DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS
DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenekelőtt szeretnék a Magyar Demokrata Fórum nevében gratulálni Mundruczó Kornélnak, Fliegauf Benedeknek, azoknak a színészeknek és azoknak a filmkészítőknek, akik Cannes-ban a magyar filmnek dicsőséget és újabb ragyogó nevet szereztek. (Pettkó András tapsol.)
Most heroikus erőfeszítésbe fogok, mert megpróbálok visszatérni a törvényjavaslat lényegéhez, hiszen 18 éves parlamenti tapasztalatból látom, hogy vannak képviselők, akik felolvasnak részleteket a törvény általános indoklásából, majd kijelentik, hogy a helyzet tarthatatlan. Nos, a filmtörvény megszületése óta eltelt négy esztendőben valóban számos olyan negatív tapasztalat is felhalmozódott, előbukkant, amelynek az orvoslására óhatatlanul szükség van.
(11.10)
Ezeket a kérdéseket azonban nem lehet elverni ezen a mostani törvényjavaslaton, éppen úgy nem, mint a kormány mulasztásait tekintve, amelyek létezőek. Ezeket a dolgokat előhozva az MDF-nek az az álláspontja, hogy a kultúra és a nemzeti filmkultúra nem lehet a mostani aktuális ellenzéki és kormánypárti összecsapások alkalma és terepe - ellenkezőleg.
Itt többen beszéltek már arról, és ez így is volt, hogy ezt a bizonyos 2004. évi II. törvényt ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az Országgyűlés. Ebből a számunkra, a Magyar Demokrata Fórum számára egy olyan erkölcsi következtetés adódik, hogy ha közösen fogadtuk el, valószínűleg néhány ponton túlzott reményeket is fűzve hozzá, ha közösen fogadtuk el, akkor a most szétválasztandó két kérdéscsoportban, tehát a mostani jogharmonizációban, illetve az összes egyéb, négy év alatt fölhalmozott teendő elvégzésében, a problémák kiküszöbölésében is vegyünk részt, hiszen ez nemcsak olyan értelemben közös törvény, hogy ez a parlament fogadta el, és nem egy másik, hanem olyan értelemben is, hogy ezt akkor a parlament minden politikai ereje támogatta.
Számunkra tehát itt most nem az a kérdés, hogy ó, a helyzet tarthatatlan, ami van, az rettenetes, és különben is, hanem az, hogy jogharmonizációs kérdésről lévén szó, melyek azok a tartalmi kérdések, amelyek előttünk állnak. Nos, az előttünk fekvő módosítás oka, formális oka valóban az Európai Bizottság közleménye által jelentett kényszer. De a másik ok, és ezt se hallgassuk el, erre az előbb utaltam, az elmúlt négy esztendő vegyes tapasztalatai, akár a filmszemlén és más szakmai fórumokon a törvény elfogadása után megfogalmazott súlyos aggályok, akár a dokumentumfilmesek álláspontja, amely szerint a saját munkásságuk méltánytalan leértékeléséről beszéltek, akár a forgalmazók álláspontja, akik a mozihálózatok irányítói részéről a számukra lyukas törvényt kritizálták. Nos, tehát számos olyan kérdés van, amivel foglalkozni kell, de most itt ez az Európai Bizottság általi kényszer az, ami fontos.
A módosítások lényege ennek megfelelően a kulturális tartalom meghatározása, illetve az állami támogatások kulturális célú felhasználásának a rögzítése, tehát a 12 módosítás, túl a hatályba léptetési kérdéseken, az időkeret kérdésein, elsősorban definíciók és a támogatási rendszer kérdése. És ennek a lényegnek is a legveleje talán az, hogy támogatni csak kulturális értékeket szabad.
Utólag - visszatekintve egykori önmagunkra - kérdezhetjük, hogy hát ezt az Európai Uniónak kellett nekünk mondania, arra, hogy nem európai vagy magyar értékeket, hanem európai és magyar kulturális értékeket; éppen a nemzeti protekcionizmus jegyében éppen nekünk, a magyar parlament törvényhozóinak kellett volna még hangsúlyosabban belefogalmazni, szigorúbban rögzíteni ebben a törvényben, és nem egy olyan helyzetet hagyni előállni, hogy most az Európai Unió figyelmeztet minket a nemzeti protekcionizmus fontosságára, és ennek a kényszernek engedve kell nekünk egy formálisan valóban pusztán jogharmonizációs eljárást végrehajtani.
Nos, amikor Jánosi György képviselőtársam elsősorban a tól-ig keretek százmilliós, illetve tízmilliós nagyságrendű behatárolásával, majd pedig átlagok hozzávetőleges közlésével azt jelezte, hogy igazából nincs jelentős módosulás a támogatási rendszer tekintetében, akkor az a jól ismert eset jutott eszembe, amikor egy hatalmas fán, aminek sok száz ága van, több ezer madár ül, odamegy alája valaki, összecsapja a tenyerét, a madarak fölszállnak, majd ugyanaz az egységnyi számú több ezer madár leül ugyanannak a fának más ágaira. Most az Európai Unió összecsapta a tenyerét, és a mi madaraink fölszállnak, természetesen nem a szabad demokratákra gondolok, akik nincsenek jelen, hanem általában azokra az alkotóműhelyekre, filmesekre és a többi, akik most más elrendeződésben, más összerázás után fognak tudni a számukra támogatást jelentő gallyazatba, ágakba visszaszállni. Persze, az Európai Unió iránti illő tisztelettel azt is mondhatjuk, hogy az Európai Unió számunkra, magyar törvényhozók és magyar filmesek, alkotóművészek számára azért néhány szabad ágat is kijelölt, hogy oda viszont azért szabadon, uniós kényszerek nélkül lehet le- vagy visszaszállni. De ez már a támogatási rendszer kérdése.
A Magyar Demokrata Fórum álláspontja tehát az, hogy ha ezt a törvényt közösen alkottuk olyanná, amilyen, közös a dicsőség, vagy közösen rontottuk el, akkor ezt közösen kell legalább az európai uniós jogharmonizációnak ezen a szakaszán áttolni, mert a lényeg, még egyszer: támogatni csak kulturális értéket szabad. Hogy aztán ez milyen pontos, tételes felsorolásban, a maszkmester, a súgó, az operatőr és a többi fogalmának a kifejtésével szükséges-e, ez már azoknak a részletkérdéseknek a körébe tartozik, amelyeket ez a módosítás, uniós jogharmonizációs módosítás, kiegészítés természetesen táblázatban tár elénk.
Amit a Magyar Demokrata Fórum hiányol ebből a javaslatból, arra is részint már utaltam, ez pedig az, hogy egy, a magyar filmművészetet, a magyar filmalkotást, filmgyártást, filmtámogatást szabályozó, egy, a Magyar Országgyűlés által - hát hiszen ki más által - meghozandó törvényjavaslatban sokkal erőteljesebb védelem a magyar nemzeti kultúra, mondjuk így, hogy termékei, szívesebben használom azt a szót, hogy műalkotásai iránti protekcionizmus, ezek életre születését, megszületését jobban támogató, másfajta felfogásnak kellene érvényesülnie a szövegben, a törvényben, amivel élni kell valóban és nem visszaélni. De még visszaélni se lehet vele, hiszen nincsen benne.
Az MDF tehát azt javasolja, hogy miután ezen a, mondjuk ki, musz-feladaton most az Országgyűlés túljut, akkor akár van kormányválság Magyarországon, akár egypárti kormány van, akárkik és mik esnek a csillagos égből, akár van tornádó, akár nincs, egyszerűen önérzetből is vegyük magunknak a felelősséget, a bátorságot, tisztességből nyúljunk vissza ehhez a filmtörvényhez, amelyről korábban nagy dicséreteket mondtunk, mivel akkor is közös volt az öröm, a kormány akkor elmondta, hogy ennél jobb még nem volt, az ellenzék pedig büszke volt arra, hogy igen, hát ehhez akkor hozzájárult.
Sajnos, most nem volt ötpárti egyeztetés ezt megelőzően. Persze, jogharmonizációról van szó, és a jogharmonizációs folyamat esetében, tudjuk a 18 esztendős parlamenti gyakorlatból, az idő szorítása, illetve a voltaképpeni tartalmi kérdések háttérbe szorulása a gyerekbetegsége, sőt, most már tartós betegsége, maradandó betegsége ennek a jogharmonizációnak. És ha ezen az Országgyűlés tagjai, pártjai túl vannak, akkor utána nagy kő esik le mindenkinek a szívéről. A kormánynak a szívéről azért, mert ezt ki lehet pipálni, az összes többi képviselő pedig elvégezte törvényalkotói munkáját, a filmtörvény kipipálva, kész, vége, ezentúl csak örülhetünk a filmtörvény által is életre segített műalkotásoknak, ha azok olyanok.
Itt a helyzet most már nem ilyen. Nemcsak a támogatási rendszer lejártának meghosszabbítása, az új összegek megállapítása és a kulturális tartalom rögzítése a feladatunk, hanem egyszer vissza kell térni ahhoz a filmtörvényhez valóban tartalmi módosításokkal, amely filmtörvényt egyszer, emlékszem, nem is olyan régen, olyan etalonnak tekintettünk, ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt, amely filmtörvény esetleg kiindulópontja, alapja lehet majd egy színházi törvénynek. És itt nemcsak a tartalmiakra gondolok, vagy gondoltunk akkor, hanem elsősorban arra, hogy a nemzeti művészetek egyik területéről van szó, és arra, hogy ez a 2004. évi törvény milyen egyetértéssel született.
Természetesen, ha nem akarnám kímélni nemcsak a képviselőtársakat és az érdeklődőket, de magát a lényeget nem összekeverni, összemosni mindennel, ami az embernek éppen eszébe jut ezzel kapcsolatban, akkor még lelkes bőbeszédűséggel kitölthetném a vezérszónokok számára rendelkezésre álló időt. Itt azonban egy törvényről van szó, egy törvénymódosításról van szó, a nemzeti filmkultúrát érintő alapszerkezet - olyan-amilyen alapszerkezet - módosításáról. Ez pedig egy olyan-amilyen európai bürokráciának készülő jogharmonizációs törvény, ezért az MDF vezérszónokaként csak szeretném rögzíteni azt a politikai és erkölcsi alapállást, hogy ezt együtt hoztuk létre, ilyenkor tehát esetleges és létező jogos nemtetszéseink ellenére a jogharmonizációt támogatni fogjuk.
(11.20)
Másrészt pedig szeretném hangsúlyozni annak fontosságát, hogy egyszer, melyik évben, mikor, ki tudja, kik alatt, de mivel a nemzeti filmkultúrát keretek közé szorító vagy a filmkultúra számára lehetőségeket, életlehetőségeket biztosító törvényről van szó, ezért ehhez a törvényhez, most már a kényszerből nem félresöpört, csupán egy másik asztallapra áttolt tartalmi kérdésekre valóban térjünk vissza.
Köszönöm szépen. (Pettkó András tapsol.)
