DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Képviselő Úr! Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Fontos dolog, hogy olyan kérdésről - két nappal a megszállás évfordulója előtt -, mint amiről a képviselő úr beszélt, az egész Ház együtt gondolkodjék. Fontos dolog, hogy a parlament korelnökeként nem egyszerűen csak megélője az akkori eseményeknek, hanem akkor és később is aktív és tiszteletre méltó tevékenységet folytató politikusként, képviselő úr, ön itt most szól.
Nyilván vannak olyan kérdések, amelyeket nekünk itt a Házban feleleveníteni, a jelen és a jövő számára megfogalmazni érdemes, és vannak olyan kérdések, amelyek magától értetődően a kutatás, a történettudomány feladatai. Azt gondolom, hogy azt azért együttesen, közös meggyőződéssel, jobboldaliak és baloldaliak - ha demokraták -, ki kell mondani, hogy a probléma, persze sohasem a vágányoknál, a pályaudvarokon kezdődik, mint ahogy 1944-ben sem ott kezdődött a probléma, amikor már emberek, férfiak és nők, magyarok, magyar állampolgárok, zsidók, cigányok ott kellett hogy álljanak a peronon.
Mert a probléma mindig akkor kezdődik, amikor megfogan egy gondolat. A probléma mindig akkor kezdődik, amikor kellő politikai támogatást kap egy ilyen veszélyes gondolat. Nem önmagában az volt a probléma, ahogy 1944. március 19-én bevonultak a náci Németország csapatai, és immáron német Wehrmacht- és főleg SS-alakulatok torkából fölhangzott magyar földön is a Horst Wessel Lied. A probléma már akkor elkezdődött, amikor a magyar nemzetiszocialista mozgalomnak politikai támogatói voltak. A probléma már akkor elkezdődött, amikor Szálasi hatalomátvétele után Magyarország történetének ha nem legsötétebb hónapjai, időszaka következett. (Zaj. - Az elnök csenget.) A probléma akkor és ott volt, amikor sokan támogatták azokat a törekvéseket, amelyek eredményeként 600 ezer magyar embert ebből a hazából elhurcolva a pusztítás szélére vittek.
De amikor 1944. március 19-éről beszélünk, igenis meg kell említeni azokat az embereket is, akik különböző meggyőződésből, de ellenálltak. Meg kell említeni önt és társait, akikkel természetesen 2008-ban különböző módon nekem, nekünk lehetnek vitáink, de bátorságukat és tisztességüket messzemenően tiszteljük és elismerjük, mint ahogy a felsoroltak között, akiknek nevét említette a képviselő úr, a legkülönbözőbb gondolkodású emberek voltak.
Mint ahogy a mi frakciónkban ül az az ember, aki ugyanabban a börtönben raboskodott, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre az említett események után; és Vitányi Ivánt éppúgy nem kímélték a hóhérok, mint ahogy nem kímélték más meggyőződésű rabtársait sem. Önök szerencsére itt vannak még velünk, és el tudják mondani felszólalásaikban, gondolataikban mindazt, ami akkor, az 1940-es évek közepén - ’44-ben és ’45-ben - ezt az országot sújtotta, és ahogy kijött belőle.
Nekem meggyőződésem, képviselő úr, hogy nem ismerve a tömegek, tudniillik, hogy nem ismerték, mit dönt, mit fog dönteni Potsdam, hogy hogyan gondolkodnak és mi lesz a jövőben, azon sokaság számára, akik a pince sötétjéből följöhettek, azoknak az embereknek a számára a háború befejeződése persze felszabadulás volt. Tudatosan használom ezt a kifejezést. Igen, úgy gondolták, hogy felszabadulás. Hogy megszállás lett belőle, akkor, 1945 telén-tavaszán még nem tudhatták.
Ami persze összeköt minket, és biztos vagyok benne, hogy képviselő úr is így gondolja, hogy azok, akik akkor elítélték ezeknek a sötét gondolatoknak a támogatását, nem tehetnek másként 2008-ban sem, mert a probléma sohasem ott kezdődik, amikor már a peremeken, a peronokon állnak az emberek. A probléma mindig ott kezdődik, amikor egy vészes és veszélyes gondolat politikai támogatást nyer. Ezért közösen kell elutasítanunk 2008-ban minden olyan eseményt, minden olyan cselekedetet, amikor fekete ruhába öltözött emberek masíroznak az utcáinkon (Zaj. - Az elnök csenget.), amikor meggyalázzák a demokráciát. Ebben jobboldali demokrata és baloldali demokrata egyet kell hogy értsen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
