DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem ennél sokkal rövidebb lenni, mert egy olyan kérdéskörhöz értünk, amit még a vita e szakaszában érdemes tisztázni. Nevezetesen arról beszélek, hogy milyen információhoz jutott, juthatott hozzá a vizsgálóbizottság, és mihez nem.
Az Országgyűlés a jelen parlamenti vizsgálóbizottságot felhatalmazta államtitok megismerésére, és tételesen felsorolta a titoktörvény mellékletében megfogalmazott pontok alapján azokat a titokköröket, amiket megismerhet. Ennek rendje és módja szerint a parlamenti vizsgálóbizottság információkat kért a Nemzetbiztonsági Hivataltól.
A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójával, az ominózus Laborc Sándorral szemben az volt az elvárása a bizottságnak, hogy rendelkezésére bocsássa ezeket az iratokat. Az Országgyűlésnek van egy kialakult gyakorlata a titkos ügyiratkezelésre, a parlament bizottságai megkapják a parlament épületében ezeket a minősített iratokat, hiszen az Országgyűlés Hivatala felkészült minősített adatok fogadására, rendelkezik titkos ügyiratkezeléssel, és rendelkezik azokkal az eszközökkel és szabályzókkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a parlament bizottságai itt helyben megismerjék az iratokat. Ezzel szemben azt a furcsa eljárásmódot választotta a hivatal főigazgatója, amikor kérdésre válaszolva, hogy miért nem küldi meg több mint kettő hónap után a bizottság kérésére ezeket az iratokat, erre azt válaszolta, hogy náluk megtekinthető. Tehát ezt is csak két hónap után volt hajlandó - bizottsági kérdésre - megtenni.
Mi vettük akkor a fáradságot, és elmentünk a Nemzetbiztonsági Hivatal épületébe, bár helytelennek tartjuk azt az új gyakorlatot, amit Laborc Sándor igyekszik kialakítani az Országgyűlés szokásaival ellentétben. Úgy látszik, nem bízik az Országgyűlésben, hogy ide megküldheti az iratokat - talán ez a legfőbb érve -, védve a titkokat. Elmentünk, és a Nemzetbiztonsági Hivatalnál betekintettünk az iratokba.
(19.50)
Az iratokból egyértelműen megállapítható volt, hogy azok nem teljes körűek. Azért volt egyértelműen megállapítható, hogy az iratok nem teljes körűek, mert a meglévő, általunk megismert feljegyzésben ügyiratszámra hivatkoznak, iratokra, ami így könnyűszerrel beazonosítható, hogy abban az iratcsomagban nem volt. Ezt akkor a helyszínen jeleztem is a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának. Valamint azt az iratcsomagot sem kaptuk meg, amit az előző főigazgató úr úgy jellemzett, hogy számos hasznos információt kapott a Nemzetbiztonsági Hivatal az alapítvány irányítóitól. Egyetlen ilyen iratot sem kaptunk.
A vizsgálóbizottság hozott egy határozatot, amiben arra kérte a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóját, hogy küldje el a bizottság ülésére azt a személyt, aki a kapcsolatot tartotta az alapítvány képviselőivel, meghallgatás céljából. Hangsúlyozni kívánom, ebben többségi döntéssel döntött a vizsgálóbizottság. Mindennek ellenére példátlan módon egy országos hatáskörű szerv vezetője, a Nemzetbiztonsági Hivatal sokat emlegetett, hírhedt főigazgatója, Laborc Sándor ezt megtagadta, és nem küldte el azt a munkatársát, akit határozattal kért a bizottság. Bizonyára lehet érveket hozni, és ő meg is tette, de úgy gondolom, nincs abban a helyzetben egy ilyen hivatal főigazgatója, hogy megmagyarázza, miért nem tesz eleget egy parlamenti vizsgálóbizottságnak; neki az a dolga, hogy ennek eleget tegyen, és amellett természetesen elmondhatja érveit és kifogásait.
Összefoglalóan tehát azt tudom mondani, hogy a parlamenti vizsgálóbizottságok történetében egyedülálló és példátlan módon a Nemzetbiztonsági Hivatal immáron hírhedt főigazgatója megakadályozta bizonyos iratok hozzáférését, hogy a bizottság hozzáférjen, és megakadályozta, hogy a bizottság meghallgassa azt a személyt, akit határozatban erre kötelezett. Tehát az egyértelműség kedvéért ezt fontosnak tartottam elmondani abban a kérdésben, hogy tisztázzuk, milyen iratok voltak megismerhetők és milyenek nem.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
