DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Beszámoló a kisebbségek helyzetéről - az okmány, amely a kezünkben van, valóban tárháza annak, amit ki is csiholt belőlünk, vagy még annál többnek is. Engedtessék meg mégis, én egyetlenegy mondatot, félmondatot ragadok meg, és ehhez fűzném a megjegyzéseimet. A bevezetés 2. §-a így szól: “A kisebbségvédelmi jogi keretek módosítása, továbbfejlesztése szükséges.” Jómagunkat emlékeztetem arra, hogy ezt a vitát azért csináljuk, azért hallgatjuk a beszámolót, azért készült a beszámoló, mert erre szükség van.
Hogyan is? Olyan más megjegyzések lehetnek hasznosak a további gondolkodásunkban most itt és máskor, mint megint csak olvasom az 5. oldalon: “A romák jelentős része az ország gazdasági, infrastrukturális és foglalkoztatási hátrányokkal sújtott kistérségeiben él.” Az elmúlt évtizedben a romák és nem romák lakhatási elkülönülése drámai mértékben nőtt, és hasonlóvá vált a harminc évvel ezelőtti állapotokhoz. Ez a kijelentés felvet olyan kérdéseket bennünk, mint az ok és okozat kérdése. Miért is van az, hogy a foglalkoztatási hátrányokkal sújtott kistérségekben élnek a romák? Azért, mert a romák jelenléte nem olyan termékeny? Nem produkálnak annyit, mint ha nem romák élnének itt; vagy fordítva, azért van, mert a romák valahogyan olyan helyre kerülnek, és ott találják meg a helyüket, vagy ott ragadnak meg, ahol a gazdasági lehetőségek nincsenek meg? Tehát hogy is van ez az ördögi kör, az ok és az okozat?
Persze, így is el lehet kezdeni, és amúgy is hozzányúlni, mind a két válaszra lehet érvelni pró és kontra. Hogyan? Úgy, hogy olyan további kérdéseket teszünk fel, olyan adatokat, ismereteket használunk a gondolkodásunkban, ami rávilágít erre a témára. Javaslom - talán azért is teszem, mert a szakmámból jön, közgazdász lévén -, hogy fogjunk meg egy vagy két közgazdasági fogantyút: nemzeti jövedelem, nemzeti termék, össztermék - a régióra eső vagy az egy személyre eső, a GDP per capita.
(15.20)
Hogyan is áll ez? Milyen hasznos volna, ha időnként úgy gondolkodnánk, hogy a nemzeti össztermék akkor több, ha többet termelünk. Ugye, milyen egyszerű kijelentés? Tehát ha emberek jelentős hányada nem vesz részt ebben a termelésben, akkor kevesebb a nemzeti össztermék, és ha ezeknek az embereknek történetesen az is a sajátosságuk, hogy cigányok, és 80 ezer vagy 400 ezer vagy valamennyi cigány nem dolgozik a kapacitásának megfelelően - engedtessék, hogy ezt a szót használjam -, a tehetségének és képességének megfelelően, akkor azok a cigányok annyival szegényebbek. Na, de az ország annyival szegényebb! Barátaim, az ország annyival szegényebb, ami nem termelődik meg. És ha az a munkanélküli történetesen egy besenyő vagy kun vagy román vagy valaki, ugyancsak ha nem termel, akkor a nemzeti össztermék annyival kevesebb.
Mi most a cigányok dolgait, állapotát vizsgáljuk, mert a sokféle, többféle nemzeti kisebbségek közül ez a legfájóbb. Az egy racionális, normális állapot, hogy az emberi testnél, az emberi szervezetnél oda figyelünk, ami éppen a legjobban fáj. Hát nekem és nekünk, tudom, hogy fáj, ahogy a cigány polgártársaink állapota van. Azért, mert embertársaink, azért, mert polgártársaink, nemzettársaink. De most közgazdászként szólva azt mondom, hogy hát azért is fáj, mert annyival kevesebb a nemzeti össztermék. Ha annyival kevesebb a nemzeti össztermék, akkor annyival kevesebb jut elosztásra, annyival alacsonyabb az életszínvonal; a nemzeti össztermék lévén az adóalap, annyival kevesebb az adóbevétele a Kincstárnak. Mikor jutunk el megint oda, hogy a Kincstár, az állami költségvetés vitáiban emlékeztetjük magunkat, hogy az adóalap a nemzeti össztermék, és ahhoz, hogy több kormányzati támogatás vagy kormányzati elköltés juthasson, ahhoz nem szükségképpen, sőt, elsősorban nem arra van szükség, hogy hol, mennyit csökkentünk a gazdaság másik szférájában? Nem kiadáscsökkentésre van szükség ahhoz, hogy az adó csökkenjen, hanem az adóalap növelésére, a nemzeti jövedelem növelésére.
Megint visszajutunk ehhez az alapkérdéshez - akkor, amikor a cigányok helyzetéről beszélünk. Tehát az ország, az egész nemzetünk szervezetének a helyzetéről beszélünk. Mint az emberi szervezet: ha valahol fáj, az másutt is kihat. Tehát a rasszizmus embertelen, csúnya, gonosz, ízléstelen, de ostoba - engedtessék meg, hogy azt a szót húzzam most alá, hogy ostoba -, tékozló, rossz gazdálkodás.
Ha ilyen gondolatokkal fűzzük tovább, vizsgálgatjuk tovább az állapotokat, akkor az a kérdés is más megvilágításba kerül, hogy mennyi is az erre a célra fordítandó támogatás. Halljuk, hogy azért nem megy, mert nincs elég pénz rá.
Tisztelt Országgyűlés! Ami társadalmi és állami feladat ezen a téren, az milyen szempontok alapján is történik? Hogyan költjük el, milyen indokkal? Azért-e, jótékonyságból vagy szociális felelősségvállalásból - vagy netán befektetés? Az emberi tőke, az emberi tudás egy termelőeszköz. Ha többet tud, ha alkalmasabb arra, hogy részt vegyen a nemzeti jövedelem emelésében, akkor az elköltött pénz erre a célra egy befektetés. Gyakran nagyobb visszatérüléssel, jelentősebb - hadd használjam a szót: - profittal járó befektetés, mint ha az az összeg gépek vagy gyárak, vagy utak vagy mik építésére fordíttatott volna. Mindaz szükséges, nem onnan kívánom elvonni vagy elvonatni, hanem összehasonlításképpen említem, hívom fel a figyelmünket arra, hogy a befektetés az emberi tőke, az emberi tudás emelésére nemcsak a jótékonyság és a társadalmi felelősség oldaláról nézendő. És akkor olyasmik fognak történni, amiket itt hallottunk. Ki is volt? Czomba Sándor képviselőtársam ékesen demonstrálta nekünk Szabolcsból-Beregből, hogy a tudás és a munka hogyan függ össze - és akkor a kézművesség. Persze, jó az, hogy emlegetjük, és kívánatos, szükséges emlegetni, hogy mi lesz a roma, cigány értelmiségből, amikor főiskolára kerül, egyetemet végez, főiskolai tanár lesz, elmegy-e a falujába, vagy a többi roma ifjút szponzorálja az egyetemen.
Ez nagyon jó, de nagyobb számmal és lényegesebb mértékben nyúlunk hozzá a témához, ha azt a vetületét nézzük a társadalom e részének, amelynek tradíciói vannak. A szó: a kézművesség. A cigány kézművességnek nem évtizedes, évszázados, hanem évezredes hagyományai vannak. Hát a fafaragástól a cserépkészítésig, és ha itt összeraknánk a tudományt, 10-20-30 mesterséget felsorolnánk, és azt mondanánk - tudnánk -, hogy ezt a cigányok csinálták generációkon át, és jobban, mintha a nem cigányok próbálták azt megcsinálni.
Hölgyeim és Uraim! Ezek olyan értékek, és valahogy ez elszáradt, elfogyott, elfonnyadt. Részben persze azért, mert az elmúlt évszázad átkai és nyomorúságai hozták ezt. Volt egy kommunista fél évszázad - vagy közel fél évszázad -, amikor embereket regimentáltak nagyüzemekbe, nagyvállalatokba, és az a kisvállalkozó - ezt a szót használom: kisvállalkozó - cigány, aki teknőt faragott és építési talentumát használta, az elmaradt, és a gyereke már nem tanulta meg.
Szóval, a kézművesség különböző vetületeit kell vizsgálni, és ott - megint a szót használom - befektetni! Olyan műhelyekbe, ha kell népfőiskolákba, de ha kell, technikumokba, ha kell, ipartestületekbe, ahol ez a kézművesség aztán önállóságot gerjeszt. A kézműves maga megtermeli, megcsinálja, kifaragja és eladja. Itt, ebben a folyamatban bizonyos vállalkozói szellemre is szükség van, mert hiszen megvan abban az emberben, ha megvan a kihívás. Szóval nem halt ez el, csak úgy nem létezik, mert a társadalom és a politika körülményei az elmúlt generációk során ilyen helyzetet teremtettek.
Tisztelt Országgyűlés! Ezért aztán - és ez az utolsó, végső gondolat, amit most hozzáteszek - a szakadék növekszik. Hogy az emberek egymást szeretik vagy nem szeretik eléggé, vagy lenézik vagy bizalmatlanok; igen-igen, ezek a melléktermékei, következményei valami másnak. A szakadék azért keletkezik - engedtessék meg, hogy így mondjam -, mert az emberek nem élnek kapacitásuk, tálentumuk, lehetőségeik szerint, és akkor az egyik gyanakszik a másikra, a másik rossz néven veszi az egyik magatartását.
(15.30)
Számos példát hallottunk itt ezekre a szakadékjelenségekre és ezeknek a fájdalmaira.
Tisztelt Országgyűlés! Azt tanácsolom a jelentés íróinak és azoknak, akik a jelentés tanulságát alkalmazni kívánják, hogy vegyék számba ezeket az alapvető gazdasági tényezőket, mert ezeknek a társadalmi és humanitárius vetületei aztán visszajönnek a termelésbe, visszajönnek az életszínvonal emelésébe, és akkor rájövünk arra, hogy ez a társadalom egy magyar társadalom, és nem a gyanakvás, hanem inkább az összetartozás lelkülete lesz látható, és az növekszik.
Köszönöm a meghallgatást. (Gőgös Zoltán és dr. Géczi József Alajos tapsol.)
