DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Léteznek idők, amikor valós állapotunkat úgy értjük meg igazán, ha tudjuk, honnan jövünk és hová igyekszünk. Magyarország higgadtabb önbecsüléssel élné meg gondjait és bajait, ha többet tudna az elmúlt évszázad történéseiről, így 1944. március 19-e sorsdöntő jelentőségéről. Akkor szenvedett végzetes vereséget az a szándék, hogy a második világháborúba kényszerült Magyarország kimenekítse magát az imperialista náci Németország vérgőzösen vesztébe rohanó útvesztőjéből. Akkorra már a társadalom többsége és a kormányzati szándék is el akarta kerülni a háború folytatását. A baljós jelek szaporodásával egy időben elindult az útkeresés folyamata, amely az 1943 augusztusában megtartott szárszói konferencián, a kormányzat diplomáciai tapogatózásaiban és a parlamenti ellenzék megnyilvánulásaiban is tükröződött. Hiányzott viszont az érdemleges előkészület a hadsereg részéről. A megszálló németek alig találkoztak ellenállással.
A nemzet mély megdöbbenését demonstrálták a Bajcsy-Zsilinszky Endre letartóztatására érkező német gestapós katonákra leadott lövések az utolsó golyóig. A független kisgazdapárti országgyűlési képviselő a nemzeti ellenállás vezető alakja, majd mártírja lett. Az elkövetkező terror fogságába került számos háborút ellenző politikus: Nagy Ferenc kisgazda, Peyer Károly szociáldemokrata, Rassay Károly liberális, Apponyi György legitimista párti képviselő, Chorin Ferenc zsidó bankár, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter. A török követségen talált menedéket Kállay Miklós miniszterelnök. A megalázott Horthy Miklós államfő kinevezte kormányfőnek a Hitler-lakáj Sztójay Dömét. A folytatásra kényszerült háborúban további félmillió katona és polgári személy vesztette életét. A holokauszt másik félmillió ember halálát okozta.
(14.50)
Ha Magyarország 1944. márciusi német megszállását történelmi perspektívában szemléljük, 64 esztendő elmúltával számos kérdésre választ kaphatunk. Íme néhány tényező, amely a virtuális történelemírás rendszerében érdekes következményekre vezet.
Egyik kérdés: miért éppen akkor? Miért nem előbb vagy miért nem később támadott Hitler? A reális válasz az, hogy nem előbb, mert nem akarta kockáztatni jelentős megszálló haderő lekötését itt; viszont nem később, mert nem kívánta kockáztatni Magyarország átállását, ami dominóhatásként elindíthatta volna a Balkán-félszigeti, a román, a lengyel, a szlovák, az olasz függetlenségi erők összefogását. Átgondolt irodalom létezett erről többek tollából.
Második pont. Hitler alkalmazni akarta a magyar véderőt, a magyar ellenállást és a terepet a szovjet előnyomulás lassítására. Budapestet tekintette annak az erődítménynek, amely erőteljesen védi a német birodalmat, bármekkora emberi és anyagi áldozatok árán is. Ez történt: fővárosunkat összebombázták és szétlőtték a hadviselők. Emberek tízezrei lelték halálukat. Még egy bizonyíték ez arra, hogy hazánk az utolsó áldozat volt, nem pedig az utolsó csatlós, mint ahogy a kommunista propaganda sulykolta.
További gondolat: újabb átgondolásra érdemes az az alternatíva, hogy a március 19-e előtti német invázió napjait megelőzően érkezhettek volna-e Magyarországra az angolszász légierő egységei. Létezik bizonyíték, hogy a kormány, a közigazgatás, a katonaság, az emberek nagy hányada felszabadulásnak tekintette volna az eseményt. Ezeknek a tényezőknek az ismeretében kimondható, hogy a magyar kormány bölcsebben tette volna (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ha határozott elkötelezettséget vállal.
