LENGYEL ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

LENGYEL ZOLTÁN
LENGYEL ZOLTÁN (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Azt hiszem, egyre többen érzik úgy manapság, hogy egyre kevésbé tudnak megélni abból a pénzből, amit keresnek, holott annak bruttó összege egy forinttal sem csökkent. Ez természetesen elégedetlenséget, majd lassan felháborodást vált ki az emberekből, hiszen a munkájuk után az állam elég sok pénzt tesz zsebre, míg az életszínvonal és a gazdasági helyzet szemmel láthatólag cseppet sem javul.
Nagyon jól példázza ezt az a levél, amit nemrégiben kaptam. Kérem, engedje meg, hogy ebből idézzek - és ezúton kérjek engedélyt az ismeretlen szerzőtől is, hogy idézhessek. Ez így szól:
“Régi tervem, hogy végigkövetem, mennyire zsákmányol ki az állam ebben a marha nagy demokráciában”. Bocsánatot kérek, szó szerint idéztem. “Tételezzük fel, hogy én egy igen jó dolgozó vagyok, ezért a ’Léggömbhámozó Bt.’, ahol dolgozom, azt mondja, ad nekem 300 ezer forint fizetést. Jó sok pénz ez, örülök is neki. Aztán jön az állam, és azt mondja a bt.-nek, hogy gratulálok a bevételedhez, és amiért ezt a pénzt a dolgozódnak adod, itt ez a pici lista arról, hogy mit kérek tőled. Munkáltatói tb-járulék 29 százalék, ez 87 ezer forint; egészségügyi hozzájárulás 1950 forint/fő; munkaadói járulék 3 százalék, ez 9 ezer forint/fő; és szakképzési hozzájárulás 1,5 százalék, mindez 4500 forint. Aztán, mire a munkáltató levegőt vesz, máris kifizetett az államnak 102 450 forintot, a fizetésünk tehát rögtön 402 450 forintjába került. Úgy is vehetjük, hogy 400 ezer forint a bruttó fizetésünk, hiszen ennyibe kerülünk a cégnek.
Azért mi sem lélegezhetünk fel, hiszen miután megkapjuk a pénzt, a kedves Nagy Testvér ismét megjelenik, ezúttal nálunk, és azt mondja, itt ez a pici lista arról, hogy mit kérek tőled. Szja 82 500 forint; munkavállalói egészségügyi járulék 6 százalék, 18 ezer forint; állami nyugdíjjárulék 1,5 százalék, 4500 forint; munkavállalói járulék 4500 forint; magánnyugdíj-pénztári befizetés 8 százalék, mindez 24 ezer forint. És mire feleszmélünk, az állam lenyúl tőlünk 133 500 forintot, marad 166 500 forintunk.”
A levél itt nem ér véget. Hosszan sorolja még az adónemeket, amelyeket a magyar állampolgártól közvetlenül vagy közvetett módon az állam magáénak tud, de sajnos az interpellációs időkeret kevés ahhoz, hogy polgáraink terheit mind felsorolja. Azt hiszem, jogos az elégedetlenség; és akkor még azt sem említettük, hogy uniós honfitársaink közül mi fizetünk vissza a legtöbbet keresetünkből az állam részére, viszont az ország a sereghajtók közé tartozik. Az pedig egy külön vitanapot igényelne, hogy a jelen gazdasági és politikai helyzet mennyire bizonytalanná teszi a hazai vállalkozások egyébként sem könnyű helyzetét.
Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, mondja el ezek után, hogyan lesz az önök kormánya az adócsökkentés kormánya. Mit kíván tenni a terhek csökkentése érdekében? Kíván-e valamit tenni a valószínűleg önhöz is nagy számban érkező, például az internetadóval kapcsolatos állampolgári tiltakozások hatására?
Várom megtisztelő válaszát, miniszter úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem