DIÓSSY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DIÓSSY GÁBOR
DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. A MÁV Cargo ügyében nincs semmilyen takargatnivalónk, és nincs semmi olyan kérdés, amire ne kellene választ adnunk. Mindenre választ tudunk adni, ami a MÁV Cargo privatizációs tenderével kapcsolatban megtörtént, mind a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, mind pedig a MÁV Zrt., mind pedig a MÁV Cargo részéről.
Az a társaság, a Geuronet Bt., amelynek létezéséről én magam például az újságból szereztem tudomást, nem állt hivatalos kapcsolatban sem a MÁV Cargóval, sem a MÁV Zrt.-vel, sem pedig a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal. Ezek a szervezetek mind tárgyaltak természetesen azokkal a cégekkel, amelyek ajánlatot adtak be, illetve amelyek részt vettek a privatizációs pályázaton. Ez egy teljesen természetes és szokásos eljárás. Bemutatkoznak ezek a cégek, elmondják, hogy mik a szándékaik, szeretnének részt venni a privatizációs tenderen, és érdeklődnek, hogy milyen elképzelései vannak a kiírónak ezzel kapcsolatban. Ez nem lobbitevékenység, ez egy szokásos, egyébként a pályázati feltételek által egyáltalán nem kizárt tevékenység.
Az az úriember, akit, gondolom, ön ennek a bt.-nek a képviselőjeként tüntetett fel, a legjobb tudomásom szerint nem állt formális kapcsolatban ezzel a céggel, ha ő tolmácsként megjelent valamelyik tárgyaláson, akkor ő hivatalos kapcsolatban biztos, hogy nem állt a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal, sem azokkal, ahol ő esetleg ebben a pozíciójában szintén megjelent.
Azt tudom mondani, hogy mind a GKM, mind a MÁV Zrt., mind a MÁV Cargo méltán lehetnek büszkék arra, hogy egy olyan privatizációs pályázatot írtunk ki, amelyben minden átlátható volt, a kiírás kezdetétől fogva lehetett tudni, hogy a végén 90 százalékban a megajánlott vételár lesz a döntő, 10 százalékban fogjuk értékelni azt, hogy a munkavállalók számára milyen ajánlati csomagot dolgoznak ki az ajánlattevők.
Azt gondolom, hogy mindenfajta olyan gyanúsítgatás vagy sejtetés, ami azt próbálja elhitetni valakikkel, hogy a kiíró vagy a kiíró felettes szerve, a GKM valamifajta olyan ügyletekbe keveredett, ami nem tiszta és nem átlátható, az visszautasítandó. Én a magam részéről és a GKM nevében is szeretném ezt visszautasítani. Mindent dokumentálni tudunk, minden jegyzőkönyvet be tudunk mutatni a privatizációs pályázattal kapcsolatban. Semmilyen külön tárgyalások a Geuronet Bt.-vel vagy más bt.-vel nem folytak ebben az ügyben. Hivatalos tárgyalások folytak az ajánlattevőkkel, még egyszer mondom, a pályázati kiírás feltételei szerint.
Egyébként azt, hogy az osztrák Rail Cargo képviselője miért írt alá egy ilyen szerződést, és miért írt alá ezzel a bt.-vel egy ilyen szerződést, azt gondolom, ott kellene megtudakolni. Azt hiszem, hogy abban az irányban kellene egy kicsit kutakodni, hogy ennek a szerződésnek mi volt a tartalma, és milyen szándékkal kötötték.
Azt hiszem, hogy mielőtt bármiféle gyanúsítgatás érne minket, vagy mifelénk szeretnének ilyen gyanúsítást bemutatni, először tisztázni kellene a jogi helyzetet - amire magam is kíváncsi vagyok -, tisztázni kellene, hogy mi történt valójában itt a megbízott és a megbízó között, és amikor valamilyen érdemi információ birtokában vagyunk, akkor érdemes azt az információt megosztani és megbeszélni.
Úgyhogy még egyszer szeretném mondani, hogy mind a GKM, mind a MÁV Zrt., mind pedig a MÁV Cargo Zrt. nevében visszautasítok minden gyanúsítgatást, ami minket ezzel a bt.-vel vagy ennek a bt.-nek a tevékenységével összehoz.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem