DR. JÁNOSI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. JÁNOSI GYÖRGY
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ötpárti támogatással és egyetértéssel benyújtott törvényjavaslat célja az, hogy pontosítsa az Országos Rádió és Televízió Testület, illetve a testületbe delegált tagok mandátumának időtartamát.
Köztudott, hogy e hónap végén lejár a testület tagjainak mandátuma, így a hatályos médiatörvény szerint az Országgyűlésnek új testületet kell választania. Ugyanakkor előrehaladott ötpárti tárgyalások folynak egy új médiaszabályozási koncepcióról, illetve egy új médiatörvényről. E törvény reményeink szerint egy összetételében, funkciójában, szerepkörében gyökeresen megváltozó testületre tesz majd javaslatot. Ezért a tisztesség és a közös felelősség azt követelte meg tőlünk, hogy jelezzük, lehetséges, hogy az új testület tagjainak mandátuma csak átmeneti időre, a jelenlegi médiatörvény hatályon kívül helyezéséig tart. Ez a célja a javaslatnak, amihez az előterjesztők nevében kérem a tisztelt Országgyűlés támogatását.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem