PÁNCZÉL KÁROLY

Teljes szövegű keresés

PÁNCZÉL KÁROLY
PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A tárca tájékoztatása szerint március közepére várható, hogy regisztrálják a felsőoktatásba jelentkezőket. Állítólag egy hónapba telik, amíg megszámolják, hányan jelentkeztek a felsőoktatásba.
Ez elég meglepő, mert a korábbi években lényegesen rövidebb idő alatt rendelkezésre álltak, és nyilvánosságot kaphattak ezek az adatok, pedig akkor 50-60 ezerrel is több jelentkezőt kellett regisztrálni. Nem véletlen, hogy most mindenki azt gyanítja (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), hogy a tárca egyszerűen fél nyilvánosságra hozni a jelentkezők számának további számottevő csökkenését a tandíjról való népszavazás előtt.
Tavaly nem volt népszavazás, ám ön akkor is megpróbálta megtéveszteni a közvéleményt azzal, hogy nem a jelentkezők számáról beszélt, hanem az általuk az összes intézménybe leadott valamennyi jelentkezés számáról. Így csaknem négyszer annyi jelentkezésről tett győzelmi jelentést, mint ahány fiatal azokat benyújtotta. Rövidesen azonban kiderült az igazság, hogy radikálisan csökkent a jelentkezők száma. Az idén, úgy tűnik, tartanak az újabb drasztikus csökkenésről, ezért titkolják el ezt a közérdekű adatot a népszavazás előtt.
Tisztelt Miniszter Úr! Az önök kormánya 2006-ban pontosan tudta, miért titkolja el a választások előtt az egyre romló gazdasági, pénzügyi adatokat az emberek elől. Önök azonban inkább megszegték a jogszabályt, csak hogy azt hazudhassák az embereknek, hogy stabil és nagy a jólét. Ön épp olyan jól tudja, mint mi valamennyien, hogy ha tovább csökken a jelentkezések száma, az egyértelműen bizonyítja érvelésük tarthatatlan voltát.
Tisztelt Miniszter Úr! Az embereknek joguk van a felelős, körültekintő döntéshez szükséges információkhoz. Önnek viszont nincs joga ahhoz, hogy ezt megtagadja tőlük. A jelentkezési határidő lezárult, az adatok összegzése bizonyosan előrehaladott állapotban van. Kérem, adjon pontos választ az embereknek arra, hogyan alakult a felsőoktatási jelentkezések száma 2008-ban.
Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem