DR. KÁLLAI ERNŐ
DR. KÁLLAI ERNŐ
DR. KÁLLAI ERNŐ, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves meghívott Vendégek! Számomra is megtiszteltetés, hogy első alkalommal kerül sor arra, hogy törvényi kötelezettségemnek eleget téve a parlament plenáris ülésén számoljak be tevékenységemről.
Ez a beszámoló azért is sajátos, mert önök is tudják, 2007 júliusában léptem hivatalba, ezért nemcsak a saját munkámról, hanem hivatali elődöm vizsgálatairól is számot kell adnom. Így a beszámolómban megtalálhatóak természetszerűleg mindazok a kérdések, amelyekkel az év első, illetve a második felében foglalkozott az éppen hivatalban lévő kisebbségi ombudsman. E kettősség, összetettség ellenére a beszámolómban arra törekedtem, hogy az országgyűlési képviselők egységes szellemiségű anyagot kapjanak kézhez, nem kívántam éles határvonalat húzni az év első és második felének történései között.
Az én felfogásom szerint ugyanis az ombudsman egységes, egyszemélyes intézmény, megítélésem szerint az én jogászi és tudományos kutatói szemléletmódomnak kell tükröződnie az ügyek bemutatásakor, a problémák elemzésekor. Ezért annak ellenére, hogy a beszámoló egy része hivatali elődöm idején indult és lezárult ügyeket tartalmaz, természetesen én vállalom mindenért a felelősséget, ami a 2007. évi beszámolóról szól.
Engedjék meg, hogy először beszéljek néhány szót az új ombudsmani szerepfelfogásról és annak társadalmi visszajelzéséről. Az országgyűlési biztosi intézmény sajátosságából adódik, hogy a vezetőváltásnak szükségszerűen együtt kell járnia az ombudsmani szerepfelfogás újragondolásával, már csak azért is, mert hivatali elődöm tizenkét évig volt hivatalban, és én új emberként nyilvánvalóan szerettem volna újragondolni, megnézni, leszűrni a tapasztalatokat, és megnézni azt, hogy mik azok, amik hasznosíthatók a jövőre nézve, illetve esetlegesen mik azok az új dolgok, amik szükségesek, hogy új elemként jelenjenek meg az ombudsmani munkában.
Elemezve a kisebbségi közösségek jelenlegi társadalmi helyzetét, a rendszerváltozás óta eltelt időszakot, arra a meggyőződésre jutottam, hogy a kisebbségi biztos nem elégedhet meg a közvetítő szereppel a többségi társadalom és a kisebbségi közösségek között, hanem nyíltan vállalnia kell a kisebbségi identitással rendelkező harcos szószólójának feladatát. Lehet, hogy elsőre kicsit furcsán hangzik ez a harcos szószólói feladat, de úgy érzem, a kisebbségi közösségeknek szükségük van erre.
A megválasztásom óta eltelt majdnem egy év azt igazolta vissza, hogy a kisebbségi közösségek maguk is igénylik ezt az aktívabb ombudsmani feladatvállalást. Ennek legszembeötlőbb jele - szemben azzal, amit általános biztos kollégám mondott el az ügyszámok vonatkozásában -, hogy 2007-ben az év második felétől kezdődően a teljes ügyszám jelentősen, mintegy 35 százalékkal emelkedett. A növekedés minden ügycsoportban megfigyelhető, ezen belül 18 százalékkal több panaszos fordult hozzánk, mint az előző évben. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kisebbségi biztosnak van a legkisebb stábja a hivatalban, szemben az adatvédelmi, az általános biztosi 30-40 fős stábokkal, nekem 12 munkatársam van, kapaszkodunk rendesen a megnövekedett ügyszám okán.
Az ügyszám emelkedésében több tényezőnek is szerepe van megítélésem szerint. Az új ombudsman hivatalba lépése nyilvánvalóan felkeltette a panaszosok érdeklődését, ilyenkor mindig megjelennek azok a visszatérő ügyfelek is, amikor az ember már nem nyugodt, ha hetente nem kap tőle egy újabb beadványt, illetve az állásfoglalást, tájékoztatást kérő beadványok számának emelkedése valószínűleg annak a következménye is lehet, hogy nehezen értelmezhetők, sőt esetenként ellentmondásosak a kisebbségi joganyag módosított rendelkezései. Nem csupán egy spontán folyamatról van szó azonban, magam is tudatosan törekszem arra, hogy minél több ügyben tudjak segítséget nyújtani. Ez része az új szerepfelfogásomnak is.
A beszámolási időszakban megdupláztam a hivatalból folytatott eljárások számát az előző évhez képest. Átalakítottam, ügyfélbarátabbá tettem a hivatali weboldalt, magát az egész hivatali ügyintézést, annak struktúráját modernizáltam. Alapvető célommá lett, hogy kilépjek a Nádor utcai kisebbségvédelem bűvköréből, és közelebb menjek egy kicsit az emberekhez. Országjárásba kezdtem, szemben azzal, ami mondjuk, a régi ombudsmanok idejében megszokott dolog volt, alapvetően panaszfelvételt jelentett. Én nem ezt tartom elsődleges célomnak - a panasz jön magától is, nem is kis számban -, hanem az a célom, hogy az ország minden pontján személyesen is megismerjem a kisebbségi oktatási és kulturális intézményeket, az emberek hétköznapi gondjait. Magam és munkatársaim számos településen tartottunk és jelenleg is tartunk előadásokat, ezeket rendszeresen összekötjük; természetesen adunk lehetőséget a panaszfelvétel lehetőségére is, ha erre van igény - eddig még mindig volt.
Ugyanezen célok megvalósítása érdekében együttműködési megállapodást kötöttem az Esélyek Háza irányításáért felelős szociális és munkaügyi miniszterrel. Ennek alapján Pest megye kivételével valamennyi megyében lehetőség van arra, hogy a hozzám intézett panaszokat jegyzőkönyvbe foglalják, és továbbítsák részemre. Ezt azért tartottam fontosnak, mert az ombudsmannak nincsenek kihelyezett tagozatai, mint mondjuk, egy felsőoktatási intézménynek, viszont a panaszok száma, struktúrája azt mutatja, hogy nagyon Budapest és Pest megye központú a beadványozók legnagyobb aránya, miközben a kisebbségi közösségek jelentős része nyilvánvalóan nem ebben a térségben él. Az országjárás során is azt tapasztaljuk, hogy igenis van rá igény, csak egyszerűen nem jut el hozzánk, messze van, az emberek nehezebben veszik a fáradságot arra, hogy akár levelet írjanak, vagy akár eljussanak Pestre az ügyfélszolgálatra.
Mindezek mellett megkezdődött az együttműködés elemeinek kimunkálása a közigazgatási hivatalokkal, a civil szervezetekkel, a tudományos műhelyekkel is. Fontos említést tennem arról, hogy a növekvő ügyszám szerencsére nem eredményezte vizsgálataim elhúzódását, sőt sikerült rövidíteni az átlagos ügyintézési időt is. Az ügyszám emelkedésénél is jelentősebb változásnak érzem, hogy a beszámolási időszakban annyi ajánlás, kezdeményezés, illetve jogalkotási javaslat született, mint az előző két évben együttesen.
Megfigyelhető az is, hogy a javasolt intézkedéseket a korábbi gyakorlathoz képest nagyobb arányban fogadják el a hatóságok. Ez különösen az ajánlások esetében szembeötlő, azok mintegy 85 százalékával értett egyet az intézkedésre felkért szerv.
Az általam vallott szószólói szerep azonban nemcsak önként vállalt kérdés, nemcsak az én lángoló exhibicionizmusomból ered, hanem szükségszerű következménye is annak, hogy máig több olyan adóssága van a magyar politikának a kisebbségi közösségek felé, mint például a kisebbségek országgyűlési képviselete. Ezt a hiányt jól érzékelteti, hogy a kisebbségi közösségek választott képviselői jelenleg is csak a karzaton foglalnak helyet, és nem vehetnek részt az őket alapvetően érintő kérdések tárgyalásában. 2000-ben a választási rendszer reformját előkészítő eseti bizottság politikai konszenzus hiányában nem tett javaslatot a kisebbségi képviselet megoldására, az Országgyűlés azóta nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Én azonban már ombudsmani jelölésem első pillanatától kezdve fontosnak tartom, hogy olyan kisebbségi jogi kérdésekről is kezdődjön párbeszéd, amelyeket évek óta úgymond megoldhatatlannak ítélnek a politikai elemzők és sajnos gyakran a döntéshozók is.
Ennek elősegítése érdekében hivatalba lépésem után rögtön kezdeményezésemre a 13 országos kisebbségi önkormányzattal közösen létrehoztuk a második kisebbségi kerekasztalt, amely keretet biztosít a közös célok megfogalmazásához és a megvalósításukhoz szükséges intézkedések összehangolásához. Az egyeztetések eredményeként elkészült a kisebbségek országgyűlési képviseletéről szóló koncepció, amelyet részletesen ismertetek a beszámolómban is. Ezeket a javaslatokat 2008. február 5-én átadtuk a kisebbségi ügyekért felelős szakállamtitkárnak. Egyelőre még nem kaptunk visszajelzést arról, hogy a kormány megkezdte-e álláspontjának kialakítását ebben a kérdésben.
Természetesen most megkímélem önöket attól… - mert már mindenkit erősen lebombáztam az elmúlt fél év során ezzel a koncepcióval, minden lehetséges helyen elmondtam és ismertettem, úgyhogy most nem térek ki részleteiben, csak a legfőbb elveket szeretném önöknek megismételni. Arra épül a 13 közösség által is megtárgyalt koncepció, hogy a törvényi szabályozás az alkotmányos keretek figyelembevétele mellett mind a 13 kisebbségi közösség számára reális esélyt kínáljon az országgyűlési képviselői mandátum megszerzéséhez. Ezt alapvető koncepcionális elemnek tekintem, tehát hogy minden közösségnek legyen esélye arra, hogy egy megmérettetés során mandátumhoz jusson. A kisebbségi országgyűlési képviselőket a kisebbségi választópolgárok választják a törvényben meghatározott kedvezmények igénybevételével. Ez nekem alapelvem, hogy a kisebbségi jogok alanyai a kisebbségi közösség tagjai lehetnek.
(9.50)
Nem tartom jónak azt, ha mindenki számára kiterjesztenék ennek a lehetőségét. A kisebbségi országgyűlési képviselőket ugyanazok a jogok illetnék meg, mint az általános szabályok szerint megválasztott országgyűlési képviselőket, azzal az eltéréssel, hogy a kisebbségi jelölőszervezetek vagy pártok által létrehozott képviselőcsoporthoz csatlakozhatnának. Azért javasoltuk ezt a koncepcionális elemet, mert sok helyről éreztük a politika részéről, hogy esetleg attól tartanának, hogy beszippantaná valamelyik oldal, valamelyik frakció ezeket a kisebbségi képviselőket, ezért tartottuk esetleg fontosnak leszögezni ennek a lehetőségét. Természetesen tisztában vagyunk azzal is, hogy e követelmények érvényesítése érdekében természetszerűleg szükséges az alkotmány rendelkezéseinek a módosítása is, tehát politikai konszenzusra van szükség ezekben az ügyekben.
Tisztelt Országgyűlés! Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a rendszerváltozás óta eltelt 18 év ígérete után csak két tisztességes megoldás létezik ebben a kérdésben. Az egyik az, hogy ismét nekirugaszkodik a politikai szféra, és hosszú várakozás után mindenki számára elfogadható döntést, hangsúlyozom: döntést hoz ebben a kérdésben; vagy - ez is egy elképzelhető opció - törlik az adott jogszabályokból a parlamenti képviseletre vonatkozó részeket, és elfogadjuk azt, hogy tévedés volt ebben a kérdésben, tehát nem szükséges a kisebbségeknek parlamenti képviselet Magyarországon. Ez viszonylag nehezen tartható álláspont, de ez is egy tisztességesebb út, mint hogy mondjuk, lassan 18-20 éve próbáljuk ezt valamilyen módon kezelni.
A másik hasonló fontos kérdés, ami nem tekint vissza ilyen nagy időre, nem ilyen nagy adósság, az a kedvezményes helyi önkormányzati mandátum kérdésköre. A kisebbségi közösségek egyöntetűen sérelmezik, hogy az Országgyűlés korábbi ígérete ellenére nem állította vissza a helyi önkormányzatokra vonatkozólag a kedvezményes mandátumszerzés lehetőségét. A kerekasztal ülésein megkezdtük a javaslatok kidolgozását, és a következő alapelveket határoztuk meg. A kedvezmény mértéke a korábbi szabályoknak feleljen meg, tehát kislistás választás esetén a mandátumszerzéshez az általános szabályok szerint szükséges legkisebb szavazatszám legalább fele, a vegyes választási rendszerben e szavazatszám legalább egynegyede lenne szükséges a megválasztáshoz. Tehát független jelöltek ne indulhassanak kedvezményes mandátumra jogosult kisebbségi jelöltként, tehát csak kisebbségi jelölőszervezetek által jelölt személyek.
Fontosnak tartjuk azt is, hogy a kisebbségi jelöltek törvényben meghatározott számú kisebbségi választópolgár ajánlásával indulhassanak a választásokon. Tehát - ez az én alapelvem, és a kollégáim is osztják ezt - kisebbségi különjogokat valamiféle kisebbségi identitás vállalásához kell kötni. Az nem járható út, hogy bárki bárhol bárminek mondhatja minden pillanatban ilyen esetben is magát, amikor kisebbségi különjogot vesz igénybe valaki. Ez a világ minden pontján így van tudomásom szerint.
A 2007. év fontos eseménye volt az országos és területi kisebbségi önkormányzatok választása is. Hivatali elődöm folytatta le még a vizsgálatot ebben a kérdésben, de már én számoltam be az Országgyűlés emberi jogi bizottságában erről a kérdésről. A jogalkotást három évig tartó előkészületi munka előzte meg, ennek ellenére az elfogadott választójogi rendelkezések csak részben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket; ezt most már nyugodtan elmondhatjuk. A kisebbségi választói névjegyzék bevezetése ellenére az összes, tehát 2045 megalakult települési kisebbségi önkormányzat mintegy 6 százalékát olyan településen választották meg, ahol a 2001. évi népszámlálás adatai szerint nincs is kisebbségi közösség. Tehát itt valószínűleg további finomításokra van szükség.
A területi és országos választásokon tapasztalt következő problémákat szeretném említeni. Az elektori rendszerben nem biztosított, hogy az egyes települések választópolgárai olyan szavazataránnyal vehessenek részt az országos kisebbségi önkormányzat megalakításában, amely megfelel a teljes választói közösségen belüli arányoknak. Egyetlen példát mondanék csak erre, Méhkeréken több román választót vettek jegyzékbe, mint a fővárosban, ennek ellenére ezen a településen csak 5 elektor adhatta le a szavazatát, miközben Budapesten 75 elektornak volt választójoga. Azt gondolom, hogy ezek az aránytalanságok sürgősen kiküszöbölendők ebből a fajta választási rendszerből.
Ezenkívül a választási eljárás indokolatlanul hosszadalmas és költséges. A választási folyamat 2006 májusában kezdődött, ám a területi országos kisebbségi önkormányzatok csak a következő év márciusában, áprilisában alakultak meg. A feltárt visszásságok orvoslása érdekében javasoljuk a közvetlen választásra való áttérést. Teljesen fölösleges ilyen hosszan elhúzni, és sokkal költségtakarékosabb is lenne ez a megoldás.
Néhány észrevétel a kisebbségi önkormányzatok működésével, a képviselők jogállásával kapcsolatos szabályozás hiányosságaival kapcsolatban. Nagyon sok ilyen típusú beadvány, jogértelmezés kérése érkezik hozzánk. A 2005. évi törvénymódosítással az Országgyűlés ugyan pontosította a kisebbségi önkormányzatok feladatát és működési szabályait, azonban több ponton hiányos maradt ez a szabályozás. A legtöbb értelmezési nehézséget a szószóló zárt üléseken való részvétele és a juttatásai vetik fel. Szinte napi panasz és kérés hozzánk. Az elnöki megbízatás megszűnésének eseteit nem egyértelműen határozza meg a kisebbségi törvény. Ezenkívül a legnagyobb probléma, hogy a törvénymódosítás változatlanul hagyta azt a gyakorlatot, hogy a kisebbségi önkormányzatok működési feltételeit, különösen a helyiséghasználatot a helyi önkormányzatoknak kell biztosítaniuk, ami erős függelmi viszonyt eredményez a két testület között. Olyan kérdésekkel kellett foglalkoznunk, vizsgálatot folytatni és komoly egyeztetést kezdeményezni, hogy ki kap kulcsot például melyik ajtóhoz. Tehát próbálnak mindenütt okoskodni, hogy így mondjam, ezekben a kérdésekben.
Most pedig a kisebbségi önkormányzati kérdések után szeretnék egy másik nagy területre áttérni, ez pedig a kisebbségi oktatás témaköre, ami rendkívül érdekes és rendkívül akut probléma. Jelzem, hogy én az oktatás kérdését a kisebbségi jogi vonatkozásokban, a kisebbségi közösségek szempontjából értelmezem, és úgy is vizsgáltam vizsgálataim során. A kisebbségi oktatásnak két alapvető szerepe van, ezt mindannyian tudják. Egyrészt elő kell segítenie a kisebbségi közösségek nyelvének, kultúrájának megőrzését, ápolását, másrészt természetesen a szolgáltatás önkéntes igénybevétele mellett hozzá tud járulni például a roma kisebbségi társadalmi integrációjának erősítéséhez is.
Konkrétan két ügyben szeretném kérni a tisztelt Ház segítségét. Mindkét ügyben kimerítettük az ombudsmani eszköztárat teljes mértékben, a vizsgálataink által megállapított visszásságokra mégsem született jelen pillanatban megoldás. Az egyik ilyen, amivel rögtön másnap találkoztam, amikor hivatalba léptem, talán önök is emlékeznek rá, tavaly nyáron a csörögi ügy volt. 2007-2008 őszén közel 30 csörögi roma diák alapfokú oktatáshoz való joga került veszélybe, mert Csörög intézmény híján - nincs iskola az adott településen - nem tudta ellátni kötelező alapfeladatát. A Csörög és Sződ között fennálló oktatási társulás sem jelentett megoldást a beiskolázandó gyermekek tekintetében, mivel Sződ csak intézményének fizikai befogadóképessége erejéig vállalta az együttműködést. A környező települések pedig nem kívántak közoktatási megállapodást kötni Csöröggel, annak ellenére, hogy igen alacsony volt a beiskolázottak száma.
További vizsgálataink során szembesülnünk kellett azzal a problémával is, hogy az önkormányzatok egy része nem szívesen társul azokkal a településekkel, ahol sok cigány gyermek tanul vagy intézmény híján csak tanulna. A hatályos szabályozás nem nyújt erre az esetre megoldást. A szabad társulás az önkormányzatiság egyik alapjoga, jelenleg senki sem kényszerítheti az önkormányzatokat társulásba. Ugyanakkor a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok egyes esetekben csak társulás keretében oldhatók meg. A szabályozás hiányosságából fakadó alkotmányos visszásság orvoslása érdekében jogalkotási javaslattal fordultam az igazságügyi és rendészeti, valamint az önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez. Az ÖTM a javaslatommal összhangban lévő megoldást dolgozott ki, és azt beépítette a helyi önkormányzatokról szóló törvény átfogó módosítására irányuló előterjesztésbe. Az Ötv. módosítása azonban a szükséges egyeztetések miatt nem ad azonnali megoldást a problémára, csak hosszú távon orvosolja majd a visszásságot.
A konkrét esetben két alkotmányos alapjog áll egymással szemben, az önkormányzati autonómia és a közművelődéshez való jog, tehát az ingyenes és kötelező általános iskolai oktatás, az alapjogok között azonban nincs hierarchia, az önkormányzati alapjogok sérthetetlenségére hivatkozással nem sérülhet tanköteles gyermekek alapfokú oktatáshoz való joga. Ezért az állam alapjogi intézményvédelmi kötelezettsége átmeneti kisegítő intézkedések kidolgozását is szükségessé teszi ebben a kérdésben.
(10.00)
Ezért tisztelettel kérem, hogy a csörögi gyermekek oktatásához és neveléséhez fűződő alapjogok sérülésének megakadályozása és megszüntetése érdekében az Országgyűlés segítse elő, hogy a jogalkotási javaslatom elfogadásához szükséges kétharmados konszenzus ki tudjon alakulni.
Tudomásom van arról - az egyik bizottsági ülésen elhangzott -, hogy más ötlet is felmerült ennek a kérdésnek a megoldása ügyében. Én azt sem bánom, természetesen, csak szülessen valamilyen megoldás, mert a jelen pillanatban Magyarországon nincs olyan jogi szabályozás, hogy mi van akkor, ha nincs iskola egy adott településen, és senki más nem kíván együttműködési megállapodást kötni az adott településen az iskolás gyerekek ellátásával kapcsolatban.
Mivel az Ötv. módosításának egyeztetése valószínűleg hosszabb időt vesz igénybe, kérem, hogy az alábbi javaslatokat is vitassák meg. Álláspontom szerint indokolt lenne a következő törvénymódosítás megfontolása is. Amennyiben a kiskorú, intézmény híján, az aránytalan teher tilalmának megsértése nélkül vagy egyáltalán nem tudja teljesíteni tankötelezettségét, a közoktatási törvény egészüljön ki olyan rendelkezéssel, amely lehetővé teszi a kistérség szankcionálását, például a központi kistérségi támogatások egy részének célzottan vagy kötötten a probléma megoldására fordításával való szankcionálását; tehát hogy az adott támogatás esetében kénytelenek legyenek ebből a pénzből megoldani ezt a helyzetet.
A kiegészítő törvényi rendelkezés másik eleme az lehetne, hogy az ilyen és az ehhez hasonló helyzetekben az oktatási miniszter rendelettel állapítsa meg az érintett kistérségi társuláson belül működő közoktatási intézmények körzethatárait, és ebben az esetben átmenetileg legalább megoldódna ez a helyzet.
Másik ilyen fontos oktatási kérdéskör a gyermekek mindenekfelett álló érdeke. Az alkotmánytól kezdve számos jogszabály kiemelten fontos érdeknek ismeri el a gyermekek fejlődéshez való jogát, és azt gondolom, ezt senki nem is vitatja. A gyermekek mindenekfelett álló érdekét a közoktatási törvény definiálja oktatási helyzetek vonatkozásában. A közoktatási intézmények átszervezése, megszüntetése során ezt az alapelvet figyelembe véve kellene eljárni, vizsgálataim azonban rámutattak, hogy a fenntartók számos esetben csak formailag vagy még úgy sem tesznek eleget az alapelvnek. Még egyszer említem, vizsgálataim természetesen kizárólag a kisebbségi jogsérelmek gyanúja esetén indultak ilyen kérdésben.
Az intézmény megszüntetéséről készített átfogó vizsgálatunk számos visszásságot mutatott ki, amelyek összességükben kérdésessé teszik, hogy a gyermekek mindenekfelett álló érdekének érvényesülése biztosított-e az oktatási intézmények átszervezése, megszüntetése során. Arra az ellentmondásra hívtuk fel a figyelmet, hogy a közoktatási törvény szerint a gyermek mindenekfelett álló érdekével ellentétes döntés semmis, aminek bírósági orvoslása érdekében, ha a döntést helyi önkormányzat, illetve szervei hozzák, csak a közoktatási hivatal jogosult pert indítani.
Ugyanakkor a közigazgatási hivatalok többségével egyetértve az ÖTM-mérlegeléssel hozott önkormányzati döntés jogszerűségi ellenőrzését úgy értelmezte, hogy ennek során a közigazgatási hivatal a véleményezési eljárás lefolytatása során keletkező iratokat és az önkormányzati döntés kiállítási jogosultságát formai kellékek és darabszám szerint ellenőrzi, lajstromba veszi. Tartalmi kérdéseket nem vizsgálhat a közigazgatási hivatal, ezért a gyermek mindenekfelett álló érdeke mint tartalmi, érdemi kérdés, a közigazgatási hivatal jogszerűségi ellenőrzési eljárása során fel sem merülhet.
Csak akkor felteszem a kérdést, hogy így viszont ki védi meg a gyermekek mindenekfelett álló érdekét, ha más törvényességi észrevételt nem tehet, pert pedig nem indíthat ebben a kérdésben. Tehát csak a közigazgatási hivatalnak van erre jogosultsága, az ő jogértelmezésük szerint viszont ez nem feladatuk. Azt hiszem, ez kimeríti a probléma fogalmát, és kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy tekintsék át ezt a kérdéskört is.
Néhány szót ejtenék még az intézményfenntartással kapcsolatos kérdésekről is. A 2005-ös kisebbségi törvény módosítása során az intézményfenntartói jogok átvétele egy fontos reformlépés volt, valódi lehetőséget azonban csak az országos kisebbségi önkormányzatok számára biztosított, ezt is csak egy viszonylag szűk körben. A területi és helyi kisebbségi önkormányzatok elvi szinten átvehetik ugyan a kisebbségi intézmények fenntartói jogát, de annyi feltételnek kell megfelelniük, hogy a tényleges megvalósítási lehetősége igen csekély a dolognak.
Vizsgálataink során szembesültünk a következő problémával is. Bár a jogalkotó a települési és az országos kisebbségi önkormányzat viszonyát mellérendeltként szabályozza, az átvételi szabályok esetén az országos önkormányzatot többletjogok illetik meg. Míg az országos kisebbségi önkormányzat nemcsak véleményt nyilvánít a települési, illetőleg a területi kisebbségi önkormányzat által történő intézményi fenntartói átvételi jog esetén, hanem az átadó és átvevő önkormányzatok mellett a megállapodás harmadik alanya is, addig a települési kisebbségi önkormányzatoknak nincs beleszólása az országos kisebbségi önkormányzat és a helyi önkormányzat intézményátvételére, -átadására irányuló megállapodására, ha az átadni kért intézmény működése jelentős részben helyi kisebbségi közügynek minősül. Ebben az ügyben is megkerestük már az OKM-et. Ez nem egy elvi kérdés, tehát konkrét ilyen ügyek érkeztek, és próbálunk egyeztetni, amikor egy adott országos önkormányzat, törvényben biztosított jogával élve, át kívánja venni például egy iskola fenntartói jogát, és az adott helyi kisebbségi közösség pedig ilyen feltételekkel nem tartja érdekének az átadását. Tehát ez egy problémás helyzet ebből a szempontból.
Szeretnék még egy problémáról beszélni önöknek, ez pedig sajnálatos módon a gyűlöletbeszéd kérdése. A múlt évi történések között sajnos nemcsak eredményekről tudok számot adni, hanem arról, hogy a parlamenten kívüli politikai erők egy része egyre hangosabban, nyíltabban vállalt fel kirekesztő, romaellenes megnyilvánulásokat, nézeteket.
Ennek legszembeötlőbb, de nem egyetlen jele volt a Magyar Gárda megjelenése. Erre a jelenségre két válasz is adható. Egyrészt vannak, akik szerint a társadalomnak kell egyértelműen kinyilvánítania, hogy elutasítja a szélsőséges eszmék térhódítását - és ez egy nagyon akceptálható vélemény -, másrészt mások úgy is vélik, hogy elsődlegesen a jogalkotás útján kell fellépni az ilyen szervezetekkel szemben. Véleményem szerint a két eszköz egyaránt fontos és kiegészíti egymást.
Az elmúlt év december 7-én arra kértem fel a közjogi méltóságokat, hogy szólaljanak meg és ítéljék el a nyilvánosság előtt a szélsőséges, egy nyitott európai társadalomban meg nem engedhető megnyilvánulásokat. Ez a kezdeményezés kedvező visszhangra talált, nagy örömömre. Sólyom László köztársasági elnök úr, a kormányfő, valamint minden parlamenti párt vezetőjétől levelet és állásfoglalást, és nyílt állásfoglalást is kaptam ebben a kérdésben, amely elítélte ezeket a jelenségeket. Ezt külön köszönöm minden parlamenti pártnak.
A kirekesztő nézetekkel, a gyűlöletkeltéssel szembeni társadalmi összefogás mellett természetesen magam is szorgalmazom az alkotmányos jogi eszközökkel történő fellépést. Sajnálatos, hogy a szakmai véleményem kifejtésére nem kaptam kellő lehetőséget akár a polgári törvénykönyv, akár a büntető törvénykönyv módosítása során. Talán tudtunk volna olyan javaslatokat, ötleteket mondani, ami jobban elősegítette volna, hogy kiállja az alkotmányosság próbáját, és talán nem biztos, hogy Alkotmánybíróság elé kerültek volna ezek a megalkotott jogszabályok. Egyébként ebben a kérdésben az ősszel egy nagyobb tudományos igényű konferenciát kívánunk szervezni az ombudsmani hivatalban, ahol természetesen mindenkit szívesen látunk.
Egyetlenegy dologgal szeretném zárni expozémat; bár a beszámoló, műfaji sajátosságából adódóan a múlt eseményeit foglalja össze - és én ragaszkodtam is ehhez a hagyományhoz, hogy az elmúlt év történéseiről beszéljek -, fontosnak tartom azonban, hogy legalább egyetlen bekezdés erejéig szóljak a jövőről is, hogy milyen módon lehetne a kisebbségi biztos hatáskörének bővítésével elősegíteni a hátrányos megkülönböztetés elleni hatékonyabb fellépést.
Azért szeretnék erről két mondatot beszélni, mert a bizottsági meghallgatások során azt tapasztaltam - szinte mindegyik bizottságban és egyöntetűen -, hogy vagy csodálkozva szembesültek azzal a tisztelt képviselők, hogy bizonyos kérdésekben nincs hatásköröm, és megkérdezték, hogy miért nincs - ezt én sem tudom -, vagy pedig szorgalmazták több bizottságban is, hogy bizony tényleg újra kellene gondolni ezt a témakört, és a XXI. század viszonyaihoz igazítani az ombudsmanok hatásköri kérdését is.
Jelenleg a hátrányos megkülönböztetés vizsgálata során részleges hatásköri párhuzamosság van ezzel kapcsolatban az általános hatáskörű antidiszkriminációs testülettel. Ebből a párhuzamosságból szeretnénk előnyt kovácsolni azáltal, hogy egymást kiegészítő fórumrendszert teremtünk, míg az EBH hatósági jellegű eljárást folytatni, az ombudsmani szabad és formátlan eljárás adottságait szeretnénk kiaknázni. Tehát szeretnénk kiegészítő hatáskört kapni ebben az ügyben.
Kiindulópont: a diszkrimináció elleni fellépés hatékonysága érdekében szükséges a kisebbségi biztos hatáskörének bővítése. Szeretném előrebocsátani, hogy nem hatóságként szeretnék üzemelni, eszem ágában sincs, erre már van egy ilyen hatóság Magyarországon, de nagyon fontos, és kérem, hogy fontolják meg: a XXI. században és a problémák nagy száma miatt az egységes jogvédelem érdekében a kisebbségi ombudsman hatáskörét ki kellene terjeszteni a magánszféra azon területeire, ahol a hatályos szabályozás, az egyenlő bánásmódról szóló törvény tiltja ezeket a dolgokat.
(10.10)
Továbbá szeretnénk olyan jellegű mediációs jogköröket, képzéshez való reparáció nem pénzbeli formáinak biztosítását is szabályozni. Ezzel szeretném bezárni.
Szeretném megköszönni a tisztelt Országgyűlésnek, a bizottságoknak és mindenkinek, aki segítette ebben az évben a munkámat, nem utolsósorban régi és új kollégáimnak, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
