DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az interpelláció alapján összeállított jelentést a gazdasági bizottság valóban egyhangúlag elfogadta, s mint előbb hallottuk, maga az interpelláló képviselő is támogatta.
Ugyanakkor a hozzászólások során a Ház számára talán nem derült ki egyértelműen, hogy ennek a jelentésnek az elfogadására azért is került sor, mert ez a jelentés a mai világban szokatlan őszinteséggel és szokatlan korrektséggel tárja fel a valós helyzetet. Ez a jelentés elmondja, hogy 2002-ben erről már egy kormányhatározat intézkedett, amely kormányhatározat 2008-ig nem, vagy csak minimális mértékben lett végrehajtva. Tehát ez a kormány a közvetlen elődje, a saját intézkedéseit sem hajtotta végre.
A jelentés szokatlan szakmai mélységben és korrektséggel tartalmazza, hogy nemcsak az interpelláló képviselőtársunk közvetlen körzetében vannak ilyen gondok, hanem az ország mintegy további 500 települése küzd hasonló problémával. A jelentés leírja, tartalmazza, a gazdasági bizottság elfogadta.
Végül, de nem utolsósorban ez a jelentés tartalmazza, szó szerint írja: “Az országos közúthálózat fenntartásából jelenleg mintegy ezermilliárd forint hiányzik.” Tehát akkor, amikor a gazdasági bizottság egyhangú döntése alapján mi is azt kérjük, hogy a Ház ezt fogadja el, akkor kérjük, hogy ezeket a tényeket - és ezek orvoslására hozandó intézkedéseket is - fogadja el és erősítse meg a Ház.
Köszönöm, elnök úr, a lehetőséget. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem