DR. JÁNOSI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. JÁNOSI GYÖRGY
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindazzal egyetértek, amit Csapody képviselő úr elmondott. Egy kérdésben szeretnék pontosítani, a fák, a madarak és annak az állításnak kapcsán, hogy lényegében a filmtámogatás volumene nem változik. Itt pontosítani kell, mert ne csapjuk be saját magunkat, és a nyilvánosság előtt is, azt hiszem, őszintén kell beszélni. Bizonyos pontokon visz ez a törvénymódosítási csomag, bizonyos pontokon hoz. Hoz a szabad ágak tekintetében, amikor megengedi az Unió, hogy a magyar sajátosságok szempontjából külön kiemelten támogathassunk filmeket, például az alacsony költségvetésűeknél vagy az úgynevezett nehéz filmeknél, amit magyarázzunk már el magunknak. Azok a nehéz filmek, amelyek kitüntetetten fontos társadalmi problémákat hoznak felszínre, feszegetnek, és emiatt a nézettségük olyan nagy mértékben nem várható - tehát itt hozhat.
De ahogy mondtam, például a kulturális tartalomhoz kötött támogatási rendszerben azért 15-20 százalékos csökkenéssel mindenképpen kalkulálni kell a filmtámogatások ügyében. És azt sem tudjuk még egészen pontosan, hogy mit hoz majd nekünk az a 80 és 20 százalékos szabály, amit az Európai Unió kért, hogy építsünk be a törvénybe, és ami arról szól, hogy koprodukcióban készülő filmek esetén meg kell engedni, hogy a támogatások 20 százalékát - nem többet, de legalább 20 százalékát - külföldön költhessék el a filmalkotók. Tehát ennek hatását sem tudjuk.
Mindent összevetve azt látom, hogy a filmalkotások elkészítésében nem fog jelentősen változni a támogatási volumen, inkább a filmgyártás területén várható egy pici csökkenés a támogatás rendszerében. Abban pedig egyetértek, hogy vegyük külön majd azokat a problémákat, amelyek a törvény végrehajtásához garanciális elemet jelentenek, és szeretném jelezni, hogy ebben nyitott vagyok. Gondoljuk végig közösen egy későbbi ilyen értelmű módosítását a törvénynek.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem