DR. MOLNÁR ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR ÁGNES
DR. MOLNÁR ÁGNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Jelenleg még a Gyurcsány-kormány van hatalmon, ezért a “Reform az egészségügyben” 2006-os kormányprogram is érvényes. Igaz, önök ebben a “Reform az egészségügyben”-nek nevezett kormányprogramjukban a vizitdíjról és a kórházi napidíjról egy szót sem ejtenek, ellenben arról igen, hogy “jelentős lépéseket teszünk annak érdekében, hogy csökkenjenek a gyermekeknek már a születés előtt meglévő hatalmas esélykülönbségei az egészséges életre, és minden gyermek számára azonos, magas színvonalú egészségügyi ellátást biztosítunk”. Azóta önök sajnos, már bizonyítottak, hiszen elvették a koraszülöttek gyógyítására szánt pénzt, veszélyeztetve ezzel a kis csecsemők biztonságos ellátását.
Most azonban önök ennél mélyebbre süllyedtek. Miután a népszavazáson 3 millió ember elsöprő többséggel igent mondott a kormány egészségügyi ámokfutásának megállítására, a vizitdíj és a napidíj eltörlésére, önök a megoldás helyett a megtorlást választják. Visszautasítjuk miniszter asszony zsaroló javaslatát, amely szerint beszélnünk kell arról, hogyan, mikortól kerüljön eltörlésre a gyermekorvosok, a gyermekszakrendelők, a gyermekkórházak kompenzációja. Önök újra pénzt akarnak elvenni a gyermekorvosoktól. Nem csodálkoznék azon se, ha a nyugdíjasokkal ugyanezt tennék, és el akarnák venni tőlük azt a havi pár száz forintos kompenzációt, amit tavaly kaptak. Lehet, hogy holnap már ezt is be fogják jelenteni.
Tudják önök, hogy mindösszesen annyi pénzről van szó, ami a költségvetés 1 ezrelékét sem éri el? Tehát elég volna minden ezer forintból egyet átcsoportosítani, és akkor nem a gyermekek egészsége és élete kerülne veszélybe.
Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen kormány az, amelyik becsapva az embereket, magas színvonalú gyermekellátásról beszél, de közben ennek az ellenkezőjét teszi? Mikortól adja vissza azt a pénzt, amit korábban a gyermekorvosoktól elvett?
Várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem