KISS PÉTER
KISS PÉTER
KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ha valóban a dolgok érdeméről volna szó, akkor a vita ma arról folyna, amit a képviselő asszony elmondott itt most a Házban. És persze, ha a dolgok érdeméről volna szó, akkor nyilván azok, akik a kérdést feltették, nem úgy tették volna fel, hogy akarsz-e fizetni, akarsz vagy nem akarsz, akarsz-e fizetni olyanért, amiért eddig nem fizettél. Merthogy így feltéve a kérdés nem szól másról, mint azokról, akik feltették a kérdést, azoknak - ahogy ön is mondta - a hatalmi szándékáról szól. Nem arról szól a kérdés és a közbenső vita ezek után már, hogy mi legyen velünk, mi legyen az emberekkel, hogy legyenek a közszolgáltatások, hanem hogy mi legyen a kérdésfelvetőkkel, mi legyen belőlük, mikor valósul meg a hatalmi szándékuk, hogyan lehet egy népszavazást is felhasználva közelebb jutni a régen óhajtott szándékokhoz.
Mert ha nem ez volna valójában a mozgatórugó, akkor nyilván úgy tették volna fel a kérdést, hogy ki fizessen, ki fizessen a szolgáltatásért és mennyit, mert hiszen akkor azt lehetne megbeszélni, hogy az állampolgárok a nekik járó szolgáltatásokból milyen módon, milyen arányban részesüljenek, és milyen módon vegyenek részt a terhekben. Erről persze lehetne vitát folytatni, nyilvánvaló módon értelme is volna ennek a vitának, de akkor abban a pillanatban már ez a vita nem a kérdésfelvető politikai szándékáról szólna.
Miért is állítom ezt? Azért állítom, kérem szépen, mert a népszavazás kiindulópontja, magának a népszavazás ügyének a kiindulópontja össze nem függ a tartalmi kérdésekkel. Mivel függ össze? Azzal függ össze, hogy az önkormányzati választások majd a választás harmadik fordulóját fogják jelenteni, az országgyűlési választás harmadik fordulóját. Meg azzal függ össze, hogy 72 órát adunk nektek, aztán majd lehet elhúzni. Meg azzal függ össze, hogy az utcán demonstrációval el lehet érni politikai célokat, magyarán: a kiindulópont is arról szól, hogy velük mi lesz, nem pedig arról, hogy velünk mindannyiunkkal.
Ezért tehát azt kell mondjam, hogy a kiindulópontot kell tudnunk kezelni, ezt a kiindulópontot magam is elutasítom. Ez nem jó kiindulópont, ez egy radikalizálódó politikának a kiindulópontja, és a radikalizmussal - lássuk az elmúlt másfél évet - az igazi baj még csak nem is az, hogy félelmet kelt. Sajnos megéltük, megéltük a félelmet is, hogy az utcán randalíroznak, és családoknak gondolkodni kellett arról, hogy a gyerekeiket kiengedik-e ilyen közegbe, de a kisebbik baj még mindig a félelem. Picit nagyobb baj, de még az sem dráma, hogy olyan butaságok váltak közkeletűvé ez alatt az időszak alatt, amit korábban el sem tudtunk volna képzelni - egyszerűen, csak úgy zökkenő nélkül lenyelhetjük és elmegyünk mellette -, mint hogy a kormány saját népét puccsolja egy országban. Őszintén szólva, az ember azt gondolná, hogy ez csak egy elszólás, de aztán láttuk, hogy egy időben több helyen ugyanahhoz a párthoz tartozó politikusok nemegyszer ismételgették a dolgot aznap reggel, magyarán, ekkora véletlenről nem lehet szó, ha meg baki, akkor kollektív baki a dolog politikai szándéka, kiindulópontja.
A legnagyobb baj azonban az, hogy ez a politikai radikalizmus elfedi a vitát, elkerüli tulajdonképpen az érvelés kényszerét. A legnagyobb drámája a politikai radikalizmusnak az említettekkel szemben éppen az, hogy leveszi a napirendről az igazi kérdéseket, azokat, amelyeket akár ezen vita kapcsán, ezen népszavazás kapcsán is megbeszélhettünk volna az országgal. Leveszi a napirendről azt a kérdést, hogy velünk mi lesz, és odatűz egy olyan kérdést, hogy őbelőlük mi lesz, és ez nagyon nagy baj, egyetértek, képviselő asszony.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
