DR. DRASKOVICS TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. DRASKOVICS TIBOR
DR. DRASKOVICS TIBOR igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen a konkrét eset, a tényállás minősítésére nem vállalkozhatom, nem is ismerem, részleteket mondanom meg a végrehajtó hatalom egyik tisztségviselőjeként nem is lehetséges. A kérdésre azonban, hogy van-e védelem a tisztességtelen manipuláció, az ilyen és ehhez hasonló esetek ellen, engedje meg, hogy legalább három aspektusból válaszoljak.
Jogilag a helyzet elég világos. A közszereplőnek bizony nagyon sokat kell tűrnie - ez a demokrácia egyik része, ha úgy tetszik, pillére -, de nem mindent. A közszereplőt is megilleti a személyiség védelme, a jó hírnévhez való jog, magyarán, a polgári törvénykönyv alapján, ha úgy ítéli meg, hogy sérelem érte, felléphet. Természetesen, ha a vele szemben elhangzottak túllépik a büntetőjogi védelem határát, akkor akár becsületsértés vagy rágalmazás miatt is a közszereplő is - adott esetben egy miniszter is - természetesen felléphet. Nyilván az érintettek - ebben az ügyben is, meg más ügyben is -, ha úgy látják, hogy ez megtörtént, meg fogják ezt tenni, és a bíróság, az ügyészség el fog járni, ahogy azt a törvények előírják.
Van azonban a dolognak egy másik jogi aspektusa, vagy legalábbis lehet másik jogi aspektusa. A választások rendjét vagy a népszavazás rendjét még azzal a szándékkal sem, hogy valaki másnak vélt vagy valós tisztességtelenségét kívánja bebizonyítani, tisztességtelenül, másokat megtévesztve nem lehet befolyásolni. Ha ez megtörténik vagy megtörténne, nyilván a rendőrségnek, ügyészségnek nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is fellépni. És ezt a magatartást, a választók, a népszavazáson részt vevők tisztességtelen eszközökkel történő befolyásolását az sem menti, ha esetleg a szándék egy jó poén vagy újságírói oknyomozás, mint ennek az ügynek a kapcsán többször elhangzott.
Van azonban a dolognak politikai és erkölcsi aspektusa is. Úgy gondolom, nem lehetséges bármilyen tisztes politikai szándékot ilyenfajta manipulációval, mások becsapásával, azt hiszem, a konkrét esetben lehet ezt a kifejezést idézőjelben használni: átverésével szolgálni. Lehet, hogy akik ezt a trükköt elkövették, valami jó célt kívántak szolgálni - erősen kétséges persze -, a választott módszer azonban, úgy gondolom, politikailag is elfogadhatatlan, erkölcsileg is vállalhatatlan.
Tehát mielőtt a jogi védelem eszközeit keresnénk, úgy gondolom, azoknak a politikai erőknek, amelyek azok mögött állnak, akik ezt elkövették, kellene leginkább - ha a saját hitelüket meg akarják őrizni - fellépni a hasonló jelenségek ellen, és akkor talán már nem is kell a jogi védelemhez fordulni. Tisztességes politika ilyen eszközökkel bizonyosan nem szolgálható.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem