GUSZTOS PÉTER

Teljes szövegű keresés

GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Két lehetséges hibát követhetnének el a kormánypártok a népszavazás után. Az egyik az lehetne, lehetett volna, hál' istennek nem ez következett, következik be, hogy nem halljuk meg, úgy teszünk, mintha nem történt volna semmi, és nem próbáljuk meg levonni a megfelelő következtetéseket a kormányzati politikára vonatkozóan.
A másik ilyen lehetséges kapitális hiba az a tétlenségbe való beletörődés, annak az elfogadása lenne, miszerint a kormánypártoknak a ciklus hátralévő részében már nincs mit tenniük, és ölbe tett kézzel szabad csak ülniük, mert az ellenzék egy népszavazáson megsemmisített három népszerűtlen intézkedést.
A népszavazás igazi vesztesei természetesen az egészségügyi rendszer, az oktatási rendszer maga, és tudjuk azt nagyon jól, hogy ha Magyarország ezeknek a rendszereknek az átalakításában megáll vagy visszafordul, akkor a saját évtizedes leszakadását kockáztatja meg, és nem tehetik meg a kormánypártok, hogy ehhez a nevüket adják. Ehhez az 1 ezrelék kérdéséhez annyit hadd tegyek hozzá egy hétköznapi konkrét példával élve, hogy a napokban hallhattuk az egyik vezető magyar egyetem rektorát, amint elmondta azt, hogy ebben az évben 1,8 milliárd forintot költenek hallgatói juttatásokra, és öt év alatt a kieső tandíjbevétel egy 1 milliárd forint feletti összeg lett volna, amelynek az egyik felét szociális és tanulmányi alapú hallgatói juttatásra költötték volna, a másik pedig az egyetem nemzetközi versenyképességét és ezáltal Magyarország nemzetközi versenyképességét fokozta volna.
(13.40)
Be lehet árazni azt, hogy ez most csak, úgymond, 1 ezrelék, ez egy jelentős tétel egyébként, de tessenek hozzászámolni azt is, hogy mi az a tétel, ami most kiesik a következő években. A mai napon jelent meg egy hír, hogy 400 millió koronát fizetnek be az idén a csehek a cseh egészségügyi rendszerbe a vizitdíjon keresztül.
A népszavazás megsemmisített népszerűtlen intézkedéseket, ez igaz, de a kormánypártoknak elemi felelősségük élni azzal a demokratikus felhatalmazással, amelyet 2006-ban kaptak. Nem bénulhatnak le, nem állhatnak meg, nincsenek tétlenségre ítélve. Azt kell keresniük, hogy mik azok az intézkedések, amelyeket végig tudnak csinálni ebben a ciklusban, és ezeket, élve a parlamenti többséggel, meg is kell csinálniuk. Ahogy helyreállították a kormánypártok a költségvetési egyensúlyt a konvergenciaprogrammal, úgy kötelességük a kormánypártoknak, természetesen a hátralévő két évben, a ciklus második felében, mindent megtenni azért, hogy a növekedés feltételeit biztosítsák; az adórendszer, a járulékok kérdése, a közteherviselés felé kell fordulni, és itt kell megtenni mindent, ami lehetséges ebben a ciklusban.
Hadd tegyek egy rövid kitérőt a Magyar Villamos Művekre, és csak annyit hadd idézzek fel, hogy a liberális párt, a liberális vezetésű Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, illetve az SZDSZ parlamenti frakciója a 2007-es parlamenti vitában már azt javasolta, hogy a vállalatcsoport monopolpiaci szerepe szűnjön meg, és legyen valódi verseny. Csak üdvözölni tudunk minden ilyen jellegű törekvést 2008-ban is. Az adórendszer kapcsán el kell hogy mondjam, a liberális pártnak konkrét javaslata van ebben a kérdésben, a jelenleginél kevesebbet költő és kevesebb adót beszedő államra van szükség, és természetesen a konvergenciaprogram által meghatározott keretek között mindent meg kell tenniük a kormánypártoknak annak érdekében, hogy ezen a területen érdemi, a magyar gazdaság szereplői által érzékelhető lépéseket tegyenek.
A liberális párt természetesen az ország érdekeit szem előtt tartva felelős javaslatokkal él ebben a kérdésben. Első lépésként egy adóreformalap létrehozását szorgalmazzuk 2009. január 1-jétől, amibe a költségvetési többletet és az állami kiadásokból származó megtakarításokat tennénk. Javaslatunk szerint az ebbe az alapba került források kizárólag az adó- és deficitcsökkentésre lesznek fordíthatóak. Ez egyben garancia is arra, hogy ne sérüljön az a konvergenciaprogram, ami megteremtette, mondom még egyszer, azt a költségvetési egyensúlyt, amit nagyon nehéz volt megteremteni, aminek megteremtése jelentős részben a kormánypártok népszerűtlenségének az oka, de aminek a megteremtése alapfeltétele volt annak, hogy a növekedésről elkezdhessünk gondolkodni. Mert természetesen az Alkotmánybíróság, az ellenzék és a kormánypártok hármasa közül egyetlenegy említhető, amelynek kormányzati felelőssége van, és természetesen a kormánypárti frakcióknak, a kormánynak ennek tudatában kell politizálni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem