DR. HARGITAI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A napnál világosabb, hogy önök formai módon megfelelni akarnak a népszavazásról szóló ’98. évi III. törvénynek, hiszen haladéktalanul beterjesztették azt a törvényt, amibe technikailag korrekciót tesznek a vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj kapcsán a magyar jogszabályokba.
(15.40)
A Fidesz javaslata ennél több, továbbmegy, mert összegeket is el akar helyezni ezekben a jogintézményekben, ahogy eddig a rendszerben ezek az összegek benne voltak.
Lendvai Ildikó egyik kérdését is segítségül hívom. Vajon, ha ezeket az összegeket nem pótoljuk vissza, akkor működőképes marad-e a rendszer? Nekem meggyőződésem, hogy nem marad működőképes a rendszer (Keller László: Korábban se volt!), így is alig működőképes. Mondjuk, egy Baranya megyei önkormányzati kórháznak, ami 4 milliárd forintból működik, 50 millió forint további vesztesége és kiesése lesz akkor, ha a kórházi napidíjat a kormány nem pótolja. (Keller László: Előbb kellett volna gondolkodni!) Képviselő úr, államtitkár úr, önnek is lesz szólási lehetősége, hadd mondjam végig öt percben azt, amit gondolok.
Szeretném felvázolni önöknek az alkotmányos környezetet, és azt, ami meg kellene hogy határozza a gondolkodásukat. Szemmel láthatólag ezzel önök ma még nem törődnek. Nem elég csak technikailag megfelelni a népszavazásokról szóló törvénynek, hanem az alkotmányos környezet adta elvárásoknak is meg kellene felelniük. Pokorni Zoltán erre már utalt, én konkrét jogszabályi helyekre hívom fel a figyelmüket.
Az alkotmány 70/D. §-a a következőképpen fogalmaz, államtitkár úr, még önnek is: “A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.” Második pontja ennek a szakasznak: “Ezt a jogot a Magyar Köztársaság az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével biztosítja.”
Egy további alkotmányos szakasz, a 70/E. §-ról beszélek: “A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság esetén”, vagy ha önhibájukon kívül munkanélkülivé válnak, akkor a megélhetéshez ellátásokra ők jogosultak. Alkotmányból adódóan ehhez joguk van.
További alkotmányos szakasz, ennek a pontnak a (2) bekezdése azt mondja, hogy a Magyar Köztársaság az ellátásokhoz való jogot a társadalombiztosítás és a szociális intézmények rendszerén keresztül valósítja meg.
A társadalombiztosítási törvény egy végső garanciát ad, és azt mondja, hogy ha a társadalombiztosításnak annyi kiadása van, ami nem biztosítható a társadalombiztosítás kasszájából, akkor a költségvetésnek kell jótállnia ezekért a kiadásokért.
Az Alkotmánybíróság sok döntésében rámutatott arra, hogy a kormánynak széles körű mérlegelési lehetősége van, amikor szociális ellátásokról és egészségügyi ellátásokról beszél, hogy mire mennyit akar költeni, de az alkotmány 70. §-ának általam idézett pontjai az alapjogok védelme érdekében szolgálnak keretül, és ezeket nem lehet ilyen szempontból tágítani.
Tehát az ország polgárainak figyelmét, akik nézik ezt a televíziós vitát, arra kell most felhívnunk, hogy önök azért, mert most még dacosak, nem akarnak az alkotmány követelményeinek megfelelni. Nem elég az, amit most önök tesznek, hogy a különböző jogszabályokból kigyomlálják a vizitdíjat, a tandíjat és a kórházi napidíj intézményét, mert mást önök nem tesznek. Ahhoz, hogy ezek a rendszerek alkotmányosan működjenek és működőképesek maradjanak, a forrásokat be kell tenni ebbe a rendszerbe.
Tegnap csak a választókkal, az emberekkel mentek szembe, az emberek megállították önöket. Most meg az alkotmánnyal mennek szembe. Meggyőződésem, hogy ezt az álláspontjukat is fel fogják adni. Ki fognak józanodni, és visszapótolják ezeket az összegeket.
Nem gondolhatják komolyan; mondjuk, beszéljek csak talán a legizgalmasabb területről, a háziorvosokat érintő ellátás rendszeréről. Önöktől tudom ezeket a számokat, Baranya megyei példákat is tudnék sorolni: 150-200 ezer forint az az ellátási összeg, amit vizitdíj címén a háziorvos beszedett eddig a betegektől. Ez a havi praxis 15-20 százaléka. (Dr. Horváth Ágnes: 20-25!) Önök a költségvetés megalkotásakor bekalibrálták azokat az összegeket, hogy a háziorvosi praxisok mivel működőképesek. Ha év elején kellettek ezek a források ahhoz, hogy ez az ellátás alkotmányosan működjön, akkor nem gondolhatják azt, hogy ha négy hónap múlva ebből a rendszerből kiveszünk 15 vagy 20 százalékot, akkor ez a rendszer működőképes marad. Ezeket az összegeket pótolni kell, és erre tesz a Fidesz és a KDNP egy kísérletet.
Lehet vitatni, hogy mondjuk, a kommunikációra szánt költségek az önök olvasatában annyira fontosak - hallottuk talán öntől éppen, államtitkár úr, hogy ha ehhez a tételhez nyúlunk, akkor összeomlik az államigazgatás. Azt gondolom, hogy nem omlana össze. Ezek a tételek önöknek azért fontosak, hogy a teljesítménynélküliségüket propagandával leplezzék el.
Higgyék el, ezek fontosabb tételek, mert amiért én itt megszólalok, vagy amiért frakciónk megszólal, az egyfajta alkotmányos alapjogokat vél. Járnak ezek az ellátások, ahhoz, hogy ezek az ellátások a betegek számára elérhetők legyenek, ezeket a rendszereket működtetni kell, a rendszerek működtetése pedig pénzbe kerül. Ezért ezeket a kiesett forrásokat vissza kell pótolni, államtitkár úr. Minél előbb teszik, annál jobb ez önöknek is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem