GUSZTOS PÉTER

Teljes szövegű keresés

GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Népszavazási eredményt szeretnék ismertetni, na persze nem a mostaniét, a kádári szocializmus vaskos hazugságait, az ingyenesség hamis illúzióját 2008 Magyarországára visszacsempészni akaró népszavazásét, hanem egy majd' húsz évvel ezelőttiét, melynek két motorja a két rendszerváltó liberális párt, a Fidesz és az SZDSZ volt, annak a négyigenes népszavazásnak az egyik eredményét, melyen a magyarok nemet mondtak a kádári szocializmusra, és igent a rendszerváltásra.
A kérdés 1989. november 26-án az volt - mutatom (Felmutat egy papírt.), és a szokott módon az érdekes részeket narancssárgával kihúztam -: kivonuljanak-e a pártszervek a munkahelyekről? A eredményes népszavazáson 4 297 000 érvényes szavazat volt, ebből 4 088 000 volt az igenek száma. (Pettkó András: Addigra már eldőlt… - Közbeszólások.) Akkor még egyetértés volt köztünk abban, hogy ez egy alapvetés, hogy a pártszervezeteknek a munkahelyeken nincsen keresnivalójuk. (Pettkó András közbeszól.)
Ehhez képest ma azt látjuk, hogy a Fidesz elnöke nap mint nap munkahelyeken, munkaidőben kampányol, nem is akárhol, hanem gyógyítást szolgáló intézményekben; nem is akárhogyan, hiszen egyes helyeken gyakorlatilag kötelezővé teszik a részvételt, mint az történt például egy fideszes többségű megyei önkormányzat tulajdonában lévő intézmény főigazgatója által kiküldött levélben. Minden munkatárs részére szól a gyulai Pándy Kálmán Kórházban kiküldött levél, amelyben finomnak nem nevezhető nyomásgyakorlással a főigazgató úr valamennyi munkatárs értésére adja, hogy megjelenésére számít azon a rendezvényen, amelyen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Domokos László fideszes országgyűlési képviselő, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke az előadók, a vendégek.
(14.30)
Természetesen minden politikusnak, minden pártnak a törvényes keretek között szíve joga, hogy kampányának helyszíneit saját maga válassza meg, és eseményeit maga alakítsa, de a törvényeket talán illene tiszteletben tartani, hiszen a választási eljárásról szóló törvény az állami, önkormányzati költségvetési szervek számára kötelezővé teszi, hogy egyenlő feltételeket biztosítsanak a kampányban részt vevők számára. Az pedig nyilvánvalóan egyértelmű, hogy nem kötelezheti egyetlenegy munkáltató sem politikai színvallásra beosztottjait, s pláne nem lehet olyan helyzetet kialakítani, amelyben emberek attól tarthatnak s tartanak is okkal, joggal, hogy a politikai színvallás kötelező jellegű, s annak elmaradása vagy nem megfelelő iránya esetén retorziókra számíthatnak.
Tisztelettel kérdezem, mit gondolhattak ennek a gyulai kórháznak azok a munkatársai, akik, mondjuk, nem Orbán Viktor és nem a Fidesz hívei, és nem értenek egyet ezzel a népszavazási kezdeményezéssel, amikor egy ilyen levelet kapnak egy héttel azután, hogy Mikola István volt miniszter, képviselő úr árulónak nevezi azokat a háziorvosokat, akik nem azon a véleményen vannak, amelyen a Fidesz. Mit kellene gondolnia ezeknek a kórházi munkatársaknak nem sokkal azután, hogy tudjuk, az országgyűlési választásokon a Fidesz a kopogtatócédula-gyűjtés rendszerét arra is felhasználta, hogy szimpatizánst, ellenségest és bizalmatlant táblázatokban tartson nyilván?
Szóval, ez így, tisztelt képviselőtársaim, minden bizonnyal nincsen rendben. Ehhez egyetlenegy politikai erőnek, sem a Fidesznek, sem senkinek nincsen joga. Nincs az a politikai cél, nincs az a politikai kampánycél, amely szentesíthetné az ilyen típusú eszközöket. Mi, liberálisok, úgy látjuk, hogy a politikai kampányban alapvető jelentőségű a különböző szereplők önkorlátozására, közös önkorlátozására alapuló, alapító kampányetika. Ahogy az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet felhívásához annak idején minden párt egyetértőleg tudott csatlakozni, amikor arról volt szó, hogy oktatási intézményekben, oktatási időben a pártok ne szervezzenek kampányeseményeket, ugyanígy azt gondoljuk, hogy hasonló jellegű megállapodásra szükség van az egészségügyi intézmények tekintetében is, és addig is, amíg nincsen ilyen megállapodás, mindenkinek illene tiszteletben tartani ezeket az alapvető etikai normákat.
De természetesen mindenről megkérdezhetjük újra a népet is egy népszavazáson. Nem kérdés számunkra, hogy mit mondanának erről az emberek. Minden bizonnyal húsz év után is megerősítenék azt az elhatározásukat, hogy nem kérnek a pártok tevékenységéből a munkahelyükön munkaidőben, és nem fogadják el azt, hogy a főnökük politikai jellegű színvallásra kényszerítse, késztesse őket egy kampány kellős közepén.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages