LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! (Dr. Salamon László: A levezető elnöknek jár az elnöki megszólítás.)
Tesszük a dolgunkat - ez a kötelességünk. Törvényes körülmények között eredményes és érvényes népszavazás zajlott. Nemcsak tudomásul vesszük az eredményét, hanem értjük is az emberek szavát. Értjük, hogy nem gondot akartak okozni az egészségügynek és az oktatásnak, még akkor is, ha fölnyitottak kérdéseket, hanem soknak érezték a rajtuk lévő terheket. Ez egy költségvetési korrekció kényszerével sújtott esztendő után érthető is, és a terhek közül azt akarták letenni, amire módjuk volt. Aki sokat cipel, így szokott cselekedni, és nincs ideje és módja arra gondolni, hogy az, amit most letesz, esetleg később hiányozni fog. Hiányzik bizony most is.
Hogy hiányzik, azt most olyanok is mondják, akik előtte mást mondtak. Sokaktól hallottam nyilatkozni, hogy a vizitdíj vagy a kórházi napidíj inkább pluszköltséget és bosszúságot okoz; most ugyanazok ugyanolyan mértékűre becsülik a kiesett jövedelmet, mint amit mi korábban is mondtunk. Sokaktól hallom, hogy a járulékok elegek kell hogy legyenek az egészségügy finanszírozására; ugyanazoktól, akár az Orvosi Kamara elnökétől, aki korábban azt mondta, hogy többre van szükség.
Sokaktól hallom most - ez szerepel a Fidesz előterjesztésében is -, hogy voltaképpen idén csak tizenvalahány milliárdra, jövőre negyvenvalahány milliárdra van szükség; ugyanazoktól hallom, akik pár nappal ezelőtt még 250 milliárd hiányzó pénzről beszéltek az egészségügy kasszájában. Sokaktól hallom, hogy oldja meg a kormány, olyanoktól, akiknek nincs saját életképes megoldási javaslatuk. Ez is tanulság. Remélem, nem csak mi vonjuk le.
A gond ettől még közös gond. A kormánynak ilyenkor három feladata van. Egyrészt nyilvánvaló, ezt sem akarom megkerülni, noha most a konkrét törvények vitája zajlik, hogy le kell vonni a politikai tanulságokat; beszélek majd erről is. A másik is nyilvánvaló: végre kell hajtania a szavazók többségének akaratát. Van azonban egy harmadik feladata is: meg kell hogy nézze, működőképes-e az egészségügy, működőképes-e a felsőoktatás. A harmadik kérdést nem a kormány állította elő, de ettől még a kérdés kérdés.
Vegyük sorra a kormány három feladatát, vegyük sorra az MSZP és a kormány javaslatait! Világos, hogy egy ilyen népszavazásnak vannak politikai tanulságai is. Mindkét oldalra vannak tanulságai. Hadd foglalkozzak én csak a saját oldalunkat érintő tanulságokkal. Örülnék, ha a másik oldal is megtenné ezt, ha végiggondolná, mire jó a népszavazás intézménye, ha végiggondolná, milyen összefüggésben vannak népszavazási kérdések a költségvetéssel, ha végiggondolná, hogy hogyan javasolhat most költségvetési módosítást, ha korábban ugyanezen kérdések föltételét az a jogi föltételezés adta meg - akár idézni is tudnám az Alkotmánybíróság döntését -, hogy okszerűen nem vonja maga után a költségvetés módosítását a három feltett kérdés.
(13.00)
Érdemes végiggondolni azt is, hogy a demokráciákban különböző pártok alakíthatnak kormányokat. A kormányzóképesség nem a kormányt alakító mindenkori pártok érdeke csak, a kormányzóképesség az ország érdeke. Minden országnak, az átalakulás közepén tartó Magyarországnak különösen erős kormányra és nem gyenge kormányra van szüksége. Ezt a tanulságot, gondolom, mindkét oldalon levonhatjuk.
Mi az, ami nekünk szól? A nekünk szóló tanulságokat is le kell vonni. Az az igazság, hogy ezek a tanulságok akkor is meglennének, ha valami csoda folytán nem a papírforma győzött volna a népszavazáson. Ezeket a tanulságokat éppen ezért le is vontuk az év elején, februárban ezek megfogalmazásával kezdte a parlamenti évadot a miniszterelnök. A tanulságokban benne vannak új lehetőségek, és benne van az is, hogy hogyan kell régi hibákat elkerülni. Ha népszavazás nem lett volna, a kormányzás első szakaszát akkor is le kellene zárni, erre népszavazással és népszavazás nélkül is készültünk. Le kellene és le lehetne zárni, mert a költségvetési hiány orvoslására szolgáló kényszerintézkedések nem örömteli intézkedések, már meghozták a maguk hatását. Ez módot ad az első korszak lezárására.
Nincs arról szó, hazudna az országnak, aki azt mondaná, hogy ettől talált pénzek vannak akár a költségvetésben, akár bárhol máshol, hogy akkor itt most valami rózsaszín jövő és maga a Kánaán kezdődik. De egyvalami elkezdődhet: kicsit több idő, kicsit több energia és számunkra több politikai tehetség a fokozatosabb előkészítésre és az érdemibb párbeszédre. Látjuk, halljuk ezt a tanulságát is a népszavazásnak. Láttuk, hallottuk népszavazás nélkül is; most még erősebben, még biztosabban tudjuk ezt. Most már van lehetőség az időkényszer szorításából kikerülve, van szükség és van szándék is több párbeszédre, több egyeztetésre, vélekedések, ítéletek és olykor előítéletek kölcsönös megismerésére és megbeszélésére. Amikor a költségvetés lyukait kellett megstoppolni, amikor egy összeomlani készülő egészségügyi és oktatási rendszert kellett fenntartani, akkor az idő biztosan kevés volt, és lehet, hogy bennünk is kevesebb volt a politikai tehetség a szükségesnél, hogy minden párbeszédet alaposan végigvigyünk. Most van idő, van lehetőség, van szükség, élni fogunk vele, ez számunkra a politikai tanulság.
Nincs az a társadalmi párbeszéd persze, ami önmagában több pénzt teremt. Nincs az a társadalmi párbeszéd, ami úrrá lesz azon a dilemmán, hogy ha az emberek egyik zsebéből nem fizetünk, akkor a másik zsebéből - mert csak onnan lehet fizetni - lesz több pénz. Ezzel együtt végrehajtani a népszavazás többségi akaratát természetesen szükséges. Várhattunk volna január 1-jéig ezzel, hiszen - hogy emlékeztessen a népszavazás kezdeményezőit, de ők ezt biztosan jól tudják - nem időhúzásból, nem a törvényes testületek időhúzásából került sor most a népszavazásra, hanem azért, mert az eredeti hat kérdés közül önök az első három mellől eloldalogtak, azon már rég túl lehetnénk, mert úgy látták, hogy nincs meg hozzá a szükséges támogatás, a második hármat pedig újra kellett feltenniük, mert az eredeti forma szerint ez már a 2008-as esztendőre vonatkozott volna, épp a költségvetéssel való összefüggései miatt az Alkotmánybíróság ezt elutasította, az Országos Választási Bizottság is, így újra kellett feltenni a kérdéseket 2009-es határral. Ha valaki oka tehát a népszavazás késői voltának, akkor azok a kezdeményezők, részben az eredeti kérdéseiktől való, magyarázat nélküli politikai eloldalgással, részint pedig az eredeti kérdések rossz, alkotmányellenes feltételével.
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Önök a második verzióban helyesen tették fel, legalábbis az Alkotmánybíróság számára elfogadottan a kérdést, 2009. január 1-jétől javasolták a vizitdíj eltörlését. Hogy komolyan gondolták-e ezt a dátumot, azt nem tudom, hiszen azt még csak értem, hogy a mi javaslatunk előrehozza ezt az eltörlést, mert értjük a többségi akaratot, és nem gondoljuk, hogy a kormánynak ilyenkor érdemes lacafacázni - ennyit arról, hogy mennyire nem akarunk időt húzni -, az már azonban árulkodó, hogy a népszavazás kérdéseinek kezdeményezői, akik 2009-et írtak be, most ők adják be, hogy mégis előbb legyen. Ezt érteni nem értem, de majd nyilván magyarázatot kapok rá a vezérszónoklatokból. Végrehajtjuk tehát, mégpedig a lehető leghamarabbi időpontban ezt a döntést, épp azért, mert értjük a tanulságokat is.
Azt mondtam és úgy is gondolom, hogy egy felelős kormánynak van egy harmadik kötelezettsége is: megnézni, hogy működőképes-e az egészségügy és a felsőoktatás a jelzett források kivételével. Csodák nincsenek, csodát nem tudunk teremteni. Az előbb utaltam rá, hogy ha érthető okokból úgy döntött a választók többsége, hogy nem akar a jobb zsebéből fizetni, akkor csakis a közös zsebünkben, a másik zsebben kereshetjük meg a pénzt. Van-e itt pénz erre? Valamennyit nyilván kell találni, de ez csakis a létező pénzek átcsoportosításával található meg. Egy biztos: olyan megoldásban nem vagyunk partnerek, ami járulékot vagy adót emel, hiszen gondolom, ellenzéknek és kormányoldalnak, szakembereknek és nem szakembereknek egyetértése van abban, hogy Magyarországon inkább a közterhek csökkentésére volna szükség, mint növelésére. Ezért tehát azokkal a véleményekkel, amelyek úgy szóltak, hogy végül is oldja meg járulékokból a kormány, csak úgy tudok egyetérteni, hogy járulékon felüli pénze valóban nincs az országnak, viszont úgy nem, ha valaki úgy értette, ahogy logikusan hangzik, hogy ehhez járulékot kell emelni.
Mi az, amit még nem lehetséges csinálni? Nem lehetséges társadalmi csoportokat egymásnak ugrasztani. Nem lehetséges másoktól elvenni a népszavazás döntése következtében. Nem lehetséges sem szociális juttatást, sem nyugdíjat, sem egyéb, például közoktatási költséget emiatt megrövidíteni. Éppen elég bajt okozott ez a népszavazási kampány az ország újbóli felzaklatásával, hiszen mint tudjuk, a kampányok nem alkalmasak arra, hogy társadalmi béke köttessék, a kampányok mozgósítanak. Különösen a népszavazás kezdeményezői, politikai logikából érthetően, nemzeti felelősségből kevésbé magyarázhatóan, ilyenkor nagy mozgósításra, indulatok felkorbácsolására törnek; ez világos, ilyen szokott lenni egy kampány. A kampányban egy jó van, hogy vége van. Nem kívánunk újabb konfliktusokat kelteni azzal, hogy a költségvetés egyik rovatából, egyik társadalmi csoport juttatásaiból átadunk a másiknak. Ha ezt tennénk, osztoznánk a népszavazás kezdeményezőinek felelősségében, és ezt nem kívánjuk megtenni.
Akkor mit tehetünk? A következőket. Leszögezni azt az elvet, hogy továbbra is járulékalapú egészségügyben gondolkodunk, és azokból a járulékokból kell gazdálkodni, amelyek befolytak, természetesen beleértve azoknak a társadalmi csoportoknak a járulékfizetését is, akik helyett a kormány fizet, a nyugdíjasok, a gyerekek, a szociális segélyezettek és a munkanélküliek járadékát. Ebből kell kijönnünk, ennél több nincsen.
Az is világos, hogy van, amihez a vizitdíj előtti állapotok visszacsinálása ellenére sem tudunk és akarunk hozzányúlni. Alapvető célunk az, hogy a népszavazás döntésének megfelelően álljanak elő újra a 2007. február előtti állapotok juttatásokban, egészségügyi és felsőoktatási finanszírozásban. Van, amiben azonban kivételt kell tennünk: kivételt kell tennünk társadalmi méltányosságból. Lehet, hogy önök nem gondoltak a kisnyugdíjasokra a kérdés feltételekor, nekünk gondolnunk kellett. A vizitdíj kompenzációjaként beépült a minimálnyugdíj összegébe és a minimálnyugdíjnál nem sokkal több nyugdíjak összegébe évi tizenkettő, illetve más esetben évi nyolc vizitdíj kompenzációja.
(13.10)
A jogi logika azt kívánná, hogy ezt most a törvény vegye vissza. A jogi logika ezt kívánja, a szociális lelkiismeret nem kívánja. A minimálnyugdíjak összegét tehát nem akarjuk a népszavazás döntése ellenére csökkenteni, nem akarjuk annál is inkább, mert Magyarországon a szociális ellátások egy jelentős része a minimálnyugdíjhoz van kötve, és nem kívánjuk a szociális ellátásokat, a minimálnyugdíj összegéhez szabott szociális ellátásokat természetesen csökkenteni. Ez a pénz tehát ott marad; ott marad azoknál az embereknél, akik tudják mire költeni vizitdíj nélkül is nyilvánvalóan.
Van valami, aminek az átcsoportosítása lehetséges. Ez a valami nem nagyon sok, de ezt kell megnézni. Annak idején, a vizitdíj bevezetésekor másfajta kompenzációk is voltak, nem csak a nagyon alacsony nyugdíjasoké; másfajta ellátásoké, és az orvosi szakma, az orvosi praxis bizonyos területei is kaptak kompenzációt, ahol nincsen vizitdíj. Körülbelül ez az összeg áll rendelkezésre. Ezt az összeget természetesen föl kell és föl is fogjuk használni az egészségügy és a felsőoktatás gondjainak részleges orvoslására. Részleges orvoslásra lesz elég, de erre javaslatot fogunk kialakítani, hogy valamilyen módon a felsőoktatásban és elsősorban az egészségügyben - mert ott mutatkoznak valódi sebek - ebből fejlesztések és működés támogatása pályázati vagy más formában lehetséges legyen. Ebből lehetséges - bár lehetséges volna másból is!
Őszintén remélem, hogy 2009-ben a megkezdett út, ami a járulékfizetési fegyelmet erősítette, további eredményekhez vezet, és akkor több kerül a tb-kasszába. Kívánom mindnyájunknak, hogy ebből a többől a most kieső forrás nélkül is tudjuk enyhíteni a károkat.
Érdemes volna azonban felelősen komoly javaslatokat tenni, és bocsánatot kérek, ha azt mondom, nem hiszem, hogy önök komolyan gondolták azokat a javaslatokat, amelyeket a kompenzációra tettek. Nem hiszem, hogy komolyan gondolták, hogy tájékoztatásból kell elvenni pénzt. Kicsit rossz csengése is van ezekben a napokban ennek az ötletnek, mikor kiderült, hogy önök mennyi pénzt szántak úgymond tájékoztatásra az Ezüsthajón keresztül, és ebből mennyi közadósság származott, de nem ez az érdekes. Nem lehet komolyan gondolni, hogy egy kormány nem tartozik tájékoztatással. Ha a kormánynak nem marad tájékoztatásra pénze, soha nem fogják megtudni a gyerekorvosok, a háziorvosi praxisok folytatói, a szakrendelők vagy éppen a kisnyugdíjasok, hogy most mi a helyzet, mit lehet kompenzálni, és mit nem lehet. Ez tehát, azt hiszem, komolytalan javaslat. De ez nem is nagy összegre vonatkozik.
Az önök nagyobb összegű, 2009-re vonatkozó javaslata, azt hiszem, olyan - megbocsát, Varga Mihály képviselő úr -, én úgy gondolom, hogy remegő kézzel írta alá. A játékautomaták játékadójának megcímkézésében nem az a fő baj laikus szemmel, hogy címkéz. Az a baj, hogy ezek a bevételek eddig is szerepeltek a költségvetésben, nem új pénz, de ezt önök pontosan tudják. Ha otthon én jelentkezem azzal az igénnyel, hogy többet szeretnék költeni valami nagyon fontos dologra, akár könyvvásárlásra is, és ezért azt mondom, hogy a család jövedelmének egy bizonyos százalékát ezentúl költsük könyvre, ez nagyon jól hangzik, csak a következő hónapban rá fogok jönni, hogy azt a pénzt eddig is elköltöttük, és ha most könyvre, mégoly nemes célra akarok többet költeni, akkor mégiscsak meg kell mondanom, hogy élelmiszerre, ruhára vagy lakbérre legyen kevesebb. Nem olyan bonyolult ez, önök is tudják.
Nem új pénzt költenek, nem új pénzt találtak, régi pénzt címkéznek meg, olyan bevételt, ami eddig is a költségvetésbe ment be. El lehet odázni a kérdést, lehet később felelni arra, hogy akkor melyik költségvetési rovatból vegyünk el, de a kérdés akkor is kérdés marad. Ezzel az erővel lettek volna jobb megcímkézési javaslataim is. Azt lehetett volna mondani, hogy ezentúl vegyünk el abból a pártfinanszírozásból, amit önök nem engednek megreformálni. (Dr. Navracsics Tibor: Populizmus.) Ezentúl vegyünk el abból a képviselői juttatásból, amit önök nem engednek megreformálni. Pont ilyen demagóg ötlet lenne, mint a maguké, mert létező pénzeket osztana újra. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
Azt mondtam, van a népszavazásnak tanulsága. A népszavazás tanulsága mindkét oldalra úgy szól: felelős, kellően meggondolt és kellően ismertetett intézkedésekre van szükség. A kellően ismertetett követelmény ránk vonatkozik, a felelős, úgy érzem, önökre is. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
