DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Éppen azért, merthogy ön is említette, egykor volt kollégái - most az én kollégáim - dolgoznak ugyanúgy, mint annak idején, amikor ön volt miniszter. Arra gondolok, hogy ugyanazzal a hozzáértéssel, tapasztalattal és - nem is kétséges - elkötelezettséggel dolgozzák fel a jelentkezéseket. Ezért aztán megnéztük, hogy ugyanezek a kollégák ugyanilyen elkötelezettséggel, amikor ön volt a miniszter, mikorra tudták feldolgozni az adatokat.
Miniszter Úr! Ön 2000-ben oktatási miniszter volt, akkor a kollégái, akik most az én kollégáim, április 10-ére tudták befejezni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) 2001-re egy kicsit jobban dolgoztak, akkor április 4-ére tudták befejezni. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) 2002 márciusában, akkor már nem ön volt a miniszter, hanem egy párttársa volt a miniszter, akkor egy kicsit tényleg jobban dolgoztak, március 27-ére.
Képviselő Úr! Az elmúlt tíz évben egyetlenegy év nem volt, amikor a kollégái, a kollégáim, azok, akik ezzel foglalkoznak, március 9-e előtt, március 15-e előtt ezzel a munkával befejezték volna a dolgukat. Egész egyszerűen tényszerűen ki lehet mutatni, hogy ilyen nagyságrendű adat feldolgozására önöknél április első felére, aztán például a tavalyi évben szintén április első napjaira lehetett befejezni a munkát.
Ön mondott egy számot, hogy tudniillik becslésre ennyi, valamennyi, talán 80 ezret mondott. Nyilván egy pillanatban igaza volt, amikor a nyolcvanezrediket megszámolták. De ilyen alapon mondhatott volna 50 ezret is, vagy éppen 70 ezret is. Én azt tudom önnek garantálni, és javasolok egy… - úriemberek között ez talán a parlamentben elfogadható, tudja, a közvélemény-kutatásoknál 3-5 százalékos a hibahatár. Ezért én a következőt javasolom: ha a 80 ezret 3-5 százalékkal - de legyen 5 százalék - haladja csak meg, vagy múlja alul az az adat, amit ön mondott, akkor én a nyilvánosság előtt bocsánatot kérek. Ha viszont ezen hibahatár fölött 5 százalékkal meghaladja azt a számot, amit ön mondott, akkor tisztelettel kérem, hogy itt a magyar parlament előtt - mivel most elmondott egy számot - kérjen nyilvánosan bocsánatot. Ez az alku. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólás ugyanonnan: Nem képes rá!)
Egyébként vannak itt más adatok is. Amikor szintén 2001-ben ön volt a miniszter, tisztelt képviselő úr, 350 ezer alatt volt valamivel az egyetemisták és hallgatók létszáma. Most ebben a tanévben majdnem 400 ezer, 397 704. Több hallgató van, képviselő úr.
De ön azt mondja, hogy különböző módokon történik. Hát akkor nézzük valóban, hogy mitől csökken a felvételi létszám! (Pokorni Zoltán dr. Navracsics Tiborral és dr. Répássy Róberttel beszélget.) Annyira megtisztelne, ha rám figyelne, mert önnek válaszolok. 2001-ben, képviselő úr, a május-júniusi érettségivizsga-eljárás során - ön volt a miniszter - 91 287-en érettségiztek, az adott évben érettségizők közül felvételi eljárásra jelentkezett 48 993 fő, ez 54 százalék. Ebben a mostani tanévben 89 144-en érettségiztek, 50 954-en jelentkeztek az adott évben érettségizők közül, ez 57 százalék.
Képviselő Úr! 3 százalékkal többen jelentkeztek az adott évben érettségizők közül felvételire, mint 2001-ben, amikor ön volt a miniszter. Tisztelettel kérem, hogy ezeket az adatokat már csak úgy is nézze, hogy az érvelésében használja föl. Egyetlenegy állítása nem volt, ami igaz, képviselő úr. Egyetlenegy adatsor nem támasztja alá! Ezeket az adatokat 2001-ben önök regisztrálták.
Egyébként pedig a legszegényebbek közül jelentkezők esetében azt tudom mondani, hogy abban az évben, 2006-ban, amikor még a felsőoktatási részhozzájárulás nem hatott, a legszegényebbek közül 1755-en jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. A 2007-es felvételinél, amely a jelenlegi tanévet jelenti, ugyanebben a kategóriában, akiket említett, a legjobban rászorultak közül - tudja, akik nem fizetnek fejlesztési részhozzájárulást, mert egyébként tandíjmentesek, akikről ön azt mondja, hogy mi elriasztjuk őket - 4962 fő, több mint két és félszer annyian jelentkeztek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mint 2006-ban.
Tisztelettel kérem a tények tiszteletben tartását, és szívesen várom a további vitákban is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem