KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ha megengedik, elsőként a Navracsics frakcióvezető úr által elmondottakra szeretnék reagálni néhány mondatban.
Tisztelt Frakcióvezető Úr! Amikor a Fidesz-kormány működött, és Orbán Viktor volt a miniszterelnök, akkor a miniszterelnök úrnak számos alkalma lett volna, ugyanúgy, mint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, itt a parlamentben, mert a demokratikus működés egyik alapeleme, hogy a miniszterelnök a parlamentben mondja el a kormány és a maga álláspontját bizonyos kérdésekről. Orbán Viktor annak idején nem ezt tette, mert ő nagyon-nagyon nehezen viselte egyébként az ellenzéki kritikát, meg azt is, hogy valakinek esetleg más véleménye van bizonyos kérdésekben, ezért aztán szépen elvonult a Vigadóba, és baráti körben mondta el mindenkori beszédét, s amennyire csak lehetett, kerülte a parlamentet. Mert hiszen éppen önök voltak azok, akik a háromhetenkénti ülésezést bevezették, éppen azért, hogy a miniszterelnöknek kevesebb alkalma legyen válaszolni a kérdésekre. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) De nem ez a lényege a dolognak.
Úgy gondolom, a miniszterelnök úr kezdeményezéseinek mind pénzügyi, mind gazdasági körökben rendkívül pozitív volt a fogadtatása, és vita indult meg a társadalomban azokról a nagyon fontos kérdésekről, amiről a miniszterelnök úr a Vigadóban már beszámolt. Ez alól a Fidesz most is kivétel, ők úgy gondolják, hogy a 300 forintos politikájukkal - ami egyébként 300 forintnál nem is ér többet, ezt tudják nyújtani a magyar népnek - kivonulnak a parlamentből, és nem fejtik ki az álláspontjukat ezekben a kérdésekben. De úgy látszik, hogy 300 forintnyi mondanivalójuk van, egyébként pedig mást nem tudnak mondani ezekre a kérdésekre.
Kétségtelen tény, hogy annak a felzárkóztatási programnak, amelynek a sikereiről már sokszor esett szó itt a parlamentben, van negatív következménye is. Nyilvánvalóan a gazdasági növekedés nem olyan, mint amilyet szeretnénk. Ennek érdekében szükséges megtalálni azokat a változtatásokat, amelyek hozzásegítik a magyar gazdasági élet szereplőit ahhoz, hogy növekedni tudjanak, hogy a gazdaság fellendülhessen. Ebben vita van a gazdaságpolitikusok és pénzügyi szakemberek között, hiszen a miniszterelnök úr is éppen három változatot vázolt fel azokból a javaslatokból, amelyek lehetségesek. De lehet, hogy van negyedik, vagy lehet, hogy van ötödik, vagy lehet, hogy van ezeknek a keveréke. Egyébként akik felelősen gondolkodnak a magyar társadalomért, komolyan vették ezeket a javaslatokat, és láthattuk a médiában, újságokban, televízióban, hogy hány szakember fejtette már ki az álláspontját ezekről a kérdésekről.
Az MSZP-frakció üdvözli és támogatja azt a társadalmivita-kezdeményezést, amelyet az elmúlt napokban elindítottunk. Számos rendezvényre kerül sor a következő napokban. Erre hívtuk természetesen az ellenzéki pártok képviselőit és szakembereit is, hogy mondják el ők, mit gondolnak ezekről a kérdésekről, milyen alternatív javaslatokat fogalmaznak meg. Sajnos, erre nemigen volt példa, de még nem kizárt, hogy a következő napokban ez meg fog történni.
Mit tapasztalunk még egyébként ebben a kérdésben? Azt tapasztaljuk, hogy a társadalom fogékony lett, és felismerte, hogy valóban, ezekről a problémákról csak társadalmi egyetértéssel lehet beszélni, és nyilvánvalóan mi nem tudunk támogatni olyan javaslatokat, mint például az egykulcsos adó bevezetése.
(13.40)
Azért nem, mert ez számos társadalmi réteg számára olyan negatív következményekkel járna, amit mi nem tudunk támogatni. De természetesen lehetnek olyan más javaslatok, olyan egyszerűsítések és olyan átalakítások ezen az adórendszeren belül, amelyek jelentősen segíthetik azokat a társadalmi csoportokat, akik a legutóbbi időben leginkább kritizálták ezt a kormányzatot, például a kis- és közepes vállalkozások, amelyek úgy érezték, hogy nem kapnak megfelelő támogatást. Ezek a javaslatok, amelyek megfogalmazódtak, pontosan ezt a vállalkozói kört érintenék a leginkább pozitívan. Természetesen lehetnek olyan javaslatok, amelyek még inkább jobbá és hatékonyabbá tennék.
Mi partnerek vagyunk, ezt kinyilatkoztatjuk most is, és kezdeményezzük, mert a társadalom is ezt igényli tőlünk, hogy a politikai pártok között is legyen együttműködés ezekben a kérdésekben. Ekkor lehet igazán sikeres Magyarország. Mi ezért fogunk dolgozni a következő napokban.
Köszönjük szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem