DR. SZABÓ MÁTÉ
DR. SZABÓ MÁTÉ
DR. SZABÓ MÁTÉ, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa: Jó napot kívánok! Nagy megtiszteltetés az Országgyűlésnek beszámolni életemben először és talán nem utoljára, úgy, ahogy elő van írva: összesen hatszor kerül majd ez sorra. Nagy dolog tehát, hogy először itt lehetek, és tulajdonképpen ha a hat évre választott ombudsman élettartamát megfelelő módon kiszámítjuk matematikailag, körülbelül 6-7 éves iskolás gyereknek felelek most meg, tehát most kezdem az iskolát mint ombudsman. Remélhetőleg egyszer igazi ombudsmanként már jövőre a saját jelentésemmel állhatok önök elé.
A helyzet azonban az, mint tudják, de ezt meg kell említenem - bár benne van a jelentésben -, hogy én az ötödik személy vagyok, aki ebben a jelentésben valamit tett, főleg az aláírást az elején. Tudják jól, hogy az év kezdődött két biztossal: az általános biztossal, Lenkovics Barnabás és helyettesével Takács Alberttel. Ők ezzel a tevékenységgel az ismert módon felhagytak, majd Kaltenbach Jenő rövid ideig, Péterfalvi Attila hosszabb ideig helyettesítette az akkor már egységes országgyűlési biztosi intézményt, jómagam pedig szeptember végén léptem be, nagyjából azokkal az ügyekkel találkozva, amelyeket elődeim előkészítettek, és természetesen vittem vagy realizáltam bizonyos értelemben.
Alig egy-két ügy az, ami az én kezdeményezésemhez és az én tevékenységemhez kötődik. Mindennek dacára az egységes, és ahogy a bizottsági meghallgatások egyes visszhangjaiból kiderült, egységesnek ható és valóban egységes jelentést teljes felelősséggel kell hogy előterjesszem, úgy, mint egy kft. felszámolóbiztosa, ahol a kft. négy tulajdonosa valahol már van, én pedig utoljára állok itt önök előtt az egésszel a kezemben.
Ennek dacára természetesen ezen jogilag előírt kötelezettségnek teljes mértékben eleget kívánok tenni és meg kívánok felelni, azonban figyelemre méltónak tartom vagy figyelmükbe ajánlom ezt a tényt, amely szerint leginkább aláírtam ezt a jelentést, és hagytam is úgy szerkezetében és tartalmában, ahogy volt. Nem gondoltam azt, hogy azokat az ügyeket, azokat a témákat, a jelentés tartalmi részét, amelyeket az engem megelőző, ezek szerint négy biztos így látott jónak megjeleníteni, azt megváltoztassam. Tehát nem szerkesztettem át igazán ezt a jelentést.
Ami új - gondolom, mindannyian észrevették -: a borítók. Azt mondtam a kollégáknak, hogy legyen a régi bor új tömlőben, és jövőre majd akkor fordítva legyen ez. Azt gondolom, hogy egy új biztosnak lehetősége van arra, hogy átalakítsa a jelentést, és nem a saját igényei szerint, hanem az olvasók és elsődlegesen a parlamenti képviselők, a fő fogyasztók és a fő célközönség igényei szerint. Tehát akár ma is és majd a továbbiakban is örülök annak, hogy ha netán akár egyéni indítványként vagy kollektíve a frakcióktól vagy bizottságoktól visszajelzések érkeznek az eddigieken túl a tekintetben, hogy hogyan alakítsuk át ezt a jelentést, hogy még jobban használható legyen az önök számára.
A magam részéről azt gondolom és hivatkozom a bizottsági viták tapasztalataira; Béki Gabriella képviselőnő például az adatrészt gondolta átalakítandónak, és egy nagyon konstruktív irányban adott útmutatást ebben a vonatkozásban, és ezt mindenképpen meg is fogjuk fogadni, hogy átalakítjuk egy kicsit az empirikus mellékletet, amelynek a részleteiről nem szólnék, de azt gondolom, hogy sokat lehet még tenni és lépni a tekintetben, hogy a beszámoló jobb lehessen, mint korábban. Nem öncélú másságot, hanem egy jobban használható, áttekinthető, a képviselők számára meg a nyilvánosság számára is áttekinthetőbb jelentést el tudnék képzelni, és nem gondolom azt, hogy ezt nekem kellene kitalálni, hogy hogy nézzen ki, bár vannak szerkesztői és szerzői tapasztalataim könyvek szerkesztésében, de jó lenne, ha lennének visszajelzések önöktől ebben a vonatkozásban, mint ahogy volt néhány visszajelzés a bizottsági meghallgatásoknál is.
Azt kell hogy mondjam, hogy ez az úgymond tradicionális tartalom és szerkezet. Meglátjuk jövőre, hogy mennyire érdemes, kell, hasznos ezt átalakítani. Nem mondom el, hogy nekem milyen ötleteim vannak, majd a végén összegzem, hogy jövőre másmilyen, jobb beszámolót szeretnék; nem mintha ez nem lenne jó. Eddig nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett hozzánk ezzel a beszámolóval kapcsolatosan a bizottsági meghallgatásoknál.
Mécs Imre képviselő úr véleményére emlékezem örömmel, aki sok, több más hozzászólóval együtt a különböző bizottságokban használhatónak, áttekinthetőnek, jónak tartotta a jelentést, és például figyelmembe ajánlotta a német egyetlen ombudsmannak, aki az egyenruhás állampolgárok jogaival foglalkozik, tehát a hadsereg a hivatásos katonák ombudsmanjának jelentését, ami egy érdekes hiátusra utal, ami tulajdonképpen az adatvédelmet is jellemzi.
Amióta hivatásos hadsereg működik Magyarországon, a hadsereggel és a katonasággal kapcsolatos panaszok szinte elfogytak. Erről lehet gondolkodni, hogy miért. Azért, mert minden rendben van - ennek a miniszter úr biztos örül, és beszéltünk már róla informálisan is, lelkesedett ezen a gondolaton -, de lehet az is, hogy nem artikulálódnak megfelelően ezek a panaszok épp azért, mert ez egy hivatásos hadsereg, és érdemes esetleg hivatalból bizonyos témákat vizsgálni, például a német tapasztalatok alapján.
A bizottsági meghallgatásoknál a volt egészségügyi miniszter, Molnár képviselő úr tette föl a százdolláros kérdést, ahogy ezt a társadalomtudományi konferenciákon szokták mondani, tehát azt, ami engem legjobban megragadott, sok más jó meglátás mellett. Azt a kérdést tette föl nekem, hogy mi az ombudsman: reaktív vagy proaktív működésű - ezt így fogalmazta meg, ezen idegen szavakkal - intézmény ez?
(9.10)
Tehát reaktív-e, reagál-e csak a panaszokra, csak az a dolga az ombudsmannak, hogy a panaszok sokaságát adekvátan feldolgozza, és ennek a jelentésnek akkor ezt kell elsődlegesen tartalmaznia, vagy pedig proaktív intézmény az ombudsman, aki a hivatalból indított vizsgálatokkal, a sok egyedi ügynek a tapasztalataival bizonyos fontos, kiemelkedő társadalmi viszonyokban - ahol állampolgári jogok sérelme valószínűsíthető vagy jelen is van - eljár hivatalból, és megpróbálja ezeket az életviszonyokat mintegy koncentráltan a képviselők és a nyilvánosság elé állítani.
Ez a dilemma nem vagy-vagy, hanem is-is, tehát a szerepfelfogása az ombudsmannak változhat, lehet inkább proaktív és inkább reaktív jellegű. A magam részéről távlatilag a proaktív irányba szeretnék lépni amellett, hogy fenn kell tartani az állampolgári panaszok legszélesebb körének és minden állampolgári panasz feldolgozásának az igényét, és arra adekvát, megfelelő, az állampolgárok által elfogadható választ adni. Tulajdonképpen sok esetben - mint ahogy az európai tapasztalatok mutatják - ez a 70 százalékos nem hatáskörünkbe illeszkedő ügy normális európai átlag, tehát az emberek, ha panasztestületekről van szó, akkor miért ne engedjék el magukat, és miért ne forduljanak esetleg a nem arra kijelölt testülethez. Akkor is nekünk vagy át kell tenni azt máshová, vagy pedig olyan választ kell adni, hogy az állampolgár ne érezze azt, hogy megint egy hivatal volt itt, amelyik becsapta az orra előtt az ajtót, hanem kapott tájékoztatást, tisztességes hangneműt, esetleg használható jogi tanácsot. Nem mondom, hogy gyakran a hat hónap alatt, de volt már egy-egy pozitív állampolgári visszajelzés mind az állampolgári jogok biztosának irodájával, mind az adatvédelmi biztosi irodával kapcsolatosan - amelyet egy új, de majd mint látni fogjuk, helyettesítek… -, hogy örültek az állampolgárok ezeknek a visszajelzéseknek, és úgy vélték, hogy segítettek nekik.
Tehát ez is egy funkció, a reaktív ügyintézés, és ezt csinálni kell, jogszabályi kötelezettség, de a proaktív, a fókuszáló megközelítés az, ami személy szerint nekem szimpatikusabb, és ahol lépni szeretnék. Ez adott egy általános biztos esetében, a szakbiztosoknak - majd helyettes szakbiztosként beszélek is - világos, hogy ki van jelölve az az út, ahol járniuk kell, adatvédelem, kisebbség, zöld. Az általános biztos esetében az ügyeknek olyan sokfélesége és sokszínűsége került itt elő, ha fellapozzuk a jelentést, a szokásos tartalommal minden életviszony megjelenik itt, tulajdonképpen a panaszok súlya, mennyisége, a mindennapi és ismétlődő ügyek sokasága, szomszédjogok, parkolás, távhő, autópálya-matrica és hasonlók. Bizony a munkatársak is meg én is bizonyos idő után kissé rutinszerűnek, talán “unalmasnak” látjuk ezt, de állampolgárok sokaságát érinti, érdekli, foglalkoznunk kell vele. Hát, nem ezek azok az úgymond királyi ügyek, amelyek a nagy állampolgári jogi annalesekben majd jogtörténetileg szerepelni fognak talán-talán, de nem szelektálhatunk, foglalkoznunk kell vele.
Azonban mégis ebben a portfólióban bizonyos kiemelkedő életviszonyokra koncentrálni kell, ezért a rövid működésem alatt megpróbálunk úgynevezett projektrendszerben működni, tehát évente egy-egy fókuszt, néhány fókuszt kialakítani, amire a működésünket koncentráljuk, ezeken a területeken összefoglalni a hozzánk beérkező panaszok tanulságait, bevonni államigazgatási szervek, civil szervezetek, állampolgárok véleményét, a tudomány véleményét konferenciákkal, ülésekkel, akár pályázatokkal, mint tesszük ezt manapság; gyermekrajzpályázattal, fotópályázattal, tanulmányi pályázattal, amire nagyon sok támogatást kaptunk mind a kormányzat részéről, mind a civil szervezetektől, hogy a büdzsénket ne terhelje túl.
Melyek ezek a fókuszok, amiket elkezdtünk, amióta önök voltak kedvesek engem megválasztani erre a pozícióra? A gyermekjog. Nem mondanám, hogy elhanyagolták volna elődeim, egyáltalában, foglalkoztak vele, mégis úgy gondolom, hogy több súlyt kell adni neki. Hogy miért ennek a társadalmi viszonynak, arról nem beszélnék itt, de tudjuk jól, hogy az ENSZ ajánlása, javaslata az, hogy legyenek önálló gyermekjogi biztosok, szerintem szükség is van rájuk. Tehát a gyermekjogi biztosi intézmény más profilú kell hogy legyen, ha tanulmányozzuk, ott, ahol van - mint az általános ombudsmani intézmény -, pedagógiai háttér, pszichológiai háttér, jóval kevesebb, mondjuk így, a jogi működés. Ha ilyen működik, sok önkéntest lehet bevonni, például több száz önkéntes tud ilyen gyermekjogi ombudsmanok mellett működni, európai tapasztalatok mutatják. Ehhez önálló profil kell, önálló intézmény kell.
Nálunk a körülbelül harminc kolléga egyik nap gyermekjoggal foglalkozik, a másik nap mással, tehát nem tudunk erre egy nagyon permanens, állandó odafigyelést nyújtani. Fókuszba állítjuk, megpróbáljuk megtenni, amit lehet, indítunk majd egy önálló website-ot a gyerekeknek. Tudjuk jól, hogy a fiatal generációk ma az interneten élnek, virtuálisan élnek sajnos vagy hála istennek, itt kell megtalálni őket a maguk szavaival, a maguk eszközeivel. Tehát ez tulajdonképpen egy permanens fókusz kell hogy legyen, azt gondolom, egészen addig, amíg nem lesz Magyarországon gyerekjogi biztos, akire szerény véleményem szerint szükség van, de önök döntik el, hogy melyik az a kiemelkedő életviszony, amire szakbiztost lehet és kell felállítani. Legutóbbi döntésük a zöldbiztos volt, várjuk majd a megválasztását hétfőn.
A másik témakör, ami nagyon kiemelkedő fókusz számunkra, legalábbis egy évig - tehát nem permanensen úgy, mint a gyerektéma -, a hajléktalanság témaköre. Megint csak nem beszélnék a jelentőségéről, hogy miért volt erre módom és lesz is sok esetben, tegnap is egy egész napos konferenciát rendeztünk erről, ahol nagyon sok kormányzati szerv és civil szervezet is jelen volt. Hogy miért egy morális pánik ez, azt hadd ne mondjam el, mindannyian tudjuk, hogy miért: állampolgári alapjogok sorozatos sérelme, közigazgatási visszásságok sorozatai jelennek meg a hajléktalanokkal kapcsolatosan, taj-kártya, személyi igazolvány, és még sorolhatnék sok-sok mást. Nem vagyunk ezzel a témával egyedül, ez nem egy magyar sajátosság, de úgy gondolom, érdemes ezt legalábbis egy évre fókuszba állítani.
Egyébként a gyermekjogok kapcsán például az egyik bizottságban megkérdezték, hogy akkor mi van az öregekkel. Korábban is foglalkozott az ombudsmani hivatal az öregek témájával, és fog a továbbiakban is, de nem lehet egyszerre mindent fókuszba állítani. Vagy szelektálunk, vagy kiemelünk valamit, vagy akkor az besimul az általános ügykezelés kvázi szürke rutinjába.
A harmadik téma - amellett, hogy ez ma már nem annyira kiélezett, mint korábban, például az egy évvel ezelőtti beszámolóban - a gyülekezéseknek a témája, a demonstrációk, tüntetések témája. Önök tudják a legjobban, hogy mennyi jogalkotási, jogalkalmazási tennivaló van ezzel kapcsolatosan, mennyire érinti, érdekli ez az állampolgárokat, a sajtót, a médiát. Ma már inkább kisebb volumenű tüntetések vannak, de mégis sok-sok jogi problémát, sok-sok visszaélés lehetőségét hozzák létre, nagyon-nagyon odafigyel a közvélemény ezekre a témákra. Amikor a köztársasági elnök úr jelölt - mint ahogy többször bátorkodtam nyilvánosan mondani, és nem tartom ezt rossznak, ha most is megemlítem -, ez volt az az egy téma, amire azt mondta, hogy figyeljek oda, fókuszáljak rá, mert úgy véli, hogy el van hanyagolva. Pillanatnyilag igyekszünk ennek az igénynek eleget tenni, ami nemcsak az ő személyes igénye, hanem egy egész országé, tehát bizonyos értelemben ebben az évben a gyülekezés lesz az egyik téma. Ez valóban az én társadalomtudományi kutatásaimnak az egyik fókuszpontja volt, én azonban nem gondoltam arra, hogy ezt állítom majd épp ezért fókuszba, egész egyszerűen az élet hozta így, hogy ebben az évben ennek szenteljük a fókuszaink egyik részét.
(9.20)
A továbbiakban, a további években vagy éveimben - ha lesznek még mint ombudsmannak, reményeim szerint lesznek - nagyon örülök annak, ha mind az egyes képviselők, mind a bizottságok, mind a frakciók részéről javaslatok, visszajelzések érkeznek, melyek azok a témák, amelyeket szívesen látnának ilyen fókuszoknak, hiszen mindannyian, akik ombudsmanok vagyunk, országgyűlési biztosok vagyunk, az Országgyűlés intézményei vagyunk, rászorulunk arra, hogy kapjunk támogatást, támpontokat. Személy szerint én kicsit többet is vártam ebben a vonatkozásban. Szerintem az nem politikai befolyásolás egy független intézménnyel kapcsolatosan, ha valaki vagy valakik nem csupán a bizottsági vagy a plenáris üléseken, parlamenti rutin és diszkussziós keretben tesznek fel kérdést, hanem esetleg az egy sarokra lévő intézményt meglátogatják, benéznek oda, és megnézik, hogy mit csinálnak ott, s ha vannak ötleteik, elmondják. Az egyik kezemen meg tudom számolni, hogy a rendezvényeinken hány képviselőt láttam a hat hónap alatt. Tudom, hogy sok dolguk van. Kétszer a volt osztálytársam, Donáth László volt ott, aki magánemberként is jöhetett. Örülnék, ha jönnének. Ha a munkatársaim meglátnak egy képviselőt, boldogok, odamennek hozzá, lelkesednek, kérdezik, szeretik, hogy ott van, úgy érzik, ez elismerése, visszajelzése az ő munkájuknak. Jó lenne, ha a jövendő fókuszpontok kapcsán akár formalizált, akár nem formális visszajelzéseket kapnánk és kapnék jómagam arra, hogy melyek azok a fókuszpontok, amelyeket önök szívesen látnának a munkánkban a továbbiakban. Nem tudunk egyszerre mindenre fokuszálni, harminc kollégával nem lehetséges az, hogy minden témát egyformán tartsunk a tűzben. Az állampolgári panaszokra permanensen, állandóan reagálni kell. Ez egy lehetőség arra, hogy ezen a nagyon általános portfólión belül hogyan válasszuk ki azokat a célcsoportokat és politikaterületeket, amelyekre koncentrálni akarunk.
A másik részben, a módszertani részben, tartalmi újításban - bár részben korábban is volt ilyen - a regionális szempont előtérbe állítása történik meg. Amikor önök voltak kedvesek ombudsmannak megválasztani, és az első napokban beléptem az intézménybe, az egyik kolléganő rögtön jött és azt mondta, hogy rendezzünk kiállításokat a panaszfelvevő helyiségben. Akkor meglepődtem, és megkérdeztem: miért, hát nem használják azt panaszfelvételre? Bizony vannak panaszosok, személyes panaszosok, de már nem állnak olyan sorok, mint amikor a székházat Gönczöl Katalin idejében megkapták az intézmény akkori lakói. Ez jó is részben, hiszen interneten, e-mailen meg lehet közelíteni a hivatalt, elektronikus ügyintézés van, igyekszünk annak a feltételeit, az infrastruktúráját megteremteni és kihasználni. Azonban - mint ahogy a nemzetközi kapcsolatfelvételekből számomra kiderült - a nálunk kisebb lakosságszámú Írországban és Ausztriában, ahol jóval nagyobb mértékű és intenzívebb az internet és az e-mail használata, az ombudsmani intézmény rendszeresen, intézményesen kvázi látogatja az állampolgárokat különböző formákban, a két országban máshogy és máshogy, és amikor megismerkedtem az ottani ombudsmanokkal, akkor kérdezték, hogy nálatok mi van. Tehát ezt kezdtük el, volt egy debreceni és volt egy pécsi munkalátogatásunk, a következő Győr-Sopronban lesz.
Úgy gondolom, hogy ezek a helyi panaszfelvételi napok nem ugyanazok, mint voltak Gönczöl Katalin idején. Talán még többen emlékeznek arra, hogy ő hogyan csinálta ezt. Akkor ő egy nagy fokuszált vizsgálati periódust iktatott be, ahol a helyi intézményeket, amelyek a hatáskörbe tartoznak, átvilágították. Most nem ez történik, hanem panaszokat veszünk fel, hirdetjük, hogy ott van lehetőség közvetlenül a panaszokat felvenni, és ez elsődlegesen azoknak az embereknek a panaszaira irányul, akik a műveltségük, a lakóhelyük vagy az internet-nemhozzáférésük következtében egész egyszerűen nem jelennek meg, nem tudnak megjelenni az elektronikus ügyintézésben, és igenis jelent számukra valamit, hogy ez a hivatal ott megjelenik, biztosít nekik egy meghallgatási napot, ahol ők szépen az adott időkeretben személyesen előadhatják a panaszaikat.
Ha megnézik a honlapunkon a Szonda Ipsos felmérését - amiből egyetlen lap, az utolsó lap került bele ebbe a jelentésbe -, akkor nagyon érdekes dolgokat tapasztalhatnak. Jobb lett volna az úgynevezett statisztikákat kisebbre venni és azt a felmérést teljesen betenni, de az interneten teljes mértékben hozzáférhető. Nagyon hasznos volt ez a felmérés. Tíz évvel ezelőtt, Gönczöl Katalin idejében - és a többi akkori ombudsman idejében - csinálták az elsőt arra, hogyan látják az állampolgárok az ombudsmani intézményt, mit várnak tőle. Ugyanazokkal a kérdésekkel - egy kivétellel, mert egy új is belekerült, vagy kettő a kisebbségi biztos úr kérésére -, ugyanazon a mintán, ugyanaz a cég tíz év után megcsinálta ezt a felmérést nekünk. Nagyon hasznos. Az elfogadottságunk, az ismertségünk nagymértékben növekedett, a legitimitásunk óriási, azt hiszem, nemcsak a mi munkánknak köszönhetően, hanem sajnos a más intézmények presztízsveszteségének következtében - erről persze mi nem tehetünk -, tehát úgy gondolom, kicsit túlzott ez a megjelenés, hogy a harmadik legelfogadottabb intézmény vagyunk Magyarországon, de vannak erre nemzetközi példák, főleg a skandináv országokban.
Ami a helyi meghallgatások szempontjából fontos, az az, hogy világosan kiderül a szociális és kulturális szelektivitása az ombudsmani intézmény használatának, illetve használhatósága tudatának. A magasabb műveltségű, nagyobb településen lakó, vezetőbb állású emberek azok, akik az intézményhez hozzáfértek és tudják használni. De hát nyilvánvaló, hogy van egy szociális kör, amelyhez oda kell mennünk, és meg kell kérdeznünk arról, hogy mi a panasza és mi a dolga. Nyilvánvalóan a szerény lehetőségünknek a mértékében tudjuk ezt megtenni, de reméljük, hogy ez, ha nem is áttörést, de valamit hoz a panaszok vonatkozásában.
Érdekes Magyarország, és egy kicsit eltér az európai átlagtól. Az európai ombudsmanok majdnem kivétel nélkül a panaszok strukturális növekedéséről számolnak be. Nálunk a panaszok száma csökken. Miért van ez? Több módon értelmezhetjük ezt. Szerintem az egyik értelmezés az, hogy az alatt a tizenkét év alatt, amióta az ombudsmani intézmény nálunk létezik, sok újabb és újabb panaszfórum és testület jött és jön létre. Gondoljanak a Független Rendőrségi Panasztestületre, amelyet önök hoztak létre nemrég, és már kezd lassacskán működni. Vagy gondoljunk arra, hogy az elmúlt tizenkét évben hány ilyen lett. Annak idején, amikor az ombudsmani intézmény létrejött, eléggé egyedül állt ezzel a nagyon nyitott általános jellegével. Én ezt örvendetes folyamatnak tartom. Örvendetesnek tartom, és úgy gondolom, hogy ez még nem is zárult le. Legyen minél több szakosított intézmény, mert például a gyerekjog vagy az egészségügy példája is mutathatná - de ezt nem akarom most felhozni, vitát váltott ki a bizottságban -, hogy jók ezek a szakosított intézmények, hiszen az általános ombudsmani intézményt nem tekinthetjük egy kisgömböcnek, amely minden témát egyforma módon fel tud venni, és arra megfelelő személyi forrásokkal tud rendelkezni. Gondolhatok én iksz kérdésnek a vizsgálatára, ha nincs ahhoz szakosított munkatárs, aki azzal foglalkozzon. Ellenben a szakosított ombudsmani intézmények és panaszfelvevő testületek, amelyek közel állnak ahhoz a területhez - legyen az egészségügy, oktatás s a többi, s a többi, a zöld terület -, ezen a területen el tudnak igazán mélyedni, és ott van a szakértelem a zsebükben, tudják azt hozni. Az általános intézmény az alapvető általános emberi jogi problémák vizsgálatára szolgál, elsődlegesen jogi szakértelmet képvisel ebben a vonatkozásban, és nem szakpolitikai szakértelmet. Tehát értelmes munkamegosztás van és lehet véleményem szerint ezek között az intézmények között.
Részben ez vezet a panaszok számának nem durva, de viszonylag stabil csökkenéséhez. Még azokon a területeken is, amelyek kiemelkedően fontosak az állampolgárok számára - egészségügy, oktatás, gyülekezés például -, a problémákat látjuk, de a panaszok számában ezek a problémák nem jelennek meg minden esetben világos, kvantitatív mennyiségi formában. Annál inkább sem, mert véleményem szerint az emberi jogok és az alkotmányvédelem problémája elsődlegesen minőségi kérdés, és minden egyes panasz fontos. Annak a panaszosnak az a száz százalék, meg még több százalék. Nem lenne szabad előtérbe állítanunk azt a statisztikai szemléletet, hogy több panaszt intéztek, meg még többet, persze ez is jó, természetesen hatékonyan kell intézni ezeket, az ügyforgalom legyen viszonylag sebes, ne legyen nagy ügyhátralék. De a nagy ügyek mindig minőségi ügyek, és ezek azok, amik majd bekerülnek a nemzetközi Ombudsman Newsletterbe, amire majd a jogtörténet emlékezni fog, és nem arra fog emlékezni, hogy a mit tudom én, milyen parkolórendszer budapesti működésével kapcsolatosan hány ezer meg száz panasz jött be, és azt milyen rutinosan intéztük.
Ilyen értelemben a mennyiségi és a minőségi szemléletet próbáljuk meg Molnár képviselő úr szépen fölvetett dilemmájának megfelelően a proaktív és a reaktív működésnek a vonatkozásában egyesíteni. Kökény képviselő úr az egészségügyi bizottságban - amely egy olyan bizottság, ahol legszívesebben mint beteg jelennék meg, és fehér köpenyben fogadhatnának; nagy élvezet látni a volt egészségügyi minisztereket, akik egymás mellett nagyon civilizáltan vitatkoznak erről a területről; szeretném látni ott a többi volt egészségügyi minisztert is, például Horváth Ágnest, de érdekes módon Molnár úr sem abban a bizottságban tudta megkérdezni, amit akart, hanem a nemzetbiztonságiban, érdekes módon -, tehát ebben a bizottságban Kökény képviselő úr, a volt egészségügyi miniszter nagyon szépen mondta azt, hogy mi az ombudsmani intézmény: szerinte egy tükör. Egy tükröt tart a társadalmi problémák, a jogi folyamatok, a közigazgatás és tulajdonképpen az Országgyűlés és az ország elé.
(9.30)
Milyen ez a tükör? Ez egy görbe tükör? Tehát úgy jelenünk meg benne, hogy torzít ez a tükör, vagy pedig egy adekvát tükör, jól mutatja ezeket a problémákat? Ez az, amit - azt gondolom - nekem, az önök megtisztelő megbízatásából elsődlegesen csinálnom kell; olyan tükröt kimunkálni - olyan fókuszt, olyan lencsét, olyan képességeit ennek a tükörnek -, hogy az önök számára megfelelő visszajelzést nyújtson a civil társadalom és az állampolgári panaszok állapotáról, hogy megismerjék a saját arcukat, az ország arcát. Hiszen önök az ország képviselői, hogy lássák ebben a panaszokat, és viszontlássák benne azokat a problémákat, amelyeknek a megoldására önök itt ülnek mint képviselők, mint kormányzat.
Köszönöm szépen az általános biztosi előadásra nyújtott lehetőséget, és szeretném az önök bizalmát és segítségét megköszönni ebben a hat hónapban, illetve, amit az elődeim számára nyújtottak, ugyanakkor felhívni a figyelmet a kollégáim nagyon jó munkájára, amit sok hozzászólásban több képviselő dicsért és kiemelt. A magam részéről a hat hónap után én is csak azt tudom mondani, hogy professzionális, jól működő és elkötelezett munkatársakkal vagyok körülvéve, akik segítenek minden vonatkozásban, hogy a tükör megfelelő legyen. (Az elnök felé fordul.)
