesznek, de ezek a viták hasznosak és előremutatóak, a helyes megoldáshoz vezető utak megtalálását segítik elő. Így tehát azt is elmondhatom a kormány nevében, hogy az országgyűlési biztosok a tevékenységükkel tulajdonképpen a kormány munkáját is segítik, azzal, hogy felhívják a figyelmét az állami szervek tevékenységének problematikus elemeire, a jogszabályok rendelkezéseinek, illetve alkalmazásának ellentmondásaira.
Rátérve a beszámolók tartalmára, most is, mint minden évben, azt kell megállapítani, hogy az ombudsmanok tavalyi tevékenységének olyan részletes és kimerítő összefoglalását tartalmazzák, amelynek minden elemére lehetetlen egy parlamenti plenáris vita keretei között tételesen reagálni.
Ezért csak néhány, a kormány számára is kiemelt jelentőségű ügyre lehet reflektálni, mindenekelőtt azonban érdemes az ombudsmanok működését általánosságban érintő törekvésekről szólni.
Rendre felmerül az ombudsmanok részéről a hatáskörük, intézkedési jogosítványaik erősítésének vagy a vizsgálatuk alá vonható szervezetek körének bővítésére vonatkozó igény. Nyilvánvaló és érthető, hogy a tudomásukra jutott alapjogsértések orvoslására hatékonyabb eszközöket kívánnak. A 2007. évi beszámolókban a kisebbségi biztos vetette fel ezt a kérdést. Az egyenlő bánásmód követelményének következetesebb érvényesülése érdekében a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának jogosítványaihoz hasonló módon javasolja szabályozni a kisebbségi ombudsman jogkörét az egyenlő bánásmód faji, etnikai és az azokhoz kapcsolódó tulajdonságokon alapuló megsértésével kapcsolatos ügyekben. Álláspontja szerint a hatáskörét ki kell terjeszteni a magánszférára is, amely jellemző területévé vált az egyenlő bánásmód kisebbségi vonatkozású megsértésének. A beszámoló a diszkrimináció sajátos természetére tekintettel fokozatos szankciórendszer kialakításának megfontolását javasolja, amelynek során a reparatív, illetve a proaktív, nevelő jellegű szankciót ismételt jogsértés esetén követhetné csupán represszív szankció.
A felvetett javaslat árnyalt megközelítést érdemel. Egyfelől a kisebbségi biztos jogkörének erősítése, bővítése valóban indokolt lehet a minél hatékonyabb jogérvényesítés érdekében, és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának erős szakombudsmani jogosítványai jó példát mutatnak a továbblépésre. Másfelől azonban egy ilyen változtatás az egész ombudsmani rendszer filozófiájának a teljes felülvizsgálatát igényelné. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint az országgyűlési biztos intézménye elsősorban a végrehajtó hatalom, a kormányzat országgyűlési ellenőrzésének eszköze. Ezen a kereten és funkción a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának intézménye már bizonyos tekintetben túllépett. Nincsenek azonban tapasztalatok arra nézve, hogy az új országgyűlési biztosi intézmény miként működik.
Az alkotmányos alapintézmények rendszerén csak megfontoltan szabad változtatásokat eszközölni. Célszerű ezért megvárni, amíg legalább az első tapasztalatok összegyűlnek a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának működéséről, és e tapasztalatok fényében lehet a továbblépés iránya és mértéke felől döntést hozni. A kormány tehát nem zárkózik el a kérdés megvizsgálása elől, de a változást jelenleg korainak tartja. Mindezek mellett a megfelelő konszenzus esélye esetén lát lehetőséget az előrelépésre.
Látni kell azonban azt is, hogy eltérő funkciót tölt be a hagyományos ombudsmani eszköztárral felfegyverzett kisebbségi biztos és az Egyenlő Bánásmód Hatóság. Az államszervezetben is érvényesülnie kell a tiszta megoldások követelményének, amely a hatékony működés és a tiszta viszonyok, a kompetenciakonfliktusok elkerülésének záloga. Az a helyes, ha a hatósági funkciókat a hatóságok gyakorolják, míg az ellenőrzési típusú jogokkal felruházott intézményeknek ehhez mért eszközrendszerrel kell rendelkezniük. Ha az ombudsmannak hatósági jogosítványai vannak, akkor ennek bírói kontrollját is meg kell teremteni az alkotmány 57. §-ában biztosított jogorvoslathoz való jogra tekintettel.
Látható tehát, hogy minden változtatás következményeket von maga után, ezért azokat alapos elemzés után és a tapasztalatok figyelembevételével lehet csak eldönteni. Ezzel kapcsolatban utalni kell arra, hogy a kormány a programjában eddig is jelentős figyelmet szentelt a kisebbségi biztos által is megfogalmazott diszkrimináció csökkentésének. A kormányprogram célul tűzi ki az Egyenlő Bánásmód Hatóság tevékenységének további erősítését is. Mindezek mellett a kormány a hatályos törvényi szabályozás mellett is előrelépési lehetőséget lát a kisebbségi biztos és az Egyenlő Bánásmód Hatóság szorosabb együttműködésének kialakításában, tevékenységük összehangolása a két intézmény hatékonyabb működését, ezáltal a kisebbségi jogok érvényesülésének hathatósabb előmozdítását is szolgálhatja.
Ugyancsak tetten érhető az ombudsmani törekvésekben egyfajta aktívabb, a döntések kieszközlését célzó magatartás.
(10.20)
Ennek két példáját is érzékeli a kormány. Egyrészt az általános biztos a gyülekezési jog törvényi szabályozásának újragondolása és az annak megfelelő jogalkotás elősegítése érdekében bizonyos jószolgálati szerepet vállal az elakadt politikai konszenzuskeresésben azzal, hogy maga szervez konferenciákat és más formájú együttgondolkodást a kérdésben érintett valamennyi szereplő részvételével. Másrészt a kisebbségi biztos aktív és koncepciózus részvételét az országos kisebbségi önkormányzatok szakértőinek részvételével a Miniszterelnöki Hivatal égisze alatt létrejött kisebbségi közjogi munkacsoportban, amely a kisebbségek országgyűlési képviselete megteremtésének előkészítésén munkálkodik.
Engedjenek meg itt egy megjegyzést. (Az országgyűlési biztosok felé): Mindketten említették azokat a konferenciákat, amelyeket az elmúlt időszakban szerveztek, és amelyeket a közeljövőben szervezni kívánnak. Ha nem tudnám, hogy nagy valószínűséggel változik a parlament őszi munkarendje, akkor tisztelettel arra kértem volna önöket, hogy ne hétfőn rendezzék ezeket a konferenciákat. Eddig ezért is volt talán, hogy viszonylag kevés képviselő vett részt, de mivel nagy valószínűséggel át fogunk térni a keddi ülésezésre, tartsák nyugodtan hétfőn, és biztos vagyok benne, hogy több képviselő el fog menni ezekre a konferenciákra.
Visszatérve a munkacsoportra, ebben a munkacsoportban előbb személyesen, utóbb képviselője útján jelen lévő kisebbségi biztos megfontolandó javaslatokat fogalmazott meg a kisebbségi választás rendszerére, ezen belül a választójogosultak körére, a jelöltállításra, valamint az eljárás és szavazás kérdéseire.
A kisebbségi biztos a korábbi próbálkozások tapasztalataira, illetve a kérdést tárgyaló alkotmánybírósági döntésekre támaszkodva kidolgozott koncepcióját alapul vevő munkabizottsági tárgyalási folyamat számos alapkérdést körüljárt, és biztatóan alakulnak a kérdés megoldására tett erőfeszítések. A beszámoló azonban aggályait fejezi ki amiatt, hogy a kormány erre a munkabizottságra hárítja a kérdés kezelését, és nem hoz érdemi döntést a kisebbségi országgyűlési képviseletről, illetve hogy a politikai döntések hiányában a munkabizottság nem tud érdemben előrelépni.
