CZOMBA SÁNDOR
CZOMBA SÁNDOR
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan térségből jövök, ahol a felnőtt lakosság közel 30 százaléka, az általános iskolás és óvodáskorúak 70 százaléka roma származású. Megpróbálom a gyakorlat oldaláról megközelíteni azt, amiről itt beszélünk. Elnézést kérek a többi kisebbség képviselőitől, hogy én is elsősorban a romakérdéssel foglalkozom, de ez valóban nagyon fontos kérdés.
Azt hiszem abban egyetértünk, hogy a romákon elsősorban két dolog segít: a tudás és a munka. Ebben nincs közöttünk vita. Nézzük meg nagyon röviden, ezek hogy néznek ki!
Tudás. Kedves Képviselőtársaim! Jártak-e mostanában olyan általános iskolában, ahol 70 százalékos vagy afölötti a roma származású tanulók aránya? Ismerik-e azokat a problémákat, amelyek ilyen helyeken a szülők, a gyerekek és a pedagógusok részéről megfogalmazódnak? S vajon ezekre a problémákra megoldás-e az - mint ami a beszámolóban szerepel, hogy miket sikerült elérni -, hogy az első három osztályban a szülő beleegyezése nélkül nem lehet buktatni? Hogy függ ez ezzel a kérdéssel össze?
Vagy itt van a szegregáció, ami rendkívül fontos kérdés. Ha egyébként jó minőségű oktatás folyik egy iskolában, akkor kérdés-e az, hogy mi újság a szegregációval? Nemrégiben volt a televízióban egy riport, amely arról szólt, hogy a cigány származású szülő nem akarta a gyerekét elvinni abból az iskolából, ahova száz százalékban roma származású gyerekek járnak. De miért is vitte volna el, ha egyébként jó minőségű oktatást kap? Amikor szegregációról beszélünk, ezt is elemezni kell. Én korábban tíz évig egy szakmunkásképző szakközépiskolában tanítottam nagyon sok roma származású gyereket. Ott volt egy srác, akivel nagyon nehezen tudtam szót érteni. Nem akarom hosszan mondani, de miután családlátogatáson voltam náluk, minden megvilágosodott. Akkor kezet fogtam vele, és azt mondtam neki, innentől kezdve köszönöm azt a hozzáállást, amit a szakmunkásképzőben tanúsítasz.
Ezzel arra szeretném ráirányítani a figyelmet, tisztelt képviselőtársaim, hogy amíg a szülők nem partnerei a pedagógusoknak a gyereknevelés és az oktatás kérdésében, addig ebben az ügyben érdemi előrelépést nem fogunk elérni.
A következőt szeretném javasolni államtitkár úron keresztül is. Működnek különböző programok, romaprogramok is működtek az OFA-n keresztül is és egyéb módon is. Nagyon fontosnak tartanám olyan programok indítását, amelyek arról szólnak, hogy a legnehezebb sorsban, a legmélyebb szegénységben élő szülőket a program végén ne a foglalkoztatásba tegyük ki, hanem azt érjük el, hogy partnerei legyenek a pedagógusnak. Ha ezt sikerül elérni, akkor, higgyék el képviselőtársaim, nagyon nagyot lépünk előre.
A másik dolog a munkahely, a foglalkoztatás kérdése. Mindig elmondom, most is elmondom, hogy amíg Magyarországon segéllyel annyit lehet keresni, mint munkával, addig a foglalkoztatáspolitikában érdemi előrelépést nem lehet elérni. Különösen igaz ez olyan térségekben, ahol amúgy is nagy a munkanélküliség. Nálunk biztos, hogy 90 százalék fölött van a roma származásúak körében a munkanélküliségi ráta. Ez teljesen egyértelmű. A szociális ellátórendszerben nem lehet berendezkedni szociális segélyre. Ez nem működik, ez nem működhet, ezt nem lehet támogatni. Ez azonban már nem csak romakérdés, ez már túlhaladja ezt, de nyilván a roma származásúakat érinti hatványozottabban.
A másik nagyon fontos kérdés: üdvözítő lenne, ha az egyetemen vagy főiskolán végző roma származású pedagógusok elsősorban az olyan iskolákba mennének vissza tanítani, ahol főként roma származású gyerekeket taníthatnak. Ha megnézzük ezt a statisztikát, azt látjuk, hogy ezeknek a főiskolát vagy egyetemet végzett pedagógusoknak a tizede sem megy vissza oda tanítani. Vajon miért nem? Nagy valószínűséggel azért, mert ahhoz, hogy ők azt a munkát, azt a nem könnyű feladatot pluszenergia befektetésével elvégezzék és ez nekik rentábilis legyen, meg kellene támogatni őket, ha kell, lakással, ha kell, többletjövedelemmel s a többi.
Közmunkaprogram, közhasznú és közcélú munka. Ha az ilyen hátrányos helyzetű térségekben csökkenteni akarjuk időszakosan a munkanélküliséget, az egyedüli “operálási” lehetőség gyakorlatilag az ilyen programok indítása. Nem becsülöm le ezeknek a programoknak a jelentőségét, fontosságát, mert sajnos a szegény ember vízzel főz. Nálunk ez az egyik fő perspektíva. A beszámolóból az is kiderül, hogy volt pályázat roma származásúak mikro- és kisvállalkozásainak a támogatására, amire 2,1 milliárd forint igény érkezett be, de csak 250 millió forint támogatást kaptak. Szeretnék rákérdezni, ha 2,1 milliárd forint volt az igény, akkor miért csak a tizedét ítélték meg támogatásként.
Működik a szociális földprogram, ahol odafigyelnek rá, jól, ahol meg nem figyelnek oda rá, rosszul. Nagyon hasznosnak gondolom egyébként ezt a programot. Viszont semmi hozadéka nincs akkor, ha arról szól a fáma, hogy nincs pénzünk vetőmagra, vegyétek már meg, úgyis ott van az önkormányzat gépe, vesse már el, aztán arassa már le, és utána majd jövünk a pénzért. A szociális földprogramnak nem erről kellene szólnia. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ilyen problémák is előfordulnak, amiket viszont nem csak helyi szinten kell kezelni.
Mindaz, amiről eddig beszéltem, messze túlmutat a romakérdésen. Azt szeretném kérni mindannyiunktól, hogy ne az asztal alatt maszatoljunk, amikor a romakérdésről beszélünk, hanem tegyük fel a problémákat az asztalra. Amíg ezt nem tesszük meg, addig elbeszélgethetünk itt egymás mellett, mondhatunk bölcseket és nagy okosságokat, de a helyzet érdemben nem fog változni. Ezt mutatják az elmúlt évek, és nem csak a legutóbbi tizennyolcat említhetném.
Tegyük az asztalra a problémát, és próbáljuk rendezni! Ehhez persze nagyon nagy szükség van a romatársadalom megfelelő hozzáállására is, mert csak azokon tudunk segíteni, akik akarják is, hogy segítsünk rajtuk. Nekünk az a feladatunk, hogy elérjük, minél többen akarják ezt a segítséget megkapni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
