DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen a vitában a tandíjra vonatkozó részhez szeretnék hozzászólni, mint az nyilván várható is volt az SZDSZ részéről, az egészségügyre vonatkozó részt Béki Gabriella már elmondta. Mindenekelőtt azt szeretném mondani, hogy a kormány javaslatát az SZDSZ természetesen támogatja, hiszen egy ügydöntő népszavazáson vagyunk túl, soha nem gondoltuk, hogy mást kellene tennünk, mint amire minket az ügydöntő népszavazás kötelez. Ezt tehát teljesen természetesnek tartjuk.
Nem is nagyon látnám sok értelmét éppen ezért, hogy azon vitatkozgassunk, hogy mi lett volna, ha, mert ilyen kérdéseket a humán tudományokban nem nagyon szokás feltenni, értelmetlennek látszanak. De mégsem azok talán minden esetben akkor, ha - és nem a “mi lett, volna, ha” kérdésre, hanem hogy megvizsgáljuk a helyzetet, és hogy megnézzünk néhány vonatkozást közelebbről - ennek egyébként a jövőre is vannak kihatásai. Azt gondolom, hogy ebben az esetben bizony vannak. Az egyik dolog, ami sokszor elhangzott, és akkor is megszólalásra késztetett volna, ha két percre kell szót kapnom, hogy elmondhatja a Fidesz, ahányszor akarja, hogy hány szegény diákkal kevesebb került volna be az egyetemekre, ha, de nem tudnak azokkal az adatokkal mit kezdeni, amelyeket Hiller miniszter úr nem tudom, hányszor mondott el, Arató államtitkár úr hányszor mondott el, hogy bizony a tandíj fantasztikus rémével fenyegetett gimnazistákból többen jelentkeztek, nagyobb arányban jelentkeztek 2007-ben felsőoktatási intézményekbe, mint a korábbi években. Ez természetesen nem magyarázható azzal, hogy megijedtek volna az érettségizők köréből. Természetesen az a helyzet, amit a minisztérium mondott.
A másik, hogy természetesen azt is tudjuk, hogy mondjuk, a Szegedi Egyetemen a szegény diákoktól 150 millió forintot jelent az első évben az ő ösztöndíjalapjukból, amitől most meg lesznek fosztva. Azt gondolom, hogy ez nem volt jó lépés. Nagyon fontos beszélni erről azért is, mert bizony az a rendszer, amit most visszaállítunk, mélységesen igazságtalan, hiszen nagyon sokan fizetnek ebben az országban tandíjat akkor is, ha azt költségtérítésnek hívjuk, teljesen mindegy, hogy hogyan hívjuk.
Abban természetesen egyetértünk, hogy az átjárhatóságot valahogy meg kell valósítani a két rész között. De én azt gondolom, hogy egy egységes tandíjrendszer, amit egyébként a Rektori Konferencia jónak tartott volna, még jobb megoldás lehetne vagy lehetett volna; azt remélem, hogy majd lehet is.
Nagyon fontos arról beszélni, hogy valóban nincs ma motivációs tényező a magyar felsőoktatásban. Senkit nem érdekel, hogy valaki 2-esekkel bukdácsol-e végig, vagy 5-ösökkel teljesít kitűnően. Senkit nem érdekel a munkaerő-piaci elhelyezkedésben, senkit nem érdekel az oktatók közül - nem mondanám, hogy az oktatók közül, bocsánat, érdekli őket, a hallgatók közül nem érdekli a többieket. Sőt, az én tapasztalatom az, hogy nagyon sokszor azokat büntetik, akik egyébként jól tanulnak, mert micsoda dolog az, hogy nem kedden érkezik és csütörtökön távozik, és közben nem legalább két bulin vesz részt ahelyett, hogy mondjuk, végigtanulná a hetet. Ezeket én tapasztalatból mondom.
Nincs ma motivációs tényező; nagyon fontos lenne, hogy legyen. Ha bevezetjük azt a rendszert, amelyet Pokorni képviselő úr mondott vagy javasolt, hogy teljesítményt követeljünk és ne pénzt, teljesítményt mi hiába követelünk, képviselő úr. Én például követelek. Ennek az a következménye, más oktatók esetében, ahol van a diákoknak választási lehetőségük, hogy azokhoz az oktatókhoz mennek, akik mindenkinek gondolkodás nélkül 5-öst adnak, és akkor teljesen ingyen kapnak, mondjuk, tanulmányi ösztöndíjat, elég magasat, minden teljesítés nélkül. Nem gondolom, hogy önmagában ez a kérdés megoldható.
Egy utolsó mondat befejezésképpen: elég régóta ülök már itt az MDF mellett ahhoz, hogy kölcsönvegyek egy szlogent tőlük. Normális országban nem fordulhat elő az, amit a Medián közvélemény-kutatása mutatott, hogy a magyar hallgatók elégedettebbek a felsőoktatással, mint a magyar oktatók. Ez azt mutatja, hogy abszolút a feje tetején áll a rendszer.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
