KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! “…Néhány emberemmel előremegyek arra a területre, ahol a 17-ei véres rohamok voltak. Valósággal iszonyodom ettől a helytől, az átélt borzalmak miatt.
Halottainkat vizsgálom. Az egyik gödörben megtalálom Hajnal Pistát. Már sötét van. Villanylámpa fényét villantom rá. Ülő helyzetben, fakó arccal mered rám, alatta Képíró honvéd géppuskás. Pista egyik keze térdén nyugszik. Másikkal haját markolja. Arca nyugodt. Nem látszik rajta a halál borzalma. Ahogyan megérintem, mintha bólogatna, és azt mondaná: Miért volt mindez? Inge szétgombolva, rangjelzése letépve, térképtáskája szétdúlva. Otthoni levelek hevernek szanaszét, mindenéből kifosztották. Lágyékát roncsolta szét a kézigránát. Meghatódottan állok mellette, összekulcsolom a kezem. Imádkozni próbálok, de inkább beszélek hozzá.
Embereim leveszik a sapkájukat. Látod, Pista, minden élet idetorkollik. Te már túl vagy a nagy pillanaton, amelynek közelsége annyiszor szorongatta torkunkat. Mennyi szenvedés vár még ránk, hogy aztán követhessünk téged és benneteket, névtelen milliókat ezen az úton!
Láttalak, amint önkívületben rohamoztál. Szép és felemelő látvány volt. Mégis, mi lett a nagyszerű haditettből? Arcodra már napokkal előbb rá volt írva a halál. Én megláttam rajtad, mint ahogyan megláttam Kiss őrmesteren is. De hiába szóltam volna, itt nincs szabad akaratunk. Katonák vagyunk.
Emléked és példád előttem marad. Ha majd valamikor kisfiamnak vagy apró barátaimnak mesélni fogok, szeretetvirágokkal övezem fel emléked.”…
“Isten veled, kedves barátom!
Hangulatomat sokáig deprimálta szegény Pista halála. Álmaimban azóta is többször látom, és folytatom vele azt a vég nélküli beszélgetést, amelyet ott, halotti gödre fölött kezdtem el.
Hősi halottaim tisztességes eltemetése után hozzálátok zászlóaljam megszervezéséhez…”
Így ír édesapám “Tűzözön” című visszaemlékezésében. Ezeknek a gondolatoknak különös aktualitást ad, hogy tegnap volt a magyar hősök emlékünnepe. A hőseinkre való méltó emlékezés nem merülhet ki szavakban, a szavakat tetteknek is kell kísérni: egy háborúnak csak akkor van igazán vége, ha a hősi halottakat tisztességesen eltemetik.
Az elcsatolt területeken szerencsére még akadnak magyarok, akik elszántan fáradoznak azon, hogy hősi halottaink megkaphassák a végtisztességet. Kiemelkedő szerepet tölt be ebben a Tordán élő Pataky József, akinek éppen a múlt héten adományoztak a honvédelem napja alkalmából a magyar hadisírok, hadi emlékművek és kegyeleti helyek ápolása és gondozása érdekében végzett munkája elismeréséül “II. osztályú magyar hadisírgondozásért” kitüntető címet. Ő egyébként a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke, amit Magyarországról dr. Cech Vilmos támogat, szintén fáradtságot nem ismerő, áldozatos munkával.
Örömmel fogadtuk a 94/2008. (IV. 23.) kormányrendeletet, amely a Magyar Köztársaság kormánya és Románia kormánya között a romániai magyar hadisírok és a magyarországi román hadisírok jogi helyzetét rendezi. Ez azért különösen fontos, mert sok magyar hősi halott nyugszik a mai Románia területén.
Úgy érezzük azonban, hogy sok múlik a végrehajtáson. Szeretnénk, ha mostanáig a megállapodás hiányában jelentkező problémák végre megoldódnának. Úgy gondolom, hogy a már említett, a hadisírgondozásokban jártasságukat és alkalmasságukat több alkalommal is bizonyító Pataky József és dr. Cech Vilmos véleménye mindenképpen megfontolandó ebben a tekintetben. Ők elvárják, hogy a végrehajtási utasítás pontosan és egyértelműen határozza meg a hatás- és feladatkörök, a végrehajtás során felmerülő költségek viselésének helyét, módját, mértékét és felelősét. Sok esetben kevés az elhatárolás, hiszen jelentős anyagi ráfordításra is szükség van.
Szerencsére még vannak a hősök végtisztességének megadása iránt elszánt, áldozatkész emberek. Jó lenne, ha önfeláldozó munkájukat megkönnyítené egy alkalmas végrehajtási rendelet.
Köszönöm a figyelmet. (Koszorús László tapsol.)
