DR. OLÁH LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. OLÁH LAJOS
DR. OLÁH LAJOS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Noha a kérdésből arra következtetek, hogy nem lesz könnyű dolgom, kötelességemnek érzem a környezetvédelmi tárca eddigi vezetőivel és munkatársaival szemben, hogy tényszerű tájékoztatást adjak arról a komoly munkáról, amelyet a nemzeti környezetvédelmi program megvalósításáért elvégeztek. Mielőtt azonban részletesen válaszolnék feltett kérdéseire, nem tehetem meg, hogy ne mondjam el itt a nyilvánosság előtt, hogy bármilyen sötét képet is festett a magyar ivóvíz minőségéről, azon kevés országok közé tartozunk, Európában feltétlenül, ahol a nagyvárosokban és a kistelepüléseken is nyugodtan lehet ivóvizet inni a csapból. Ami pedig az árvizek elleni védekezést illeti, a Tisza mentén e célból 2005-ben és 2006-ban 22 helyszínen folytak kivitelezési munkák. Ezek jelentős része 2007-ben be is fejeződött. Ezek a következő évekre tervezett árvízvédelmi fejlesztések elősegítik a biztonság további növelését.
De térjünk vissza a nemzeti környezetvédelmi programhoz, amely az ön által említett számvevőszéki jelentés szerint célját és törekvéseit tekintve is példaértékűnek tekinthető. A program elkészítése azt a tényt fejezi ki, hogy a környezetügy területén csak átfogó, hosszú távú tervezés révén érhető el érdemi javulás. Az NKP I. és az NKP II. is ebben a szellemben készült, úgynevezett keretprogram. A program megalkotásakor súlyponti kérdés volt az, hogy megfeleljünk az uniós követelményeknek. Ezek közül a jogharmonizációs feladatoknak teljes mértékben eleget tettünk. A közvetlen környezetvédelmi célú beruházási programok pedig egy kivétellel megvalósultak, illetve rendelkezésünkre állnak a megvalósításukhoz szükséges források. Tény ugyanakkor, hogy az uniós kötelezettség alá nem tartozó témakörökben egyes programok megvalósítása a tervezettnél lassabban halad. Elmaradás elsősorban azon a területen mutatkozik, ahol több éven át jelentős, illetve folyamatos ráfordítások szükségesek.
Megjegyzem, hogy a tényleges ráfordítás a kérdésben elhangzott mértéknél magasabb volt, miután a terv számolt az önkormányzatok, gazdálkodók beruházásával is. 2002 és 2006 között a közigazgatáson kívüli ágak ráfordításának aránya 35 százalékról 43,5 százalékra növekedett, miközben a környezetvédelmi beruházások reálértéke közel 20 százalékkal nőtt. Mindezek mellett az uniós támogatások is egyre növekvő mértékben szolgálják a környezetvédelmi célok megvalósulását. Ugyanakkor még nagyon sok jövőbeni feladat áll előttünk, többek között a pénzügyi programozhatóság feltételeinek javítása. Mindebben kérjük azt a fajta együttműködő támogatást és segítséget, amelyet képviselőtársaim az elmúlt héten a miniszteri meghallgatás során a környezetvédelmi bizottság ülésén kifejtettek. Kérem képviselő urat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem