ALMÁSSY KORNÉL
ALMÁSSY KORNÉL
ALMÁSSY KORNÉL, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum örül annak, hogy ez a tandíj, amelyet a kormány bevezetett, eltörlésre kerül. Na de nem azért örülünk ennek, mert mi feltétlenül a tandíj ellen voltunk, de ezen tandíj ellen, amit a kormányzat bevezetett, mindenképpen tiltakoztunk. A Magyar Demokrata Fórum azonban a sehova nem vezető igen-nem játékban nem kívánt részt venni.
Úgy gondoljuk, hogy nem a tandíj kérdése vagy a tandíj léte vagy nem léte ma a felsőoktatás legnagyobb problémája. Az MDF a korszerű konzervatív oktatáspolitika részeként el tudja képzelni a tandíjat, na de nem olyat, amelyet a kormányzat bevezetett. És az MDF természetesen csak akkor támogatta volna a tandíj bevezetését, ha ez a felsőoktatás teljes reformja mellett történik. A kormányzat azonban mind a mai napig adós maradt a valódi minőségi változásokkal. A politikának a magyar felsőoktatás helyzetéről nem igenre és nemre korlátozódó eldöntendő kérdésekben, hanem átfogó programokban kellene gondolkodnia. A magyar felsőoktatás ugyanis a nemzetközi oktatás piacába integrálódva ennél sokkal összetettebb kérdéskör megválaszolása előtt áll.
Mi, konzervatívok úgy gondoljuk, hogy arról, hogy mennyit ér ma a diplománk, nem ezen a szinten kell vitatkozni. Az öngondoskodás elvéből kiindulva a korszerű konzervatív oktatáspolitika elismeri az önrészfizetés létjogosultságát, de - ezt hangsúlyozzuk - csakis abban az esetben, ha ez valódi változtatásokkal párosul. Az állampolgárok hétvégén döntöttek, azt mondták, hogy nem kérnek tandíjat. Ez nyilván előrevetíti azt, hogy jó pár évig a tandíj kérdése nem fog felmerülni.
Azonban azt gondolom, most a kormányzatnál van a labda, hogy azokra a kritikákra válaszoljon, amelyekre mi is felhívtuk a figyelmet, miszerint a kormányzati felsőoktatási reformpolitikából csak annyit láttunk a bevezetésre, hogy be akarták vezetni a tandíjat, de igazából az elmúlt két évben a felsőoktatási reformkoncepcióban még talán azt az egy elemet találhattuk, hogy a professzorok 65 év felett is lehettek rektorok. Tehát nagyjából ebben merült még ki a felsőoktatási reformpolitika, és a tandíj bevezetésében, és számos kérdésben, amelyben előre kellett volna lépnünk és előre kellett volna mozdulnunk, a kormányzat nem lépett, és nem vezetett be változásokat.
Hogy néhány példát és néhány dolgot mondjak, azt gondolom, érdemes lenne megfontolni a kormányzatnak. Most itt az idő arra, hogy a tandíj lekerül a napirendről, viszont a felsőoktatás strukturális problémáit meg kellene oldani. Hetvenhárom egyetemből és főiskolából áll az intézményrendszer ma Magyarországon. Át kellene gondolni, hogy talán nem sok-e ez egy kicsit, és egy valódi piaci versenyt kellene a felsőoktatásban elintézni. Csak az állami és egyházi fenntartású felsőoktatási intézmények vehessenek igénybe állami normatívát. Az elmúlt években folyamatosan nőtt a felsőoktatási intézmények száma, legyen szó magánintézményekről, és azt tapasztaltuk, hogy egy-két év után ezek az intézmények is szépen igénybe veszik az állami normatívát. Amikor 2000-ben lefolytatódott az integráció, akkor azért támogatta mindenki a felsőoktatási integrációt, hogy majd kisebb és kevesebb lesz az egyetemek, főiskolák száma Magyarországon. Hát, ennek egészen az ellentétét látjuk az elmúlt években, folyamatosan növekedett az egyetemek, főiskolák száma.
(14.10)
Azt gondoljuk, hogy itt mindenképpen piaci szabályozásra, illetve piaci viszonyok megteremtésére lenne szükség.
Mi azt is valljuk, hogy az államilag finanszírozott hallgatói létszám csökkentése sem lenne ördögtől való dolog. Ezzel egyébként ezt az egész tandíj vagy nem tandíj kérdést ki lehetne váltani, és megtakarításokat lehetne egyébként elérni a felsőoktatásban. Tény, hogy amíg az állami fenntartású intézmények bevételüknek akár 60 százalékát is a maguk számára teremtik elő, addig számos nem állami intézmény kényelmesen gazdálkodik állami támogatásból. Ismét felhívnám arra a figyelmet, hogy állami normatívát nem kéne nem állami intézményeknek adni. Gondolok itt a magán- és alapítványi főiskolákra.
Egyes szakokon a felvételi keretszámok sürgős korszerűsítése elengedhetetlen. Évente 2500 pedagógusra van szüksége a magyar közoktatási rendszernek. 15 ezer pedagógust bocsátanak ki az egyetemek és főiskolák évről évre, 15 ezer tanárt és tanítót (Arató Gergely közbeszól.), és a kormányzat nem próbál évente ehhez a számhoz hozzányúlni. Arról beszélünk, hogy át kéne alakítani a pedagógusképzést. Hát tessék átalakítani, itt a lehetőség. Ne a tandíjról beszéljünk, hanem arról beszéljünk, hogy ezt a kérdést hogyan lehet megoldani.
Szorgalmazzuk a műszaki és természettudományi képzésben részesülők arányának a növelését. Ebben is el kéne mozdulni már. Az elmúlt két évben 1 százalékkal növelte a kormányzat a természettudományi és műszaki képzésre felveendő hallgatói keretszámot. Ebben a kérdésben is el kéne talán mozdulni. Erősíteni kellene azon szakok finanszírozását, amelyek a gazdasági fejlődéshez, a versenyképesség növeléséhez szükségesek; mérnökök, informatikusok képzése.
A bolognai folyamat nem akadályozta meg a szakburjánzást. Felül kéne vizsgálni a szakokat. Hogy van az, hogy kétfajta agrármérnököt képezünk: olyan agrármérnököt, aki csak a növénytermesztéssel foglalkozik, és olyan agrármérnököt, aki meg csak az állattenyésztéssel foglalkozik. Ilyen kérdésekről kellene talán vitatkozni.
A szakképzést kellene erősíteni. Amikor arról beszélek, hogy csökkenteni kellene az államilag finanszírozott hallgatói létszámot, akkor pontosan a szakképzés javára kellene csökkenteni, és talán el kéne azon gondolkodni, hogy a felsőfokú integrált szakképzés forrásait egyfelől a középfokú szakképzésre, másfelől pedig a felsőoktatás finanszírozásának a támogatására kellene fordítani. Miközben kommunikáció szakos hallgatóból Dunát lehet rekeszteni, addig egy jó asztalost, kőművest egyre nehezebben lehet találni. Szerintem ilyen kérdésekről kellene nekünk talán most beszélnünk a tandíj eltörlése után.
Azt gondolom, ki kell azt is mondjam, hogy talán a kormányzat is jobban járt volna, ha ezt a tandíjat, amelyet erőltetett az elmúlt két esztendő során, nem erőltette volna. Ha a HÖOK tandíjjavaslatát elfogadta volna a kormányzat, akkor talán előrébb lettünk volna, és egy igazságosabb, jobb teljesítményre ösztönző rendszer került volna bevezetésre. Mert ez a tandíj, amit önök erőltettek, semmiképpen nem szolgálta a versenyképességet, nem szolgálta a minőségelvet. Ugyanannyi tandíjat kívántak szedni - és ezt hagyta a kormányzat - egy vidéki főiskolán, mint mondjuk, egy elit képzést folytató budapesti egyetemen. Semmifajta verseny nem volt e mögött a tandíj mögött. De ez a tandíj eltörlésre kerül.
Viszont remélem, hogy azokra a kérdésekre, amelyeket én feszegetek és felvetettem, a kormányzat válaszol, mert bizony a felsőoktatásnak szüksége van reformra; nemcsak a felsőoktatásnak, hanem az egész oktatási rendszerünknek. Végre egységesen kéne kezelnünk a közoktatást, a felsőoktatást és a tudományos képzést.
Magyarország gazdasági versenyképességének az egyik alapja az lehet, hogy az oktatási rendszerünket átalakítjuk. Meggyőződésem, hogy ez a tandíj vagy nem tandíj vita nem arról szól, hogyan oldjuk meg az oktatási kérdéseinket, az oktatási problémáinkat, viszont most itt a lehetőség, hogy végre az oktatási reformokról beszéljünk.
Megmondom őszintén, hogy nagyon rossz kedvvel jöttem be vasárnap, és nem azért, mert az eredmény miatt voltam rosszkedvű. Nagyon rossz volt látni, hogy 18 évvel a rendszerváltozás után több száz vagy talán ezer rendőr sorfala között kellett megközelítenem a Magyar Országgyűlést. A magyar képviselőházat rendőrök között kellett megközelítenem. Engem a feleségem hozott be a parlamentbe vasárnap este, és teljesen meg volt rettenve, hogy mi folyik itt.
Azt gondolom, hogy ami itt folyik ebben az országban, az semmiképpen sem szolgálja Magyarország jövőjét. Miközben mi a tandíjról, a vizitdíjról, a kórházi napidíjról örvendünk vagy nem örvendünk, a másik oldal pedig görcsösen ragaszkodik egy olyan rossz reformkoncepcióhoz, ami a tandíj bevezetését, a kórházi napidíj vagy vizitdíj bevezetését jelentette, azonközben a gazdasági versenyképességünk a legrosszabb az Európai Unióban: 1 százalék.
Miközben látjuk azt, hogy a korrupciós helyzetet tekintve Magyarország évről évre csúszik le, és rosszabb és rosszabb adatokat tudunk produkálni minden nemzetközi összehasonlításban, addig a sokak által lenézett Szlovákia lehet, hogy jövőre már az eurót vezeti be. Talán ilyen kérdéseken kellene vitatkoznunk.
Azért vagyok én szomorú, mert ma megint arról beszélünk, hogy örvendjünk a tandíjon, a vizitdíjon meg a kórházi napidíjon, hogy nem lesz többé ez, és mindeközben pedig nem beszélünk olyan dolgokról, hogy Magyarország gazdasági versenyképességét, Magyarország fejlődését hogyan lehetne előremozdítani. Remélem, hogy ez a kampány lezárul, és talán arról tudunk beszélni, hogyan lehet Magyarországot újra felzárkóztatni az európai uniós átlaghoz.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban. - Szórványos taps az MSZP soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Tetszett a szocialistáknak!)