A beszámolóban tetten érhető ombudsmani türelmetlenség érthető, hiszen a politika a rendszerváltás korai időszakában elkötelezte magát az önálló kisebbségi parlamenti képviselet megteremtése mellett. Valóban történelmi adóssága a Magyar Köztársaság Országgyűlésének, hogy ezt a kérdést nem rendezte.
Ezért döntött úgy a miniszterelnök úr egy évvel ezelőtt, hogy a kérdés szakértői előkészítését meg kell kezdeni a kellő felhatalmazással rendelkező kisebbségi önkormányzati szakértők bevonásával. A kormány célja ezzel éppen az, hogy az egyébként igen bonyolult, számos más megfontolással is összefüggő kérdéskört először a politikai szempontoktól elkülönítve, tisztán szakértői alapon tárja fel, és keressen kölcsönösen elfogadható, rendszerszerű megoldást a kisebbségi parlamenti képviselet megvalósítására. A politikai egyeztetésekre pedig akkor érdemes sort keríteni, amikor már nem csupán általános elvekről van szó, amelyekkel egyébként minden politikai erő elvben egyetért, hanem konkrét megoldási javaslatokról.
Kétségtelen ugyanis, hogy ebben a munkafolyamatban soha nem lehet szem elől téveszteni, hogy minősített többséget igénylő törvényi szabályozásról van szó, amely a politikai erők konszenzusát feltételezi.
(Az országgyűlési biztosok felé:) Szeretném önöket is emlékeztetni arra, hogy volt már egy olyan kísérlet, amely parlamenti zárószavazásig jutott, de pont azért, mert az elvekben ugyan egyetértettek a politikai erők, de a választott megoldásban nem, ezért meghiúsult, mert ugyan a többséget megszerezte az Országgyűlésben a javaslat, de a szükséges minősített többséget nem tudta megszerezni. Bonyolítja a helyzetet, hogy a kisebbségi parlamenti képviselet a választójogi rendszer egészével szoros, elválaszthatatlan kapcsolatban áll, így bármilyen változtatás a rendszer egészét érinti. Ez volt egyébként az oka annak, hogy a mai napig nem valósult meg a kisebbségi országgyűlési képviselet.
A munkacsoport valóban a kisebbségi biztos javaslataira támaszkodva kezdte a munkáját. A csaknem egy éve, előbb kétheti, majd az idén havi rendszerességgel folyó, a kisebbségi biztos munkatársának igen hasznos részvételével folyó tárgyalássorozat feltárta, hogy még a politikai szempontok mellőzése esetén is számos, nagyon nehezen megoldható probléma gátolja a működőképes és konszenzusesélyes megoldás gyors megtalálását.
Egymásnak is ellentmondó alkotmányjogi szempontok gondos mérlegelése alapján kell vizsgálni a szóba jöhető jogi lehetőségeket, és megkeresni a reális megoldásokat. Csak egyet említek ezek közül. Nyilvánvaló, hogy olyan kisebbségi választási rendszert kell kidolgozni, amely minden kisebbségnek reális lehetőséget nyújt arra, hogy legalább egy képviselőt a parlamentbe juttasson. Ezt az országgyűlési biztos úr is elmondta. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a választójog egyenlőségének alkotmányos elve alapján kimondta, hogy alkotmányellenes, ha különböző választókerületekben jelentős mértékben eltérő számú választó választja meg a képviselőket. Magyarországon azonban több olyan kisebbség van, amelynek teljes létszáma - csecsemőtől az aggastyánokig - nem tesz ki annyit, ahány választó egy képviselő megválasztásához egyébként az általános szabályok szerint szükséges.
Lényegében tehát nincs olyan megoldás, amely a választójog egyenlőségének sérelme nélkül biztosíthatja valamennyi kisebbség parlamenti képviseletét. Ha viszont nem olyan megoldást választ a törvényhozó, amelynek alapján minden kisebbség reális lehetőséget kap a parlamenti képviseletre, az a kisebbségek közötti alkotmányellenes diszkriminációhoz vezetne.
Mindezek mellett még a kisebb parlament mindenki által elfogadott igényével is szemben áll a legalább 13 kisebbségi országgyűlési képviselő megjelenése. A munkacsoport ezen aprólékos, körültekintő munkája során már körvonalazódnak bizonyos alkalmasnak látszó megoldások, más kérdésekben viszont szakértői szinten is ellenvélemények vannak.
A kisebbségi biztos munkatársának részvétele a munkában nagyban hozzájárul az eredmények eléréshez, ezért köszönet illeti. A kormány tervezi, hogy a közeljövőben megtárgyalja az eddig elért eredményeket, és határozott szándék van arra, hogy kezdeményezze a parlamenti pártok egyeztetését a kérdésben.
Tisztelt Országgyűlés! Az országgyűlési biztosok beszámolói jól tükrözik, hogy javuló arányban jutnak egyetértésre a vizsgált szervek és az ombudsmanok a feltárt visszásságok orvoslásával. Ugyanakkor az ajánlások egy része nem teljesül, mert nem sikerült feloldani az egymással ütköző szempontokat. Az általános biztos beszámolója felveti, hogy a kisajátítási törvény megalkotása kapcsán a javaslatait nem vették figyelembe. E tekintetben azonban sajátos helyzettel állunk szemben.
Az országgyűlési biztos egyfelől egyetért azzal, hogy közérdekű feladatot nem csak állami, önkormányzati szervek látnak el, másfelől azonban aggályosnak tartja az ilyen szervezetek kisajátítás útján történő tulajdonszerzését. Az új kisajátítási törvény megalkotására elsősorban az elavult kisajátítási törvényerejű rendelet alkotmányellenességét megállapító 35/2005. (IX. 29.) Ab-határozatra figyelemmel került sor.
Az Alkotmánybíróság határozatának egyik lényegi megállapítása a következő volt: “A törvényerejű rendelet által kisajátítási célként szabályozott tevékenységeket ma már nemcsak állami, önkormányzati szervek végezhetik, ugyanakkor kisajátítással csak az állam, illetőleg az önkormányzat szerezhet tulajdont.”
Az Alkotmánybíróság által is jelzett megváltozott körülményekre tekintettel tehát indokolt volt lehetővé tenni, hogy a közérdekű célt megvalósító nem állami, önkormányzati szervek is szerezhessenek tulajdont, természetesen ugyanolyan feltételek mellett, mint az állami, önkormányzati szervek. Így tehát azzal a helyzettel állunk szemben, hogy az országgyűlési biztos úrnak valójában nem a törvényhozóval, hanem az Alkotmánybírósággal van vitája: másként ítéli meg a kisajátítás megengedhetőségét, mint az Alkotmánybíróság.
Az országgyűlési biztos a szabálysértési ügyek vizsgálata során számos jogszabályi hiányosságra hívta fel a figyelmet, és javaslatot tett a szabálysértésekről szóló törvény módosítására. Az országgyűlési biztos által feltárt jogszabályi anomáliák a szabálysértési őrizettel összefüggésben merültek fel. E körben a beszámoló a jogorvoslati jog érvényesülésével kapcsolatos problémákat jelezte. A biztos megállapította, hogy a szabálysértési őrizet elrendelésével szemben a szabálysértési törvény nem biztosít jogorvoslati lehetőséget, ami komoly alkotmányossági aggályokat vet fel.
(10.30)
A jelzett problémákkal a kormány egyetért, és a feltárt visszásságok orvoslására az új szabálysértési törvény megalkotása keretében kíván sort keríteni.
Az általános biztos a szabad mozgáshoz való alkotmányos jogok sérelmét látja egyes közlekedési, elsősorban a vasúti szolgáltatások bizonyos területeken való felfüggesztésében. Ezzel kapcsolatban le kell szögezni, hogy a közlekedés közszolgáltatás, amelyet az állam a különböző közlekedési formák - vasút, közút - igénybevételének lehetőségével biztosít. Az alkotmányban deklarált szabad mozgás jogának egyik eleme a helyváltoztatáshoz való jog szabadsága, amely gyakorlásának módját sem az alkotmány, sem az azon alapuló alkotmánybírósági gyakorlat nem korlátozza kizárólag a vasúti közlekedésre, és annak jelenlegi szintjén való fenntartására.
A szabad mozgáshoz való jog gyakorlása a közlekedési közszolgáltatás bármely formájával, akár vasúton, akár közúton biztosított, és ha a szolgáltatási szint is megfelelő, úgy sem az alapjogok sérelme, sem azokkal összefüggésben visszásság nem áll fönn. A mai infrastrukturális és mobilitási adottságok mellett egy település fejlődése, az ott lakók életszínvonala nem csak attól függ, hogy van-e vasúti csatlakozása. El kell mondani, hogy a hazai települések döntő többségében, kétharmadában a helyközi személyszállítási közszolgáltatást eddig is kizárólag az autóbuszos forgalom biztosította, és szinte minden településnek jelenleg is van autóbuszos közlekedéssel elérhetősége. Ezért a jövőben is a reális és az ország teherbíró képességével összhangban álló megoldásokkal kell biztosítani a közszolgáltatásokat, így a közösségi közlekedést is.
Az adatvédelmi biztos beszámolója kiemelten foglalkozik a kamerás megfigyelőrendszerek kérdésével. A személyes adatok védelmét, illetve a tágabb értelemben vett magánszférát napjainkban egyre érzékelhetőbben korlátozza a kamerás megfigyelőrendszerek terjedése. A közbiztonság hatékony védelme iránti igény és az ezzel szükségszerűen együtt járó alapjogvédelmi garanciák közötti egyensúly megteremtése gondos mérlegelést igényel mind a jogalkotó, mind a jogalkalmazó oldaláról.
Ebből kiindulva a szükségesség és arányosság követelményeit szem előtt tartva 2007-ben sor került a rendőrségi térfigyelő kamerákra vonatkozó szabályozás újraalkotására. A módosítás nyomán a rendőrségről szóló törvény garanciális szabályként írja elő, hogy a rendőrség közterületen kizárólag ott helyezhet el képfelvevőt és készíthet felvételt, ahol az közbiztonsági, bűnmegelőzési, illetve bűnüldözési célból igazolhatóan szükséges, és ezt csak mindenki számára nyilvánvalóan észrevehető módon teheti.
A térfigyelő kamerák elhelyezéséről, a megfigyelt közterületek kijelöléséről a települési önkormányzat dönt. E döntés során értékelendő szempontokhoz az adatvédelmi biztos jogkörében eljárva az általános biztos is hasznos támpontokat adott a kérdés komplex módon, kriminológiai megközelítésből is elemző ajánlásában, ami jól segítheti a jogalkalmazást. Az új szabályozás részletesen rögzíti a megfigyeléssel szerzett adatok felhasználásának garanciáit és korlátait is. A kormány meggyőződése, hogy e kérdéskörben az adatvédelmi biztos hathatós hozzájárulásával komoly előrelépésre került sor.
Tisztelt Országgyűlés! Áttekintve a beszámolókat a kormány megítélése az, hogy az együttműködés jónak tekinthető a kormányzat és az országgyűlési biztosok között, azonban egymás szempontjainak jobb megértésére a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Ebben a kormány továbbra is partner és a lehetősége keretei között továbbra is támogatja az ombudsmani intézményt.
Tisztelt Országgyűlési Biztos Urak! Engedjék meg, hogy a kormány nevében megköszönjem az elmúlt időszakban folytatott tevékenységüket, a további tevékenységhez sok sikert kívánjak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
